A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1967-06-04 / 23. szám

Angliában a 13. század közepén Bacon megjövendölte, hogy olyan kocsikat szer- 1 kesztenek majd egyszer, melyek lgás állat nélkül haladnak. Mégis, csupán a 15. század második feléből maradt fent az első rajz, melyen egy kocsiban ülő férfi kőtelek és kerekek segítségével hozza mozgásba a „Jármüvét“. Ilyen kocsik tervével egyébként foglalkozott Leonardo da Vinci és Albrecht Dürer Is. Az utóbbit ugyanis szintén érdekelte a festészeten kívül a technika is. I. Maxlmlllán császár részére tervezett pompás kocsikat, ezek némelyikét szolgák hajtották volna különféle szerkezetek segítségével. A tizenhatodik század elején szerkesztettek egy olyan kocsit, mely elé nem kellett lovat befogni, maga a feltaláló hajtotta kerekek és kallantyúk segítségével. Amikor a drezdai utcán kipróbálta kocsiját a rengeteg bámészkodó előtt, bizony nem Jutott meszszlre, mert kátyúban megrekedt a masinája.

Az ezután következő évtizedekben egyre többen és többen kísérleteztek Ilyen jármüvek készítésével. Az egyik legérdekesebb Ilyen kocsit Hautsch készítette 1649-ben és Norimbergben próbálta ki. Ezt a „csodálatos“ önmozgót pompás faragványok díszítették. A feltaláló felült a masinájára, meghúzott egy kallantyút és a kocsi arra ment, amerre csak akarta: előrehátra, Jobbra-balra, dombra föl ős dobról le, s mégpedig „Irtózatos“ sebességgel, óránként 2000 lépést tett meg (kb. 1,5 kilométert). Az ülés oldalán két harsonás angyal volt, a feltaláló kézmozdulatára felemelték harsonájukat és csodák-csodája, az megszólalt. Amikor a kíváncsiak tömege eltorlaszolta a kocsi előtt az utcát, a kocsi elején lévő sárkány (inkább bakkecske), a szemelt forgatta vadul és a szájából vizet fecskendezett a bámészkodókra. A feltaláló nagy reklámot csinált ennek a titokzatos kocsinak, de a titok nem sokáig maradhatott titok. Kiderült, hogy Igen egyszerű szerkezettel a kocsi belsejébe rejtett suhancok mozgatták a Járművet. Hautsch kocsija megtetszett Gusztáv Károly svéd hercegnek és 1650-HauUch kocsija, melyet SOS tallérért vásárolt meg Gasztév Károly svéd herceg

A „dralsln“ láZO-as

ben megvásárolta 500 tallérért, elküldte Svédországba.

Hautsch kocsijának az ellentéte volt egy francia orvos, Richard találmánya, aki a tizenhetedik század végén olyan kocsit szerkesztett, amelyen nagyon jól lehetett látni a szolgát, aki a négykerekű jármű végén állva pedálokkal hajtotta azt. A kerékpár legrégibb őse a „celerifer“, amit egy francia, M. de SIvrace talált fel 1690-ben. A két kereket egy rúddal kötötte össze, s erre a rúdra ülést készített. A rajta ülő férfi hol az egyik, hol pedig a másik lábával lökte magát előre és így tartotta meg az egyensúlyt Is. SIvrace kerékpárja nagyon gyorsan feledésbe merült és csak 1779-ben találta fel újra két honfitársa, Blanchard és Magulr. Készítményüket veloclpédnek nevezték (velox — gyors, ped — láb). Hasonló kerékpárt szerkesztett 1784-ben Trexler mechanikus.

Modernizálta ezt 1818-ban Kari Drais német erdész Mannhelmben. ű „Laufmaschlne“-re keresztelte, de az emberek a feltaláló nevéről „draisin“-nek. Idővel azután az első kerék kormányozható volt már ugyan de a rajta ülő még ugyanúgy hajtotta, mint az első ilyen kerékpárt. Ez a kerékpár húszon-A V—B—P kerékpárversenyen Így nésnénak M a vertenysék a cél elétt, a stadionban — esés év elflttl kerékpárokon

öt kilót nyomott, óránként 15 kilométeres sebességgel mozoghatott sík vidéken és gyorsan divattá vált. Mivel azonban ezek a régi kerékpárosok ugyancsak vadul hajkurásztak az utakon, rendelettel szabályozták a „közlekedésüket“: csak a főút közepén haladhattak, keskeny úton és ösvényen egyáltalán nem űzhették ezt a sportot, nehogy a járókelők testi épségét veszélyeztessák.

