A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1967-12-03 / 49. szám
a bútorzat, a textíliák, a falfestés, a világítót©tek, a képek, a csecsebecsék, a könyvtár? A kulcsodi lakások berendezése a szükségesnél eddig nemigen jutott tovább. Az egyszoba bútor mellett mosógép talán mindenütt van már, de a szórakozást, a magasabb értelemben vett kultúrát jóformán csak a tévé képviseli. Mert az árvíz óta ritka az a ház, amelyben nincs tévé. S ami a képeket illeti, ha maradt valami a víz után, az szinte kivétel nélkül nagyított fénykép. De amit a víz elvitt, az se volt egyéb. Joggal fölvetődik itt a giccs kérdése. A válasz reá korántsem olyan egyszerű, mint amilyennek első látásra hinnénk. Mert mi is a giccs tulajdonképpen? Meghatározni ezt a fogalmat a szakember is csak nehezen tudja; inkább érzi az egyes „művekből“ áradó giccs-hatást, mintsem hogy pontos okát adhatná idegenkedésének. A naiv művészet például nemegyszer erősen emlékeztet a giccsre, mégse giccs. Miért? Nézetem szerint azért, mert a naiv művészet igaz, őszinte érzületből fakad, egyszeri, sablonmentes, utánozhatatlan élményt tár elénk az alkotó lélek magas hőfokán. Ami a giccshez olykor némileg közel hozza, az csak a külalak, a mesterségbeli tudás primitivizmusa. Ami a giccset giccsé teszi, az a sablon, az utánzatok halmozása, a sokszorosítás, de mindenekelőtt a belső ridegség, a művészi igazság és őszinteség hiánya, az alkotó szellem teljes távolléte. Persze giccs és nemgiccs határán az árnyalatok egész Skálájával találkozunk. Kontár reprodukcióban, ízetlen tálalásban a legkiválóbb műalkotás is giccsé válik. Nevelhető-e az ízlés? Igenis nevelhető. Leginkább idő és megint csak pénz kérdése az egész: a nagyközönségnek időre van szüksége, hogy megszokja az újat, hogy fölismerje a komplikáltabb, rejtettebb szépségeket, hogy elmélyedjen a tartósabb értékek vizsgálatában — s pénzre van szüksége, hogy az újszerűt, a bonyolultat, a tartósat megvásárolhassa. Mert az új, a több fejtörést, nagyobb szellemi energiát Igénylő s az idővel hosszabb ideig dacoló dolgok drágábbak szoktak lenni, mint a sorozatban gyártott, sablonos fércmunkák. Ha ízléstelenül kifestett helyiségre . akarok utalni, mindig a nagymegyeri kuitúiiiláz jut az eszembe. Vagy a megyeri mezőgazdasági iskola — a valamikori járási hivatal. Ha gusztustalan lakónegyeden, fölösleges, Indokolatlan oromzatokkal, otromba golyóbisokkal díszített háztömbökön tűnődöm, a komáromi hajógyár első lakónegyedét látom magam előtt. Mennyivel külömbül hat a szemlélőre az új dunaszerdahslyi szállodai Vagy a szerdahelyi, vagy a galántai új negyedl De maradjunk a belső kiképzésnél. A szerdahelyi szálló éttermének falfestménye a modernebb alkotások közül való, s mint ilyen, nem kerülhette el a vitákat. A kép napsugaras, játékos vízparti idillt ábrázol, s valaki tőlem is megkérdezte, mi keresnivalója az ilyen témájú és az ilyen stílusú képnek pont itt Szerdahelyen. A kérdezőnek talán igaza volt abban, hogy ez a kép bármely tengerparti üdülő éttermében éppen ilyen jól megállná a helyét Hosszabb kísérletezéssel, spekulálással talán valami eredetibben csallóközit lehetett volna ide teremteni. Am a festmény mint műalkotás nekem egészében tetszik, s hiszem, hogy a ma még értetlen szemlélők tetszését is megnyeri. Megszokják, megértik, megszeretik. Ez a kép nézetem szerint sokkal áldásosabban hat a közönség ízlésére, mint, teszem azt, a komáromi pályaudvar várócsarnokának két sgrafittója. Pedig azokon érezni a tájjal való kapcsolat keresését. Csakhogy az erőszakolt kontaktusok nem szoktak beválni: a fölpántlikázott, csizmába bújtatott alakokról tán maga az alkotójuk se