A Hét 1967/2 (12. évfolyam, 27-52. szám)

1967-10-08 / 41. szám

Sági Tóth Tibor

A szép szerelem ösvénye

(Befejezés az előző számból)

— A másik bolygóra, kisasszony, amelyen én élek — folytatta Tivadar. Mert mi két bolygón élünk. Én a csodabogarak bolygóján, ti pedig az emberek bolygóján. Ezt a megkülönböztetést egyébként a ti szótáratok alapján használom. Mert embernek ti csak a magatok fajtáját ismeritek el. Az olyanok, mint én: a csodabogarak. Én nem értelek meg titeket, ti nem értetek meg engem. Múltkor felugrott hozzám Bandi és a kis Somfai. Nyerítve, nyüszítve kiröhögtek, amikor meglátták, hogy az egész lakásomban rendetlenség van a könyvek miatt. Tivi, csak nem vesztél meg, hogy olvasol? — kérdezte megvetően a kis Somfai. Annyi ökörséget összeírnak manapság, kinek venné azt be a gyomra? És a klasszikusok? — kérdeztem Azokat meg már belepte a por. Azt sem veszi be modern ember gyomra.

A kis Somfai kissé idegesen forgott a helyén úgy tűnt, mondani akar valamit, de aztán meggondolta. Tivadar folytatta:

— Ez hát a véleménye a kis Somfainak az irodalomról, meg nektek általában — és a körülötte ülőkre mutatott — pedig valamennyien diplomások vagytok, mint én. Itt, ahol most vagyunk, Elemér lakásában ugyancsak nagy a rendetlenség. De itt nem könyvek vannak minden sarokban, minden szekrény tetején, hanem házibulik, sztriptízes orgiák emlékét őrző rumos,, brandys, whiskys és vodkásüvegek.

Tivadar kis ideig hallgatott.

— Könyv és rumosüveg — emelte fel a kar Ját. Értitek? A két bolygó szimbóluma. A két bolygó, amelyekről beszéltem.

— De tudom, nem szeretitek a sok dumát. Abból, amit elmondtam, megértettétek talán, miért nem érzem jól magam köztetek. Búcsúzom tehát. Én engedtem a hívásnak és eljöttem a bulitokra. Örülnék, ha legközelebb ilyen szép számban ti jönnétek el, ha majd én hívlak benneteket, mondjuk egy irodalmi estre.

Néhány pillanatig akkora csend volt, hogy a szomszédos lakásokból átszűrődő zajokat is teljesen kivehetően lehetett hallani. Valahol vizet engedtek a kádba, a felettük levő lakásban a beatleseket bömböltette valaki, a lenti lakásból pedig, ahonnét felzörgettek az imént, valami érdekes, fűrészeléshez hasonló hang hallatszott. De ez a dermedt csend csak néhány pilanatig tartott. Aztán egyszerre, mintha vezényszóra tennék, harsány hahotába kezdtek. Még a lábukkal Is dübörögtek, a kezeikkel hadonásztak és mivel percekig nem hagyták abba, a lenti mérges lakó ismét Jelentkezett:

— Nem értik? Ne kasszinózzanak már megint, a kutyaúristenitl

Tivadar kábultan nézte a hahotázó, részeg társaságot. Érezte, hogy rettenetesen melege van. A vér a fejébe tódult, homlokán gyöngyözött a veríték. Maja kiszakította magát Istefánka öleléséből, kiállt a szoba közepére. Undorral intett Tivadar felé és elrikkantotta magát:

— Ne zavarjuk szegény ütődöttetl Gyertek át ide, a nagyszobábal Elcil Cipeljétek át a lemezjátszót!

A lengén öltözött fekete lány szavait valamennyien parancsként fogadták. Elemér és Istefánka megragadták a lemezjátszót és átvitték a másik szobába. Tivadar pillanatok alatt egyedül maradt. Még hallotta, hogy a másik szobában recsgve megszólal a zene, a hangszóróból üvöltve szállt egy rekedtes női hang:

— Nem! Nem! Nem! Nem! Nemi Én nem leszek sohasem a játékszered ...

Aztán elaludt.

Nem tudta, mióta alhatott már a fotelban, amikor egy kéz nehezedett a vállára.

— Ne aludj, álomszuszék! — mondta valaki erélyesen.

Az álom köde szertefoszlott és Tivadar szemben találta magát Elemérrel. Álmosan, de kijózanodva pislogtak egymásra. Elemér elmosolyodott.

— No pajtás, te aztán igazi vénlegény vagy már. Idehozom neki a legjobb csajokat, sőt osztályon felüli minőséget is, ezt a Maját, akinek olyan az alakja, hogy Brigitte Bardot gutaütést kapna, ha meglátná, de te rühelled őket.

