A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)

1968-03-24 / 12. szám

a Us'imából A nagykövet halátsápadtan állt tel a széké­ből. — Ha így áll a helyzet, uraim, akkor ter­mészetesen nem gördítek akadályokat. Felha­talmazom az Intelligence Service-t, hogy házku­tatást tartsanak az amerikai nagykövetség terü­letén. Nem lehet titkunk önök előtt, mint ahogy sajnos, nem volt titkunk ellenségeink előtt sem .. . Kora reggel volt még, alig nyolc őrá. Mr. Kennedyt, az Egyesült Államok londoni nagykö­vetét a reggelizőasztala mellől kérette dolgo­zószobájába az angol külügyminisztérium és az Intelligence Service egy-egy magas rangú tiszt­viselője. Megdöbbentő mondanivalójuk volt: az angol elhárítás leleplezte, hogy az amerikai nagykövetség egyik bizalmas beosztású tisztvi­selője a náci kémszolgálat szolgálatában áll. Több hetes, nehézségekkel teli nyomozás után került sor a diplomácia történetében minden hi­hette azzal a kémelhárító tiszttel, akivel — természetesen a legnagyobb titoktartás mel­lett — hetenként egyszer-kétszer egy eldugott vendéglőben találkozni szokott. A tiszt minden találkozásnál adatokat kért ügynökétől a titokzatos amerikairól, de eltelt két hét is, amíg az illető valamilyen halvány nyomot szolgáltatott. Elmondta, hogy egy Teddy Hopkins nevű volt birkózó, aki jó pén­zért amolyan testőri szolgálatot teljesített a Mosley párt vezetői mellett, s a legutóbbi ve­zetőségi ülésen az utcán őrködött, elfecsegte, hogy az amerikai férfi egy bizonyps Anna Wol­­koff társaságában érkezett az ülésre. Az ügy­nök azt is közölte, hogy Teddy Hopkins név szerint nem ismeri az amerikait, s szűk kör­ben is csak mint „jó barátról" beszélnek róla. Anna Wolkoff neve ekkor már nem volt ismeretlen az Intelligence Service-nél. A nő, akinek apja emigráns cári tengernagy volt, anyja pedig egy baltikumi német főnemesi csa­lád leszármazottja, szoros kapcsolatot tartott fenn a Mosley-féle fasiszta mozgalom vezetői­vel, s kiterjedt kapcsolatokkal rendelkezett a közhivatalnokok, előkelőségek között is. A kapott értesülést a kémelhárító tiszt leírat­ta ügynökével. Az írásbeli jelentés sem tartal­mazott több részletet, mint a szóbeli. Ennek a titokzatos amerikai zonnyal páratlanul álló házkutatásra a londoni amerikai nagykövetség épületében. A házkuta­táson két legmagasabb beosztású diplomatájá­val együtt az amerikai nagykövet személyesen vett részt. A házkutatás során újabb bizonyíté­kokat találtak. Ennek nyomán Kennedy nagykö­vet azonnal nyílt táviratot adott fel kormányá­nak (a rejtjelzésnek, mint látni fogjuk, ez eset­ben nem lett volna semmi értelme], kérte a sifre azonnali megváltoztatását, egyben közölte, hogy kérésének okáról majd csak az új sifre segítségével tesz jelentést. Meglehetősen messziről vezetett az Intelligen­ce Service tisztjeinek útja az amerikai nagykö­vetség épületéig. Az Intelligence Service egyik ügynöke jelen­tette: az Angliában működő, s a hitleristákkal szimpatizáló Mosley párt illegális vezetőségi ülésein rendszeresen részt vesz egy titokzatos férfiú, akiről csak annyit tudnak, hogy szim­patizál a fasiszta mozgalommal és amerikai származású. Az ügynök első kézből tudta ezt: maga is a Mosley párt vezetőségi tagja volt. Az angol elhárítás már kezdettől fogva nagy figyelmet fordított a Mosley-féle mozgalom ellenőrzésére. Már a háború előtt bebizonyoso­dott, hogy az angliai nácik közül sokan ilyen vagy olyan kapcsolatban állnak németországi elvbarátaikkal, s közülük több a hitlerista hír­szerző szolgálat ügynökévé vált. A háború ki­törése után ez az ellenőrzés csak fokozódott. A Mosley párt titokban tartott összejövetelein részt vevő titokzatos amerikai férfiról szóló jelentés pedig már azért is nagy izgalmat oko­zott az Intelligence Service-nél, mert már ré­gebben