A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1967-05-21 / 21. szám
Jlänifute^jeôztéô aCaa&áôA/ze%etet A Hét irodalmi melléklete 21 Bár kissé furcsán hangzik, bevezetőül hangsúlyozni kívánom: az olvasás elsősurban magánügy. Az vesz kezébe könyvet, akit érdekel az irodalom. Mindenki akkor nyúl könyv után, amikor neki tetszik, amikor futja idejéből olvasásra. Minden olvasó, legyen az fiatal vagy idős, olyan könyvet választ magának, amely neki a legjobban tetszik, valamilyen oknál fogva érdeklődik utána, esetleg szakmájával összefügg, de nem utolsósorban: amely rendelkezésére áll, hozzáférhető és megvásárolható. Ezért valamennyi könyvvel és olvasással kapcsolatbs vita során ebből az észrevételből kell kiindulni. Legtöbbször mégis csupán azt halljuk, hogy a fő, a mindenható a könyv, mintha mindenkor és mindenütt az olvasás már annak a legtermészetesebb következménye lenne. Az olvasás fontosságának, jelentőségének elismerése, említése helyett a könyvkiadás méreteinek a növelésére került a hangsúly. Az utóbbi évek folyamán nemegyszer bizonyították statisztikai kimutatások, hány titulus jelent meg egyes kiadóvállalatok fáradságos munkájának eredményeként. De mikor készül kimerítő kimutatás arról, hogy a megjelent művek milyen százaléka fordul meg az olvasó kezében (nem csupán a tanítóság csoportjára leszűkítve), s azok közül melyek kerültek a széles körű olvasóközönség kedvelt olvasmányai közé? Pedig elsősorban ennek a ténynek a kimutatására lenne szükség. Jól tudom, a könyv és az olvasás szorosan összefügg egymással. Ahogy nem képzelhetünk el könyv nélkül olvasást, ugyanúgy nehezen tételezhető fel, hogy a könyvet ne olvasás céljából írnák és adnák ki. De hol a biztosíték arra, hogy e nemes, minden elismerést kiérdemlő szándék valóban termőtalajra talál? Ki mondja meg, melyek a csehszlovákiai magyar irodalom újabb termékeinek ily sikerrel büszkélkedő alkotásai? Ezen túlmenően is, mik a siker, ill. a sikertelenség okai? Vagyis szüntelenül tudatosítanunk kell, hogy két szorosan összefüggő tényezőt nem lehet egymástól elválasztani, a kiadott művet nem lehet annak olvasásával természetszerűleg azonosítani. A Hétben folyó, könyvkiadással kapcsolatos vita célját valahogy így kellene körvonalazni: Mit tegyünk annak érdekében, hogy az olvasás szeretetét fokozzuk, a könyv, a szépirodalom iránti komolyabb érdeklődést növeljük, és az olvasók táborát szélesítsük? Az ilyen szándékú igyekezetnek a nagyobb méretű könyvkereslet — és egyben könyvkiadás — lenne a természetes következménye. Ha a könyvkiadás méreteinek nő* velése marad az első szempont, az igyekezet sikertelenül végződhet és a jószándékú vállalkozásnak mindenekelőtt üzleti szaga lesz. Előbbi állításom ellenére teljesen fölöslegesnek tartom azt a vitát, amely azt kívánja megvilágítani, hogy vajon az emberek olvassák-e vagy sem a mai csehszlovákiai irodalom új és legújabb termékeit. Az bizonyos, hogy szellemi életünk említett alkotásait tömegesen nem olvassák. Nem is olvashatják. Ennek az állapotnak az oka azonban csak részben van a müvek sokat emlegetett, nevetségesen alacsony példányszámában. Az az észrevétel, hogy ezen alkotások nagy százaléka sokszor a raktárakban, vagy a könyvesboltok eldugott (!) polcain porosodik, a napnál is fényesebben bizonyítja, hogy az olvasással van baj. Ágic/i Károly rajza A leghelyesebb az lenne, ha az olvasásra való kitartó, rendszeres nevelést fokoznánk. Ebben a fáradságos munkában élenjáró szerepet töltenek be az iskolások irodalom szakos tanítói, tanárai, akik felnövekvő nemzedékünkkel szerettetik meg az olvasást — a könyvet. De ezt a munkát nemcsak ők végezhetik!! Igen helyesen látja Szenk Sándor (a Hét 17. számában megjelent cikkében), hogy az olvasásra való nevelés legjobb eszköze, biztosítéka az iskolai diákkönyvtár. Ezeknek a könyvtáraknak a legkülönbözőbb tárgyú és jellegű könyveket kellene tartalmaznia, beleértve a csehszlovákiai magyar irodalom legújabb termékeit is. Persze, a fő hangsúly az ifjúsági irodalom és házi olvasmány beszerzésén van az adott esetben. Nagyon fontos azonban, hogy választék legyen. A világirodalom remekművei és a mindennapi életünket, küzdelmeinket ábrázoló művek közül egyaránt választhasson a tanuló. Tanulóifjúságunknak nincs arra anyagi lehetősége, (egy két születésnapi, névnapi alkalomtól eltekintve), hogy a kiválasztott