A feltaláló „a mechanika professzora“ címet kapta, erre olyan gőgös lett, hogy a találmányán nem engedett semmit sem változtatni, pedig sok hasznos tanáccsal látták el az ismerősei. A szolgáját 1818-ban Párizsba küldte néhány kerékpárral. A bemutatón a kerékpáros ugyan tizenkét kilométeres sebességgel haladt, a párizsi közönség tetszését mégsem nyerte meg: ugyanis azonnal észrevették a gyengéit is: Ez a kerékpár csak Jó úton mehet, s ha akármilyen kis akadály van előtte, a kerékpárosnak le kell róla szállnia és a hátén átvinni járművét. Gyermek- Játéknak felel meg csupán a parkokba ... Németországban Is alábbhagyott az érdeklődés. Drals ugyan minden tőle telhetőt megtett, versenyeket rendezett a kerékpár népszerűsítésére (először 1818-ban), de még ez sem segített... így azután pár év alatt eltűnt az utakról és feledésbe merült.

A kerékpár fejlődése nem volt sem egyszerűnek, sem egyirányúnak nevezhető. A triciklik mellett szerkesztettek egykereket, „monoclkllt" is. Először karral hajtották. Közben Drais patentjét megszerezték az angolok. Már 1818-ban megjelent Londonban a kerékpár néhány típusa, egy londoni kocsikészítő műhelyében csinálták. Mivel Johnson készítményeit csak a leggazdagabb emberek vásárolhatták meg, elnevezetők őket „dandy-horses“-nak (ficsúr-lónak), s divatjuk gyorsan elterjedt egész Angliában. Maga a trónörökös, a későbbi IV. György király Is szívesen kerékpározott. Johnson Jó üzletember volt, külön pályát épített a kerékpárosoknak: az urak azután dandy horses-on nyargalásztak, a hölgyek pedig kényelmes háromkerekű és kétkerekű járműveken.

A kerékpár további fejlődésében fontos lépést Jelentett a pedál feltalálása, amit akkoriban az első kerékre szereltek fel. Most már a kerékpáros nem tette lábát a földre.

A mechanikusok közül azonban, akik egymástól függetlenül az első kerékre mór mindnyájan pedált szereltek, a legnagyobb sikert P. Mlchaux párizsi lakatos érte el, amikor kerékpárját elküldte a párizsi Világkiállításra és az akkoriban rendezett kerékpárversenyekre is, 1887-ben Saint-Cloud-ba. A kerékpár propagálása terén ügyes sakkhúzás volt a Párizs-Rouen közötti nagy verseny. A versenyzők között volt néhány nő is. A legjobb idő tíz óra 23 perc volt (átlag 12,5 km óránként). Ha tekentetbe vesszük, hogy az út nem volt éppen tükörsima és a kerékpárok többségének súlya 35 kg körül mozgott, a versenyzők valóban elismerést érdemelnek ezért a teljesítményért. Már ezen a versenyen is legjobbnak bizonyultak azok a kerékpárok, melyeknek első kereke lényegesen nagyobb volt, mint a hátsó. A verseny győztese, az angol nemzetiségű Moore, kerékpárján az első kerék átmérője 120, a hátsóé mindössze 40 cm volt.

A hatvanas években újra az érdeklődés középpontjába került a

kerékpár és Párizsban felépült az első gyár 1869-ben. Kezdetben kb. 200 kerékpárt gyártott naponta. Gyártás közben egyre inkább tökéletesítették. A fát vassal helyettesítették, majd könnyebb csövekkel. A kerékre tömött gumiabroncsot szereltek, s ezután már nem rázta agyon az „utasokat", de még ezután is „csontrázó“-nak gúnyolták az ellenségei.

Hogy nagyobb sebességgel haladhassanak, az első kerék méretei egyre nőttek, a hátsó kerék pedig egyre klsebbedett. Az első kerék átmérője már 150 cm volt. A kerékpárosnak bátornak és ügyesnek kellett lennie, így is gyakran sérült meg. De még ez sem állíthatta meg a kerékpárt világhódító útján. A súlya egyre csökkent, a gyorsasága pedig növekedett. Hosszútávú versenyeket rendeztek (pl. Párizs—Breszt—Párizs — 1,200 km). Amikor a két francia, Laumatlle és Graffenfried 1860-ban harminchét nap alatt tette meg az utat Párizsból az Alpokon keresztül Milánóba és vissza, nagy üdvrivalgással fogadták őket a kerékpár sport rajongói. Ez volt a kerékpár hőskora.

De a nagy első kerékkel nem fejeződött be a kerékpár fejlődése. Lényeges változtatás volt az, amikor a pedált a hátsó kerékre erősítették, majd 1873-ban az angol Lawson a két kerék közé tette át és a hátsó kereket már lánccal hajtotta a pedált mozgató láb. Honfitársa Starley hozta divatba a kis kereket, ami azután elterjedt a többi államban is, mert gyorsabb és biztonságosabb volt, gyorsan ki Is szorította a nagy első kereket. Majd a felpumpálható gumik, a fékek és'a szabadonfutó feltalálásával a kerékpár fejlődése nagyjából befejeződött.

bét20