A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)
1967-10-15 / 42. szám
Beborult — esik, Szelek szegezik Szuronyukat rám, S mint levél a fán, Belesápadok: Holnapra talán Le is hullhatok. Maradék kedvem, Jaj, hová rejtsem, Hogy ne találják Jéghegyü dárdák: S gyulhassak dalra, Ha dűlnöm kell az Őszi avarra. Vidám madárdal Már nincs a tájban; Csodálkozzanak, Őszi fák alatt Akik még járnak Dérlepetten is Dalolni látnak. . Készéi! Ferenc; ßJiödta magycvíá'z.at szeretlek s úgy érzem ha rossz vagyok elég önmagámtól bocsánatot kérnem Giraudoux Chaillot bolondja című, nálunk Párizs bolondja címmel bemutatott drámájából íilmet forgat John Huston. Főszereplő: Catherine Hepburn. Sosztakovics új művét, a II. hegedűversenyt nagy sikerrel mutatták be a moszkvai konzervatórium zsúfolásig megtelt nagytermében. A moszkvai Filharmónia-zenekart Kirill Kondrasin vezényelte. A hegedűszólót David Ojsztrah játszotta, akinek Sosztakovics ezt a művét ajánlotta is. tudom ez a pár sor a megértéshez kevés tudd hát csak azt s légy így boldogabb hogy kettőnkben önmagomnak nehéz de gyönyörű a megbocsátás Európa legnagyobb könyvesboltja nyílt meg Moszkvában. A Kalinyin sugárúti impozáns üzlet polcain és raktárában több mint egymillió könyv található. A könyvpalotában naponta 15—20 ezer vásárlóra számítanak. A 200 eladó R ö v i d e n Miklósi Péter; £óli %epXi£éő lramtó nyílként vadul suhogva kapaszkodik gépünk a csillagokba. Lent, a szédítő mélyben nekem vigyázó szemedet idézik a hunyorgó villanyok, de itt, a sápadt Hold-test hideg, " földre szánt fény-hajszálait részvétlenül kettészelte. Távolodom Tőled. lEs míg gondolatban, Mártim nálad járok észrevétlenül meg-meg jel ölnek sziporkázó csengő-bongó ősz csillagok... munkáját automatikus gépek segítik, amelyek gombnyomásra liften és futószalagon továbbítják a kívánt könyvet. A Bildende Kunst, az NDK Képzőművészeti Szövetségének lapja beszámolt a művészeti kiadványok első tudományos konferenciájáról, amelyet Drezdában tartottak. B Szocsiban megkezdődött az ifjúsági pol-beat dalfesztivál. A fesztiválon szovjet, magyar, kubai, NDK beli, bolgár, mongol,* román, lengyel és csehszlovák fiatalok vesznek részt. Magyar könyvkiállítás nyílik október 16-án Londonban, a Book League helyiségeiben. A csütörtöki Morning Star hosszabb cikket közöl az angol nyelven megjelent magyar szépirodalmi művekről. Paul Prieto:* 13 úszni benne, ahol pedig sebesebb a sodra, a „gerenda“ segít átvergődni. Macario lába földet ér, ellöki a „gerendát“, és végül partra kecmereg. Idegen part, idegen föld. — A gringók földje — mondja Luis. — Sok bajunk lesz itt, esküszöm — mormogja Macario, és hegyeset köp. — Hallgasd csakl — Fogd be a szád, marha! — Az őrség. Hasra! — Mindjárt elcsípnek! — Hallgass! Ez igen! — kiáltott fel magában Macario. — A fehérhajúaknak dzsipjük van. Reszketnek a hidegtől és a félelemtől, meglapulnak a homokdomb mögött; behunyják szemüket, lélegzetüket is visszafojtják ... Csak a szivük ne verne olyan veszettül! A hideg megbénítja testüket a nyirkos ruha alatt. A víz a fejükről a fülükre csöpög, kis patakokban kígyózik végig nyakukon, hátukon, hasukon. Macario összeszoritja a fogát, görcs áll a lábába. De moccanni sem mer; a földhöz lapulva egészen összezsugorodik; szeretne eltűnni, szeretne elrejtőzni a szörnyű fény elől. Átkozott holdfény! Hol az ágyad, Macario, hol a meleg takaród? Szentséges Szűzanyám, csak meg ne lássanak, csak meg ne találjanak bennünket! No, nem kell úgy reszketnil... Munkát találunk, és minden jóra fordul. Micsoda gyötrelem! .. . Találunk munkát, és akkor megvesztegetjük a gringókat, hogy hallgassanak, De ha most elcsípnek ... Ismét besötétül. Lehet, hogy megússzák? A felesége most aligha alszik, forgolódik ágyában. A gyerekek álmukban beszélgetnek; kedves lurkók, ne felejtsétek el apátokat! Szőzanyám! ... De bűzös ez a parti homok! Csak ne vennének észre ... Irgalmas Isten! Te teremtetted ezt a földet, mindenki számára, és nem a te parancsod, hogy a folyó felossza? Feleség! Szülőhaza! Szűz Mária, Isten anyja! Isten veled, szülőföld. Segíts, és ments meg, áldott Mária, Mária ... Uram, csak meg ne lássanak! Csak el ne fogjanak! Nincs többé erőnk, szabadíts meg, ments meg a gonosztól! Ámen. Macario megcsókolja a két ujjából formált keresztet. A fényszóró halványkék fénye fölcsillant a homokdomb mögött, végigszánja a vizet, és lassan továbbsuhan. Bizonyára úgy libeg, mint a vadászkutya! A hold letekint a felhők szürke pókhálóján át. Luis kinyitja szemét, és meglátja árnyékát. — Feküdj! — súgja Macario. De Luis körmével a földbe kapaszkodva, a bozót felé kúszik. Macario a nyomában. Hogy fáj minden tagja! De most már, úgy látszik, megmenekültek. A dzsip prüszkölve megáll. A határőr távcsővel kémleli a folyót. — Mi az, farönk? — Add csak, Tom, hadd nézzem. Lélegzik a folyó. — Nem, nem fa ... Nézd csak. — A Krisztusát! — A fene egye meg, ezt már odafent is láttuk. Követ minket. — Egy hulla! — Ott úszott a kis öbölben. De mi az? Nézd csak? — Mit? — Nem látod? — Hurok a nyakán ... Uramisten! Felakasztották, azután a vízbe dobták. — Ezek az aljas mexikóiak mindenre képesek. — Igen, ha csak nem a mieink ... A holdban gyönyörködik... Hanem tudod, az asszonyok pofával lefelé úsznak. —- Igen, emlékszel a részeges Nancyra? Adj egy cigarettát. — Nesze. — Több szeszt csorgattak ki belőle, mint vizet. A kövér fara úgy meredt ki a vízből, mint valami búja ... — No, jó. Egy „vizes hátúval“ kevesebb. Nézd, már messze jár. — Vigye el az ördög! — jelentsük a séfnek? — Minek? Gyerünk, Tom. Tom ásít, és beindítja a motort. A kerekek alól legyezőként fröccsen szét a nedves homok. Tóm még egy pillantást vet a holttestre — a sötét viz már-elragadta, és sodorja magával. — Nem volt szerencséje, nem jutott át az „Ígéret földjére“. * Mexikói író
