A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1968-02-11 / 6. szám
Némi tájékoztató Húsz-harminc kilométernyire Varbótól, a világ közepétől (hiszen tudvalévőén ott pottyant le az égből az aranyalma), tehát még mindig eléggé a világ közepe táján fekszik Ipolybalog. Az Ipoly, amelytől nevének egyik felét kapta, kb. ötven méternyire folyik a balog! kertek alatt. A közönséges iskolai térképekre viszont sem Varbót sem Ipolybaiogot nem rajzolták fel a készítők, meg kell hát jegyeznem még, hogy Ipolybaiogot két irányból lehet megközelíteni autóbusszal: Ipolyságról és Losoncról. (Repülőgéppel bármely irányból - de egyelőre nem divatos). Térbeli elhelyezkedését illetően tulajdonképpen Ipolybalog a losonci járás egyik utolsó faluja — ezen az útvonalon. A legutóbbi területi átszervezésig a kékkői . Járáshoz tartozott. Most Ismét azt hallani, hogy elszakítják a losonci Járástól. (De erről még szó leszl) Nem mai „gyerek" ez a falu se, annyi szent. 1232-ben már ismert helység volt: Boiug néven. II. András király záilyomi uradalmához csatolta. Nyék határjáró levelében is találkozunk vele. A temploma meg egyenesen 1100-ból való. Tornyán — akárcsak a pozsonyi koronázótemplomén — kereszt helyett magyar korona van. A korona történetét a néprege számos változatban hagyta nemzedékről nemzedékre. A legvalószínűbb történet, amit „forrásainkra" hivatkozva a községi krónika Is feljegyez: „A Vencel és Károly Róbert kirólyok közötti viszály idején Vencel a magyar királyi koronát magával vitte és útjában a korona az IpolybaioflL templomban pihent egy éjszakón De a divatot (szerencsére?) csak a viseletben, ruházatban követik. Magatartásban, modorban, életszemléletben távol állnak a nagyvárosok úgynevezett modern nőitől. Kedvesek, tartózkodóak, dolgosak. A fizikai munkát sem szégyellik még, dolgoznak Is kora-tavasztól késő-őszig kint a mezőn. Háziasak, feleségnek, anyának valók. Kivétel is akad persze, de azt a falu „kinézi", vagy ő megy el önként. Némileg más a tanuló, vagy ahogy itt mondják „iskolázó", „Iskoláztatott* lányok helyzete, őket a. falu megbecsüli, ha azt látja, hogy valóban „viszik valamire*. Viszont ők sem „uraskodhatnak", offektál'hatnak, ha nem akarják magukat kinevettetni. Az iskolát nem lehet elkerülni (Zárójelben hadd tegyek mindjárt egy személyes vallomástl Ha valamiért szégyellem a falumat, Zsélyt, okkor az mindenekelőtt az ottani magyar iskola. Illetve dehogyis az iskola, vagy a tanító, vagy a tanítás színvonala miatt szégyellem én magam - akkor elsős fiamat nem Járatnám oda - az a tény a szégyellni való, hogy a több mint 1500 lélekszámú faluban, ahol az emberek kilencven százaléka magyar - összesen tíz gyermek jár a magyar iskolába. Tudom, tudom I Mindenki olyan Iskolába adja gyermekét, amilyenbe akarja. Törvényes joga von hozzá. Ám nekem Is jogom van ahhoz, hogy szégyelljem a nemzeti bizottság és a járási iskolaügyi szerv összefogásának az eredménye. Két ünnep között, a karácsonyi szünetben érkeztem. Mindegy, hiszen nem „tanfelügyelni" jövök. Az igazgatót sem az irodában, hanem o lakásán keresem. A felesége nyit ajtót. — Imre? — ismétli meg a kérdésem - ó, bizonyára az irodájában lesz, ott tessék őt keresni. Valóban ott találom Pölhös Imre igazgatót, régi jó barátomat, az igazgatóiban. Valami könyvet lapozgat, jegyzetel. Kedvetlennek, morózusnak látszik, bár igyekszik palástolni. S mintha utolsó találkozásunk óta többet öregedett volna a kelleténél. — Elfáradtam, pajtás - mondja