Rájuk se pisilsz. Pedig még ezt a zálogosdi játékot is csak azért találtam ki, hogy Mája még a ruháját is zálogba adja. Gondoltam, félmeztelenül csak felébreszti majd benned a férfit. De hát a te ereidben, úgy látszik, aludttej folyik. ,

Vizsgálódva nézegette Tivadart.

— Mondd, Tivi, te tényleg ekkora máié vagy. vagy beteg lennél talán? Én a legjobb nőket tálalom neked, te meg előállsz azzal a buta két bolygó-elmélettel. Könyv meg rumosüveg.

Legyintett.

— Marhaság. Te talán azt hiszed, hogy mi nem olvasunk. Dehogynem. De azért az ember ne legyen olyan könyvmoly, mint te vagy. Hiszen a nóta is azt mondja, hogy „nem lehet az ember fából, ki kell rúgni a hámfából“. Hát néha kirúgunk a hámfábói. Csinálunk egy ilyen kis bulit. Le is fekszünk a lányokkal, no. persze, amelyik engedi...

Tivadar cinikusan elmosolyodott és halkan kérdezte:

— Miért? Van talán olyan is, amelyik nem engedi?

Elemér meglepődött.

— Ilyen rossz véleményed van a lányokról? — kérdezte komolyan.

Tivadart meglepte ez a komolyság és ez ismét mosolygásra késztette. Túlzott komolysággal válaszolta:

— A lehető legrosszabb ...

Elemér hümmögött.

— És gondolod, hogy igazad van? — kérdezte.

— Természetesen. Miért? Hát ezek, akiket erre a mai bulira meghívtál, ezek nem lányok? Ez a meztelenkedő Maja nem lány?

— Dehogynem — sietett Elemér a válasszal.

— Lányok ezek mind — mondta Tivadar — családi állapotukat tekintve. De biológiai vagy fiziológiai értelemben is lányok még? Ez a te Majád talán már tizennégyéves korában sem volt az.

Elemér szótlanul, elgondolkozva nézegette Tivadart.

— Szóval ez a rejtély nyitja? — kérdezte halkan.

— Milyen rejtélyről beszélsz? — érdeklődött Tivadar.

Elemér kis hallgatás után válaszolt:

— Nézd, Tivi, rajtad nem tudunk eligazodni. Te az ilyen vidám, zajos társaságot nem kedve led. Más vagy, mint mi. Néha úgy tűnik nekünk, hogy Utókban talán le is nézel, megvetsz egy kicsit minket. Lehet. De hát ha mi nem vagyunk neked jó társaság, akkor miért nem nősülsz meg? Nem érzed, hogy szükséged lenne va lakire, akinek a társaságában jól érezned magad, aki szeretne és akit te Is szeretnél? Miért nem nősülsz meg, Tivi? — ezt kérdezgetjük gyakran egymástól. Ez volt a rejtély számunkra eddig. De most úgy látom, megvan a rejtély nyitja. Ha így vélekedsz a nőkről, soha- nem nősülsz meg.

Tivadar hevesen tiltakozott.

— Dehogynem. Meg is akarok nősülni.

— Mikor? — kérdezte Elemér elmosolyodva.

Tivadar nem mosolygott. Lassan, kimértön

válaszolt:

— Ha majd megtalálom a Szép Szerelem ösvényét...

— Mit? — kérdezte Elemér úgy, mint ha nem jól hallotta volna.

— Mit? — ismételte meg ámulva a kérdést.

— A Szép Szerelem ösvényét — mondta Tivadar komolyan.

Elemér nem tudta, mit gondoljon. Tivadar tréfákozik talán, vagy még mindig az elfogyasztott alkohol tartja fogságban gondolatainak szabad szárnyalását? De hiszen már teljesen józannak látszik.

— Látom, bolondnak nézel — szólalt meg ismét Tivadar. — Nos, nem vagyok bolond, ne gondold. Csak egy szép keleti mese jutott az eszembe. Nagyon szép mese. Nekem legalábbis nagyon tetszik. Elmondjam?

Elemért kissé meglepte ugyan a dolog, ilyen még nem volt, házibuli gyermekmesékkel, de nem akart udvariatlan lenni, ezért kedvesen nógatni kezdte Tivadart:

— Mondd, mondd, természetesen ... Igazán kíváncsi vagyok — helyezkedett el kényelmesen a fotelban és mosolyogva várta a mesét. *

— Nos — mondta Tivadar némi gondolkodás után — megpróbálom rövidre fogni. Élt valahol a messzi Keleten egy ifjú. Szén volt a neve.

