A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1967-10-22 / 43. szám
Magirigyelte Sir Chichester dicsőségét a 74 éves William Willis nyugalmazott amerikai tengerész, aki elhatározta, hogy három és fél méter hosszú vitorlásán egyedül kel át az Atlanti-óceánon a New York állambeli Montauk Pointból az angliai Plymouthba. — A képen: a merész aggastyán pár perccel az indulás előtt, akit felesége és népes r««ládja búcsúztat a kikötőben. Kozmosz — ez a neve a Szovjetunió Tudományos Akadémiája új pavilonjának, amely nemrég nyflt meg a „Szovjet népgazdaság sikerei“ című állandó kiállítás területén, a moszkvai Szokolnylkt parkban. Minden megtalálható itt, amivel a szovjet kozmonautika hozzájárult a világűr meghódításához: a hatalmas háromlépcsős „Vosztok“ hordozórakéta, amelyet az ötvenes évek végén konstruáltak és motorjai 20 millió lóerő hajtóerőt fejtenek ki (a képen); továbbá több mint 20 méter hosszú geofizikai kutatórakéták, amelyek másfél tonnás tudományos ürlaboratórlumokat 500 kilométer magasságba képesek eljuttatni. Látható a Molnlja-l. távközlési műhold, a Luna-10 automatikus űrállomás (ennek fiatalabb testvére 1966. február 3-án sima leszállást hajtott végre a Holdon) és még sok más érdekes műszer. Gyöngyház, sej, ha leszakad... — Bárnau kis városka a NSZK-ban, a csehszlovák határ közelében, de itt van a világ legnagyobb gombgyártó központja. 30 gombgyár működik, vannak itt a gombgyártás titkaiba beavató szakiskolák. A képen látható modell 18 500 gombból készült. A bürnaul gombgyártók álma, hogy egyszer ilyen legyen a világdivat... A királyok, császárok és fejedelmek közöl, akik valaha is uralkodtak, 300-at megfosztottak a trónjától, 152-t meggyilkoltak, 126-ot bebörtönöztek, 108-at elítéltek, 24 követett el öngyilkosságot és 64 lemondott a trónjáról. René Demensil azt állítja a párizsi Le Monde hasábjain, hogy a francia himnusz plágium, egy Mozart-mft, a Hangverseny fortepianóra és zenekarra, opus 25. alapján kószfllt. A cikk szerzője emlékeztet arra, hogy a himnusz szövegét alaposan megvizsgálták, de Rouget de Lisle zenéjét sohasem vetették alapos elemzés alá. Nincs kizárva, hogy a szerző, aki Stnassburgból származott, Mozart egy ottani látogatása alkalmával hallotta az említett versenymüvet, s annak motívumait felhasználta a Marseillaise zenéjéhez. Az ördög problémája. — Raquel Welch parádés szerepet kapott egy új filmben, amelyről Tony Vrawley londoni újságfró azt írja, hogy a „Faust“ 1967-es változata. Az ördög ezúttal a londoni félvllág egyik klubjának tulajdonosa, Raquel Welch pedig az ördög eszköze: sztrtptfz-táncosnő. Faust: fiatal muzsikus, aki Raquel Welch láttán szívesen eladja a lelkét. Ám az ördögnek ez kevés: szeretne újabb „tiszta lányt találni, akit korrumpálhatna. Nem nagyon sikerül ... Több mint ezer angolna lett áldozata annak a szokásának, hogy bebújt a víztárolókhoz vezető csöveidbe. A daugavpilsi (Lettország) mfiszálgyár mellett elterülő tóban ez angolnák előzőleg három torlaszhálón jutottak keresztül, majd a csővezetékéken át mintegy három kilométernyit Jutottak előre, s végűi megrekedtek a hűtőüzemrész kompresszorában. Mindez akkor derült ki, amikor a kompresszor leállt és o szerelők széjjelszodték. A gyárban most biztonsági védőhálót szereltek fel a barangoló kedvű angolnák visszatartására. Martin Cardwell huszonöt éves volt, amikor megkereszteltók a bristoli baptista imaházban; néhány érával a keresztelő utón letartóztatta a rendőrség, amikor ugyanabba az imaházba betört. Föld alatti „fatemetőt“ fedeztek föl egy nylltszini homok- és kavicsbányában, Szmorgony belorusz város közelében. 45 hektárnyi területen, 15 méter mélységben tölgyifik hevertek furcsa összevisszaságban. Egyegy törzs hossza elérte a húsz métert is. A geológusok föltételezése szerint 10—15 000 évvel ezelőtt valamilyen természeti katasztrófa pusztította el az ottani erdő jelentékeny részét. Érdekes, hogy a fék épségben maradtak, s ennyi idő után is jől használhatók tüzelésre. Vivat vlni rex! — Éljen a bor királya. 640 évvel ezelőtt sikeres boroszlól tárgyalásai után Znojmóban az ottani Jó bor mellett pihente ki fáradalmait Luxemburgi János cseh király. Ez a történelmi tény szolgáltatott alapot az Ügyes znojnióiaknak, hogy új hagyományt alapítsanak: évről évre történelmi felvonulással kössék össze a háromnapos szüreti mulatságot. — A képen: Luxemburgi János kíséretéből természetesen nem hiányozhatott az udvari bolond sem.