A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1967-04-16 / 16. szám
Az ólommaszkok titka A Rio de Janeiro mellett húzódó Atafona nevű partvidék 9gyik halásztelepőnek lakói bizony megrémültek, amikor a közeli Vlntémhegy fölött valami óriási, tüzes golyó Jelent meg, s kisvártatva hatalmas robaj reszkettette meg a levegőt. A városi rendőrség néhány nap múlva Jelentést kapott, hogy a meredek Vintém-hegy csúcsán két férfi holttestére bukkantak. A halottak személyazonosságát nem volt nehéz megállapítani, mivel minden szükséges okmányukat a zsebükben találták. Semmi Jel nem vallott rablásra: pénztárcájuk érintetlen volt. A halottakon nyoma sem látszott erőszaknak, gyilkosságnak, öngyilkosságnak, vagy egyéb testi sértésnek. A két halottal a brazil elektrontechnika két kiváló szakembere távozott el az élők sorából: Mlguel Jósé Viana (34 éves, nős) és Manuel Pereira da Cruz (32 éves, nős, két gyermek apja1). A Vintém-hegyet csakhamar elözönlötték az újságírók, a hazai és külföldi lapok fotóriporterei, valamint a szövetségi, a politikai, az egyenruhás és a titkos rendőrség tagjai, A legnagyobb rejtélyt a nyomozó szervek a halottak közelében heverő két ólomálarcban, a brazil tudósok viszont a két technikus Jegyzeteiben, a náluk talált különféle matematikai képletekben sejtik. A halottak az orvosok számára nem hagytak semminemű árulkodó nyomot. A két tragikus esemény rekonstrukciója érdekes mozzanatokat tár föl a holttestek megtalálását közvetlenül megelőző napokból. A Vlntém hegyi explózló idején a két kutató otthon tartózkodott, amint ezt Manuel da Cruz feleségének és gyermekeinek szaval igazolják. Az egyik halott — Miguel Jósé Viana — érdekes típusa1 volt a szakembernek. Kiskorában nem Járt gyerekek közé, hanem szorgalmasan olvasott. Tizenkét éves volt, amikor apja véletlenül rájött, hogy Mlguel titokban egy műszaki Iskola távtanulója. A fiú tizenhat éves fejjel a modern híradástechnika minden csln- Ját-blnJát ismerte már. Később egy rádiókat és elektronikus készülékeket gyártó cégnél kapott állást. Akkoriban kollégájával, Manuel da Cruzza'l együtt már tagja volt egy Illegális spiritiszta csoportnak. Mind Mlguel, mind Manuel hozzátartozói egybehangzóan vallják, hogy a két kutató többször tett Ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket: — Senki sem képzeli, micsoda közel jár hozzánk a1 többi bolygó, s milyen könnyű velük szót értenünk. — Hadd jegyezzük meg, hogy a1 kőt technikuson semmi Jele nem mutatkozott elmezavarnak vagy lelkibetegségeknek. A katasztrófa előtti napokban mind a ketten szokatlanul hallgatagok, szomorúak voltak. Augusztus 12-én egy közös barátjuk, Fernando Jósé látogatta meg őket laboratóriumukban, s megkérdezte tőlük, min dolgoznak. Kérdésére Manuel ilyesfajta, ködös választ adott: — Minden lehetőt elkövetünk, hogy elhárítsuk az 1968-ban Földünkön végigsöprő nagy ciklont, amelynek bolygónk tetemes része áldozatul esik. — Ennyit mondott csupán, semmi többet. Válasza Fernandót gúnyos mosolyra késztette akkor. S aznap éjjel Nell asszony, Manuel da Cruz felesége szemtanúja volt, amint a két kutató tükör előtt állva fölpróbálta a később holttestük mellett talált két tárgyat: a fényellenzőszerű ólommaszkokat. A Vintém-hegy csúcsán előkerültek a két férfi előző tartózkodási helyeiről tájékoztató, pontos időrendi adatok, ám hogy a kutatók idEjüket hol mível töltötték, arról nem esik szó jegyzeteikben. Akkortájt, amikor az orvosok szerint a két férfi halála bekövetkezett, néhány ember, nem sokkal napnyugta után, nagy, furcsa tárgyat látott röpülni a Vintém-hegy fölött. A gömbalakú tárgynak piros jelzőfény világított az oldalán. Néhány órával ama robbanás előtt, amikor a két technikus még életben volt, a brazil tengerészet lehallgató szolgálata CKJ — 22, CK — 22 ás CKJ — 21 néven jelentkező adóállomások beszélgetésére lett figyelmes. A portugál nyelvű beszélgetős rejtjeles szövegét mindeddig nem sikerült megfejteni. Az említett adóállomások sehol sincsenek nyilvántartva. Miguel két