A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1967-10-22 / 43. szám
Két müncheni kőműves Napokkal később, Plran mellett, a fijesal tenyérnyi öblöcskében két Buda környékéről Münchenibe áttelepített sváb szólított meg a vízben felragyogó képpel. Szemmel láthatón OrOltek, hogy magyar szó ütötte meg fülüket, ok sem tartottak pihenőt sehol, étvágtak az Alpokon, Vlllachon és Ljubljanán, egyenesen Plranba rohantak szálláshelyükre. Negyedszer nyaralnak Itt, mert Plran olcsóbb, mint az otthon; megállni aiz úton nem lehet, magyarázzák, majd nézegetnek ők is, ha heteinek a tengerrel vagy hűvösebbre fordul az Idő. Minden szavukon érzem, hogy sört kedvelő bajor polgárokká vedlettek; az első években még szidták a rendszert, amely útilaput kötött a talpuk alá, aztán megjavult a sorsuk, már nem keseregnek, házuk van és autójuk. Nyomatékkel adják értésemre, hogy csupán egyszerű kőművesek — a mesterséget még otthon tanulták — tizen dolgoznak egy csoportban három segédmunkással, egyikük sem kíván palléroekodnl, bér értik a mesterségük minden csínjátblnját, de a pallér lényegesen kevesebbet keres, mint ők, akik gyakran akkordban dolgozva megduplázzák 4 márka 81 Pfenniges Órabérüket. Negyvenen felül, jól táplált, tuskó alakú, hízott arcú férfi az egyik, beszéde még megőrizte a magyaros csengést, de bárhogy próbálta takargatni, kl-klbukkant, hogy híve volt a horogkeresztnek és afféle strumfütvrert rangban a Hitlerjugend auhaocalba, megrémült kis regrutákba verte bele a náciregulákat. A másik évekkel Idősebb volt, szívesebben beszélt németül és ügy éreztem, hogy társánál többe kell takargatnia. — Hát maguk hogyan tehették le a vakolókanalat most nyár végén, a legtöbb munka Idején? — kérdem csodálkozva. Dolgozunk ml télen is. Miért ne nyaraljunk a legszebb Időben? Csoportunk egyik fele előttünk nyaralt, most ránk került a sor — hangzik a válasz. Tizennyolc munkanapos szabadságuk Idejére megkapják tavalyi keresetük hat százalékát; nincs semmi panaszuk, egykori hazájukról nem ejtenek egy rossz szót, csak a rőtee hajú Idősebb Jegyzi meg tartózkodás nélkül, hogy Budapest tisztább lehetne. Német útlevéllel oda le eljérnadt. Rijeka A ma százezer lakosú Rljeka, az egykori Fiume szombatesti zajosséggal, délles hangossággal, fényesen kivilágítva fogad. A busz vékony pénzű utasait szállást kínáló asszonyok veszik körül, de nekünk nincs szállásra gondunk; a Béka-piacon, az autóbuszéUoméson egy Pesten megismert olasz újságíró barátunk vár ránk. Magával hozta feleségét és szálas termetű iraki barátját, akiről hamarosan megtudjuk, hogy utolsó vizsgáira készül a tengerészeti akadémián. Remek ember ez a Nazim, csupa mosoly és szívélyesség. Beleszeretett Rijekéba, Idén haza sem ment nyári szabadságra két anyját és testvéreit meglátogatni — mert két anyja van, mesélt később, az egyik az apja északi birtokén lakott, a másik a délin és most a férjük — az 6 édesapja — halála után ösezekőltőztek. Olyan természetesen mondja ezt ez a rokonszenves mohamedán fiatalember, hogy alig csodálkozunk rajta. Festőlen szép au öreg Rljeka a Kapucinusok temploméval, számtalan emlékművével, de főleg kikötőjével, melynek egyik mólója mellett két magyar tengerjáró hajó, a Közel-Keleten Járt Csepel ás az Ojpest horgonyoz. De a kikötőnél Is Jobban vonz az Óváros felett magasló Trsat, a Fr an gépének ősi fészke. 559 kőlépcső vezet lei a magasba a Ferenceseik XV.. században épült kolostoréhoz és templomához, melynek tere — vasárnap lévén — tarka népviseletbe Öltözött horvét ée szlovén zarándokoktól hangos. A helyreállított vár maga némi csalódást okoz, a renoválás nem hozta a különféle stílusokat összhangba, de bőven kárpótol, hogy bástyájáról ez egész város áttekinthető éa az egyik tornyában berendezett bárban Jégbehűtött Itallal csillapíthatjuk szomjunket az árnyákban Is harmlncfakos melegben. Az ebédet már lent a városban, a Nemzeti Színház mellett, egy halkülönlegességéről híres vendéglőben költjük el. Vendéglátóimtól elnézést kellett kérnem, beértem egy tányér paradicsomlevessel és olajban kisütött burgonyával, mart a kedvesen kínált, apró abroncsokra vágott tintahalat képtelen voltam megenni. Csak egyetlen karikáját rágtam meg nagy keservesen, olyan volt az (se, mintha kisütött gumi kérőit volna a fogaim köz«. A kártevők A tavasz kellemes volt. Néha esett az eső, de meleg napos időben sem volt hiány. Talajvíznek, Jégesőnek, pusztító viharnak nyomét