A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-01 / 1. szám
Az emberek évszázadokon keresztül álmodoztak egy 1 bátor tervről. Képzeletükben mesterséges csatornákkal kötötték össze a három nagy európai vlziutat: a Dunát, az Oderát és az Elbát. Álmuk a közeljövőben valósággá válik. Az elkövetkezendő években megkezdik a munkálatokat a hatalmas csatornán. Az építkezés mintegy kilenc milliárd koronát igényel majd, de országunknak három tengeri kikötőbe nyit kaput. Az észak-dél víziút pillérei: Szczecin és Bratislava. Még közelebb lesz hozzánk az Oderán fekvő metropolis, amelyről azt szoktuk állítani, hogy a mi tengeri kikötőnk. Nos, ml is a helyzet a „mi“ kikötőnkben. A csehszlovák hajók a világ valamennyi tengerén megtalálhatók Amíg a horgonyt felszedik. Látogatáson Taratinovnál, a Kladno óceánjáró kapitányánál. Czesia fürgén szántja a kikötő vízét, a malomárokhoz tgyeksztk. Talán elérjük a hatalmas óceánjáró hajót még mielőtt jelszedné a horgonyt. Ha 6000 lóerős motorja megindul — késő lesz. A Czesia egy kis szolgálati csónak. Az óceánjáró hajó neve Kladno. 12 500 tonnás s a japánok építették. Most épp Kuba részére rakodik. A lengyel vámtisztek az utolsó formalitásokat intézik, míg mi Taratinov kapitány kajütjében rögtönzött kts sajtóértekezletet is rendezünk. Zebrák Karollal, az első fedélzeti tiszttel együtt épp egy éve irányítja Taratinov elvtárs ezt hajót. Azelőtt a Ltdícén szolgáltak. A tengerész életének örök refrénje: a búcsú. Ez alkalommal három hónapra hagyják el családjukat, ám a tengert út legtöbbször hosszabb ideig tart. — Tudják — mondja tréfásan a fiatal kapitány — a tapasztalt tengeri medvék mondogatják, hogy az első hónapot a tengeren könynyen elviselik. A másodikat már nehezebben, a harmadik hónap szörnyű s a negyedik hónapban már minden mindegy.. Húsz év tengeri szolgálat alatt az ember sok mindent átélt. A kapitány sosem felejti el az első megérkezést Szczecinbe 1945 májusában. A németek után még itt maradtak az elkészített szendvicsek, de az angol bombatámadás rombadöntötte a város nagy részét. A romok alatt 60 000 ember lelte halálát. A kikötőben egy keskeny utacska vezetett a romok között. — S a tengert élet? — Komolyabb oldalai ts vannak. Első számú ellenségünk a köd. Megtörtént már, hogy Kuba kikötőjéből sűrű ködben hálóztunk ki, a napot csak az európai kikötőben pillantottuk meg. — Es a radar? — Jó szolgálatot tesz nekünk, de nem bízhatjuk rá magunkat teljesen. Például az esőcseppek átmérője egy milliméter, zavarják a radar hullámhosszát. Ilyenkor nem dolgozhatunk vele. A hajóveszteség ma sem kisebb, mint a háború előtt volt. — Borzalmasak a viharok a nyílt tengeren. A tengerészek szerint különösen veszélyes minden tizedik hullám. Ez nem bálhiedelem, a hullámok összeütközésével függ össze, ugyanis attól- növekszik romboló erejük. A hajó számára különösen az a hullám veszélyes, amelynek hossza megegyezik a hajótörzs hosszával. A hajó ilyenkor elveszíti egyensúlyát. — A tengerészek réme a La Manche — csatorna. Vihar idején a hullámok ttt gyakran a 16 m magasságot is elérik. Nem beszélve arról, hogy ez a csatorna kész hajótemetö, fenekén mintegy 200 hajóronccsal... — S fogtak már fel S. O. S. jelzést? — Bizony, gyakran előfordul. Viszont szabály, hogy a bajbajutott hajón mindig a legelőnyösebb helyzetben lévő hajó segít. A mentőszolgálat egyébként ma már tgen lói meg van szerezve. Emlékszem egy esetre, amikor rádiósunk készüléke próbálásakor véletlenül egy S. O. S. jelzést adott le. 12 perc múlva repülőgép érkezett fölénk azzal a kérdéssel: mi történt velünk? 1956-ban a következő élményben volt részem: kb. két kilométeres távolságból fogtunk fel segélyhívást. Sűrű köd volt, de azért rögtön elindultunk az égő haló segítségére. Még oda sem érhettünk, amikor idegen nyelvű kiáltozást hallottunk. Ekkor már más irányból is jött a segítség ... Ki tudja, milyen tarka élményekről számolnának be a Košice a Mier, a Pionír hajók tengerészet, akik a Távol-Kelet vizelt járták, vagy az angol vizeket szántó Re-6