tudták, hogy a hitleristáknak kitűnő és pontos értesüléseik vannak Anglia és Amerika bizalmas tárgyalásairól, megállapodásairól. Az Egyesült Államok ekkor még nem üzent hadat Németországnak, de a politikával foglalkozók jól tudták, hogy ez — akárcsak az első világ­háború esetében — csak idő kérdése, s az Egyesült Államok és Anglia közötti politikai szövetség katonai szövetséggé is válik. Az Intelligence Service-nek azonban egyelő­re nem álltak rendelkezésére olyan adatok, amelyeknek alapján megállapíthatták volna a titokzatos amerikai kilétét. Az ügynök, aki lé­tezéséről jelentést tett, maga soha nem látta az illetőt. A titokzatos amerikai csak a Mosley párt legfelsőbb vezetőinek szűk körű tanácsko­zásain jelent meg, s jóllehet az Intelligence Service bizalmi embere az angol nácik vezetői közé tartozott, azokon az összejöveteleken ő so­ha nem vehetett részt. Sőt, azok helyét és idő­pontját sem közölték vele, s így ő sem közöl­alapján nem maradt más hátra, mint hogy a legszélesebb körű tervet készítsék el, vagyis erőt, fáradságot és időt nem kímélve próbálják megállapítani a titokzatos amerikai kilétét. A terv szerint megkezdték Anna Wolkoff fi­gyelését, s az Angliában élő amerikai szárma­zású vagy állampolgárságú férfiak felülvizsgála­tát. A Londonban élő amerikaiakat három cso­portra osztották. Az elsőbe sorolták azokat, akik Amerikából származtak, de Angliában telepedtek le és felvették az angol állampolgárságot. Mivel ke­vés Ilyen ember volt, ezeknek ellenőrzésével gyorsan végeztek. Senkit sem találtak, akire a gyanúnak akár csak az árnyéka vetődhetett volna. Közben folyt és gyorsan véget ért az ameri­kai állampolgárságú, de Angliában élő férfiak ellenőrzése is. Ezek sem voltak sokan, mert a háborút követő helyzetben az Európában levő amerikai állampolgároknak elnöki utasításra vissza kellett térniük hazájukba, kivéve, ha az európai tartózkodásra kivételes engedélyt kap­tak. Mivel ezek között sem találtak senkit, aki gyanús lehetett volna, megpróbálták összeállí­tani azoknak az amerikaiaknak a névsorát, akik hivatalos küldetésben, diplomataként vagy a konzulátusok, kereskedelmi és katonai missziók tisztviselőiként tartózkodtak Angliában. Kide­rült, hogy lehetetlenség ezekről az emberekről adatokat szerezni. Nagy létszámuk mellett le­hetetlenné tette ezt az is, hogy Anglia és az Egyesült Államok között baráti viszony állt fenn, s a nyomozás során tekintettel kellett lenni erre a politikai szempontra — az Intel­ligence Service nem engedhette meg magának, hogy sorozatosan sértsen meg Angliában hiva­talosan tartózkodó amerikai személyeket. Az Intelligence Service nyomozói közben alapos környezettanulmányt készítettek Anna Wolkoff­­ről. Megállapították, hogy a nőnek nincs állan­dó munkahelye, orosz és német nyelv tanításá­val foglalkozik, tanítványait lakásukon keresi fel. Egy kis garzonlakásban lakik, London egyik közepes forgalmú kerületében, a negye­dik emeleten, özvegy édesanyjával együtt. Te­lefonja, autója nincs, teljesen rendszertelenül jár el otthonról, és ugyancsak a legkülönbözőbb időpontokban érkezik haza. Ezt azonban fog­lalkozása indokolja. Az angol elhárítás' számára egy véletlen megkönnyítette Anna Wolkoff figyelését. Ami­kor ugyanis tüzetesen szemügyre vették annak a háznak a lakóit, ahol a nyelvtanárnő lakott, kiderült, hogy éppen a Wolkoff-lakással szem­ben az Intelligence Service egyik volt ügynöke lakik. Az illetőt már két esztendeje nem fog­lalkoztatták, mert nem volt rá szükség. Most azonban az Intelligence Service egyik tisztje újból titkos találkozóra hívta az ügynököt, akit alaposan kifaggatott. Az ügynök két esz­tendeje lakott a házban, jól ismerte Wolkoffé­­kat is, de azonkívül, amit a környezettanul­mány már amúgy is megállapított, nem tudott semmi