sem láttuk. Ez azl — örült Molnár Pista, mikor a Duna parti erdőt, mezőt Járta. Öröme nem volt alaptalan. A foglyok és fácánok nyugodtan fészkeltek, megtojták tojásaikat az avarral vegyült puha fűben bokrok alján, erdő szálán. Elégedett volt. Olyan vadutánpótlás lesz, amilyet már régen nem láttak. A hasal és külföldi vadászok gazdag zsákmányra tehetnek szert, do még Jut arra Is, hogy élő állatot exportáljanak. Lesz elég valutéjn a 'közősnek, s kanyartnthatnak belőle az ö prémiumára Is. Az egész Csallóköz, az egész Duna-mante ismét olyan gazdag vadban, mint a nagy árvíz előtt. Pontosan Ismerte a fácánok, foglyok fészkelt, hogy hol hozza világra kicsinyeit az özinama. Azt Is tudta, hogy az ő erdészlakától nem messze a mezei út mentán, a nagy lapulevelek alkotta lugasban 01 tojásain egy fácán. Hányszor elment mellette, de az meg sem moccant. Megbújt rejlekén és 15 tojást ölelt körül teste melegével. Azt Is tudta, hogy az erdőben alig kétszáz lépésnyire rátalál az egyik őzre és a kis gldára. Az anya legeli a zamatos füvet, virágokat, üde hajtásokat. Ha vigyázatlanul megközelíti, elugrik előle és körbe fut az erdőben, hol ttt tűnik fel, hol ott, csakhogy elcsalja őt kicsinye közeléből. Mindenről tudott, mindent számon tartott, s végtelen Jé érzés telítette el, mintha mindez az ő műve lett volna. Nem is lehet ezt tőle rossz néven venni, hiszen van benne valami, mert sok függ az ő döntésétől, beavatkozásaitól, 1U3Z végtére is ö itt az erdész, a vadász. Később ezek az erdökerülések kevesebb örömet Jelentettek, mert egyre ritkábban röppent fel fácán, vagy fogoly a léptei elöl, egyre ritkábban látott nyulat, őzet feltűnni. Ez sehogy sem tetszik nekem — morfondírozott. Járvány ütötte volna fel a fejét a vadállományban? Aligha. Mi a teendő, gyötrődött, törte a fejét és néha elfogta a harag. Tenni vágyott valamit. Aztán eszébe Jutott egy hely a gát mellett. Volt ott egy régi rókalyuk. Tavaly még ott kötykezett meg a koma, de mlndannylukkal végzett kutyájának éles foga, no meg az ő golyói. Az öreg sem menekült meg. Csak nem telepedett meg helyén egy másik? — vetődött fel benne. Alig veit ötven lépésnyire az odútól, mikor kellemetlen, rothadás szag csapta meg az orrét. Megállt, figyelt nem plllantja-e meg véletlenül a rókát. Óvatosan közelebb osont, s akkor eléje tárult a borzalom. Szétszedett csontok körül őllatmancsok, szárnyak, tollak... A mennykő belédl — jött Indulatba, s maga sem tudta miképp, villámgyorsan lerántotta válláról a puskáját s ujját a ravaszra helyezte. Vigyázva egészen a helyszínre ment, s összeszámlálta az őzlábakat, fácán- é3 fogolyszárnyakat, meg ttt-ott egy egérfarkat... Lelki szemel előtt újra megelevenedtek ezek az állatok, s látta, amint áldozatul estek a ragadozónak. 0 pedig teljesen tehetetlen. No, vár] csakl — szorította Ossza fogalt, és észrevétlen eltávozott. Nem ment, csak a legközelebbi leshelyig és várt. — Te ugyan kézre kerülsz, ha még egész nap és egész éjjel Is itt kellene ülnöm! Esteledett s a szürkületből egyszerre csak kibontakozott egy hegyes orrú, hátrasunyttott fülű fej, foazforeszkáló szemekkel. Félénken lépdelt és nyomában csakhamar megjelent az egész cseléd, öt róke tart az odú felé, szaglássza a hátrahagyott csontokat. Az anyaállat egy pillanatra felemeli fejét és végig tekint Övéin. Aztán Játszadozik a kicsinyekkel, meghempereg a gyepen, majd a mező felé aprózza lépteit. — Hej kornál Nem addig van azl Puskalövés dörren. A róka még tesz néhány bizonytalan lépést, aztás elnyúlik. A lövésre ■ kis állatok berohantak a lyukba. Később azonban, vagy mert megfeledkeztek a veszélyről, vagy éhségük parancsára isméi elömarészkednok. Kttrülfotkáráznak, mintha keresnének valamit. Talán az anyjukat, aki nem tért vissza, nem hozott semmit as öt üres, örökké éhes gyomorba. Elérkezett a kedvező pillanat Három kis állat közvetlenül egymás mellé kerül. Rég nem szerzett neki lövés Ilyen gyönyörűséget, mint most, mikor egyszerre három kis mozdulatlan test feküdt előtte. A Duna felett a lebukó Nap utolsó sárgás-vörös fényei Is kilob bántak, Molnár Pista hazefelé Indul. Régen nem lépkedett olyan könnyű szívvel, mint most. Sok állat életét mentette meg. Eltávolította a kártevőt. S ezt még megtetézte, mikor nem egészen 2 hét múlva trófeaként tizenöt .rókaorrot szolgáltatott be; eltávolította a nyulak, özek, foglyok, fácánok tizenöt kártevőjét. LADISLAV KUCHTA, JINORO VLACH felvételei
