A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1967-05-14 / 20. szám
elbeszélései szerint — azelőtt még lehetett számolni vele. Minden évben kiöntött rendszeresen, de egy két hét alatt lefolytak vadvizei, a tenger, mellyel el akaTta árasztani a világot, viszszahúzódoft, lefolyt a Dunába, s helyén üdezölden és duzzadó erővel sarjadt a rét füve. S ez volt tulajdonképpen az Ipoly „logikájának" lényege, áradásai és vizelnek lefolyása szabályos és kiszámítható volt, s rendszerint előrelátható Időkben érkezett. Az utóbbi évtizedekben azonban, vízállása változásából kiveszett minden szabályosság és törvényszerűség, s öt-hat éve egyenesen kiszámíthatatlan és szeszélyes. S azóta ritkán nyílik sárga virág a kanyargó folyót övező réteken. De ez már a híres ipolymentl szarvasmarha-tájfajta klveszésének történetéhez tartozik. Az Ipoly életformát és gazdálkodási módot szabott a környék népének. Árterületén sokezer hektár kiváló rét és legelő terült el, s csak természetes, hogy a falvak népe nem hagyta kihasználatlanul. Üreg emberek mondásai és évszázados megfigyelésekből leszűrt bölcsessége őrzi a jelelt annak a hagyományos érdeklődésnek Időjárás, vízállás, virágok és füvek lránt, mely az Ipollyal való együttélés törvényes következménye volt. Azt mondták az öregek: „Ha két passió között (vlrágvasárnap és nagypéntek) kiönt az Ipofy, abban az évben még hétszer kijön a vize.“ És azt is mondták: „Ha fehér virág nyílik ff réten, amikor először kiönt az Ipoly, az évben még hétszer önt ki.“ (A hét ebben az esetben bizonyára többszőrt jelent.) S a következő mondásnak már konkrét, gyakorlati jelentősége volt: „Ha tavasszal sárga virág nyílik a réten, az évben jó széna lesz, ha fehér, a szénatermés nem sok örömet okoz." A nép figyelt az Ipoly áradásaira, s ezen keresztül a szénára, mert ettől függött a szarvasmarha tenyésztés, a jómód, az élet. Jó széna lesz-e az idén, és lesz-e elég?... olyan kérdés volt ez, melyet az lpoilymenti parasztember soha nem téveszthetett szem elől. A hajdani Ipolymentl szarvasmarha-fajta a szimentáll és a magyar vöröstarka keveréke volt, híres az egész országban, kiváló tejelő (évi 1800—2200 liter), jó hlzóképességű, és Igavonásra Is alkalmas, tehát hármas hasznosítású, középkorán fejlődő fajta. Fajtisztaságára nagyon vigyáztak, például nem lehetett „szemüveges“, mert a szem körüli idegen foltban a parasztszem már Idegen vért látott. Különösen Ipolybalog és Tesmag volt a két legnevesebb község, mely nagyrészt a szarvasmarha tenyésztésből élt. Annak pedig, hogy az Ipolymentl szarvasmarha-fajta korszaka lejárt, a története a következő: az Ipoly az Ipoly hegy aljában ered, mellékfolyóival együtt nyáron szinte kiszárad, de áradások Idején gyorsan és hordalékban gazdagon igyekszik de a lapályra. A folyó, a síkságra érve egyre lassúbb lett, egyre több hordalékot rakott le, új medreket vájt magának, Illetve szélesítette régi medrét, és kanyarjai számát egyre növelte. Ma, helikopterről nézve, „bolond“ folyónak látnánk, mely az ördög tudja, mit akar kanyargós medrével, melyet mintha egy óriási fogkrémes tubusból nyomott volna a vidék arcéra valami roppant emberfeletti kéz. S ff folyó lassulásának következményei lettek; egy, az első köztársaságból való, krónikái feljegyzés arról panaszkodik, hogy „80—90 évvel ezelőtt az Ipoly első — árterületi hídja alatt megrakott szénásszekérrel lehetett közlekedni“, ami azt Jelenti, hogy ez alatt az idő alatt a folyó 3 méternyi hordalékot rakott le a síkságon. A vadvizek mind hosszabb ideig maradtak kint