A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-15 / 3. szám

PRANDL S. (elvétele

A bolthajtásos kápualjban senkit nem létok; a portás havat söpörget kinn az udvaron. Baráth István iránt érdeklődőm.

— Igen, itthon van — feleli a portás rossz szlováksággal. Aztán hozzáteszi magyarul: — Minden ember a nevében hordja a végzetét. Ez a Baráth is, akit maga keres, igazi jöbarát: illedelmes, dolgos, Jókedvű, szolgálatkész. Látja ott fönt azt a néhány kivilágított ablakot? Ott lakik. De ha nincs életbiztosítása, inkább ne menjen föl. Vagy várjon,, fölklsérem.

Sötét csigalépcsőn botorkálunk föl a második emeletre, majd rozoga deszkakarzaton közelítjük meg a munkásszállót. Az előszobában vacsora melegszik, az egyik lakószobában valaki borotválkozni készül, Baráthéknál pedig mindenki ágyban van már.

— nem jól éreztem magam, megfáztam egy kicsit — mentegetőzik Baráth István, de én tudom, hogy nagyon fáradt lehet. És álmos, öt napon át látástól vakulásig dolgozik, hogy pénteken hazautazhasson, az Aranyosmarót mellett fekvő Lédecre, s otthon késő éjszakáig színdarabot próbál. Meg a szülei házát újítgatja. Meg rajzolgat, festeget, szobrészkodlk. Művelődik, olvas, zenél. Színpadot szerel. A kőműves-szakma a kenyere, de legfőbb passziója, Igazi éltető eleme a kultúra. Ez a negyvenéves, mosolygós szemű legényember maga a megtestesült Lédec: a kisalföldi magyarságnak ebben a legfélreesőbb településében kőművesből és tanítóból van a legtöbb. Meg agglegényből. Az 1100—1200 lakosú község valamikor a környék legnagyobb falvának számított, de mér legalább ötven esztendeje nem gyarapodik: évente hét-nyolc kisgyerek születik benne. Vajon miért félnek a lédeci legények a nősüléstől?

— Mostanában nagyon rossz a családi élet, sok az elrettentő példa — adja meg a magyarázatot Baráth István.

Tanítónak ugyan nem tanító, de kultűraszeretetet, lelkesedést, munkabírást bárki tanulhat tőle. Valamikor a szeredi nikkelkobót építette egy másik vállalat alkalmazottjaként. Azért jött át a Műemlékjavítóba, mert ez a munka Jobban érdekli: először a zólyomi várat restaurálta, később a régi pozsonyi líceumot, meg egy templomot. Pillanatnyilag nem műemléken dolgozik — a cérnagyár várszerü épületét tatarozzák. Kedvtelései felől faggatom.

— ötvenötben kezdtem járni egy képzőművészeti szakkörbe Nyttrén, Bártfay Gyula szobrászhoz. Ezt a kört négy évig látogattam, de még az utolsó év folyamán egy prágai grafikus- és festőtanfoíyamba is beiratkoztam, távhallgatónak. Levelezve oktattak, évente egy-egy konzultációval. Az első évben Hečko Lajos, a másodikban Jaromír Lauda volt a lektorom, a .harmadikban Merhautová. Ezenkívül egy-kéthetes iskolázásokon Is részt vettem. A tanfolyamokra egy falubelim beszélt rá, Tóth Józsefnek hívják, a nyitral biztosítóban hivatalnok, ö is festeget, szobrászkodik.

Fényképeket mutat: a saját alkotásainak a képét. A „Leányfej“-jel az amatőrszobrászok 1960—57-es szlovákiai tárlatán első dijat nyert. „Úttörő“ című szobrával egy nyitral kerületi kiállításon szerepelt. Bártfay Gyula Bsethovenjéről másolatot készített, szövetkezetesnő-fejet mintázott, most pedig egy Petőfl-szobrot tervez.

— De nem sok Időm jut mintázásra — jegyzi meg. — Az utóbbi időben már-már kezdem elfelejteni az agyag tapintását. Mert én csak az agyagokat szerttem — a mflanyaginasszéból való modellálás sohasem érdekelt. A műanyagot nem éreztem elég őszintének.

— S a festészetben milyen technika vonzza?

— Az olajfestés. Rajzolni szénnel, vagy ceruzával szoktam. A különböző sokszorosító eljárások is érdekelnének, mint a rézkarc, linóleummetszet, fametszet, a tanfolyamokon bele is kóstoltunk egyikbe-máslkba, de egy-két nap alatt nem lehet ezeket az aránylag bonyolult technikákat elsajátítani.

— Itt 13 festeget, rajzolgat?

— Festeni nem festek itt, ceruzát is csak ritkán veszek a kezembe. Valamikor Itt volt a hegedűm, de azt is hazavittem. Későig dolgozunk, s ilyenkor este bizony már fáradt az ember.

— A hegedűn kívül más hangszeren is játszik?

— Citera volt az első hangszerem, Lődecen találni még régi citerákat. De már nagyon régen nem játszottam rajta. Harmonlkázni, mandollnoznl, szájharmonikázni is szoktam.

— S milyen zenét kedvel a leginkább?

