A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1968-01-07 / 1. szám
Az egyke Még frissen éltek bennem a sziléziai beszélgetés emlékei, a búzavirág, melyet a morva mezőn szakítottam le, még üde kék színben virított szobámban, amikor a második Makkal lányt, Máriát felkerestem. Szakasztott nővére. Annyira hasonlítanak egymáshoz, mintha ikrek lennének. Azonos az arcuk, a szemük, a termetük. Az életüknek is sok közös vonása van. Rá is a szülői ház gondjai nehezedtek, mint Erzsébet testvérére. Hiszen alig egy év korkülönbsé* van köztük. így hát hol az egyik, hol a másik gondozta a kistestvéreket, míg édesanyjuk a határban Járt. S 'amikor felcseperedett, szülei elárúsltónőnek adták. Ez a kenyérkereset Jutott több testvérének is. Hogy miért? Nem tudják. Talán azért, mert Itt készpénzben fizettek, s vittek haza egy kis pénzt a kisebb gyerekeknek. Alig melegedett meg a pult mellett, csakhamar férjhez adták őt is a szülei. Hasonlóképp akadt neki is kérő, mint a nővérének. Az egyik napont Így szólt hozzá az öccse: Mariska, van egy Jó kollégám, együtt dolgozunk a műhelyben. Holnap bál lesz, gyere el, bemutatlak neki. S tovább már nem volt szükség közvetítőre, ősszel, amikor az öccse megkérdezte, mi van a legénnyel, ők már az esküvőt tervezgették. Egy évre rá férjhez ment. S iha meg is esik az életben, hogy a házastársak elátkozzák azt, aki összehozta őket, Mari néni csak hálával gondol az öccsére. Nagyon boldog volt az élete. Ezt inkább a férjének, mint a sorsnak köszönheti, hiszen a párja két szakmával kereste a kenyeret. Ha nem ment a hentesüzlet, leült a suszterszékbe s varrta a lábbeliket. Szép, nagy, kertes házra valót gyűjtött Így össze. Pénz dolgában is Jól álltak. Ismereteién volt számukra az a kellemetlen helyzet, hogy „nincs a háznál egy fillér sem“. Ma sem ismerik. A nyugdíj mellett kikalapál annyit a férje, ami a konyhára elég. Mégis, úgy érzem, mintha hiányozna valami az életéből. Vajon ml? Kutatok hol a csendben, hol Mari néni szótlanságában. A nyitott ajtón át végigtekintek a két szobán: modern bútorok Ízlésesen rendezve, ragyogó tisztaság. ,A vendégszoba nagy részét egy óriási zongora foglalja el. Tetején csipketerltő, rajta nagy kristályváza virággal. A szoba falán festmények, gobelinek. Az asztal mellett a két kényelmes fotelt olyan pontossággal helyezték el, mintha nem is lakók kényelmét volna hivatott szolgálni. A gondosan bevetett ágyak közepén egy nagy rokokó baba ül, mintha csak egy Játékos kedvű kisgyermekre várna. A nevető arcú, vidám Makkal unokák azonban nem Jönnek. Helyettük a falióra éneklő hangja ébreszt fel az álmodozásból, melyre a szótlanul ülő Mari néni szive nagyot dobban. Amint így elnézem szótlanságát, úgy tűnik, van rajta olyan vonás, amit sem anyján, sem testvérein nem fedeztem fel. Bánatos szótlanság. — Az szomorít el, hogy csak egy gyereket szültem — magyaráz megtört szívvel Mari néni. — Egy gyereket ilyen népes fajtában, ez (hogyan lehet? — Magam sem értem. Tudja, hányszor eszembe Jut ez nékem, egyedül üldögélve az üres házban. Magam előtt látom a nagy ünnepeket, amikor a lányom még kicsi volt. Azt kérzdeztük, mit vegyünk, mit hozzon a Jézuska? Kistestvérkét, könyörgött