A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1967-06-25 / 26. szám

Négykerekű A franciaországi utakon évente annyi em­ber hal meg, mint egy város lakossága. Miért? Hét végén az emberek milliói menekülnek el a városokból, melyek levegőjét megmérgez­­te az autók klpuffogója és zaja ... de autóval menekülnek az autók előli... S itt a kör he is zárul. Az autót vásárló ember kényelmesen akar utazni vagy közlekedni, s ugyanekkor éppen a rengeteg — és hangyamódra szapo­rodó — autó teszi lassan lehetetlenné a gyors és biztonságos közlekedést. Párizsban jelenleg az autók átlagos sebes­sége hét kilométer óránként, ami azt Jelenti, hogy lassabban halad, mint egy lovaskocsi és lényegesen lassúbb, mint egy kerékpár. 1980-ra körülbelül 20 millió autó lesz Franciaország­ban. S ha a Teremtő nem is áldott volna meg bennünket túlságosan buja fantáziával, akkor ;s elképzelhetjük, amint a városok utcáin há­­romkllométeres „sebességgel“ haladó autók so­főrjei nyugodtan beszélgetnek a gyalogjárók­kal. Ha egy autó hossza átlagosan négy méter, akkor nyaranta a francia országutakon 80 000 km-es vonatot lehetne belőlük összeállítani. S annak ellenére, — hogy az autó alig tud átfurakodni a város agyonzsúfolt utcáin, ahol már nem talál parkoló helyet, — hogy az autó karbantartása sokkal többe kerül, mintha valaki állandóan taxit hasz­nálna, — hogy a városokban a benzingőz egészség­telenné teszi a levegőt, — hogy az autó zaja idegesíti a városiakat, — hogy számtalanszor megbüntetik a tulaj­donosát, — hogy akadályozza a forgalom menetét, — hogy állandóan emelni kell a rendőrség lét­számát a francia országutakon, — hogy rengeteg ember halálát okozza — és alapjában véve a tulajdonos családja évente csak néhány hétre veszi igényibe, amikor a tengerpartra megy nyaralni, vagy a falun éldegélő nagymamához, az embe­rek többsége mégis szinte létszükségletnek tartja. Az autó ma már nem közlekedési eszköz, hanem jelkép. Annak a helynek, annak a társadalmi rangnak, a szimbóluma, amit a tulajdonosa betölt a társadalmi hierar­chiában. „Autóm van, ergo vagyok“ megy át egyre inkább a köztudatba Descartes mondásá­nak (Cogito, ergo sum) módosított változata. Az autó aránylag nagyon kevés embernek je­lent nélkülözhetetlen közlekedési eszközt vagy kereseti forrást. Éppen úgy az „emberi fel­sőbbrendűség“ kifejezőjévé vált, mint régeb­ben a nőkön tündöklő briliánsok, vagy a „Be­csületrend“ szalagja a férfiak gomblyukában. S mindebből következik, hogy minél nagyobb az autóm, annál jelentősebb személyiség vagyok [megyek, ahová és amikor akarok és — olyan sebességgel, amilyennel akarok). Egy amerikai garázstulajdonos nem tudta eladni az európai kocsikat addig, amíg nem szerzett be rájuk olyan ajtókat, melyek éppen olyan nagyot csattannak a becsukáskor, mint az amerikai luxuskocsik ajtaja. így vagy úgy, tény azonban, hogy az autó anyagi és szellemi szükséglet lett. Minden sofőr csak addig hajt lassan, amíg egyedül van az országúton. S ebből adó­dik a kővetkező feltevés is: az autó se­bessége arányosan növekszik a forgalommal. Mivel napjainkban már olyan sok az autótu-j lajdonos, az országúton mindegyik be akarja bizonyítani, hogy az ő kocsija gyorsabb, jobb mint a többieké. A vagyon kötelez. Így azután a sebességmérő mutatója egyre feljebb kúszik: 180--200—220 km. A tulajdonos gyorsabban hajt, de nem tanul meg jobban vezetni. Hiszen mindegyik kitűnő sofőr már szüle­tése óta ... Legalább is ezt gondolja. Bármelyik nyugodtan beismeri baráti körben, hogy nem tud a falba beverni egy szöget, hogy szórako­zott, rossz kártyajátékos, hogy nem ért sem­mihez, de azt már soha és semmi kincsért be nem Ismeri, hogy ügyetlen sofőr. Nem is azért, mintha talán színészkedne, de a világon nincs olyan sofőr, aki ezt beismerné (a tizedik ka­rambol után is azt fogja állítani, hogy nem ő a hibás, hanem az a másik), jelenleg a so­­főrködés legalább olyan fontos művészet, mint az ivás vagy a női szivek meghódítása. A mo­zivásznon és a regényekben megformált hős­nek ma mér értenie kell a gépkocsi vezetés­hez is. A technikai fejlődés lehetővé teszi, hogy az ember kisebb erőkifejtéssel is boldo­gulhasson, — ez eddig igaz. Fokozza az egyén lehetőségeit. Ez is igaz. Csakhogy sokkal in­kább próbára is teszi az ember idegeit, mint valamikor régebben. Amikor az első vasútvonalat megépítették, az orvosokat komolyan aggasztotta, hogy az ember idegileg nem bírja majd elviselni — az akkori korban igen nagynak tűnő — sebességet (40 km óránként), s azt ajánlották, hogy a sin mindkét oldalán sűrű fasort kell létesíteni, így azután az utasok