később, mert észreveszi, hogy kíváncsian vizsgálgatom az orcát - sok már itt is a szélmalomharc. — Miféle szélmaiomharc? — Meddő csatározás néhány emberrel, okik fő feladatuknak tekintik, hogy másokat bosszantsanak. Hogy kikkel? Neveket ne várj: mi hasznod lenne belőle? Egyébként sem kenyerem a „feljelentés.” — Felsőbb szervek?.,. — Nem. Mondom: hagyjuk ezt. Jó? — Ahogy akarod. — Figyelj Idei Hallottad már, hogy új területi átszervezés van kilátásban? — Most haliom, tőled. — Az új évben állítólag a volt kékkői járás kiválik a losonciból. A járási székhely Nagykürtös lesz. — Ez rossz, vagy Jó? — Ördög tudja. Mi nem örülünk túlságosan,, habár Nagykürtös jóval közelebb van hozzánk, mint Losonc, ki tudja, kapunk-e majd az új iskolaügyi szervtől olyan segítséget, mint a mostanitól. A losonci ellen ugyanis, a bologi iskolának Igazán nem lehet kifogása. Valóban minden támogatást megkapunk tőfe. — Hátha az új még jobb lesz... — Bárcsak adná a... természetfeleiós! Új módszerek keresztül. Ennek emlékére van a templom tornyán korona, amit a nép kegyelettel őriz". A község lakóinak száma 865. A határ nagysága: 840 hektár. Az egységes földművesszövetkezet 1955-ben alakult kilenc taggal, Ma 113 tagja van. A faluból körülbelül nyolcvan személy „Jár el" munkára (Zólyomba, Ostnaváwj stb.). Milyen is az ipolymenti ember Ilyen is, olyan Is, mondhatná valaki. Mégis? Úgy vélem, nem annyira érdes, mint például a gömöri, de keményebb a Garom mentinél, avagy a csallóközinél. Ej mindnél vendégszeretőbb - ebben vetekszik a bodrogköziekkel. Hát még milyen? Igyekvő, iparkodó. Egyik Jelszava: „Kaparj szarka, néked Is jut". Tehát nem épp kollektív lélek. Sokkal több errefelé az új ház, mint az ország bármely magyarlakta területén (eltekintve a Csallóköz árvíz sújtotta vidékétől), a szövetkezetek viszont jó ha közepesek. Nem hirtelen haragú, de haragtartó. Valamikor voltak híres verekedések ezen a vidéken, de bicskázásokról nemigen hallottam, Inni szeretnek az emberek errefelé is, méghozzá egyre többet. Régebben csak bort, most bort, sört, pálinkát vegyesen. Illetve vagy ezt vagy azt. Az a mondás járja, hogy az itteni ember még részegen sem bolond. Tud Inni, Le Is nézik azt, oki „hóttrészegre" Issza magát. Itt, az Ipoly mentén, beszélik a legpolócobb palóc nyelvet. S ahogy jövünk Szelesténytól, Szlovákgyarmattól lefelé, úgy tisztul ez a nyelv. Míg például Zsélyben (sajnos) valamiféle kevert felemagyar, feleszlovák nyelvet beszélnek, Ipolybalogon már csak a „legszükségesebb" szavakat (jéerdé, emenvé stb.) keverik a magyar nyelvbe, azt sem mindenki. (Ez nyilván annak is köszönhető, hogy Balogon csak magyar tannyelvű Iskola von.) Hát p divat? A népviseletnek már Itt is évekkel ezelőtt befellegzett. Már jómagam Is csak homályosan emlékszem (de még emlékszem) a gyönyörű „slingelt* szoknyákra, pruszlikokra, a tök százszorszép hímzett tökötökre. Hiába, kiment a divotból. Az Ipoly mentj lányok ma már együtt haladnak a divattal, méghozzá - néha az az érzésem - talán nem is a budapesti, prágai vagy pozsonyi, hanem a tévé jóvoltából rögtön a párizsi divattal. Vagy épp a londonival. A miniszoknya |tt aztán valóban miniatűr ruhadarab, q női csizmáknak itt van igazán keletjük, magam miattuk, amiét - ki tudja, miért — feladják anyanyelvűket.) Hát már csak ezért sem kerülhetem el az Ipolybologi Iskolát. Régebben is eljöttem, ha tehettem: irigykedni, elsősorban. Mindig jó hírneve volt ennek az Iskolának. Szerencsés falu Ipolybalog mindenképpen: mintha lutrin nyerné a legkiválóbb tanítókot: lelkes fiatol pedagógusokat helyeznek ide, akik agytól-egyig hlvcrtósuknok (és nem csupán foglalkozásnak) tekintik a tanltárt-nevelést. Mondom régen is szívesen Jártam Ide, amikor még a régi épületben, a mostani Óvodában, folyt a tanítás - 1964 óta még szívesebben. és megint csak: Irigykedni, örülni, csodálkozni. 