A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)

1968-04-07 / 14. szám

Nyugaton tökéletes eaomagolisban firuljik a legkisebb apróságot Is, nem csak az elökeló üzletekben, de az utcai elárusítóhelyeken Is, hódítanak, a papír még mindig tartja elsőségét. Valamennyi cso­magolóanyagnak több mint 50 %-a papír.“ Nálunk a múltban nem eléggé Ismerték fel a technika Jelentősé­gét és nem szenteltek nagyobb fi­gyelmet a csomagolóanyag-gyártás fejlődésének. Olyan gépeket hasz­náltak és használnak még ma Is, melyeknek kora általában 30 év körül mozog, addig, amíg a fejlett országokban átlag 5—7 évenkint cserélik a gépeket. Egyedül gépi berendezéseink komplex modernizálása, a beren­dezések újjáépítése, a magas ka­pacitás küszöbölhetné ki az arány­talanságot a kereslet és a kínálat között. Ez pedig devizát és befek­tetést Igényeli 1970-lg előre vég­zett számítások szerint mintegy 30 millió deviza korona fedhetné csak csomagolóanyag-gyártásunk fejlesztését. Annak ellenére, hogy ez az in­vesztíció lehetővé tenné a csoma­golóanyag-gyártás 25 ezer tonnával való emelését, a szükséges deviza megszerzése roppant problemati­kus, mert ennek realizálása a Je­lenlegi helyzetben egyedül úgy képzelhető el, ha a kapitalista or­szágoknak saját árunkkal fizetünk, ami igen körülményes és amellett saját belső piacunk áruellátását Is gyengítené. S rátapintottunk a dolgok lénye­gére! A deviza-eszközök. Eredménye­sen exportálni mindaddig nem tu­dunk, amíg csomagolásunk nincs összhangban a világ-paraméterrel. Ez az az elvarázsolt kör, a régi gyakorlat folytatása, amelyből ki­törni rendkívül nehéz. A gyakorlat szerint várunk, míg a ház a fe­jünkre dől s így két vagy három­szoros áron állítjuk helyre. Tehát a közeljövőben aligha vár­ható örvendetes gyors változás e téren és azokat a partnereinket, akiket elvesztettünk, nagyon ne­héz lesz ismét visszaszerezni. Pötty az atlaszon: NAURU Első hallásra hihetetlen, bár áppen amerikai forrásból származik az adat: Nauru Kúttársaságban magasabb az egy tőre Jutó évi átla­gos Jövedelem (4000 ÜSA-dollár), mint az Egyeslilt Államokban (3648 USA-dollár). Az, hogy egy volt gyarmat ilyen statisztikával Jusson el a függni­­lanság kikiáltásához, rendhagyó eset napjainkban. Annyira kivételes, hogy mellette szinte eltörpül Nauru másik világrekordja. A február i-re virradóra Önállósult parányi korallsziget ugyanis ez Idő szerint a földkerekség legkisebb köztársasága. Nauru — felkerekítve Is csak — 21 négyzetkilométernyi területé­vel akkora, mint három prágai kerület együttvéve. Hatezer lakosából egyik-másik fővárosi nagyüzem munkáslétszáma móg szúken sem telnék ki. Az új mini-ország: porszem a Csendes-óceán végtelenjében. Magá­nyos pont a mlkronéziai szigetvilágban (320 kilométeres körzetben ninos társa). Atlaszok, térképek egyetlen pöttyel Jelzik — három és fél ezer kilométerre az ausztrál partoktól — ott, ahol a déli széles­ség 0° 32-e és a keleti hosszúság 187°-a találkozik. Ezt az Egyenlítő­­menti fekvést Jelképezi Nauru új nemzeti zászlaja, amelynek ten­gerkék mezejét keskeny arany esik osztja ketté. (A lobogó harmadik eleme: fehór csillag — tizenkét ága a szigetet egykor benépesítő tucatnyi törzset szimbolizálja.) A függetlenség előtörténete százhetven esztendőre nyúlik vissza. 