tudná megmondani, miféle nációhoz tartoznak. Népi hagyomány (A tájhoz kötődést az illető táj hagyományainak továbbfejlesztése szolgálhatná. Igen ám, de legtöbb tájegységünk lakáskultúrájának helyi hagyományai már rég feledésbe merültek. Vagy talán nem is léteztek soha. Mire támaszkodjék ilyen esetekben a halandó? Ki-ki azt választja magának, ami gondolat- és érzésvilágához a legközelebb áll. A cseheknek van „Krásná jizbá“-juk, a szlovákoknak „Slovaklá“-juk meg ,,ÚLUV“uk; ezekben az üzletekben minden bizonnyal sok tetszetős áru kapható. Ml haszna, ha magyar vevő csak elvétve téved az ajtajukba. S ez csak természetes. Messze még az idő, amikor a cseh vagy szlovák EFSZ-tag matyó hímzéssel, halasi csipkével rakja tele az otthonát. S fordítva. A csallóközi turista szívesebben vásárol be a siófoki giccses kandőkből, mini a tátrafüredi giccses hamutartókból. A prágai Magyar Kultúra, vagy egy-egy kiállítás ugyan tesz valamicskét a magyar iparművészet, a magyar népi hagyomány megismertetéséért, csakhogy ez távolról sem elégítheti ki a Csehszlovákiában élő magyarság százezres tömegeit. De hogy ne mindig csak Magyarországtól várjuk kulturális igényeink kielégítését, azon sem ártana elgondolkodnunk, ami szűkebb háztájunkon föltárható és továbbfejleszthető. Mert nem akarom elhinni, hogy a Žoboraljától a Tiszakanyarig ne akadna itt olyan népi elem, amelyet — esetleges módosításokkal — ne hasznosíthatnánk lakásunk kiképzésében. Szólaljanak meg a szakemberek! Michal Ondruška építész, bútortervező: Üzleteinkben, raktárainkon nincs kellő választék; az emberek azt vásárolják, amihez hozzájutnak. Bútorraktáraink kis be-fogadóképességűek. Noha a bútorformákat tekintve Csehszlovákia meglehetősen magas szinten áll, bútoriparunk termelő kapacitása nem tud lépést tartani a belföldi igényekkel és a külföldi átlaggal. Az egyes típusok minőségbeli árnyalását is elhanyagoltuk. Ami örvendetes: az egyo'kori ízléstelen, fölöslegesen zsúfolt kiképzésű bútorfajtákat nemzeti vállalataink ma már nem gyártják. Ha itt-ott mégis forgalomba kerülnek, asztalosszövétkézeíek szolgáltatják őket. A közízlés legérezhetőbb áttörését az utóbbi évtizedek során alighanem a bratislavai Téli Stadionban megrendezett 1959-es bútorkiállítás jelentette: akkor tűnt föl első ízben az a konyhatípus, amely azóta minden korszerű lakótömbbé bevonult, akkor láthatták a vevők először az M 100 és az M 300 jelzésű szobatípusokat Addig csak a 46-os, illetve a 47-es szobatípus jelenteit némi újítást — ezek mintegy átmenetet képeztek a régimódi és a modern bútor között. Jón Hutfan építészmérnök, bútortervező: A közönség ízlése jelentős mértékben befolyásolja a kereskedelmet. Persze a kereskedelmet ezért nemigen hioáztathatjuk. Bár egyes nyugati (s főképp az északi) államok lakáskultúrája a mienk fölött áll, az ízlést illetően a vidéki lakások nem egy fejlett nyugati országban még silányabb képet mutatnak, mint a mieink. Munkásaink, földműveseink ma, sajnos, úgy laknak, mint a néhai nyárspolgárok. A bútor is fontos, de maga a bútor nem oldja meg a lakáskultúra problémáját — a lakás többi alkateleme is jelentős szerepet játszik. Például a falak, a mennyezet színezése, esetleg mintázata. Az még megérthető, hogy valaki azért festi mintásra lakása falait, mert gyerekei vannak, s mert a gyerekei játék, dulakodás, verekedés közben kisebb-nagyobb karcolásokat, foltokat, nyomokat ejtenek a falakon; ha a fal mintázata nem segítene elrejteni ezeket a nyomokat, a lakást gyakrabban kellene újra festeni. Az indokolatlan, fölösleges cicoma azonban bántja a szemet. Világítótestek dolgában például elég jó állnak az üzleteink, giccset mér nemigen