A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1967-06-04 / 23. szám

goi kartográfus Irta 1775-ben. A könyv egyik bekezdése millio­mossá tette az orvost és megcá­folta a szakértők véleményét. De lássuk csak ezt a bizonyos bekez­dő stl „Éppen a Szent Sebastiane folyó torkolatával szemben süllyedt el a spanyol tengernagy zászlós hajó­­ja, 14 gálya és egy kibérelt hol­land hajó. A ha'Jók arany- és ezüst­pénzt szállítottak, ős 1715-ben süllyedtek el ezen a helyen. Egy kibérelt francia hajó menekült csak meg a katasztrófából, mely kissé keletebbre vette útját, mint a többi. Az embereim, amikor a' tengerpart kimérésével foglalkoz­tak, gyakran találtak a parti ho­mokban egy- és kőtplaszteres pén­zeket, meg másféle érmeket Is, melyek bizonyára a hullámverés következtében kerültek a hajóron­csok valamelyikéről a partra. A csatorna a parttal párhuzamos egészen a torkolatig, a 27:20 föld­rajzi szélességig. S egyenesen a torkolaténál, három ölnyl mély­ségben vannak a holland hajó ron­csai ...“ A doktor és Klp Wagner az autó­belsőn úsztak ki a könyvben leírt helyre, Klp magával vitte a maszkját Is. S a tenger fenekén meglátták a hajóroncsot, meg a hat ágyút Is. Ez lett a kiinduló - pont. Most már biztosan tudták, hogy a közelben süllyedtek el a kincsszállltó spanyol gályák Is. A titkukat azonban megtartották maguknak és tovább folytattak a kutatást. Másfél évig dolgoztak éjt nap­pallá téve. Átkutatták a mexikói és a washingtoni levéltárat, Írtak a sevillai központi levéltárba is, és a spanyol hivataloktól megkap­ták a régi Íratok fényképmásola­tát, több mint 2000 filmkockát. Megállapították az elsüllyedt ha­jók kapitányainak nevét, a hajók szállítmányának pontos leírását. Továbbá azt Is megtudták, hogy a spanyoloknak mit sikerült meg­menteni az elsüllyedt hajók szál­lítmányából. A spanyolok ugyanis akkoriban nagyon pontosan leírták az elsül­lyedt hajók helyét, mit sikerült róluk megmenteni és azt Is, hogy mi maradt a tengerfenéken. Ezen feljegyzések alapján a két kincs­kereső megállapította, hogy a ha­jókon körülbelül 14 millió akkori dollár értékű arany- és ezüstpénz, drágakő és porcelán volt. Ennek az óriási kincsnek csak egy ré­szét sikerült megmenteni (6 millió dollár értékben). A parton megke­resték a mentőosztagok táborhe­lyét és teljesen pontosan megálla­pították a hajóroncsok helyét la. Csak ezután fordultak az illeté­kes floridai hivatalokhoz és szer­ződést kötöttek velük. A szerző­dés szerint a talált kincs egyne­gyede fejében övéké a kincskere­sés joga hat pontosan leírt helyen. Most már végre munkához láthat­tak. Csakhogy a vállalkozás meg­kezdéséhez hiányzott a pénz, a csónak, a búvárfelszerelés, s ami a legfontosabb, hiányoztak az el­szánt búvárok Is, akik hajlandók a korallzátonyok között dolgozni, annak ellenére, hogy ezen a kör­nyéken rengeteg a cápa. Az atlanti rakéta kilövő támasz­pont legénységének soraiban vol­tak Igen ügyes búvárok és szakem­berek. Két repülőezredes: Dán Thompson és Harry Cannon már hallottak Kelso és Wagner kuta­tásairól valamit ,s most vállalkoz­tak arra, hogy gondoskodnak meg­felelő emberekről. C&khamar munkához is látott a nyolctagú csoport. 2400 dollárért vásároltak egy csónakot, búvárfelszerelést kölcsö­nöztek ki és készítettek egy Igen erős szivattyút, melynek segítsé­gével a hajóroncsokat befedő ho­­mokréteget akarták eltávolítani. Ezzel a felszereléssel látták hoz­zá a klncskereséshez a korallzá­tonyok között, majd lehorgonyoz­tak a körülbelül kilencméteres mélységben fekvő hajóroncs fö­lött. Senkinek nem kelthették fel az érdeklődését, mert hétköznapo­kon elhagyatott volt ez a vidék, Aranypénzek a bronzmoziérban fi# Cintil a londoni Kőbőrt Morae mahe­lyéből, kinti porcelántél, eiüitvllla, gyűrű é( néhány aranypéns csupán' a cápák rajzottak állan­dóan