1798-ban fedezte fel egy angol hajós, Fern kapitány a szirtek között megbúvó és a tornádók miatt az év tíz hónapjában csak nehezen megközelíthető Pleasant Island-ot (Kellemes Szigetet), ahogyan Nau­­rut sokéig nevezték. A hely, ahol a kapitány megpihent, olyan, mint valami lapjával vízre illesztett fél tojás, s ennek partközeli, éra ma is mindössze átlagosan 200 méter széles — kókuszdiót, ananászt termő — „zöld övezete“ a leírásokból Ítélve rászolgál a Pleasant Island névre. Bel­jebb azonban, a „tojás" hatvanméteres magasságig domborodó hegye felé haladva, kopár, kietlen vidék következik. Szemre igazán nem reprezentálja, hogy épp itt van Nauru kincse, amely ezt a miniatűr országot olyan „kellemes szigetté" teszi, ahol nincs adó ós import­­vám, ingyenes az oktatás, az orvosi és fogorvosi ellátás, nem kell villanyszámlát és vlzdljat fizetni... Ez a kincs: a foszfát. Századunk első esztendejében kezdték ki­termelni — egy mulatságos véletlen jóvoltából. Sydneyben egy an­gol mérnök megbotlott hivatali ajtajának a küszöbén, amely törté­netesen Naururól hozott kőből készült. Ösztönös mozdulattal szem­­ügyre vette — és Így fedezték fel, hogy a korallszigeten vastag fősz­­fétréteg van. A kitermelést — miután Nauru 1888-ban német gyar­mat lett — Pacific Phosphate Co néven közös angol—német vállalat kezdte meg. Az első világháborúban Ausztrália megszállta Naurut, s 1920-tól (az 1942—1945. évi japán uralmat leszámítva) előbb népszövetségi mandátumként, majd idén februárig ENSZ gyámsági területként igazgatta a szigetet. (Gyakorlatilag egyedül, formailag Angliával és U]-Zélanddal közösen.) Így lépett — még 1919-ben — a Pacific Phosphate Co. örökébe a brit—ausztrál—ú]-zélandi British Phosphate Commission. A kitermelés megtízszereződött: 1912-ben 138 ezer tonna, 1920-ban 150 ezer, 1930-ban 271 ezer, 1940-ben 932 ezer, s a legutolsó adatok szerint 1966-ban 1,6 millió tonna volt. Az export zöme Ausztráliába vándorolt, amely (jelentős gabonatermesztő) felhasználóként és vi­szonteladóként egyaránt búsásan profitált Nauru kincséből. (Az UPI adata szerint még 1984-ben is 38 ausztrál dollárcentet fizetett tonnánként a nauruiaknak, míg maga — koncentrétként — 40 dollá­ros tonnánkénti áron adta tovább a világpiacon... A különös kincses-sziget „púpja“ azonban nem kimeríthetetlen. Nauru maradék foszfát-párnáját a szakértők 50 millió tonnára becsü­lik, ami a fokozódó kitermeléssel számolva 25—30 évre elegendő. Ez pedig azt Jelenti, hogy a sziget — megélhetés nélkül marad. A nau­­rulak, tehetséges és dinamikus főnökük, a 45 éves Hammer de Roburt vezetésével, akit most állam- és kormányfőül választottak, még a hatvanas évek elején erőteljes hadjáratot indítottak, hogy jobb foszfát-részesedést csikarjanak ki Ausztráliától. Azt tervezik, hogy az időközben kiharcolt plusz-dollárokon feltöltik a szigetet (hiszen a foszfáttal egyre többet hordtak el a testéből), s mire a „szűk esz­tendők" eljönnek, nemzetközi turistaparadicsommá építik ki. A függetlenséggel — és azzal, hogy 1970-től átveszik a foszfát­­kitermelés Irányítását a British Phosphate Commisslon-ról — a nau­­rulak megmenthetik szülőföldjüket, amelyet pedig a szakértők ko­rábban halálra Ítéltek. A szocialista országok és a harmadik vilőg támogatásával sikerült .elérniük, hogy a világszervezet kitűzze a függetlenség megadásénak végső határidejét s ezzel 1988. február 1-re virradóra a Nauru Köz­társasággal megszületett Óceánia —« Nyugat-Samoa után — második független állama. S. P.

Next

/
Oldalképek
Tartalom