A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)

1967-12-03 / 49. szám

Irány: Agrigento Vasárnap reggel Indulunk tovább Slracusáből. Pe'ka úr azt tanácsolja, viseljek napszemüve­get, mert megfájdul a szemem az erős fénytől. Nem fogadom meg a tanácsát — eredeti színek­ben akarom látni Szicíliát. A tájra hiába keresek hasonlatot. Ami szép, az csak önmagával egyenlő. Gydmölcsöskertek minden felé. A kerteket kőkerítések választják el egymástól. Olyasféle nadrágszlj-parcellák, mint nálunk voltak a szö­vetkezetesítés előtt — száz- százötven kilomé­teren ét. Ennyi kőkerítésből néhány várost Is fel lehetne építeni. A kertekben mandula, na­rancs, citrom, oliva. Ml lehet itt mondulavlrágzáskor, te Jöégt Jönnek a városok: Avola, Noto, Jobbra: Ros­­solini. Azután a legnagyobb és legszebb: Ragu­­sa. Itt ebédelünk. A házak lepo3tete]űek. A tetőfedő lapos cse­repet itt azonban úgy látszik nem ismerik, csak az ún. vályús-cserepet. A lapos tetőket ilyen cserép fedi, ettől a házak humorosan cifra jel­leget kapnak. Zs. Nagy Lajos A Concordia templom. Utazás SZICÍLIA körül Notoban kiszállunk, pihenünk, Megnézünk egy Herkules-kutat. A 15. századbfil való. Érde­kessége, hogy nem működik. Kiapadt. Noto főutcája tele feketeruhás férfival. Csu­pa neoreallsta filmszínész. Jegyzi meg egy prá­gai fiatalasszony könnyen felismerhető reme­géssel a hangjában. Valóban: csupa göndörha­jú, jóvágású fekete férfi. Csoportokba verődve beszélgetnek, gesztikulálnak. De nem olyan han­gosak, mint az olasz filmek szereplői. Egyéb­ként ez a csöndesség, halkrafogottság megle­pő módon egé3z Szicíliára Jellemző. Nem cso­dálkoznék, ha valaki ezt épp a szicíliaiak büsz­keségével magyarázná. Mert büszke nép kétségtelenül, ez első pillan­tásra megállapítható. Persze szem is kell hoz­zá. Büszkeségüket szerénységük kiiiangsúlyo­­zásával leplezik. Látják, hogy idegen vagy, tehát udvariasan előre engednek mindenütt. De úgy engednek előre, hogy rád sem néznek. A presszókban, cuk­rászdákban, Jegypénztáraknál téged szolgálnak ki elsőnek, de az a vendég, aki tenyere feltar­tásával, vagy egy „prego“-val átengedte a he­lyét, míg téged szolgálnak ki, egykedvűen nézi a mennyezetet vagy a cipőd sarkát. Itt is, Notoban. Egy pillantás ránk, autóbu­szunkra, kék és kétségbeejtően Ízléstelen Ce­­dok-táskánkra — s ezzel el is vagyunk intézve, többször ránk sem néznek. Legfeljebb, ha mi szólítunk meg valakit. De akkor alapos és ked­ves' választ kapunk minden kérdésünkre. Csoportunk nőtagjait itt éri az első nagyobb meglepetés (amely azután — eltekintve a na­gyobb városoktól — minden helységben állan­dó beszédtémává válik): az utcán elvétve sem látni nőt. Hétköznap még előfordul, hogy meg­pillantunk egy-egy siető, valószínűleg bevásá­rolni Igyekvő asszonyt vagy leányt — vasárnap ez kizárt dolog. — Hát ide aztán nem disszidál­nék! — mondotta egy fekete cseh leány. — Hi­szen az itteni nők szörnyű elnyomásban élhet­nek, ha még az utcára sem engedik le őketl — fűzte hozzá. — Ellenkezőleg — replikázott PeSka úr, aki igen szeret ellenkezni — egyedül ide lenne ér­demes disszidálni. (Nos, üt közbe kell szólnom, annak bizonyí­tására, mennyire nem a sző teszi az embert: PeSka úr velem együtt érkezett vissza a prágai repülőtérre, a fekete cseh leány azonban kint maradt Szicíliában). Templomok völgye Agrigento. Görögül: Akragasz. Latinul: Agrl­­gentum. A görögök alapították, akárcsak Slra­­cusát és Messinát időszámításunk kezdete előtt 582-ben. A „HOtel des Temples“ szállodában helyez­kedtünk el, közel a Templomok Völgyéhez, amire a leginkább kiváncsiak vagyunk. Nem csak mi, a szálló tele van francia turistával, akik elég hangosak és flegmák. Ennek ellené­re, úgy érzem, agrigentól vendéglátóink min­ket kedvelnek Jobban, valószínűleg mi vagyunk Itt a ritkább vendég. A portásnak el kell ma­gyaráznunk, hol van Csehszlovákia és hogy merrefelé jártunk már Szicíliában. — Catanlában mér voltak az urak? — kérdi. — Nem, sajnos. — Rosszul tették, hogy nem mentek el Cata­­nlába. — Miért, ml ott a látnivaló? — Nem a látnivaló ott az érdekes, uraim. Ca­tanlában remek pénzhamisítók vannak. Mele­gen a figyelmükbe ajánlom őket... Nyilván látja az öreg, hogy ebbe az ajánlatba szinte belesápadunk, mert elmosolyodik és... begombolkozik. Ott tartózkodásunk végéig ki­mért és hűvös marad hozzánk. Akkor azt hittük, hogy az öreg portás provo­kál bennünket. Alighanem tévedtünk: ma már tudom, hogy Itáliában elég sok a hamis bank­jegy, vannak tökéletes hamisítványok, melyek névértőkének 00—70 százalékát is kifizetik a fekete piacon. Nem győzök csodálkozni a szállodák liftjein. A liftajtó önműködően csukódlk-nyltódlk, de ami még lényegesebb, ezek a liftek állandóan működnek, egyetlen rossz lifttel sem találkoz­tam Szicíliában. Az viszont előfordulhat, hogy nem ott állt meg velem, ahol akartam, mert mi­előtt az ajtó magától kinyílt volna, valamelyik emeleten „hívták", Így hát vitt engem Is. A Templomok Völgye tele van görög és római pogány templommal. Legépebb közülük a Con­­cordta-templom és Juno istenasszony temploma. Herkules templomából csak nyolc és fél ión oszlop maradt fenn, de az is elég volt ahhoz, hogy könnyekre fakassza a széplelkeket. Van itt még egy fekvő titán is, akinek hatalmas kő­­blcepszét csoportunk leánytagjai kipirult arc­cal tapogatták. Vacsora után T. vei, a szakállás prágai festő­vel vettünk egy litert Krisztus könnyeiből („Lacrlmae Christi“) és kiballagtunk a templo­mokhoz. Juno istennő dicsőségére ittuk meg a pompás, reflektorokkal megvilágított, oszlopok tövében. Hogy miért épp Junot választottuk, miért épp a házasság és hűség oltalmazójának oltárán mutattuk be szerény áldozatunkat: nem nehéz kitalálni. Mind a ketten házasok vagyunk. A szicíliai éjszakák viszont forróak és illatok­tól terhesek. Noto Cseh fiatalok a templomok völgyében. A szerző felvételei

Next

/
Oldalképek
Tartalom