A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)

1968-02-04 / 5. szám

az istent: atyám, ha vagy az égben, segíts meg. Nem hallgatott meg, hanem -még Jobban megvert. Sokszor betevő falatunk sem volt. Az

5. parancsolat azt mondja: „Ne ölj!" s ők az egyház szent keresztje alatt ölték, mészárolták vagonszámra az embereket, öreget, fiatalt, csecsemőt egyaránt. Amikor ezt láttam, azt mondtam, nincs isten! Hazugság volt minden, amit eddig a fejembe vertek az istenről, hazáról, amit hirdettek a horogkereszt humanitásáról. Gyónjanak azok, akik engem és embertársaimat tönkretették — Jelentettem ki őszintén anyám előtt.

— Istenem, az én lányom mond ilyent, akit szeretetre és megértésre nevelteml Pogány lettél, kitagadlak a családból, vagy azt akarod, hogy ne Ismerjelek el gyerekemnek? — pattogot a mama.

— Tegyen, ahogy akarja, édesanyám, de én kétszínű úgy sem leszekl

Így nem maradhattam otthon, mert úgy éreztem, hogy másodszor lettem kitagadva. Most meggyőződésem miatt az anyám tagadott ki. Ogy döntöttem, hogy Csehországban telepszem meg. Itt szenvedtem át legszebb éveimet, s ha a háború borzalmait kibírtam, majd csak kibírom valahogy az életet Is. S férjemnek is jó állást ígértek, úgy éreztem, a jövőm biztosítva lesz.

— Igen, Katikám, én erre jól emlékszem — helyesel a nővére. Mama sokat beszélt rólad, sírt, panaszkodott, hogy még mindig olyan kaményfejű vagy és akaratos, mint gyermekkorodban. De nem haragudott reád, csak aggódott miattad, mélységes, szerető szívvel. Legrosszabb gyerekének tartott, mégis téged szeretett a legjobban. Elsőnek ő jött utánad látogatóba, s azóta is felkeres minden évben. S amikor a férjedet kinevezték csendőrparancsnoknak, házatok és autótok lett, a mama örült a legjobban, hogy jól éltek. De hogy ezt hogy viseli el, ha megtudja, ml történt veled, azt nem tudatni

— Szegény édesanyám, ha tudná, hogyan éltünk! Mert csak éltünk — igazítja meg feje alatt a vánkust Makkal Katalin. Igaz, ho,gy volt mindenünk, s aminek a legjobban örültem, szerettek az emberek. Az uram elintézett mindent. Én beléptem a nőszövetségbe, funkcionárius lettem. Szónokoltam az asszonyoknak nagygyűléseken. Külföldre küldtek, a csehszlovák nők képviseletében. Ezzel sem elégedtem meg. KI akartam tenni magamért, mint ember. Elvégeztem a sofőr-kurzust, hogy autót vezethessek, s ötvenéves fejjel ökonómiai középiskolát végeztem.

S mindezért ez a köszönet. Harmadszor lettem kitagadott az életben. Most a férjem tagadott ki. összeadta magát azzal a szajha nővel. Otthagyom, ott én, elválok tőle. Látni sem akarom, én rám már nem hoz több szégyent — pityareg Makkal Katalin. Miért Is álltam szóba vele, és hogyan hagytam magamat vakon vezetni ettől az embertől.

— Jól van, Katikám, ne sírjál már annyit — vigasztalja a nővére. — Ez már megtörtént, változtatni nem lehet rajta. Tudom, hogy

nehéz elviselni. Tebenned van a Makkal gyerekek közt a legtöbb erő. Átvészeled ezt Is. S ha mélyebben magadba néznél és elgondolkodnál azon, hogy te magad is nem Járultál-e hozzá férjed elhldegüléséhez, talán még könnyebb lenne átesned a bajon. Gondolkodj csak azon, hogyan fogadtad a férjed, amikor felelős funkciójából fáradtan, idegesen tért haza? Még neked állt feljebb, hogy későn érkezett! S amikor volt egy kis szabad ideje, sétálni hívott, vagy mulaságra, te nem mentél vele, mondván, hogy nem szeretsz csak úgy, semmiért táncolni egész este. Menj, ha kedved van, egyedül is elmehetsz nélkülem — mondottad a férjednek.