nem veszik észre, milyen gyorsan is hajadnak. Azóta az ember felröp­pent a világűrbe és szerencsésen vissza is tért a földre. A lehetőségei valóban határtalanok. Igen, a morális lehetőségek, de nem Így a fi­zikai képességekl Az autó, ez a vak és könnyel­mű masina megsokszorozza az ember lehető­ségeit, de az ember öröklött képességeit már nem. Ha az ember gyalog megy (óránkint 4 km) vagy egy ultramodern kocsi kormánya mögött ülve száguld, a reflexei ugyanolyan gyorsan reagálnak. Nagyon kevesen tudják, hogy amikor a gép­kocsi vezetője észreveszi a veszélyt, teljes egy másodpercre van szüksége, amíg erre reagálni kezd. S csupán olyan egyszerű reagálásra gon­dolok, mint amilyen a fékezés. Ha azonban összetettebb helyzet adódik elő, például fé­kezni kell, utána pedig megkerülni valamit, akkor a reagálás már két másodpercig tart, s ez pedig hatvan métert jelent, ha a kocsi százhúsz kilométeres sebességgel halad, mi­előtt még a vezető valamit is tett volna. Eddig teljesen normális emberről beszéltünk, aki nagyon jól Ismeri a szabályokat és hajtási engedéllyel rendelkezik. Az első hallásra ez a három feltétel magától értetődőnek tűnhet minden olyan személy esetében, aki valamilyen négykerekű motoros jármű kor­mánya mögött ül. A hajtási engedély azonban még nem kezesség, hogy a tulajdonosa épelmé­jű. Nemrégiben Detroit városában (USA) tíz ezer hajtási engedéllyel rendelkező egyént vizs gáltak felül és megállapították, hogy 98 őrült, 850 lelkibeteg és Idegbeteg egyén volt köztük, meg körülbelül 1000 olyan személy, akit a pszichiátrián már kezeltek. És a közlekedési szabályok ismerete? Bel­giumban a tél folyamán különleges kérdőív akciót rendeztek a társasgépkocslk és a te­herautók sofőrjei között. Tehát csakis szak­emberek jöhettek számításba, hivatásos gépko­csi vezetők. A kérdőív harminchét kérdést tar­talmazott és néhány napos gondolkodási idő állt mindenkinek a rendelkezésére. A 872 sofőr közül csak húsz felelt meg helyesen minden egyes kérdésre és 484, tehát több mint ötven százalék, helytelen választ adott 4 illetve 8 kérdésre!... Ismétlem, hivatásos gépkocsiveze­tők voltak mindnyájan ... Az idegileg túlterhelt modern ember éjsza­ka felébred, olvasni kezd, elszív néhány ciga­rettát, s mivel még mindig nem tud újra el­aludni, hajnal felé bevesz néhány altatót... Három óra múlva felkel és „frissen“ megy a munkába. Természetesen, autóval! Laborató­riumi vizsgálatok során bebizonyosodott, hogy az emberi szervezet még 48 óra elteltével is a használt altató hatása alatt van némileg. Mivel nem térhetek ki mindenre, éppen a legveszélyesebb ellenségről, az alkoholról nem Is beszélek. Szólhatnák itt a hivatásos gépkocsi­­vezetők között egyre nagyobb méreteket öltő „sofőr betegségekről“ is (egy párizsi klinikára kerültem be, ahol az igazgatótól megtudtam, hogy a harmincöt évnél idősebb egyének kö­zött, akik már hosszabb ideje sofőrködnek kb. 90 százaléknak deformálódott a gerince). Ez az okozója a fejfájásnak és a gerincen ta­lált kinövéseknek. Nagyon jó lenne, ha minél előbb tudatosítanánk hogy az autóvezetés nem természetes állapot. Erős összpontosítást és Idegmunkát igényel, s ha valaki jó teljesítményt akar nyújtani, jó tréningre van szüksége mind Ideileg, mint fizikailag. Nagyon ritka sport igényel olyan nagyfokú fizikai erőkifejtést, mint például, a sofőrködés. Egy reaktív boeing vezetése, ugrás ejtőernyővel, egy híd aláak­­názása vagy a La Manche csatorna átűszása — sokkalta kisebb veszéllyel jár, mint huzamos ideig ülni egy autó kormánya mögött, mert az előbb felsoroltak aránylag rövid ideig tartanak és éppen ezért nem Igényelnek huzamosabb ideig tartó összpontosítást, idegfeszültséget. De térjünk csak vissza ahhoz a Jelenkori jelenséghez, melyet a modern társa­dalomban elkeresztelhetnénk „automobili­­tis“-nek. Legkárosabb következményei főként az ifjúságnál nyilvánulnak meg. Az iskolások sokkal jobban ismerik az autómárkákat, azok tulajdonságait: előnyeit és hátrányait, mint ml. Egy tizenöt éves fiú — amennyiben a szülei te­hetősek, — lemond mindenről, takarékoskodik, bizonyos kis összeg ellenében bármilyen mun­kát elvégez, csakhogy egy mopedot vásárol­hasson. S ha nincs más lehetősége, hogy meg­közelíthesse az „igazi férfi“ nagyon is kétes értékű ideálját, bűnöző lesz belőle. Száz autó­rablás esetében kilencvenet 16—20 éves fiata­lok követnek el. S vajon ki a bűnös ezért? Ml felnőttek! Igen, csakis mi! Egy élettelen eszközből életcélt tá­­koltunk össze... S az érvényesülés modern jelképét! (A 100 + 1 ZZ nyomán) hét8 Négykerekű társadalom

Next

/
Oldalképek
Tartalom