— Szeretem Erkel, Verdi operált, a klasszikusokat, de bevallom, inkább a könnyűzenét kedvelem: Kálmánt, Lehárt.

— Jár operába, színházba?

— Itt nem, pedig lenne Is kedvem, de Jobb ruhát ebbe a szobába nem érdemes hozni, tönkremenne. Köznapi ruhában meg csak moziba járhatok. De Nyitrán többször voltam színházban, motoron, vonaton, néha közös kirándulás formájában, autóbusszal. Többnyire a komáromiakat néztem meg.

Amióta új kultúrbáza van Lédecnek, a MATESz már oda is eljár. Baráth István énekkarban is énekelt valamikor, Pecho Lajos kántor keze alatt.

— A fiatalok valahogy nem érdeklődnek semmi iránt -— mondja Baráth István. — Valamikor csoportokba verődve sétáltunk faluhoszszat, végigdaloltuk az estéket, de a mai fiataloknak még nőtájuk sincs.

A lédeci színjátszógárdának ő a technikusa és a súgója. Évekkel ezelőtt, a „Ludas Matyóban, a „Sári bírő“-ban maga Is szerepelt, de már nem játszik. Buday Jánosnak, a mindenkori rendezőnek „segít a színpad ősszetákolásában“, s ha Buday nem ér rá, a próbákat is ő vezeti. És sokat olvas. Otthon nyolcvan-száz kötetnyi könyve van.

Úgy érzem, ízig-vérlg lédeci ember. Mert ebben a peremvldéki faluban még nem veszett ki a törekvés vágya, a tülekedő kedv, a „csakazértls"-t8mpó. Hogy megmutassák: a legtávolabb estek, de nem a legutolsók! A Csemadok mellett például a Vöröskereszt Is kitűnően működik Lédecen: helyi szervezetének tagjai nemcsak a járási, hanem a kerületi versenyt is megnyerték. Táncmulatságaik bevételéből gyógyszereket szoktak vásárolni. S a község tűzoltói talán még a vöröskeresztesaken Is túltesznek: két alkalommal kerültek be az országos versenybe. A híres lédeci létrán nekik sikerült eddig a legmagasabbra jutnlok.

MT.KÚTS I. ROBERT

6

Ostrava — a kontrasztok városa. A felületes szemlélő csak füstöt és kormot, fekete házfalakat, komor gyárkéményeket, szénportői feke te szemhéjú bányászokat lát. Nem tudhatja, hogy itt van az ország legszebb és talán legtisztább új lakótelepe: Poruba, hogy a rosszhírű kocsmák és sörözök mellett iskolák, főiskolák, kutatóintézetek, kulturális létesítmények, elegáns szállodák, kávéházak, színházak és mozik működnek, hogy a szépszámú nappal is részegen csavargó gyanús alakok elenyésző kisebbségben vannak a becsületes és egyre nagyobb intelligenciájú bányászok mellett.

Ostravérél jelenleg illenék tudni azt is, hogy:

1. az elmúlt év novemberében és decemberében dolgozói napi 83—84 ezer tonna szenet fejtettek — ami egyedülálló az Ostrava—karvinái szénkürzet történelmében;

2. több mint kétmillió tonna szenet és két és fél millió tonna kokszot termeltek a múlt évben exportra. Legjobb külföldi üzletfelük Ausztria;

3. azzal számolnak, hogy az ötéves terv végére egy negyedmillió tonnával nő a kokszolásra alkalmas szén évi termelése. Még mindig hiány mutatkozik az úgynevezett „harmincötös“ szénből, amely kivélő minősége révén a legalkalmasabb a koksz minőségének emelésére. Eme szén iránt a kapitalista országokban is nagy az érdeklődés s az igényeket csak az Ifjúsági Bánya és a paskovi tárna építésének befejezése után tudják kielégíteni;

4. fokozatosan megszüntetik azokat a munkahelyeket, ahol a szén termelése költséges módszerekkel történik. Az illetékesek véleménye szerint, a tavalyi jó eredményekhez az is hozzájárult, hogy a Cingr Tárnában (a körzet egyik legelmaradottabb munkaszakasza) korlátozták a szénfejtést;

5. a múlt év elején az ostrava-karvinai bá nyakörzetben útilaput kötöttek néhány száz javíthatatlan munkakerülő talpára. Ma mór megállapítható, hogy ez az intézkedés helyes volt s hozzájárult a munkafegyelem megszi lórditásához. Mfg 1964-ben 413 ezer igazolatlanul kihagyott műszakot jegyeztek fel, a múlt évben már csak 130 ezer volt az igazolatlanul kiesett műszakok száma. A körzet vezetői egyik legfontosabb feladatuknak tekintik az alkalmazottak stabilizálását, hiszen az eltelt tizenhét év alatt a körzet bányáiban mintegy 58 ezer ember szüntette meg önkényesen munkaviszonyát s több mint hatmillió igazolatlanul elmulasztott műszakot jegyeztek fel. Ma mér jelentősen csökken az ideiglenes alkalmazottak száma, míg az állandó alkalmazottaké 1961 óta 68 szózalékről 83 százalékra emelkedett;

6. tavaly részint a tartalékok és lehetőségek

hél