(A Makkai-famllia családi boldogságának alapja abban rejlik, hogy az asszony ragaszkodik férjéhez. Segíti biztatja, elkeseredésében. S te mit adtál férjednek? Ahelyett, hogy az együttlát szép óráit nyitottad volna meg számára, egyszer mostál, máskor a szomszédba futottál, harmadszor meg pártgyűlésre. Mert neked a pártba is be kellett lépned. Mi vonzotta volna haza a férjedet? Most fáj, hogy másutt kezdte keresni azt a melegséget, emberi megértést, amit idehaza kellett volna megtalálnia.

Istenem, milyenek is vagyunk, ml, emberek! Milyen könnyen elmondtam én ezt neked. Te meg magadban azt gondolod, hogy könnyű nekem mások bajában turkálni, de nem illő mások házában bíráskodni. Igazad van. Mindezt csak jóindulatból mondtam neked, mint testvéred. Hoztam egy kis süteményt, kóstóld mér meg, és ne törd magad, majd csak lesz valahogy.

S a valahogy úgy lett, hogy pár hőt pihenés után, amikor Makkal Katalin annyi erőt érzett magában, hogy kibírja az út fáradalmait, elindult, hogy édesanyját felkeresse. Jó maga is meglett asszony, vannak unokái, két nagy gyermeke. S mégis úgy vágyik az anyai szó után, mint egy kisgyerek. A bajban lehet csak Igazán érezni, az anyai szeretet éltető erejét, a ragaszkodást, ahhoz, akinek testéből táplálkoztunk, akinek vére lüktet ereinkben.

És az anyai szeretetet messzire lehet érezni. Igaz, hogy kézzel nem fogható, de a szív megérzi, erőt, bátorságot kap, hogy van még kire támaszkodni az életben, van, aki meghallgatja. Ez a vágy vonzotta most Makkal Katalint Újvár felé. Pozsonynél kihajolt a vonatablakon, s mélyen fellélegzett, mert már érezte a szülőföld langyos leheletét. Sokszor megtette már vonaton ezt az utat, de most minden újnak, különösnek tűnt számára, mint amikor az elveszett gyerek, hosszú vándorlás után ismét felleli szülőföldjét.

A vonatból kiszállva lassan ballagott Újváron keresztül és a városháza előtti parkban leült, hogy megpihenjen. Itt találkozott huszonöt évvel ezelőtt a férjével. A kispad ma is ott ál, ugyanazon a helyen, de már újjal cserélték fel. A szemben lévő pádon látta meg először a férjét. De ni csak, mintha most is ő ülne ott! Csak nem képzelődöm — simítja meg a homlokát Katalin. De ül ott valaki, sőt már fel is áll, s feléje indul.

— Szabad egy pillanatra — mutat a férfi a pádon lévő üres helyre.

— Tessék — válaszolt Katalin.

— Bocsásson meg, hagy zavarom, de amint így nézegetem, régi ismerősre emlékeztet. Nem a Makkal családból származik?

— Db igen.

— És én Kubácsek József vagyak — mutatkozik be a férfi. Ha nem tévedek, valamikor régen maga varrt minálunk.

Varrtam náluk — ő lenne az Ifjú úr, aki a kórházi ágyon álmomban is megjelent — bámult mag elé Katalin. Úgy kívánta akkor látni. S most itt van melltte. Való élet ez? Az álmok teljesülnek?

Igen, most már pontosan emlékszik. Ez volt az a férfi, aki akkor varrás közben rányitott a szobába. Úgy hallotta, azt az asszonyt vette feleségül, akinél ö gyerekkorában szolgált egy ideig, mosta a szennyesét.

Ennyi idő tellett csak az emlékezésre, mert a férfi emlékeibe temetkezve mesélni kezdett. Elpanaszolta, hogy családi élete rég megromlott. Most magányosain él, Osztraván dolgozik, hol meg Újvárban tartózkodik. Utazgat Ideoda, hogy ezzel is enyhítse az egyedüllétét, keserűségét. Most is csak ügy lézeng idehaza, hogy az időt elüsse.

Nem is tudja miért, Katalin csak ült a pádon a férfi mellett, hallgatta a beszédet. Jól esett most a meleg szó, úgy érezte, hogy azonos sorsú ember ül mellette. A parkban lassan rájuk esteledett, mégis úgy tűnt Katalinnak, hogy valami világosság tör most feléje. József megérintette a kezét, s ö megrezzent, mint gyerekkorában a varrógép mellett.

— Bocsánat, meghívhatom moziba ma este?