alkotások mindegyikét könyvesboltban vásárolja. Ha azonban a diákkönyvtár anyagán keresztül megkedveli a tanuló az olvasást, tanulmányai befejezése után is olvasó — könyvvásárló marad. Elsősorban tehát az olvasás megkedveltetéséhez szükséges feltételeket kell megalapozni. E téren élenjáró szerepet töltenek be azok az iskolák, ahol már szakosított könyvtárak léteznek és mindenekelőtt: ezeket a könyveket olvassák is. Ggy gondolom, a fent elemzett követelményt a könyvkiadó tervének összeállításakor figyelembe kel) venni. Üdvös dolog lenne — esetleg a Szlovák Pedagógiai Könyvkiadóval karöltve — könyvsorozatot kiadni a tanulóifjúság számára. Nagy közkedveltségnek örvend az MKBK, valamint a VBK. Lehetséges, hogy a diákság olvasásszeretete van olyan szinten, hogy az önálló könyvsorozatot sajátjává tudná tenni, magas példányszámban. (Fiatal Olvasók Köre — FOK.) Mondanom sem kell, hogy az esetleg kiadásra kerülő műveket igen körültekintő gondossággal kellene megválasztani. Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy az olvasás a szórakozásnak csupán egyetlen módja, amely manapság kemény harcot vív a szórakozás egyéb, sokak szemében jóval vonzóbb formáival.. Gondolok itt elsősorban a televízió, a film és a zene, tánc hatására, (Duba Gyula cikke a könyvről). Rettegve hallgatunk arról, hogy a fiatalság nagy része inkább ezekhez a szórakozási formákhoz vonzódik. A többféle, népszerűbbnél-népszerűbb szóformák azonban nem csupán a fiatalok olvasásra szánható idejéből rabolnak el perceket, órákat, hanem a társadalom majdnem valamennyi tagjára hatást gyakorolnak. Talán ez a jelenség az oka annak, hogy világviszonylatban is a rövid műfajok hódítanak. Valószínűleg ide nyúlik a gyökere a csipkelődő, kétértelmű mondásnak is: Régen nagy regények keletkeztek, manapság kis regények keletkeznek Ha elfogadjuk, hogy az olvasás már nem az egyetlen szórakozási lehetőség, azon kel) fáradoznunk, hogy nagyobb eredményt érjünk el annak megkedveltetésében, megszerettetésében. A népkönyvtárak ezen a téren nagyobb eredményeket az irodalmi művek mennyiségén és minőségén keresztül érhetnek el. A könyvtárosoknak nagyobb gondot kell fordítaniok a csehszlovákiai magyar irodalom alkotásainak beszerzésére! (Felületes számítás alapján is könnyen rájövünk, ha létező könyvtáraink legalább öt darabot rendelnének az egyes kiadványokból, raktáron nemigen maradna közülük egy sem.) Hogyan szeretheti meg az olvasó irodalmunk legújabb termékeit, ha a könyvtárban nem talál reá? A művek beszerzése a népkönyvtárak esetében is csupán elsődleges feladat, a nagyobb, a nehezebb azok megkedveltetésében rejlik. A népkönyvtárak gazdag, sokrétű irodalommal történő ellátása annál is sürgetőbb, mivel napjainkban a klasszikus magánkönyvtárak száma objektív okoknál fogva nehezen fog túlszaporodni. Valószínűleg előbb kerül az új lakásba televíziós készülék, zeneszekrény, mint több száz kötetes könyvtár. Az újonnan épített korszerű — de nem a legtágasabb — emeletes épületekben is gondot okoz a sok helyet igénylő könyvszekrények elhelyezése! Sok anyagi áldozatot követelnek a lakosságtól a villamossági eszközök, a lakás mindennemű kellékei. Éppen ezért a népkönyvtárak szaporítása, azok mindennemű alkotással történő ellátása lenne a legésszerűbb megoldás. Dél-Szlovákia falvai, városkái között sűrű hálózatú autóbuszközlekedés épült ki az utóbbi években. Rengeteg ember utazik ezzel a közlekedési eszközzel. Fiatal, középkorú, idősebb. Valamennyien várakoznak. Időt vesztegetnek, unatkoznak. Hány népkönyvtár létesített már állan dóan nyitva tartó olvasótermet olyan céllal, hogy az embereket a haszontalan unatkozástól mentesítse, velük az olvasást, a könyvet megszerettesse? Főleg téli időben olvasgatna bárki jól fűtött olvasóteremben, nem is beszélve a sokszor értelmetlenül hosszú órákon át ácsorgó diákokról. Saját részemről az olvasótábor nagyobb méretű kinevelését, szélesítését tartom a legfontosabbnak. E cél elérésének érdekében minden eszközt meg kell ragadni (tájékoztató kiadása, ízléses illusztráció alkalmazása, propaganda kiterjesztése stb.). Amilyen mértékben fog ez sikerülni, olyan mértékben várhatjuk el a könyv iránti kereslet s egyben a csehszlovákiai magyar irodalom termékei iránt való érdeklődés növekedését. Csak így lehet a „magánügyet" társadalmi, nevelő szempontoknak alárendelni. SZAMOS LÁSZLÓ i