olyankor tudatlanul vágyó szívvel. S a lányom mindent megkapott az életben, csak ennek az egy kérésének nem tettem eleget. Lehet, hogy önzésből. Vagy a sors vert meg Így. Félteim a sok gondtól, a mosástól már gyerekkoromban. Mi lenne, ha nekem Is annyi gyerekem születne? S amikor elárusító lettem az üzletben, szégyelltem volna, ha a vevők áru helyett a terhességem figyelik. S attól tartottam, ha terhes leszek, kidobnak az állásból. S amikor a lányom már nagy lett, a szemrehányástól féltem, hogy azt mondja, te szülsz mama, holott már nekem kéne. Nem, nem tudom ezt magamnak megbocsátani. Mondogattam is a lányomnak, mikor férjhez ment: „A gyerekeket ne tervezzétek. Gond nélkül. fogadjátok, ha lenni kell, hát legyenl Jobb, ha egymás után Jönnek a gyerekek“. Miközben Így elmélkedik Mari néni, megkérdezem, érte-e öröm az életben. — Igen, hogyne, Amikor a vejem hozzánk került. Nagyon intelligens ember. Mindenben segít, s milyen figyelmes. Ha csak fejfájásra panaszkodom, máris orvosért akar menni. A lányomnál tizenkét évvel Idősebb, nagyon Jól megértik egymást. Tudja, milyen jó érzés ezt tudni egy öregedő embernek? Mert nem az a lényeg, hogy tanérember, attól még lehetne gőgös és durva. De ő egyszerű, tisztességes. No lám, m03t emlegetjük, s már itt is van, mutat Mari néni a belépő férfire. — Péter. — Szervusz Ágoston. Hát te, hogy kerülsz ide? Én már megijedtem, hogy az anyukának van valami .baja, s az autón orvos jött. — Nem kell mindjárt rosszra gondolni, Péterem. Csupán látogatóba érkeztem. — Ennek örülök, — vereget vállon Kürti Péter. — De ha már itt vagy, látogass meg minket Is, úgysem voltál még nálunk. Itt lakunk a szomszédban. örülnék, ha megismernéd családomat. Szívesen fogadtam a meghívást, kiváncsi voltam az egykére. A hátsó ajtón át távoztunk, és látványos törpefákkal beültetett gyümölcsöskertbe jutunk. Ez szegélyezi Mlsköék és vejük Kürti Péter összeépített ikerházát. A dús termését klnáigató Jonatánfák alatt betakarításra vár a még haragoszöld, dértől csípett kareláb, sárgarépa, petrezselyem. Lassan lépkedünk, egy-egy fánál megállva hallgatom Kürti Péter kertészt is megszégyenítő magyarázatát a szortimentről. Hátunk mögött ajtó myikordul, s széles csípőjű gömbölyded nő jelenik meg a küszöbön. A feleségem, — mutatja be Kürti. Ez lenne az egyke, méregetem végig tekintetemmel, miközben a lakásba tessékel. Gyerekzslvaj csapja meg fülem, mely a .belépéskor rögtön elcsitul. Három testvér, két fiú és egy lány. — Ez a család — dicsekszik Péter. — Ez már Igen, — állapítom meg örömmel, hogy a Makkal unoka betartotta anyja tanácsát, három dédunokával szaparltotta a népes Makkal családfát. S egy tanáremberrel, a férjjel. — S hogyan került Kürti Péter a Makkal családba? — érdeklődöm a feleségtől a férj dolgozószobájában. — A hivatás hozott össze — mondja mosolyogva. — A férjem Marcelházán volt Igazgató, amikor én odakerültem ápolónőnek. Szülői bálon Ismerkedtünk össze. Érdekes, hogy szlovákul kezdtünk társalogni, ám rövidesen kiderült, hogy mindketten magyarok vagyunk. Egy volt a nyelvünk, egy lett a szivünk is. összeházasodtunk. S mellette megismertem és megszerettem a pedagógiai hivatást. S azóta együtt futunk