a csónak körül. Az első leszállásnál a búvárok kutató kedve alábbhagyott, mivel a víz alatt nem tudtak kellőkép­pen tájékozódni. A víz ugyanis nem tiszta itt és csak egy méter távol­ságra láttak, továbbá az erős áramlat lesodorta őket a korallzá­tonyról, úgy hogy messzire kerül­tek a hajóroncstól. Nagyon nehéz­­volt a munkájuk. A cápák távol­tartására nem Is gondolhattak, tel­jesen a csónakban ülő hajtársalk­­ra kellett bízniuk az életüket, akik puskalövésekkel riasztották el a közelben ólálkodó bestiákat. Long búvár így Is hamarosan a kórház­ba került. A hajóroncsok mozdulatlanul hevertek a tengerfenéken, mivel a nehezékül használt kövek ott tar­tották őket. Mikor a hajók elsül­lyedtek, ezek a nehezékek előre csúsztak és magukkal sodortak minden nehéz tárgyat: az ágyú­kat, a vasmacskákat és az értékes szállítmányt Is. A tengerfenéken a búvárok csupán sok szikladara­bot látták, melyeket az apály és a dagály ldé-oda mozgatott. ‘ Minden egyes sziklát el kellett hengergetnl, azután a csövet a he­lyére tették és megindították a szi­vattyút. Gyakran néhány napig semmi más nem került felszínre, mint pár cserépdarabka, csavar vagy ágyúgolyó. Ha valami kin­cset találtak, az mindig váratla­nul történt. S ha egy pénzdarabot találtak, akkor csakhamar Jött a többi Is. Ez a szabály bebizonyoso­dott X964. május 30-án délután Is, almikor az egyik búvár arany dub­­lont talált. Most először a látási viszonyok is kitűnőek voltak a víz alatt, 15 méter távolságra láttak a búvárok. Wagner felvette béka­ember ruháját és leúszott a ten­gerfenékre. „Uraim, amit láttam, azt min­den embernek látnia kellene lega­lább egyszer életében, A szivattyú körülbelül tlzméteres körzetben eltávolította a homokot, s úgy né­zett ez ki, mint egy kráter. S ez a kráter arany szőnyeggel volt bo­rítva, higgyék el nekem. A pénzek kettesével, hármasával hevertek egymáson, helyenként egész oszlo­pokban. Ogy nézett ki az egész, mint valami régi mester képén.“ S ezen a napon, mielőtt az időjá­rás elromlott volna, csaknem egy millió dollár értékű kincset hoz­tak felszínre. Az 1715-ös uragán alkalmával elsüllyedt tizenöt hajó közül nyolcnak már tudták a pontos he­lyét. A többi bizonyára távolabb van a parttól. Az Ezüstflotta parancsnoki ha­jója Romans térképe szerint zsák­mányolt angol hadihajó volt, s a neve „Hampton Court“. A „Real Eight Inc." társaság először a „Nuestra Sefiora de la Regia“ ha­jó roncsait kutatta át, bár erről tudta, hogy röviddel elsüllyedése után, a rakományát felszínre hoz­ták már. A búvárok azonban elég­gé tapasztaltak voltak, s erről a hajóroncsról Is felszínre hoztak rengeteg régi porcelánt és csak­nem harminc kg szlnezüstöt. Ez elég Is volt a kiadásaik fedezésé­re Azután a „Nuestra Sefiora del Carmen a San Antonio“ roncsait kutatták át, s az eredmény több mint 200 ezüst nyolcreálos, több aranypénz és más tárgyak. Ezek­nek az aránylag könnyen megkö­zelíthető hajóroncsoknak az átku^ tatása után már elegendő tapasz­talattal rendelkeztek, hogy hozzá­kezdhessenek a parancsnoki hajó, a „Hampton Court“ átkutatásá­hoz Is. Már az eddigi eredmény Is meg­döbbentő: több mint 60 000 ezüst­ös aranypénz meg ékszer; 42 önt­vény ezüstből, aranyból és plati­nából, melyeknek súlya 20—50 ki­ló; húsz darab háromkilós ezüst­­kocka; 28 részes kínai teakészlet teljesen épen (a Kchang SÍ kor­szakból); ezüst evőeszközök és edények, ütvén cintányér Robert Mors londoni műhelyéből, melyet 1701-ben vásárolt a hajó kapitá­nya Greenwlch-ben, amikor a ha­jót kijavították és a felszerelését megújították. Az eddig talált kincset árveré­sen adják el, hogy a társaság pénzt szerezhessen a következő búvárszezonra, melyet májusban kezdenek meg. Bíznak abban, hogy az új felszerelés birtokában, még több kincset hozhatnak felszínre

Next

/
Oldalképek
Tartalom