ff réteken, az áradások egyre gyakrabbak és rendszertelenebbek lettek — a közelmúltban már elég egy kiadós eső a hegyekben, hogy kiöntsön az Ipoly —, s a valamikori kiváló, édes szénából a sok víz káros hatására vizenyős, savanyú széna lett. Az Idősebbek még emlékeznek, hogy még 20—30 évvel ezelőtt Is, a száradó szénában finom herefü Illatozott, ma egyre több benne a sás és a nád. Tesmag és Pereszlény között (kb. 6 kilométeres szakaszon) alig egy méter ma a folyó esése (kanyarjai száma,-ugyancsak Itt, több tucatra rúg), s azóta a réteken ritkán nyílik a Jó széna előhírnöke, a sárga virág. * # * Az Ipoly mentén, a palócok földjén, barátságosak és vendégszeretőek az emberek. A vendéget saját borral kínálják és megbecsülik. A folyó jobb partján, nem túl magas, gömbölyű dombok hátán, kiváló bor terem. A bortermelés, a vendégszeretet, s az ezzel összefüggő •' kedélyesség és jókedv hagyomány ezen a vl déken, akárcsak az Ipoly szerepe is, hagyománynyá nőtt a palócok életében. Az áradásokról és a szénatermésről szóló mondások csak úgy szállnak apáról fiúra — mégha ma már nem Is veszik nagyon komolyanl —, mint például Pereszlényben a Csipi-tö legendája. A Csipi-tő kilométernyi távolságra az Ipolytól csillog ff rét közepén. Április második felében alacsony akácardőn és cuppogó, vizenyős mélyedéseken át vezetett hozzá uz út. A tó mellett sással benőtt vadvíz, déli tizenkettőkor is élénk koncertet rendeztek benne a békák. Itt Is gömbölyű fűzfabokrok ülnek a réten, meg görbe törzsű, zöldellő füzek. tó portján alacsony dombhát, rajta a szövetkezet juhakla. Néhány éve még cslrkefarm volt az épületben, de ffz 1963-as árvíz óta, amikor térdig érő vízben mentették belőle a néhányhetes klscsibéket, akolnak használják. S a réten — mintha tompán derengő víztükör borítaná — milliónyi finom, fehér virág a ragyogó napsütésben. Ha az öregeknek Igazuk van a sárga és fehér virág jelentésével, az idei szénatermés nem hoz sok örömet. Maga a tó nem is tó talán, mintegy 70 méter hosszú, és 15—20 méter széles, szabálytalan, zöldes víztükör. A szélén a fenekére látni, de azt Is látja az ember, hogy medre meredeken és kúposán a közepe felé süllyed. A Cslpi-tó legendájának lényege, hogy nem Ismerik, milyen mély. S még az, hogy nagy halak élnek benne, harcsák, csukák, karnyl fehér halak. Még a legöregebbek sem emlékeznek rá, hogy valaha is, valaki leszállt volna a fenekére, vagy megmérte volna a mélységét. Tengerszem a rét közepén, így véli a nép. Nyáron békalencse borltja a széleit, s a vize itt zölde3szlnű, de a közepén mélykék, 3 aki itt le akart szállni a mélybe, érezte, hogy az alsó vízrétegek jéghidegek. Messze az Ipolytól földalatti forrás táplálja a tavat. A benne élő nagy halakról Is csak úgy szereztek tudomást, hogy egy kemény télen teljesen befagyott a tó, megfulladtak benne a halak. Amikor léket vágtak a Jégen, a halak a lékhez kerültek, ügy hordták őket haza a falusiak. Ilyen események sokáig élnek az emlékezetben, s idővel a legendák varázsa színezi őket csillogóvá és varázsossá. A C3ipl-tó mélysége, az ugyancsak pereszlényi határban fekvő Kígyós domb nevének eredete, az Ipoly és a vidék közös életével összefüggő kérdéseket vet fel az ember előtt. Nem sorskérdések ezek, Inkább csak érdekességük vonzza a fantáziát, vannak a tájon ezektől lényegesebb kérdések Is, melyek a mai lpolymente lakói munkájának értelmével, ff jövővel és az élettel függnek öszsze, s melyekre majd a közeljövőnek kell adnia kielégítő feleletet. Következő számunkban: A per folytatódik tovább ...