lánytestvérének egyike, akit „a szép Izabellának“ hívnak, azt állítja, hogy Mamiéitól két hónappal, majd pár nappal halála előtt ilyesfélét hallott: —■ Nemsokára igen fontos küldetésnek teszek eleget. Csakhogy ez titok, amelyet senkinek sem szabad elárulnom. Most derült ki, hogy 1962-ben egy francia technikus ugyanezen a helyen, ugyanilyen körülmények között, ugyanilyen halállal halt meg: az ő holtteste mellett is találtak ólommaszkot. A brazil rendőrség, a 3a]tó, a közvélemény, a hivatalok és a tudományos Intézetek nagy rejtéllyel néznek farkasszemet. Mi is történt a Vintém-hegyen tulajdonképpen? Természetes halál volt-e, vagy elektronikus, esetleg telepatikus katasztrófa? Atom- vagy más nukleáris kísérlet? Röpülő csészealjak? Gyilkosság? öngyilkosság? Kémkedés? Špiritizmus? I. Volaíik A két élommaszk s a Jegyzetek egy része, amit a Vintém-hegy csúcsán találtak. Agyvelök tolvaja Harminchét éves, élénk, mosolygós, vörösesfényű, sötét haja, kék szeme van, kicsit úgy néz ki, mint egy „play bay“. Ez a férfi William A. Douglass, és a brit kormányra nehezedő árnyék, réme az angol vállalatok, üzemek főnökeinek, ez a férfi az, akiről a londoni sajtó úgy Ír, mint az „agyvelők tolvajáról". Bill Douglass a Careers Incorporated cég elnöke, vállalatát a Yale egyetem elvégzése után alapította meg, és eleinte csak azuknak a volt diáktársainak akart állás-szerzésnél segítségére lenni, akik iránt, miután elvégezték az egyetemet, senki sem érdeklődött. Igyekezett őket valamelyik Jó per* péktivákkal rendelkező iparágban elhelyezni, ahová ismeretségek hiányában nem juthattak ba. Néhány év múlva a Koreában harcolói katonák hazatérése lehetővé tette számára, hogy szervezetét az Egyesült Államok egész területére kiterjessze, ma pedig már eljutott Európába is, ahol a tudományos világ legjobb Ifjú koponyáit gyűjti össze és az amerikai ipar maximális szolgálatába állítja. Egy ilyen „vadászkörútján“ a londoni Carlton Tower-beli lakásán meglátogatta őt a francia IiExpress című hetilap tudósítója. „Igen, ez mind igaz“ mondta neki Douglass. „Harminc éves, vagy attól is. fiatalabb technikusokat és szakembereket küldünk az Egyesült Álla mokba. De semmiképpen sem akarjuk Nagy-Britanniát megfosztani elismert értékeitől. Csupán felkínáljuk a fiatal brit tudásoknak azt, amit nyilvánvalóan nem kapnak meg sem a kormánytól, sem a brit ipartól. Ez nem a mi hibánk, olyan fiatal embereket viszünk ki, akik kutatásaiknak akarják szentelni magukat s erre Nagy-Britanniában nem nyílik lehetőségük. Nem csupán a pénzügyi kínálatok szempontjai vezetik őket hozzánk. Menekülnek a bizonytalanság és az Angliában való állásváltoztalás bizonyos nehézségei elől is.“ Az európai agyak kivándorlása az Egyesült Államokba különben semmi újat nem jelent. De a vér átcsapolása állandóan növekszik. 1958-tól 1963-ig az amerikai ipar és laboratóriumok 15 000 technikust szívtak fal, ebből 3.000-et Nyugat-Németországból. Kétségtelen, hogy ettől a rendszeres „át szipkázástól“ leginkább Nagy-Britannia szenved. Éppen ezért az angol lapok nyomást igyekeznek gyakorolni William Douglassra. Ez a férfi képes volt megszervezni és irányítani az aldig csak szórványos kivándorlást. A Carrers Incorporated jellemző amerikai effektivitással bocsátotta a nagy iparágak rendelkezésére 'saját területét, laboratóriumait és kísérleti intézeteit, amelyek állandóan készek friss yér, új tehetségek befogadására Kísérletezett Franciaországban is ezzel az „agyvelőpunkciás“ módszerrel. Két Ízben tett hirdetést közzé a lapokban. Angolul. „Kaptam ajánlatokat, de csak francia nyelven. Az angol nyelvismeret hiánya komoly nehézséget jelent. Azonkívül Franciaországban más a helyzet, mint Angliában. A fiatal tudósokat itt jobban fizetik, a kísérletezés dinamikusabb. Aztán még itt van a házastársak és jegyesek problémája Ogy látszik, hogy a francia nők nem nagyon szívesen vándorolnak ki“. Végül is lehet, hogy nem kis részben a francia nőknek köszönhatő, hogy Franciaország nem veszti el „tudóinényos agyvelőit.“ 8