Szülei szegény, de becsületes rizstermelők voltak. Rengeteget dolgoztak és egyetlen fiúkat,

Szent is munkára, emberbecsülésre, tisztességtudásra nevelték. Engedelmes, dolgos, szerény fiú volt Szén. Szüleinek sok öröme telt benne. Amikor pedig a legény bajsza kiserkedt, apja magához szólította és ezt mondta neki: Fiam,

Szén, elérkezett az ideje, hogy útnak eredj és feleséget keress magadnak. Ne tévesszen meg a testnek varázsa. Gondolj arra, édes fiam, hogy az embert a belső tulajdonságai, jósága, szelidsége, hűsége és ragaszkodása, bátorsága és szerénysége teszik emberré legfőképpen. Élettársadban sem keresd hát csupán a tetszetős külsőt, hanem a kincsekkel sem mérhető belső értékeket. Szén elbúcsúzott a szüleitől és elindult feleséget keresni. Hosszú utat tett meg. Hétszer kelt fel a nap és hétszer tért nyugovóra, mire elért a dzsungelhez. Nehezen vergődött át a -beláthatatlan rengetegen, kifulladt, mire a bokrok, liánok, embermagas füvek fogságából kijutott egy füves tisztaságra. Amikor odaért, megtorpant. A tisztás túlsó oldalán csodálatosan szép zöld liget illatozott, fáin szinpompás tollazatú gyönyörű madarak dalolták utánozhatatlanul szép dalaikat. A ligeten át kilencvenkilenc ösvény vezetett. Szén tanácstalanul állt meg a tisztáson, nem tudta, melyik ösvényen induljon tovább. Amint így töprengett magában, őszhajú aggastyán termett előtte. Hófehér szakálla a földig ért. — Köszöntelek, kedves ismeretlen, együtt a felkelő nappal — hajolt meg előtte mélyen az illemtudó Szén. — Jószerencséd hozott Vang apó útjába — válaszolta az öregember. Nem kérdezem, mi járatban vagy, hiszen serkedő állad, az édes szerelem titkait szomjazó szemed elárulja ezt nekem. Ez Itt, fiam, a Szerelem Ligete. Kilencvenkilenc ösvény vezet rajta keresztül, de közülük csak egyetlen egy a Szép Szerelem ösvénye. Ezt kell megtalálnod, mert ennek az ösvénynek a végén vár rád, akit keresel. Szép, mint a lótuszvirág és tiszta, mint a forrás vize. Báját, kecsességét, jóságát és érintetlenségét neked őrizte meg, mert tudja, hogy megkeresed őt, bár nehéz a hozzá vezető utat megtalálni. Vang apó megsimogatta hosszú szakállát és elmosolyodott: Sajnos, én nem árulhatom el neked, hogy a kilencvenkilenc ösösvény közül melyik a Szép Szerelem ösvénye.

Adok azonban egy jótanácsot. Amelyik ösvényen megpillantod a Kéktollú madarat, az lesz a Szép Szerelem Ösvénye. Szén megköszönte a jótanácsot és szívélyes búcsút vett Vang apótól.

Tivadar lélekzetvételnyi szünetet tartott. Körülnézett és meglepetten tapasztalta, hogy hallgatósága időközben megszaporodott. A házibuli résztvevői visszajöttek a nagyszobából és érdeklődve hallgatták. Ogy tett, mintha nem vette volna észre őket. Folytatta a mesét.

Szén napokig bolyongott a kanyargós ösvényeken. Szebbnél-szebb lányok csábították, hívogatták, feltárva bájaikat, eldobálva ruhái- ' kát. De Szén, bár fellobogtak vérében a vágyakozás apró lángocskái, -nem engedett a hazug csábításnak és csak a Kéktollú madarat kereste. Végre a hetvenhetedik ösvényen haladva meg is lelte. A Kéktollú madár megszólalt: Üdvözöllek, derék Szén, a Szép Szerelem ösvényén. Ide csak azok jutnak el, akik őszintén és hűen tudnak szeretni és olyan hitvest kívánnak maguknak, aki még soha nem lépett a Bűnös Szerelem ösvényére, hanem tisztán, érintetlenül várta azt, akit. örök szerelemre neki szánt a sors. Nos, a te tiszta, érintetlen hitvesed itt áll előtted. Azzal a Kéktollú madár megrázta magát és csodálatos szépségű, ébenhajú, kék szemű lány állt Szén előtt. Karjait mellén összefonva mélyen meghajolt és mosolyogva így szól: A nevem Lin. Azért születtem, hogy várjalak. Azért vártalak, hogy a sírig szerethesselek. Kérlek, vezess atyád házába. Szén boldogan ölelte magához Lint, aki szép volt lfc