A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-15 / 3. szám
6 Ax őrmesterhez, akinek kevesebb ital Jutott az „üres hordóból“, oda lépett Riptek labanc. — Őrmester úr, én axt hiszem, hogy meghalt az az ember, akit keresünk. A legjobb volna, ha a holttestét az ezredes úrhoz vinnénk és miénk lesz a tíz arany — mondotta. Ax őrmester ráförmedt. — Bolond vagy? Teljesen elment az eszed? Ha meghalt, hol a holtteste? — Odafünt a várban senki sem Ismerte, — szőlt közbe egy másik labanc —, az ezredes úr is csak álarcban látta... Lelőjük az öreget — folytatta suttogva — és ráfogjuk, hogy ő az... A halottak nam beszélnek .. I — Mégis okos fiú vagy te Riptek — veregette meg a vigyorgő labanc vállát az őrmester. Eke Máté minden szavukat hallotta. Csak a hordó vékony fala választotta el a tanakodó gazemberektől. Elhatározta, hogy amint tovább lépnek, kibújik a hordóból és keményen lecsap a részeg bandára. Azt remélte, hogy a rajtaütésszerű támadás megzavarja az ellenséget. Siklósi bácsi ugyan nem hallotta az őrmester és Rintek labanc elhatározását, mégis megtette odakünt a kötelességét. Szfvós, kemény somfa bunkóval a kezében vérta a pincéből kitámolygó labancokat. Időközben bealkonyodott, de a friss levegőre lépő zsiványok előtt nyomban besötétedett a táj. A bunkó a fejükre sújtott, úgy dőltek egymás mellé, mint a krumplival telt zsákok. Az őrmester táskájában furcsa holmit talált a kapitány. Hosszú láncra fúsve erős vasbilincseket. Megszámolták: éppen annyi, ahány labancot kerítettek. Miután gatyára vetkőztették valamennyit és fegyverüktől fosztottan ott hevertek a részegen horkoló labancok, Máté és az öreg gondosan felfűzte őket az őrmester láncára. — Csak szépen, gondosan, egyformán, ahogyan azt előírja a labanc reglama — mondotta nevetve a kapitány. Miután láncra fűzték a részeg labancokat, az őrmester fehér Ingének a bétára egy faszén darabbal üzenetet Irt a kapitány. A bokrok között lapulva várták a plrkadatot. Kora reggel Bruckenbacker kapitány közeledett lovasai élén. Amikor megpillantotta a megbilincselt és levetkőztetett katonáit, éktelen haragra gerjedt. Ordított, rugdosta, verte őket. A labancok Ijedtségükben no meg a rúgások és ütések fájdalmától felugráltak volna, de hol az egyiket, hol a másiket rántotta vissza a bokájára feszülő bilincs. Ekkor dörrentek a puskák a bokrok között. Á labancoktól zsákmányolt fegyverrel küldött üdvözletét a kapitány meg az öreg. A dühöngő labanc kapitány a füle mellett fütyülő golyóktól megriadva elvágtatott. Az őrmester és társai úgy összegabalyodtak, hogy csak a völgyben tudták rendbehozni magukat. Az őrmester csendben, szégyenkezve adta ki parancsok rendet teremtett katonái közt, majd Siklós népének nevetése közben vonnltak be a várba. (Folytatjuk)
