A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-22 / 4. szám
Gádor Béla Elmentem az orvoshoz Már reggel olyan különösen éreztem magam Valahogy nagyon frissen ébredtem, és eleven voltam, mint a esik. Azonnal megállapítottam, hogy nincs fejgörcsöm. Megnyomtam a vesémet: nem fájt. Mi van velem? Kissé nyugtalankodva mentem ki a fürdőszobába. Alighogy borotválkozni kezdtem, rögtön észrevettem, hogy nincsenek látási zavaraim, sőt, a nyelvem is olyan piros, mint a rózsa. Tehát gyomorrontásom sincs. Kissé belebokszoltam a gyomromba, megnyomkodtam a meleimet, semmi. Megmértem a lázamat: harminchat kettő. Egyre nyugtalanabb lettem. Mines nekem bazedovom? Ki van zárva, olyan nyakam van, mint egy hattyúnak. S a szemem, mint a világszép királykisasszonyé. Pulzusom normális. Nyúltagyam nem fáj. Óvatosan ültem le a reggelihez. Elgondolkodva megettem három lágylojást. néhány szelet sonkát, vajat, dzsemet, szardíniát. Amikor a pirított kenyérbe beleharaptam, abban a pillanatban éreztem, hogy nem nyilallt a fogamba. Abba a fogamba, amelybe már három hónapja, minden reggel belenyilall, most nem nyilallt bele. Megvizsgáltam az arcüregemet és homloküregemet, minden üregemet megvizsgáltam. Teljes normalitás. Még a tyúkszemem sem fájt, pedig kétszer belerúgtam. Ruganyos léptekkel és bizonytalan lélekkel távoztam hazulról. Szép, napsütéses idő fogadott kinn, üde légáramlat legyezte arcomat, amelyet nem vágtam meg a borotválkozásnál. Kedves, mosolygós emberek mentek el mellettem, csinos kis nő közeledett, válláról lecsúsztatott ruhácskában. Hirtelen megfordultam utáísžsbs na, és nem kaptam sem porcleválást, sem hcxenchussot. A kislány visszamosolygott rám, ez is rendben van. A villamoson elég ideges volt a hangulat, egy nyolcvanéves bácsit pofon ütött egy tizennégy éves sportfiú, de én nem avatkoztam bele, szép csendesen leszálltam. Nem voltam ideges. Halálfélelmem sem volt. Csak délután öt óra tájban mentem el az orvoshoz, Ezt az orvost már régen ajánlották nekem, fel volt írva a neve a noteszomba. Doktor Tunynki Balázsnak hívják, de csak komplikált ügyekkel foglalkozik, mert nagyon nagy tudása van. Még csak harminckét éves, de már írt egy vastag könyvet a vékonybélről. Egyszer volt Londonban is egy konferencián, ahol a hasnyálmirigyről másfél óráig beszélt angol nyelven. Doktor Tunyoki alaposan megvizsgált. Nyomkodott, kopogtatott, hallgatózott, megütötte a térdemet, felemelte a sarkamat, majd megcsóválta a fejét, és így szólt: — Nem találok semmit. Mégis, mi a konkrét panasz? Elmondtam észieleteimet, mire az orvos rosszkedvűen legyintett. — Maga teljesen egészséges. Nem érteni, miért jött hozzám? — Éppen ezért! — szóltam, és epekedve néztem a tudós doktorra. — Szeretném, ha megállapítaná, doktor úr, mitől vagyok egészséges. Ha ezt tudnám, talán soha többé nem lennék beteg. Doktor Tunyoki gyanakodva nézett rám, aztán újból, még alaposabban megvizsgált, majd így szólt: — Ismétlem, maga egészséges, de fogalmam sincs róla, mitől. Kifizettem száz forintot, és távoztam. Másnap reggel harminckilenc fokos lázam volt, rázott a hideg, és még a hajam is fájt. Kihivattam doktor Tunyokit. Rögtön megállapította, hogy vírusos Influenzám van, mert elkaptam valakitől. Ezt bezzeg tudta! VINCENT ŠIKULA: i- Majd lenyakaílak benneteket — fenyegetőzött a csősz tovább és szemét hol oz egyikre, hol a másikra emelte. És mi ismét: — Bennünket, miért? — Csak ne adjátok