A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1967-06-18 / 25. szám
A német fizikusoknak, akiket Hitler megbízott az atombomba elkészítésével, 1945 májusában még nyolc hosszú hónapra lett volna szükségük, hogy a Führer parancsát végrehajthassák! Néhány tudós nemrégiben kijelentette, hogy nem akart nukleáris fegyvert adni a náciknak. A háború utolsó szakaszában Németországnak már nem volt meg az anyagi fedezete az atombomba gyártásához! atomkutatás egyes tudósok ügye maradt továbbra is. Hitler hadügyminisztériuma ugyan próbálkozott azzal, hogy minden atomfizikai munkát, kísérletet egyetlen berlini kutatóintézetben folytassanak le, de a kutatók jobban szerettek egyedül; a saját munkamódszereik alapján és a saját laboratóriumaikban dolgozni, ahogyan már megszokták. így azután tovább folytak a kísérletek Hamburgban és Münchenben, Lipcsében és Berlinben, Heidelbergben és Kiéiben. A német hadsereg közben elfoglalt olyan területeket, melyek nagyon gazdagok voltak uránban, ebben az értékes nyersanyagban: A jáchymovi uránbányákban teljes gőzzel fejtették az uránt 1939-től. Amikor a né met hadsereg betört Belgiumba, ]>200 tonna kongói uránt zsákmányolt. De nehézvizet már nem lehetett szerezni egykönnyen. A vermorki Hydro Elektrisk havi termelése 1940 elején mindössze tíz liter volt. Norvégia röviddel a német betörés előtt a híres francia atomfizikusnak, Joliot Curienek ajándékozta felhalmozott nehézvízkészletét. Amikor pedig a német hadsereg Párizshoz közeledett, a franciák biztonságos helyre vitték a nehézvizet — Angliába. Norvégia megszállása után, 1940 tavaszán Vermorkban modernizálták a nehézvíz előállításának módját. A német tudósok számításai szerint, a reaktorral folytatandó sikeres kísérletekhez -néhány tonna nehézvízre lett volna szükség. Az 1941-es év végére megtízszereződött a termelése Az előállított mennyiség mégis kevésnek bizonyult az egyénileg kísér letező német tudósoknak. 1941 őszéig Hitler hadügyminisztériuma nem is nagyon törődött az atomkutatás eredményeivel. Amikor azonban 1941—1942 telén a keleti fronton megkezdődött az oroszok előnyomulása, Hitler hadügyminisztere, Albert Speer raportra hívta a német atomkutatókat és megkérdezte őket: — Kezeskedhetnek azért, hogy háromnegyed éven belül előállítják az atombombát? Felelet helyett azonban a tudósok részletesen beszámoltak az uránnal, nehézvízzel, parafinnal és szárazjéggel, az izotóptárolással lefolytatott laboratóriumi kísérleteik eredményeiről. Ügy vélekedtek, hogy nemsokára felállíthatják az „urángépet“ — a reaktort, melynek az energiáját azután a gyakorlatban is felhasználhatják. De olyan bombát, amely hadi sikereit bebiztosíthatta volna, nem ígérhettek Albert Speer úrnak. A POSTA TANÁCSOT AD HITLERNEK Speer nagyon is tisztában volt azzal, hogy Hitler nem vár különösebb eredményeket az atomfizikától. Amikor egy esetben Ohnesorge birodalmi postaügyi miniszter Hitlernél azt mondta1, hogy elektronikus úton elő lehet állítani tiszta U 235-ös uránt, mégpedig a postai központ kutatásai alapján kialakult módszerrel, Hitler gúnyosan megjegyezte: — Most már a postať is meg akarja magyarázni nekem, hogyan lehet megnyerni a háborún Amerika nem adta fel a harcot. 1942. december 2-án sikerült Enrico Fermi olasz tudósnak Chicagóban az első láncreakció megvalósítása. Washington azonnal mozgásba hozta gigantikus gépezetét: a „Manhattan District“ tervének megvalósítása érdekében 125 000 embert mozgósították, és nyolcmilliárd dollárt szenteltek a további atomkutatás céljaira. Washington és London egyszerre készültek fel egy esetleges német atomtámadás elhárítására. A további hónapok folyamán az angol és amerikai légierő tönkrebombázta a német atomkutató intézeteket és az uránfeldolgozó üzemeket. 