A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1967-04-09 / 15. szám
XVIII. Eke Máté szélsebesen száguldott az ezredes paripáján. Távolról még hallotta a labancok puskáinak durrogását, majd elnyelte a közeli sűrű erdő. A két parasztkocsis, aki Mátéval és a katonákkal érkezett a vízért, nagyon okosan viselkedett. Tudták, hogy az életükbe kerül, ha most kinevetik az ezredest. — Mi majd megmutatjuk az átkozottnak — mondotta dühösen az egyik —, hogy úrral, katonával ilyet nem teheti — De ki lehet ez az árgyélus gazember? — kérdezte a másik paraszt. A kérdésre senki sem válaszolt. A parasztok úgyis tudták, hogy Eke Máté volt, a labancok meg sejtették, hogy ismét a Tenkes kapitányával volt dolguk. A vizhordás Is azonnal abbamaradt... A legnagyobb szégyen pedig csak ezután következett. Bajuszuk alatt kuncogtak a labancok, hisz most már nemcsak őket, de ezredesüket is gatyára vetkőztették. Semmi kétség — mondogatták — a Tenkes kapitányával volt dolgunk. Pityik őrmester ezalatt a várbán rostokolt. Látta, hogy távolról közeledik a labanc lovasok csapata. Az egyik szekér mellett lovagoltak. Testükkel a gatyára vetkőztetett, tetőtől talpig sáros parancsnokukat próbálták eltakarni. Az őrmester azonnal sejtette, hogy valami baj történt. A várba érkező katonák elé sietett. Amikor megpillantotta a kocsin gubbasztó sáros alakot, dühösen üvöltötte: — Maga meg hogyan néz ki?! Hogy nézhet így ki egy katona? Eberstein báró felkapta a fejét. Most egyszerre robbant benne minden dühe, minden megaláztatása. Vadul kiragadta a kocsis kezéből az ostort, leugrott a kocsiról és csépelni kezdte Pityik őrmestert. — Nem ismersz meg, te gazember — üvöltötte, vagy gúnyt akarsz belőlem űzni?) A fürdőmesternek valóban olyan keze lehett, mint az angyaloké. Ugyanis Amáliát, a báró feleségét, mintha kicserélték volna. Fiatalosan, szökdelve sietett le az udvarba. Tulajdonképpen azt a rokonszenves fürdőmestert várta, aki néhány órával ezelőtt oly gonddal megvizsgálta. 0 is figyelte a vár felé érkező menetet. Megigazította frizuráját, kontya köré tekerte gyöngyeit, majd indult az udvarba. A fürdőmestert azonban sehol sem látta. Helyette ostorral kapálódzó, dühtől elkékült férjét pillantotta meg. — Eckbert! Már megint hogyan néz kit Mi történt magával? — mondotta szigorúan férjének. Azonnal fürödjön meg! — A fürdő! — hasított a szó a báróba. Mindig udvarias volt a feleségéhez, de most mégis ráripakodott: — Aki ebben a házban még egyszer a fürdésről beszél, azt saját magam koncolom fel! (Folytatjuk.)
