A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1968-02-25 / 8. szám
Emberek Nagy lébon éli — Ez a hosszülábú Varácskának (Verusohka) becézett New York-1 manöken valamennyi társnőjét — éis ©Lleníelét — kiszorította a világsajtó hasábjairól. Az angol Twiggimél is sokkal híresebb. Nem mindennapi sikerét Rubartelll fényképésznek köszönheti. Újabban a manöken máf fllmszerepeker is kapott. A felvétel Brazíliában készült. ENNYIRE ERŐS LENNE? - A képláttán több olvasónak támadhat Ilyen gondolata: Nem lenne jó, ha ez a lány egyet „Leakasztana“. Pedig nincs is ok aggodalomra, a kislány nőm túlságosan erős. Az sgész nem más, mint egy lénykéjész-t-Ukk, pillanatfelvétel. A kép ágy készült, hogy a két férfi magasba ugrott, Lisbeth Lindberg pedig alájuk dugta kezét. A többi a fényképész dolga volt. A JOVÖ ÜRUTASAI KOPASZOK LENNENEK?. - Feltételezések szerint o jövő űrutasai egy álló évig, vagy még annál is hosszabb ideig „úton lesznek". A tudósok ezért valószínű azon fognak igyekezni, hogy valamennyi megbetegedésnek elejét vegyék. Bizonyára sok kerül majd az űrutcsok vakbelének előzetes kioperálására, a fogazat eltávolítására és talán a haj vegyszerrel történő „megsemmisítésre is. REPÜLŐTÉR A „TENGER VIZÉN". — Egyesült Állomok területén egyre nagyobb nehézségekbe ütközik a repülőterek építése. Az egyes hivatalok- u. i. erősen tiltakoznak a repülőgépek erős zaja ellen. Az illetékesek most azon elmélkednek, nem lehetne-e a tenger vizén építeni repülőtéréket? Ohicágó építészei a városhoz közel fekvő Michigen-tó vizén épülő röptérről beszélnek. 275 millió dollár befektetésével olyan sziget létesítését tervezik, melyet alagutak és mesterségesen létesített gátak kapcsolnának össze a szárazfölddel. Los Angelesben ugyancsak tengeren épülő röptér gondolata vetődött fel. Ebben az esetben a tervezett röptér a szárazföldtől 10 kilométernyi távolságra, a Csendes óceán vizén -terülne el. VAKOK FUTBALLMÉRKŐZÉSE. - 12:12 arányú döntetlennel végződött az a futballmérkőzés, melynek játékosai csupán „hallás alapján"" lőttek kapuira. A mérkőzést a milánói vakok intézetének „játékosai" játszották. A futballra kis csengőt szereltek - a háló is „csengett”, ha a játékosok célba találtak. Megjegyzendő, hogy játék közben alig került sor szabálysértésre. Az orvosak a kísérlet folyamán bizonyítékot szereztek orról, mennyire fejlett a vakok hallása. 22 ember is szórakozást talált. Ml SZENNYEZI A LEVEGŐT? - A levegő szennyeződését 60,6 %-ban a gépjárművek, 16,8 %-ban az ipari üzemek, 14,1 %-ban a villanyerőművek, 5 %-ban pedig a lakások fűtése okozza. 3,5 %-os levegőszenynyeződés más eredetű. Ezt a kimutatást az Egyesült Államok Egészségügyi Minisztériuma közölte. FOGYÓKÚRA. - Franciaországban „Hogyan szabadulhatunk még felesleges testsúlyunktól" néven ankétot rendeztek. Az ankét győztese egy háziasszony lett, aki az alábbi „fájdalommentes" fogyókúra-receptet közölte: „A megterített asztalra az ételek mellé helyezzen cédulácskákat, melyekről az egyes ételfajták ára könnyen leolvasható. - Nem is hinné, milyen hirtelen elmegy az étvágyai" Színes felvétel a gyomorról. — Now York egyik kórházában orvosok és elektrotechnikusok miniatűr falvevőgép működését próbálják. A vékony gumicső végéra erősített cigaretta alakú és nagyságú készüléket a beteg lenyeli. Ez a készülék — a gumicsőben húzódé vezeték segítségével — kívülről kezelhető. A kis felvevőgép agy fényforrással is összeköttesésben áll, -mely a hasüreget elég erősen megvilágítja, és lehetővé teszi a színes felvételek elkészítését. A felvevőgép percenként 16 felvétel elkészítését biztosítja. A felvételek alapján sor kerülhet a gyomor egyes részeinek alapos kivizsgálására. MOTORIZÁLT BIG-BEAT. — Kalifornia nlgy fiatal zenésze , «redeti“ közlekedési eszközzel indult turnéra. Ért a nyolchengeres versenytűét teljesen átépítették, alvázéra hangszórókat, erősítőket szem'tek. Ha a fiatalok autójukkal színpadra lépnek, még az utolsó sorban ülő vendég Is „fúl“ fogja hallani zeneszó maikat. A GYÉMÁNTCSEMPÉSZÉS KÜLÖN TUDOMÁNY. - A drágakövek csempészése sok gondot okoz a vámöröknek, mivel o csempészek agyar fúrtsága nem isimer határokat, A gyémántot egyszer lenyelik, máskor fogkrémbe vagy szivarba rejtik. Már az is előfordult, egyesek műszemükbe dugták a kincset. Európa volamennyi gyémántját tiltott eszközökkel, rejtélyes úton csempészték be más világrészekből A híres „Kah-i-noor" gyémántot egy turbánba rejtve hozták be világrészünkbe. Ezt a. gyémántot a perzsa sahtól 1850-ben lopták el és Viktória angol királynőnek ajándékozták. A királynőnek tudomása volt őrről, hogy a gyémánt lopott, de ennek ellenére elfogadta azt. India „Rindzs" nevű gyémántját egy tengerész csempészte át a határokon úgy, hogy bordáján sebet ejtett, a kincset oda helyezte. TALÁLÉKONY CIRKUSZIGAZGATO.- Oslo bizonyos polgára vádat emelt a cirkuszigazgató ellen, mivel egy előadás alkalmával a cirkusz elefántja lefröcskölte ruháját. A cirkuszigazgató a tárgyalásra „elefántháton" érkezett. így akarta bizonyítani, mennyire jól betanított állat az elefánt. A bíróság ez a tényt enyhítő körülménynek tekintette, a cirkuszigazgatót csupán a ruhatisztitás dijának megtérítésére kötelezte. SZÜKSÉGTELEN A TEJ MELEGÍTÉSEI - John O. Forfar professzornak, Edenburg gyermekorvosának állítása szériát szükségtelen a tej melegítése csecsemők részére, mivel azok a hideg tejtől is egyformán, szépen fejlődnek. Áz álmos szülőknek nem kell tehát éjnek idején tej melegítésével bajlódmak. Anglia néhány szülészeti osztályán már ki is próbálták a professzor javaslatát, az eredménnyel elégedettek voltok. NYÁVOGÓ SEREGÉLY. D. Grabuskene vilniasi asszony udvarába beköltözött egy seregély, amely csodálatos tehetséggel utánozza az állatok hangját, és olyan ragyogóan nyávog, hogy megtéveszti vele a macskákat. Lehetséges, hogy ezt a képességet védekezésül veti latba örök ellenségével, a macskával szemben.