lényeges adatot szolgáltatni. Lakása viszont alkalmas volt rá, hogy ott két, rádióval felszerelt nyomozót helyezzenek el, akik az ajtó rejtett ablakán keresztül megfigyelhették, mikor megy el Anna Wolkoff, mikor jön láto­gatója. A figyelés első napján a nyelvtanárnő el sem hagyta lakását. Másnap délelőtt 10 órakor nyílt az ajtó, kilépett rajta nagykabátban. Hosz­­szasan, körülbelül két percig búcsúzott az édesanyjától, aztán kényelmes léptekkel meg­indult a lépcsőn lefelé. Az egyik nyomozó rá­dión értesítette az utcán várakozó figyelő cso­portot, hogy Wolkoff eltávozott hazulról, a má­sik nyomozó, telefonszerelőnek öltözve, követte az asszonyt. Az utcán megemelte a sapkáját — ezzel adott jelzést társainak, akik azonnal át­vették a nyelvtanárnőt, s árnyékként követték* Az Intelligence Service tizenhat nyomozója fel­váltva követte Anna Wolkoffot. Nagy körülte­kintéssel és elővlgyázattal végezték munkáju­kat, Anna Wolkoff nem is sejtette, hogy kö­vetik. Egy hétig dolgoztak már éjjel-nappal a figye­lők, de érdemleges adat még nem jutott birto­kukba. Megállapították, kik a nyelvtanárnő ta­nítványai, kinyomozták, kik azok, akikkel egyéb­ként találkozott. Mindezeket a személyeket az elhárítás ellenőrzése alá vette. Sikertelenül. Eredménytelen maradt a figyelés a legfonto­sabb kérdések tekintetében: nem derült ki, hogy Wolkoff a Mosley-féle párt illegális ren­dezvényeire jár-e, s van-e egy amerikai férfi ismerőse. Az Intelligence Service vezetői közül néhá­­nyan már úgy vélekedtek, hogy a nagy erőket lekötő figyelést abba kell hagyni, s az ügynök, vagy szándékosan vagy önhibáján kívül hamis jelentést adott, s ezzel teljesen vak vágányra terelte a titokzatos amerikai kilétének meg­állapítására megindított nyomozást. Néhány ta­pasztaltabb elhárító tiszt azonban türelemre intett, s végül is az ő álláspontjuk győzött. Tovább folytatták Anna Wolkoff figyelését. A figyelés nyolcadik napján reggel 7 órakor ment el hazulról a nyelvtanárnő. A szemben lévő „rikkancs" jól megfigyelhet­te, amint a nyelvtanárnö alaposan körülnéz. A jó megfigyelőképességű nyomozóknak már ez is feltűnt: az alatt a hét nap alatt, amióta figyelték, Anna Wolkoff egyszer sem nézett körül, mielőtt útnak indult volna. A nyelvta­nárnő ezután az autóbuszmegálló felé indult* Két autóbuszt Is elengedett, pedig felfért vol­na rájuk, aztán a harmadik busz már megfelelt neki. A buszra felszállt egy „szerelmespár“ is — egy női és egy férfi nyomozó. Úgy tet­tek, mintha egymáson kívül a világon semmi más nem érdekelné őket, de közben apróléko­san megfigyelték Anna Wolkoff viselkedését, A nyelvtanárnő utazás közben többször kinézett az ablakon, mintha valamit figyelt volna. Mint­egy 15 perces utazás után szállt le a buszról* A „szerelmespár“ a buszon maradt — a nyelv­tanárnő figyelését mások vették át, akik gép­kocsin követték az autóbuszt. Az addig semmi gyanúra okot nem adó nyelv­tanárnő egyre furcsábban viselkedett. Három percig ücsörgött a megállóban, újra és újra körülnézett, majd a közeli taxiállomáson taxi­ba ült. A taxi — amelyet természetesen szintén követtek, de azúttal motorkerékpáron — nagy meglepetésre Wolkoff lakása előtt állt meg, A nyelvtanárnő gyorsan felszaladt a lépcsőn, egy percig lehetett csak a lakásban, aztán ismét elsietett hazulról. Az utcán a taxi meg­várta, s azzal Wolkoff visszavitette magát ah­hoz a taxiállomáshoz, ahonnan elindult. Ott kiszállt a kocsiból, s gyalog indult meg London egyik külső kerülete felé. Az útkereszteződé­seknél sokáig ácsorgott, időnként megállt egy­­egy kirakat előtt is, s alaposan szétnézett. Ám jóllehet a figyelők egy percig sem hagyták magára, sőt egy tucatnyi fényképet is készítet­tek útjáról, a nyelvtanárnő semmit sem vett észre. — Folytatjuk — 14

Next

/
Oldalképek
Tartalom