A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1968-03-24 / 12. szám
a Us'imából A nagykövet halátsápadtan állt tel a székéből. — Ha így áll a helyzet, uraim, akkor természetesen nem gördítek akadályokat. Felhatalmazom az Intelligence Service-t, hogy házkutatást tartsanak az amerikai nagykövetség területén. Nem lehet titkunk önök előtt, mint ahogy sajnos, nem volt titkunk ellenségeink előtt sem .. . Kora reggel volt még, alig nyolc őrá. Mr. Kennedyt, az Egyesült Államok londoni nagykövetét a reggelizőasztala mellől kérette dolgozószobájába az angol külügyminisztérium és az Intelligence Service egy-egy magas rangú tisztviselője. Megdöbbentő mondanivalójuk volt: az angol elhárítás leleplezte, hogy az amerikai nagykövetség egyik bizalmas beosztású tisztviselője a náci kémszolgálat szolgálatában áll. Több hetes, nehézségekkel teli nyomozás után került sor a diplomácia történetében minden hihette azzal a kémelhárító tiszttel, akivel — természetesen a legnagyobb titoktartás mellett — hetenként egyszer-kétszer egy eldugott vendéglőben találkozni szokott. A tiszt minden találkozásnál adatokat kért ügynökétől a titokzatos amerikairól, de eltelt két hét is, amíg az illető valamilyen halvány nyomot szolgáltatott. Elmondta, hogy egy Teddy Hopkins nevű volt birkózó, aki jó pénzért amolyan testőri szolgálatot teljesített a Mosley párt vezetői mellett, s a legutóbbi vezetőségi ülésen az utcán őrködött, elfecsegte, hogy az amerikai férfi egy bizonyps Anna Wolkoff társaságában érkezett az ülésre. Az ügynök azt is közölte, hogy Teddy Hopkins név szerint nem ismeri az amerikait, s szűk körben is csak mint „jó barátról" beszélnek róla. Anna Wolkoff neve ekkor már nem volt ismeretlen az Intelligence Service-nél. A nő, akinek apja emigráns cári tengernagy volt, anyja pedig egy baltikumi német főnemesi család leszármazottja, szoros kapcsolatot tartott fenn a Mosley-féle fasiszta mozgalom vezetőivel, s kiterjedt kapcsolatokkal rendelkezett a közhivatalnokok, előkelőségek között is. A kapott értesülést a kémelhárító tiszt leíratta ügynökével. Az írásbeli jelentés sem tartalmazott több részletet, mint a szóbeli. Ennek a titokzatos amerikai zonnyal páratlanul álló házkutatásra a londoni amerikai nagykövetség épületében. A házkutatáson két legmagasabb beosztású diplomatájával együtt az amerikai nagykövet személyesen vett részt. A házkutatás során újabb bizonyítékokat találtak. Ennek nyomán Kennedy nagykövet azonnal nyílt táviratot adott fel kormányának (a rejtjelzésnek, mint látni fogjuk, ez esetben nem lett volna semmi értelme], kérte a sifre azonnali megváltoztatását, egyben közölte, hogy kérésének okáról majd csak az új sifre segítségével tesz jelentést. Meglehetősen messziről vezetett az Intelligence Service tisztjeinek útja az amerikai nagykövetség épületéig. Az Intelligence Service egyik ügynöke jelentette: az Angliában működő, s a hitleristákkal szimpatizáló Mosley párt illegális vezetőségi ülésein rendszeresen részt vesz egy titokzatos férfiú, akiről csak annyit tudnak, hogy szimpatizál a fasiszta mozgalommal és amerikai származású. Az ügynök első kézből tudta ezt: maga is a Mosley párt vezetőségi tagja volt. Az angol elhárítás már kezdettől fogva nagy figyelmet fordított a Mosley-féle mozgalom ellenőrzésére. Már a háború előtt bebizonyosodott, hogy az angliai nácik közül sokan ilyen vagy olyan kapcsolatban állnak németországi elvbarátaikkal, s közülük több a hitlerista hírszerző szolgálat ügynökévé vált. A háború kitörése után ez az ellenőrzés csak fokozódott. A Mosley párt titokban tartott összejövetelein részt vevő titokzatos amerikai férfiról szóló jelentés pedig már azért is nagy izgalmat okozott az Intelligence Service-nél, mert már