A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1968-01-14 / 2. szám
vei tanácskozik, egyszóval minden perce foglalt. Nagy elfoglaltsága érthető is, hiszen a Wartburg gyárban 8500 ember dolgozik, köztük ezerötszáz mérnök és műszaki dolgozó. Ennyi ember^ munkájáért felelni, ennyi különféle természetű embert irányítani... Móra Ferenc Négy apának egy leánya című regénye jut eszembe, abban is Istenes Tóth, akitől megkérdezik: — Maga hol tanult meg káromkodni? S ő azt felefi: - Búcsúelőljóró voltam sokáfg, kérem I Nem tudom, találó-e ez az eisenachl gyár igazgatójára, mert közelebbről nem ismerkedhettem meg vele. Mindössze tíz percet szentelt nekem, amelybe jóformán csak a külföldinek, illetve oz újságírónak kijáró kedvesség, mosolygás fért bele, aztán engem is rááilítött arra a futószalagra, amelyen a Wartburg készül. Utólag elmondhatom, hogy többé nem Is volt nyugovóiéin. Ez pedig úgy történt, hogy a telefonhoz nyúlt és rábízott a propaganda- és a termelési osztály vezetőire, gondoskodjanak rólam, már ami a vendéglátást, az étkezést illeti. Ok ezt becsülettel meg Is tették és tovább adtak az ősz hajú, kedves Scheuch Erichnek, a propaganda osztály dolgozójának, aki a szerelőcsarnokokba kisért, ahol észre kellett vennem, hogy alkatrész lettem én is egy láthatatlan futószalagon. „Kézről kézre” jártam, S ha már az alkatrészekről van szó, szabadjon megjegyeznem, hogy a Wartburg 4918 részből áll össze. Ez annyit jelent, hogy a gyárban sok-sok helyre kellene pillantanom, de még így sem láthatnék meg mindent, mert például a villamos berendezést Karl-Marx-Stadt szállítja az üzemnek, tehát oda is el kellene jutnom, ha mindent látni akarnék. És még máshová is, hiszen a gumiabroncsok sem itt készülnek. Ezeket kivéve viszont minden Wartburg alkatrészt a gyár állít elől A motortól a karosszériáig, az alváztól az ülésekig és huzatokig mindent. Hatalmas automata gépek készítik a motor, a karosszéria részeit, $ van is a csarnokokban olyan zaj, hogy a fül valósággal áhítozik a csend után. Soha azelőtt nem jártam ilyen nagy gyárban. A bizonytalanság érzése kínozott lépten-nyomon. De annyira tudtam palástolni örök kísérőm, Scheuch Erich előtt, hogy még ő is rám akarta bízni magát, kérdezvén tőlem minden pillanatban: — Hova megyünk, mit nézünk meg? Mintha én vezettem volna őt a teljesen ismeretlen terepen, s nem ő engem. Akarva akaratlanul is a forráshoz mentünk, mert onnan lehet leg biztosabban követni, merre „csordodálnak” a dolgok. S a forrás nem más, mint az alkatrészeket gyártó megmunkáló gépek, amelyek a nagy zajt csinálják az üzemben. 5 míg kísérőm társaságában a mammut-gépeket csodálom, számolok is magamban, vajon mennyi alkatrészt kell naponta legyártaniuk, hiszen egy Wartburg kocsi 4918 alkatrészből áll. Nap mint nap 120 autó gördül le a futószalagról, a gyárnak nap mint nap százhúszszor 4918 alkatrészt kell elkészítenieI Csak futólag vétünk pillantást a motor alkatrészeinek összeállítóira. Abban a helyiségben Időzünk tovább, ahol a már kész motorokat ellenőrzik. Idős, hatvanon túli ember itt a vezető. Möller Arno, Ötvenegy esztendeje dolgozik a gyárban. Ot évtizede szemtanúja az üzem fejlődésének. Tíz társával dolgozik s nem kis büszkeséggel mondja: - Minden motort mi gyújtunk be először. Begyújtjuk, és húsz percig járatjuk I Aztán az alvázra szereljük ... Hogy elképzelésünk legyen, milyen gyorsan készül el a motor, megjegyzi: — Három és fél perc alatti Ez valóban nagyon rövid idő. Nincs megállás az üzemben, örök mozgásban van minden, akárcsak a természetben, a futószalagon kocsi kocsit ér, és olyan benyomást kelt, mint egy országút csúcsforgalom idején. Még a rendőrt is elképzelem valahol elől, aki irányítja a karosszériák vándorlását, hogy mindenkinek legyen ideje hozzáadni valamit a Wartburghoz. Rengeteg ember segíti elő a születését, itt mégsem érvényes a mondás, hogy a rengeteg bába között elvész a gyerek. Itt mindenki csak bizonyos rész munkát végez, s a sok rész munkából áll össze az egész, gördül le a futószalagról a vadonatúj Wartburg. Minden egyes szerelő csoport fölött tábla függ: „Takt 2, 12, 52 stb". Beütemezett Idő szerint kell egy-egy munka-kollektívának ellátnia a feladatát. Késlekedni nem lehet, a futószalag nem vári Érdekes végignézni a termelési folyamatot. Elkészül az alváz, rákapcsolják a motort, ráhelyezik a karosszériát: a hegesztők forrasztanak, a villanyszerelők behúzzák a kábeleket, a kárpitosok behelyezik az üléseket, s a festők az előírt színt ráégetik a Wartburgra. S így megy ez tovább és tovább, míg csak a benzinkúthoz nem ér az autó, ahol a szakember még egyszer és utoljára alulról ellenőrzi a járművet. Aztán o kerekeket a futó hengerekre állítják és mind a négy sebességi fokozatot kipróbálják, majd az új Wartburgok kigördülnek a gyár udvarából, megteszik a néhány kilométeres próbautat. Az üzemnek négyszázhúsz fiatalból álló szocialista munkabrigádja van. Néhány idősebb ember Is akad közöttük, többnyire mesterek, akik megosztják tapasztalataikat, tudásukat a fiatalokkal. Maria Schwindel nyolc éve dolgozik a gyárban, kitanult szakmunkás. A brigád valamennyi tagjával együtt elégedett, ha a Wartburgról jó híreket hallanak. Férje szintén az üzem alkalmazottja, méghozzá a kísérőm, és ezt a feleségtől tudom meg. Hentrich Wolter negyven körüli, mester a szabászat! osztályon. Negyven ember munkájáért felel. Naponta százhúsz kocsi kárpitozásához kell az üléseket és a Huzatokat elkészíteniük, s nincs magyarázkodás, hanyagságuk a gyár napi teljesítményére hatna ki. Folytathatnám tovább a munkások, a technikusok és a mérnökök bemutatását, de mikor érnék a végére, ha a 8500 emberről külön-külön akarnék mondani ezt-art? Ellátottságukról kell még a következőkben szót ejteni... A ssebészeti osztály dolgozóié Marie Schwindel is, hogy a (kocsma épületéhez vezető úton friss autóikeréknyomokal fedeztek fel. Logikus következtetésük szerint a tettes zsákmányét gépkocsin szállíthatta csak el. Igaz, még Így sem volt könnyű dolga... Az azonnal elrendelt leltározás során ugyancsak érdekes jelenségre bukkantak. Mindenekelőtt arra, hogy az állványokon és polcokon lévő kartondobozok nagy része üres. De azért akadtak cigarettával telt dobozok, sőt olyan fajta cigaretták is, amelyekről a kocsméros — ki tudja miért — az egy héttel azelőtt készített leltárban nem tett említést. Itallal teli üvegeket Is találtak a pincében, melyek azonban a rajtuk feltüntetett pezsgő, konyak és bor helyett — ki hinné — színes vizet tartalmaztak. Idegennek aligha lehe'ott ennyi ideje a pepecselésre az üvegekkel — vélték a nyomozók. Azután meg a vak Is látja, hogy a kár nem húszezer korona, hanem harminc ezernél is többet tesz ki. Nem vitéz, hogy a kocsméros saját káréra tévedett. Lehetséges volna, hogy a vén róka szándékosan becsülte volna tízezer koronával kevesebbre