A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1967-06-25 / 26. szám
Túl a nyolcvan éven mennyit ér az élet... Nem kérdőjelezve, csak gondolkodva: ugyan mennyit ér az élet túl a nyolcvanon. Rügyek, bimbók, virágok élete egyértelműen annyit ér, amennyit fel tud mutatni a törzs életrevalóságából. A törzs élete meg annyit ér, amennyit fel tud mutatni rügyben, bimbóban, virágban. A szőlőtőke szinte elpusztíthatatlan, a körtefa még halála előtt is virágzik. Ilyen a természet, és az ember nagyon hasonló a természethez. A maga ültette fákkal él, növekedik, görbül, öregszik, hogy egy életen át gyökérben, magban folytassa életét. Kálnán ezt az életet köszöntötték Június negyedikén, egy vasárnap délután és mit sem tudtak arról, hogy az élet köszöntése közben újabb halált hozó gépek motorjait tankolják, újabb háború készül Vietnamban és a hajdani föníciai partokon. Kálnán a békét ünnepeltük, amikor a falu nyolcvan éven felüli öregjeit köszöntötték a legfiatalabbak, az élet küszöbét most átlépő úttörők. A háborúkról csak annyi szó esett, hogy Isonzó, Szerbia, Galícia, Piave, mert ezek az öregek ott Ismerték még meg a háború borzalmait. Az anyókák háborúja talán még nehezebb volt, mint a férfiaké. Családfenntartót sirató, gyermeket nevelő, majd azt is búcsúztató háború volt az övék. Kálnán ezen a vasárnapon is békesség és szeretet köszöntötte a falu 38 öreg emberét, akik túl a nyolcvan éven nem is kívánnak mást, mint szeretetet és megbecsülést mindenki részéről. * # # Kinek kell az öreg ember? Ez a kérdés ismételten felmerül egy—egy olyan esetben, amikor elhagyott öregekről hall az ember. Kifosztott, csöpp vagyonkájukból kiforgatott nagyszülők panaszolják gyermekeik lelketlenségét. Talán ezek az esetek, talán ennél több késztette a Csemadok kálnai helyi szervezete vezetőségét arra, hogy hónapokkal ezelőtt elhatározza a falu legöregebb lakóinak köszöntését, amely a maga nemében szinte egyedülálló volt, ahogy azt az a májusi vasárnap délután bizonyította. Az élet köszöntése — alkonyán... így is mondhatnám, ahogy ez a köszöntés megtörtént. Mert nem egyszerű, szokványos „akcióról“ volt szó, amit a polgári bizottság egy esetleges felsőbb utasításra rendezett, de emberi megbecsülésről, gyermeki szeretetről, a nagyszülők tiszteletadásáról volt szó. Impulzust, ötletet adhatott a tévé műsora, de a megvalósításhoz melegszívű fiatalok kellettek, akik tiszteletben tartják az öregeket és vallják: kell az öreg ember! Kell a szülő, nagyszülő, dédszülő, mert egyszer, talán — de jó is volna megérni! — mi is azok leszünk, ha leszünk, és a szeretet nekünk is nagyon kell majd. Talán ez a gondolat is vezérelte a Csemadok kálnai helyi szervezetének vezetőségét, hogy előkészítse az ünnepet. Egyszerűnek tűnő határozatról volt szó: csináljuk megl És megszavazták az összeget, előreláthatóan 2.000 koronát. Ez volt az első lépés. Patassy Elek, a magyar iskola igazgatója, Turay László esztergályos mint a helyi szervezet elnöke, Kaczián István, Saiga Vilmosné és a többiek szinte egy szívvel kezdtek a munkához. Az első lépés volt, hogy az iskola úttörői felkeresték azokat az öregeket, akik átlépték a nyolcvan évet. A névre szóló meghívót kiegészítették kedves szóval is, miközben azt Is megtudták, hogy mi volt vagy még ma Is mi a kedves daluk. Ezt követte a műsorszerkesztés, ami a legnehezebb volt. Bár a megoldás itt is egyszerűnek tűnik. Patassy Elek talán mindenkit felkért, aki valamikor is énekelt a faluban, hogy hajlandó-e a nyolcvanévesek ünneplése alkalmából fellépni. így gyűlt össze 65 szereplő, közülük a legidősebb 66, a legfiatalabb talán 6 éves volt. A műsorszerkesztés további gondja, hogy a szlovák polgárokat anyanyelvükön köszöntsék dallal. Ez is megoldódott, mert Florek Zoltánné, a műsor kedves énekese mindkét nyelven köszöntötte az ünnepeiteket. E gondnál nagyobb volt a zenekar szerzése. Más falukból kellett toborozni, még Verebélyről is. És a zenekar vezetője, Kuruc József, annak ellenére, hogy nem ismerte a magyar dalokat, a műsor előtt két héttel lekottázta az ismeretlen dalokat, hogy a legnemzetközibb nyelven, a zene nyelvén működjön közre az ünnepen. Mi hiányozhat még ilyen előkészület után? A Helyi Nemzeti Bizottság felkérése, hogy legalább egy rövid üdvözlő beszéddel köszöntse a falu munkában megöregedett tagjait. Ezt a kérést Štefan Lipták elnök szívesen teljesítette. A szervezéshez tartozik a vendégek, az öregek megvendégelése és tényleges köszöntése. A megvendégelést málna és torta képezte, a köszöntést pedig az iskola úttörőinek virágcsokrai. Az öregek egymást is köszöntötték. Voltak, akik nem látták egymást már három éve, de ilyen üdvözlés is elhangzott: — Mari, Mari, már öt éve nem láttalak, azt hittem, hogy már nem is élsz! És lekezeltek a férfiak egymással, még a valamikori haragosok is, ahogy azt meg is Jegyezték. És szorongatták a virágcsokrot. A férfiak furcsa zavarban, az asszonyok meg csak öntözgették könnyeikkel, ki tudja mire gondolva, talán arra hogy de régen volt, amikor még az első csokrot kapták az első szerelem idején. És könnyeztek és elgondolkodtak, amikor Turay László, a Csemadok helyi szervezete elnökének megnyitója után Patassy Elek köszöntötte az ünnepeiteket: — ... szeretettel üdvözöljük körünkben községünk legídő-6