régebben tudták, hogy a hitleristáknak kitűnő és pontos értesüléseik vannak Anglia és Amerika bizalmas tárgyalásairól, megállapodásairól. Az Egyesült Államok ekkor még nem üzent hadat Németországnak, de a politikával foglalkozók jól tudták, hogy ez — akárcsak az első világháború esetében — csak idő kérdése, s az Egyesült Államok és Anglia közötti politikai szövetség katonai szövetséggé is válik. Az Intelligence Service-nek azonban egyelőre nem álltak rendelkezésére olyan adatok, amelyeknek alapján megállapíthatták volna a titokzatos amerikai kilétét. Az ügynök, aki létezéséről jelentést tett, maga soha nem látta az illetőt. A titokzatos amerikai csak a Mosley párt legfelsőbb vezetőinek szűk körű tanácskozásain jelent meg, s jóllehet az Intelligence Service bizalmi embere az angol nácik vezetői közé tartozott, azokon az összejöveteleken ő soha nem vehetett részt. Sőt, azok helyét és időpontját sem közölték vele, s így ő sem közölalapján nem maradt más hátra, mint hogy a legszélesebb körű tervet készítsék el, vagyis erőt, fáradságot és időt nem kímélve próbálják megállapítani a titokzatos amerikai kilétét. A terv szerint megkezdték Anna Wolkoff figyelését, s az Angliában élő amerikai származású vagy állampolgárságú férfiak felülvizsgálatát. A Londonban élő amerikaiakat három csoportra osztották. Az elsőbe sorolták azokat, akik Amerikából származtak, de Angliában telepedtek le és felvették az angol állampolgárságot. Mivel kevés Ilyen ember volt, ezeknek ellenőrzésével gyorsan végeztek. Senkit sem találtak, akire a gyanúnak akár csak az árnyéka vetődhetett volna. Közben folyt és gyorsan véget ért az amerikai állampolgárságú, de Angliában élő férfiak ellenőrzése is. Ezek sem voltak sokan, mert a háborút követő helyzetben az Európában levő amerikai állampolgároknak elnöki utasításra vissza kellett térniük hazájukba, kivéve, ha az európai tartózkodásra kivételes engedélyt kaptak. Mivel ezek között sem találtak senkit, aki gyanús lehetett volna, megpróbálták összeállítani azoknak az amerikaiaknak a névsorát, akik hivatalos küldetésben, diplomataként vagy a konzulátusok, kereskedelmi és katonai missziók tisztviselőiként tartózkodtak Angliában. Kiderült, hogy lehetetlenség ezekről az emberekről adatokat szerezni. Nagy létszámuk mellett lehetetlenné tette ezt az is, hogy Anglia és az Egyesült Államok között baráti viszony állt fenn, s a nyomozás során tekintettel kellett lenni erre a politikai szempontra — az Intelligence Service nem engedhette meg magának, hogy sorozatosan sértsen meg Angliában hivatalosan tartózkodó amerikai személyeket. Az Intelligence Service nyomozói közben alapos környezettanulmányt készítettek Anna Wolkoffről. Megállapították, hogy a nőnek nincs állandó munkahelye, orosz és német nyelv tanításával foglalkozik, tanítványait lakásukon keresi fel. Egy kis garzonlakásban lakik, London egyik közepes forgalmú kerületében, a negyedik emeleten, özvegy édesanyjával együtt. Telefonja, autója nincs, teljesen rendszertelenül jár el otthonról, és ugyancsak a legkülönbözőbb időpontokban érkezik haza. Ezt azonban foglalkozása indokolja. Az angol elhárítás' számára egy véletlen megkönnyítette Anna Wolkoff figyelését. Amikor ugyanis tüzetesen szemügyre vették annak a háznak a lakóit, ahol a nyelvtanárnő lakott, kiderült, hogy éppen a Wolkoff-lakással szemben az Intelligence Service egyik volt ügynöke lakik. Az illetőt már két esztendeje nem foglalkoztatták, mert nem volt rá szükség. Most azonban az Intelligence Service egyik tisztje újból titkos találkozóra hívta az ügynököt, akit alaposan kifaggatott. Az ügynök két esztendeje lakott a házban, jól ismerte Wolkoffékat is, de azonkívül, amit a környezettanulmány már amúgy is megállapított, nem