1944. augusztusában Berlinből lóhalálban evakuáltatták a legfontosabb laboratóriumokat. Otto Hahn a kutatóintézetével együtt Tailfingenbe menekült, Werner Heisenberg pedig az atomkutatók legjobbjaival Hechingenbe. Haigerlochba utazott Drake mérnök, hogy elkészítse az utolsó kísérleti reaktort abban a tárnában, amit még 1883-ban építettek a maláta tárolására. Míg az angol—amerikai atom-masinéria már teljes erővel működött, Drakenek komoly gondot okozott az építőanyag megszerzése is. 1945. március 24-én, amikor a Vörös Hadsereg egységei keleten és a szövetségesek hadserege nyugaton már német földön harcoltak az elkeseredetten védekező hitleristák ellen, Heisenberg munkatársai, Wirtz és Bagge már csaknem elérték a céljukat — a vártemplom alatti tárnában a reaktor készen állott — következett volna az a láncreakció, ami megfordíthatta volna a hadiszerencsét. Négy hét múlva megérkeztek a sváb városkába a franciák, majd utánuk az „Alsós“ amerikai vezérkara. „NEM IS AKARTUK, HOGY SIKERÜLJÖN . . .“ A német atomkutatás dísze-virága angol internáló „táborban“ — á Farm Hall-ban, egy arisztokrata család villájában — érte meg a háború végét. A német tudósok csak itt szereztek arról tudomást, mennyire megelőzték őket amerikai „kollégáik“. 1945. augusztus 6-án, este hat órakor, a farm fogadószobájában a BBC első esti híreit hallgatták: „Trumam' elnök bejelentette a szövetséges tudósok hatalmas sikerét. Elkészítették az atombombát. Az elsőt éppen le is dobták már egy fontos japán katonai támaszpontra (Hirosimára). A robbanás ereje felér 2000 tíztonnás bomba erejével.“ Amikor a rádió ezt bemondta, Heisenberg éppen nem tartózkodott a szalonban. Az angolok azonban rejtett mikrofonok segítségével lehallgatták a német tudósok beszélgetését. A németek nem voltak könnyenhívő emberek. Heisenberg: „Az atombombával kapcsolatban kimondták az urán szót is?“ Hahn: „Azt nem.“ Heisenberg: „Azt elhiszem, hogy valami különösen nagyhatású bomba, de azt már nem hiszem el, hogy valami köze lenne az uránhoz is. Azt hiszem, inkább valami vegyi összeállítású bomba lehetett, ami a borzalmas hatást előidézhette. De szerintem kacsa a’z egész.“ Huszonegy órakor a BBC már bőbeszédűbb volt: az atomrobbanás legfontosabb tényezője az urán. Most már Heisenberg sem kételkedett. „1942 tavaszán még nem lett volna elegendő erkölcsi erőnk, hogy arzt javasoljuk a kormánynak, állítson 120 000 embert az atomkutatás szolgálatába,“ hallották a későbbiek folyamán a meghökkent német tudósok. Weizsäcker tanár visszaemlékszik anna'k a férfinak a reagálására, aki felfedezte az uránmag hasadásának módját és ezzel lényegében lehető vé tette az atombomba gyártását is: „Otto Hahn csaknem eszét vesztette. Sok bajunk volt vele,“ Bargge tanár augusztus 7-én reggel ezt jegyezte be a naplójába: „Hogy a bomba 300 000 japánt ölt megl Szegény Hahn professzor! Elmondta, hogy öngyilkosságra gondolt már akkor, amikor először rájött arra, hogy milyen szörnyű következményei lehetnek az uránmag hasadásának. Weizsäcker tanár még a Farm Hall-on egy vita alkalmával ezt mondotta: „Én azt hiszem, a bomba azért nem készült el, mert ezt nem is akarták a fizikusaink bizonyos okokból. Ha mindnyájan óhajtottuk volna, hogy Németország nyerje meg a háborút, sikerült volna még időben az atombomba előállítása.“ Huszonkét évvel később Stern így szólt Weizsäckerhez: „Tanár úr, doktor Bagge akkor a Farm Hall-on kijelentette: „Nézetem szerint lehetetlen, amit Weizsäcker mondott, hogy nem kívánta a sikert. Ha magáról beszélt, nem kételkedem, de ezt nem mondhatta mindannyiunk nevében.“ Weizsäcker: „Ezt nehéz megmondani. Békebeli viszonyok között — s ilyesmi a háború végén igazán nem lehetett Németországban — még körülbelül nyolc hónapra lett volna szükség.“