az élet útján meg a pedagógiai pályán. Igaz, én most nem vagyok állásban, kicsi a gyerek, nem enged a férjem dolgozni. Inkább Igyekszik annyit keresni, hogy megéljünk belőle. Am nemcsak az állástól, a házimunkától Is kiméi, sőt sajátmaga kitermelt gyümölccsel és zöldséggel látja el a konyhát. Ogy gondozza a gyümölcsfákat, ápolja a zöldségeskertet, hogy bármely szövetkezeti kertész tanulhatna tőle, — mondja Ilonka férjéről a sok Jót és szépet. * — Ilyen férj mellett aztán csak boldog leheti — Természetesen. Idősebb tőlem 12 évvel. De ha még egyszer választanom kellene, csak őt választanám. Mert kevés ember van olyan, mint ő, tanár, szakács, kertész és sofőr egy személyben — állapítja meg Ilonka. Én meg azt állapítom meg, hogy kevés az olyan asszony Is, aki Ily elismerően beszél férjéről, felismeri benne a szépet és nemeset. Igaz, hogy a Makkal lánynak van kire büszkélkednie. Mert Kürti Péter nem az az ember, aki hiába elvesztegette volna az éveket. Emlékeibe mély fészket raktak az akáclllatú májusi napok, a fülledt nyári hajnalok, az éjszakába nyúló téli esték. Míg mások kedvesükkel sétáltak, vagy barátaikkal borozgattak, kártyáztak, ő tanult, művelődött, (éz egykori gútai legényből kétdiplomás tanár lett. Előbb magyar—szlovák, majd gépírás—kereskedelmi levelezés szakot végzett. íróasztalán ott fekszik a tanári diploma. Ebben gyönyörködik most felesége. Nehéz ilyenkor olvasni a tekintetben, amikor olyan valamiben gyönyörködhet egy ember, ami pályafutást, célt, boldogságot Jelent az életében. Az autó mint Ai Átlagfogyasztó gyakran még a hagyományos sémák szerint „viszonyul“ az autóhoz: rajong érte, szenvedélyes kíváncsisággal tigyell az autószalonok újdonságait ztb. De ez ma már mólóban lavfi Jelenség. Tói vagyunk rajta. McLuhan, a tömegkommunikáció nevez tudósa szerint az autó „a modern ember gópl felesége“. Az ember és az autá viszonyának története haaonlft a házasság történetéhez a mai civilizációban. Es akár a házasság, átalakulóban van: az „autóczalód“ is válságba kérőit, az autó—ember-párosban 1« változnak feleség a tzerepak. Megváltozott az autó Jelentősége, az ember viszonya az sutához, ét aa autósé az emberekhez. Az ember éa a gépkocsi együttélésének alapjai gyökeresen megváltoznak. Nemrég még modernnek tartott pzslohológlal él pszlchoanalitikal nézetek gyors ütemben elavulnak. Ha a vezető neurotlknz, nyilván a gépkocsit Is felhasználja nenrózlza eszközéül. De nemcsak a gípkocslt, hanem akármilyen gépet: volt neurotikus, aki agyonverte a kisfiát, mart az zavarta a tévé nézésben, Idegbeteg gyerek, aki üngyllkoa lett, mart a asttlel nem vettek távét, szadista, aki a bfltöazakránybe zárta a talazágát, vagy a mosógépbe dabta a macskát. Antá ás háztartási gép éppúgy lahat az agraaszlá eszköz», mint a balta, de nem az aatá szült az agresszivitást. Vagy mondhatják ma még, hogy az autó „status symbol“, a társadalmi pozíció szimbóluma a modern ember (zömében? Nemrégen még kétségkívül az volt, do ma már egyre kevésbé. Elterjedésével szimbolikái jelentősége lassan altünik — egyszerű haisnilatl tárggyá vélik. Az antűk külsője is tükrüzl ezt a változást. Kiment a divatból a karoaaárla szfnaa díszítése, esirmriM