tudott semmi lényeges adatot szolgáltatni. Lakása viszont alkalmas volt rá, hogy ott két, rádióval felszerelt nyomozót helyezzenek el, akik az ajtó rejtett ablakán keresztül megfigyelhették, mikor megy el Anna Wolkoff, mikor jön látogatója. A figyelés első napján a nyelvtanárnő el sem hagyta lakását. Másnap délelőtt 10 órakor nyílt az ajtó, kilépett rajta nagykabátban. Hoszszasan, körülbelül két percig búcsúzott az édesanyjától, aztán kényelmes léptekkel megindult a lépcsőn lefelé. Az egyik nyomozó rádión értesítette az utcán várakozó figyelő csoportot, hogy Wolkoff eltávozott hazulról, a másik nyomozó, telefonszerelőnek öltözve, követte az asszonyt. Az utcán megemelte a sapkáját — ezzel adott jelzést társainak, akik azonnal átvették a nyelvtanárnőt, s árnyékként követték* Az Intelligence Service tizenhat nyomozója felváltva követte Anna Wolkoffot. Nagy körültekintéssel és elővlgyázattal végezték munkájukat, Anna Wolkoff nem is sejtette, hogy követik. Egy hétig dolgoztak már éjjel-nappal a figyelők, de érdemleges adat még nem jutott birtokukba. Megállapították, kik a nyelvtanárnő tanítványai, kinyomozták, kik azok, akikkel egyébként találkozott. Mindezeket a személyeket az elhárítás ellenőrzése alá vette. Sikertelenül. Eredménytelen maradt a figyelés a legfontosabb kérdések tekintetében: nem derült ki, hogy Wolkoff a Mosley-féle párt illegális rendezvényeire jár-e, s van-e egy amerikai férfi ismerőse. Az Intelligence Service vezetői közül néhányan már úgy vélekedtek, hogy a nagy erőket lekötő figyelést abba kell hagyni, s az ügynök, vagy szándékosan vagy önhibáján kívül hamis jelentést adott, s ezzel teljesen vak vágányra terelte a titokzatos amerikai kilétének megállapítására megindított nyomozást. Néhány tapasztaltabb elhárító tiszt azonban türelemre intett, s végül is az ő álláspontjuk győzött. Tovább folytatták Anna Wolkoff figyelését. A figyelés nyolcadik napján reggel 7 órakor ment el hazulról a nyelvtanárnő. A szemben lévő „rikkancs" jól megfigyelhette, amint a nyelvtanárnö alaposan körülnéz. A jó megfigyelőképességű nyomozóknak már ez is feltűnt: az alatt a hét nap alatt, amióta figyelték, Anna Wolkoff egyszer sem nézett körül, mielőtt útnak indult volna. A nyelvtanárnő ezután az autóbuszmegálló felé indult* Két autóbuszt Is elengedett, pedig felfért volna rájuk, aztán a harmadik busz már megfelelt neki. A buszra felszállt egy „szerelmespár“ is — egy női és egy férfi nyomozó. Úgy tettek, mintha egymáson kívül a világon semmi más nem érdekelné őket, de közben aprólékosan megfigyelték Anna Wolkoff viselkedését, A nyelvtanárnő utazás közben többször kinézett az ablakon, mintha valamit figyelt volna. Mintegy 15 perces utazás után szállt le a buszról* A „szerelmespár“ a buszon maradt — a nyelvtanárnő figyelését mások vették át, akik gépkocsin követték az autóbuszt. Az addig semmi gyanúra okot nem adó nyelvtanárnő egyre furcsábban viselkedett. Három percig ücsörgött a megállóban, újra és újra körülnézett, majd a közeli taxiállomáson taxiba ült. A taxi — amelyet természetesen szintén követtek, de azúttal motorkerékpáron — nagy meglepetésre Wolkoff lakása előtt állt meg, A nyelvtanárnő gyorsan felszaladt a lépcsőn, egy percig lehetett csak a lakásban, aztán ismét elsietett hazulról. Az utcán a taxi megvárta, s azzal Wolkoff visszavitette magát ahhoz a taxiállomáshoz, ahonnan elindult. Ott kiszállt a kocsiból, s gyalog indult meg London egyik külső kerülete felé. Az útkereszteződéseknél sokáig ácsorgott, időnként megállt egyegy kirakat előtt is, s alaposan szétnézett. Ám jóllehet a figyelők egy percig sem hagyták magára, sőt egy tucatnyi fényképet is készítettek útjáról, a nyelvtanárnő semmit sem vett észre. — Folytatjuk — 14