a hiányt 7 Miért tette volna ezt? Amikor erre a körülményre figyelmeztették Václav D-t, csak a vállát vonogatta. ö nem tudja, hogyan történhetett, a tények beszélnek helyette, a felfaszltett ajtók és zárak, no meg az ablakrács. Ez talán elegtmdő bizonyíték, vagy nem? Roubal kapitány szívós kitartással folytatta a nyomozást. A kihallgatottak között voltak büntetett előéletünk is, de ezúttal mindegyiknek volt alibije. A gépkocsinyomok sem derítettek fényt másra, mint az egyik megbízható hézbell lakó ártatlan éjszakai látogatójára, aki üres kocsival távozott. A szakemberek a biztonság kedvéért még egyszer megtekintették a keskeny nyílást, amelyen keresztül a b,störő, miután a rácsot erőszakkal lerántotta az ablakról, állítólag a pincébe behatolt. Piszkos volt az ablak, pókhálós a rámája, mocskos körülötte minden. — Senki sem mászhatott be ezen a lyukon keresztül a pincébe anélkül, hogy a nadrágjával hozzá ne érjen és le ne törölje a port az ablakdeszkáról — jelentotte ki határozottan Roubal kapitány. Márpedig a por és a pókháló érintetlen volt az ablakon. Közben a tűzoltók sem voltak tétlenek. Feltárták a kanálist és a szemétgödröt. Nem is hiába fáradoztak. Volt mit tenniük, míg kiszedték az egymásra halmozott bűnjeleket: az évek óta odarajtett rengeteg piszkos üveget... Természetes, hogy a nyomozók figyelmét Václav D. személye sem kerülte el. Joggal volt Ő Is a gyanúsítottak között, hiszen előző könynyetmü életmódja és az ltt-ott megejtett leltározásokkor észlelt kizebboagyobb hiányok «lég okot szolgáltattak a kocsméros iránti bizalmatlanságra. Ezért Is fosztották meg a kocsma vezetésének tisztségétől s ezért bízták meg azzal a vele közös háztartásban élő Terezét. Igaz, csak papíron szerepelt Václav pincérként az üzemben. Mindenki tudta róla, hogy ő a kocsma tulajdonképpeni vezetője. Kihallgatásakor persze tagadott körmeszakadtálg, bár «Hbije nem volt... Azon az éjszakán — Tereza vallomása szerint — eléggé türelmetlen volt a kocsméros. Többször is eltűnt a söntésből, úgy hogy záráskor Tereza keresésére Indult. A pincében akadt rá. Éppen az utolsó simításokat végezte „remekművén . Ebben zavarta meg hívatlan szeretője. — Ha kérdeznek, befogod a szódat) Semmit sem léttéll — rivallt rá és bazamenet a fejszét, amellyel az önbetörést elkövette, — csak úgy találomra — elhajította. A fejsze egy nyitott ablakon keresztül Idegen pincében ért földet. Sokáig keresték, mig ráakadtak. Véclavnak tehát volt ideje és alkalma felkészülnie tettére. A kimutatásokat hamisította, az ellenőröket a leltározásokkor, ha lehetett, megvesztegette s a már meglévő hiányokat további „ügyeskedéssel“ leplezte. Evek során át szorgalmasan dolgozott, hol sikerrel, hol balszerencséről. Ilyenkor „leülte1* büntetését, majd ott folytatta, aihol abbahagyta ... Mert Véclavnak sok pénzre volt szüksége. Nem volt kenyere a takarékoskodás. Nagylábon élt, szerette a drága holmit és a dorbézolást. Nem Is volt kicsinyes. A mulatozókat gavallérosen megvendégelte. Csakhogy nem a saját pénzéből. — De hát kinek ml köze hozzá? Majd az állam megtéríti —- gondolhatta, fis hogy a harmincezer koronás hiányból legalább húszezer megtérüljön, felje’entést tett ismeretlen tettesek ellen... Elszúmltotta magét... Amikor Zdenék Roubal kapitány végre hazavetődött, a húsvéti ünnepeknek bottal üthette a nyomát. Gyermekeit mér a reggelinél találta. Iskolába készülődtek... KARDOS MÁRTA hát 7