árulnak. De mi haszna, ha korszerű lámpáik köré, vagy modern bútorzatú szobájukba az emberek ócska, lövöldéi, vásári, papírból készült lim-lomot helyeznek. Arról se feledkezzünk meg, hogy a rosszul választott szőnyeg vagy függöny mennyire lerombolhatja az amúgy ízléses berendezés összhatását! A középületekről Is sokat lehetne beszélni... Szélesebb távlatok Stanislav Xlaučo építészmérnököt, a Szlovák Műszaki Főiskola docensét munkahelyén, az egyik műteremben találom. Ő a lakóházépítés specialistája: erre oktatja a jövő építészeit. Hallgassuk meg, hogy vélekedik ő a lakáskultúráról: — Kutatómunkánk egyik föladata: világviszonylatban áttekintést nyerni a családi házépítés progresszív módszereiről. Köztudomású, hogy lakásépítésünk felét a magánépítkezések teszik ki, általában mégis az állami, illetve a szövetkezeti építkezéseknek szentelünk csak figyelmet. Ma épülő családi házaink a húszas évek polgári házait kopírozzák. Bár az építőanyagok negyven év óta világviszonylatban sem nagyon változtak, az anyag művészi kivitelezése külföldön mégis jóval magasabb fokon áll. A családi házakat nálunk laikusok, dilettánsok ,amatőrök építik önsegélylyel. Sok ízléstelen elem vegyül az ilyen épületbe. Az építkezők, ahelyett, hogy szakértő tanácsát kérnék ki, pár koronáért vásárolnak egy típus-tervet, amit aztán a maguk elképzelése szerint módosítanak. Pedig mi szívesen segítenénk nekik; én magam a hivatalos ár feléért. is hajlandó lennék terveket készíteni, tanácsokat adni, csak fordulnának hozzám. Be kell vallanom, hogy a mindennapi gyakorlattól eléggé elszigetelten élünk itt. A nagyközönség alig tud rólunk, alig tud a korszerű építészetről. A tömegek építészeti ízlését kizárólag a lakóházakon keresztül nehezen leszünk képesek kifejleszteni. Az építészet szélesebb propagálására van szükség: jó nyomású könyvekre, jól összeállított népszerűsítő filmekre, amelyek nem a történelmi stílusokkal, hanem a mai építészet alkotásaival ismertetnék meg a nézőt. Ha tudunk Armstrongról, ha tudunk a legkülönbözőbb filmszínésznőkről és írókról, miért ne tudhatnánk valami többéit a korszerű építészetről? Hazai építészetünk, sajnos, nagyon elmarad a világ élgárdája mögött; a világszínvonalat talán csak a nyitrai Mezőgazdasági Főiskola épületcsoportjával sikerült elérnünk, s a Szlovák Nemzeti Felkelés készülő besztercebányai emlékművével. De még az ilyen élenjáró alkotásainkba is be-becsúszik egy-egy zavaró momentum — a nyitrai főiskola kupolája például a torontói városházának az utánzata. A brüsszeli és a montreali világkiállítás csehszlovák pavilonját nem említettem; az csak természetes, hogy az ilyen mutatvány-épületekbe tudásunk színejavát beleadjuk. Aztán építészeti kritikusaink sincsenek, akik a maguk szubjektív elképzeléseitől, a maguk alkotásaitól elvonatkoztatva, tárgyilagosan bírálnának el egy-egy épületet. Életünk java részét lakásunk négy fala között töltjük. A korszerű építészet itt a hangsúlyt nem a négy falra, hanem a lakásra, a lakni igére, a lakókörnyezet kialakítására, a létezés, megvalósulás folyamatára helyezi. Ne a lakás diktálja az ember életstílusát, hanem az ember egyénisége, életstílusa teremtse meg a kir.ok-kinek legjobban megfelelő lakást! Mert noha társaslények vagyunk, s kissé idegenkedünk az angolok „My house is my cast e — Az én házam az én váiamu jelmondatától, azért csak valamennyien vágyunk egy csöndes zugra, ahol igazán otthon érezhetnénk magunkat. S hogy ez az otthon sivár börtönünkké válik-e, vagy a színekben, vonalakban, hangokban, élményekben gazdag nagyvilág kicsinyített másává, az elsősorban mirajtunk múlik. MIKÖTS I. RÓBERT Prandl Sándor felvételei