Katalin már nem emlékszik, hogy igennel válaszolt-e vagy sem. Csak azt tudja, hogy tíz perccel a megbeszélt idő előtt úgy várta a moziajtóban, mint amikor a gyermek először megy moziba. József is megérkezett. A büfében vásárolt csokoládét Katalinnak, mintha tudná, hogy gyerekkoráéban is azt szerette. Volt még egy kis idő a kezdés előtt, sétáltak egyet a mozi körül. Nem is tudja, mér, hogy miről beszéltek, hol mosolyogtak, hol nevetgéltek, mint Ifjú szerelmesek. Olyan volt ez az este, mint amikor a lány első randevúra megy. Katalinban régi eltemetett varázs elevenedett meg, pedig már akkor elmúlt 40 éves, József pedig ötven. Tíz évvel volt tőle öregebb. S Makkal Katalin úgy érezte, hogy még nincs elveszve. Újból értelmet adhat életének.

öt évvel ezelőtt történt mindez. Közös megegyezéssel Katalin elvált a férjétől. Ott maradt Opaván a családi házban két gyerekével. És Józseffel, új férjével. Három évvel ezelőtt házasodtak össze.

Az élet alkonyán kezdtek mindketten új életet. Szép az alkony, ha tiszta, ha nincsenek felhők az ég peremén, ök Is zaj nélkül, csöndben élik most életüket. És megértésben. Megosztják a gondokat. Egy pohár Italt nem Iszik meg egyik a másik nélkül. Ügy élnek, mint Ifjú szerelmesek. Olyan az életük, mint a gyerekkor, romantikus és tiszta. Katalin ma ötvenéves, a férje hatvan. Mégis azt vallják, hogy ebben a korban is szép a szerelem, ha két megértő ember talál egymásra.

LÜ3P

„Világvége“ után

vissza Bikinire?

A megszállók tizenkét évig próbálták a világvégét és most a tulajdonosok vissza akarnak térni hazájukba: Bikini és Enlwetok csendes-óceánt szigetekre.

1946 elején az amerikai katonák Bikini lakosait Kill szigetére, az enlwetokt benns.illőiteket pedig Ojelang szigetére telepítették. A vendéglátó szigeteken tnságes volt az életük. „Gyakran vagyunk éhesek“, panaszkodott Naptalt, volt entwetokt lakos. Ojelang majdnem tlzszerte kisebb Enlwetoknál; a laguna a régi halállománynak mindössze tlzenhalódáoal rendelkezik. Az amerikai kártalanítás f évente, fejenként 8 dollárt} nem elegendő a megélhetéshez.

Ez év őszén a kényszerkttelepítettek megostromoltak egy kormányhajót. Dwight Heine, a régebbi német gyarmatosító urak leszármazottja, jelenleg a körzet kormánybiztosa, 8000 dollár értékű árut hozatott sebtében és ezzel kiváltotta a hajót.

Még rosszabb a helyzete a Kill sziklaszirten élő 277 bikini emigránsnak. A piciny szigetecskének nincsen védett halászati öble. A tenger háborgása miatt az Idén négy hónapig egyetlen hajó sem futhatott kt. A helybeli pap kijelentette: „Mihelyt a tudósok úgy találják, hogy Blklnt szigetén már nincsen radioaktivitás, visszatérünk.“

Egyes tudósok azt állítják, hogy Biklnt újra lakható. 1964-ben a washingtoni egyetem titkos küldetésben Bikinire és Entwetokra küldte a sugárbilógtat Intézet szakembereit.

A biológusok azonban 1967-ben hozták nyilvánosságra leleteiket: „Állatok és növények túlélték az atompoklot. Radioaktivitás már alig észlelhető."

1964-ben a csendes óceánt sziget patkányai épp oly nagyok és falánkak voltak, mint régen. A szürke tengeri fecskék Izomzatában és csontozatában már nem mutatkozott semmiféle radioaktív maradvány. Enlwetok szigetén egy htdrogénbomba 60 méteres kráterében több hal úszkált, mint a régi lagúnában.

Az atom-tűzgolyók elégették az öszszes kókuszpálmákat, de a hajdan meglehetősen kopár sziget növényzete annyira elburjánzott, hogy az amerikai tudósok csak dzsungelkésekkel tudtak behatolni a sziget belsejébe. Cink, kobalt, vas radioaktív Izotópjai táplálták bőségesen a növényzetet.

Washington azonban mégis vonakodik visszaengedni a bennszülötteket szigeteikre.

A nyugatnémet „Der Spiegel“ folyéirat térképe Blkinirfil