1964. szeptemberében kezdődőit el a tanítás az új iskolaépületben, amely felszerelésével, berendezésével — ha tán nem Is egyedülálló - párját ritkítja a járásban. Kilenc tantermes, szaktantermekkel, tornateremmel, üveg házzal, tanítói lakásokkal. A tantestület, a szülők.- Min törted a fejed, mielőtt megzavartalak?- Módszertani tanulmányokat olvasgatok. A közeljövőben ugyanis szeretnénk áttérni a szaktantermes oktatásra, ahhoz böngészem az anyagot.- Mikortól kezdenétek?- A pontos Időt még nem tudjuk. De hogy ne tévedj I folyik mér nálunk szaktöntermes oktatás néhány tantárgyból, viszont ennek oz új módszernek az lenne a lényege, hogy minden tantárgyat szakteremben tanítanánk, tananyagegységeket vennénk ót s csak egy-egy ilyen egység letonítása után feleltetnénk, de akkor aztán mindenkit. Mindenesetre alaposan fel kell készülnünk, még mielőtt végérvényesen az új módszer mellett dörvtenénfc.., Az igazgató belelendül a magyarázásba, enervólt arckífejezése eltűnik, újra a régi, friss, energikus fiatalembert látom magom előtt. Ismét örülök és ... irigylem a balogiakat. angyalok a pincében Nézzük csoki Ot mogorva fiatalember baktat a deres mezőben. A vak is láthatja, hogy Ipoly mentiek. A nevektől egyelőre tekintsünk el, ki tudja miféle szándék lakozik szivükben. Nagyon barátságtalan külsejű mind az öt. Vajon hová mennek? — Irány az a kit fa, amott a hegytetőn I - adja ki a parancsot a legfeketébb, foglalkozását tekintve hivatásos tanító, és az élre tör. Utána lépeget kollégája egy pirospozsgás óriás, harmadikként egy hivatásos festőművész baktat, utána következik a félhivatásos vadász (puska nélkül) s végül a sort egy epésen szentimentális profi újságíró zárja le. Tehát irány a két fa. Kennek, mendegéínek, mérgesen, mint a mesékben. Az utolsó pasas a legmérgosebb, mivel nem képes felfedezni azt a bizonyos két fát, helyettük három erdőt lát. No jó. Elhagyják Inámot, találkoznak egy Nepomuki Szent Jánossal. A fél fej# hiányzik. Tudathasadása van, állapítja meg a festő. Mármint Jánosnak. Végül kb. tizenöt kilométernyi gyaloglás után megérkeznek. A két fa sehol. Helyette egy mézeskalács-házikó, ajtajában halott harkály hever. „Nem halott ez, hanem döglött" - véli a vadász. Legyen. Szézám nyílj kil - dörmögl a legfeketébb enteflektüeL Szézám kinyílik. Az öt mogorva lecammog a föld alá. Kerek hatvan porc múlva, csodák csodája, öt fényes szárnyú, tündöklő mosolyú kerub röppen ki a barlang! nyílásán s gyönyörűséges ívben, a kéményen át szállnak alá a háziká fogadószobájába, kőrülülik ar asztalt, szárnyaikat csattogtatják, sült krumplit, szalonnát és vöröshagymái majszolnak. Hát igen. Éjféltájt beengedtek két gyanús alakot. Légpuskával érkeztek., de a vadász leszerelte őket, mivel állítólag a fegyverek csöveit újrafúratták, hogy alkaünassá tegyék ágyúgolyók kilövésére. Tiltakozásuk mitsem segített. Miután időközben az üveglopó Is összetörött a fegyverek csövei lopátökként használtattak mindaddig, míg a két új jövevény angyallá nem magasztosult. Utána fejüket pihés szárnyuk alá dugva édesen elszenderültek mind a heten. n. I.