az ártatlant? Még jó, hogy azt nem mondjátok, soha nem láttatok gumipuskát I — Gumipuskót? — Azt a kirelejszumát. Azt akarjátok, hogy egyenként vizsgáljalak meg benneteket? Melyikótök olt a cseresznyésben? Nevettünk. — Nem értettétek? Melyikőtök volt a cseresznyésben? — Egyikünk sem — így mi ismét valamennyien. — Szóval egyik sem?l Ti akkor ebben az évben még nem is ettetek korai cseresznyét? — Bizony nem. >- Üúgyj Azonnal takarodjatok a szemem elől! — bökött felénk egyet-kettőt a pálcájával, így szerezvén tekintélyt magának, hogy a jövőben is féljünk tőle. (Hahaha! Tekintély. Ez is elég szép szó). Csak amikor kicsit távolabb jártunk, vettem át ismét a parancsnokságot. — Adjatok lapos követ — mondtam a fiúknak. Persze féltem, hogy a madarak korábban elrepülnek, mint amilyen gyorsan ők követ találnak, nos hát magam hajoltam le és egy békasókövet vettem fel. Mesélés közben Rozarka nevetett és csak most, miattam és a barátaim miatt lett szomorú, boldogtalan. — Igazán lövöldöztetek a madarakra? >- kérdezte. — Hiszen mondom! Volt egy olyan tanítónk, oki természetrajzot tanított, de a madarakat végképp nem tudta megkülönböztetni. *- Tanító volt? — Az. Egyszer meg akart buktatni, mert nem adtam neki igazat az órán. Bejött az osztályba, két vagy három kitömött tollas madarat hozott magával, letette őket az asztalra és kezdődött a tanítás. — Nézzétek, ez egy pirók! — mondta. Felálltam és helyesbítettem: — Az pinty, tanító úr. — Hm! Téged kérdeztelek? — szólt rám mérgesen a tanító. — Pinty, az, tanító úr. — No jó. Maradj csak állva! Szóval te azt mondod, hogy ez nem pirók? — Azt. —Azt akarod, hogy lerontsam a jegyedet? — Hím pinty az, tanító úr. — Hogy te mit engedsz meg magadnak? Azt akarod, hogy behívassam apukádat az iskolába? Kettest adok magaviseletből és olyan ötöst sózok a nyakadba, amilyet még soha senki. •- Tanító úr ... — Pirók ez. — Pinty. A vita egészen elfajult. Ha nem sikerül bebizonyítanom, hogy igazam van, mi lesz a mentségem? — Hogyan lehet pinty, ha egyszer pirók? *dühöngött a tanító, miközben frecsegett a nyál a szájából rám és a szomszédomra. — Ez nem pirók. — Micsoda? fer Nem pirók. —Mondd még egyszer! — Nem pirók. — No akkor ülj le *- húzta elő noteszét. Bejegyezte az ötöst. Bántott a dolog nagyon, de csak addig, ameddig a tanítás tartott, aztán elfelejtettem a tanítót és a rossz jegyet. Tanítás után előkerítettem a barátomat és a mezőn keresztül igyekeztünk haza. Ahogy megyünk, egyszeresek az osztálytársam, Nemesek Jóska rám kiabál: — Gyere csak ide, Andris! . — Mi van ott? *- Ne kérdezd! A fára nézek és madarat látok, ahogy ül az ágon. Szép kis hasa volt, olyan szép kis piros hasa! — Adj töltényt, Jóska! — Milyet? — kérdezte Jóska. — Ne kérdezd, tudod milyet! Végül egészen közönséges békasókővel találtam el. Másnap vittem a madarat természetrajz szakos tanítómnak. A fiúk tódultak utánam. — Tanító úr, pirókot hoztam. — Micsodát? — meresztgette szemét hol rám, hol a madárra. Csavargatta a fejét, de végül mégis ©I kellett ismernie az igazamat. — Igazatok van, fiúk! A hím pinty hasonlít a nőstény pirókhoz. Kijavította jegyemet, a madarat pedig bevitte a kabinba, mondván, hogy kitömetteti. Ha nem kellett volna, talán nem is lőttünk volna rá arra a madárra. Néha azonban az igazságért elég drágán kell fizetni 1 Ott történt a hiba, hogy az a természetrajz szakos tanító a természetrajzban egy kicsit sem ismerte ki magát12
