A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-08 / 2. szám
zatokat. Számos fogyatékosságot azonban maga a fejlődés hoz magával. A párt tud ezekről a fogyatékosságokról, s a legközelebbi idők során meg fogja őket oldani. Emellett azonban tisztába kell lenni azzal, hogy sokszor a legjobb intézkedések sem segítenek, ha a magyar nemzetiségű lakosság között élő kommunisták és funkcionáriusok nem fognak szüntelenül arra törekedni, hogy nemzetiségre való tekintet nélkül megvalósítsák ezeket az intézkedéseket, Sok minden függ önöktől, akik ezen az ülésen jelen vannak. Hangsúlyozni kívánom azonban, hogy mindezzel tisztában vagyunk az SZLKP Központi Bizottságán is, nevezetesen azzal, hogy sohasem érhetünk el olyan helyzetet, hogy a nemzetiségi kapcsolatokban mindent valamennyiünk elképzelései szerint megoldjunk. A nemzetiségi kapcsolatok konkrét kapcsolatok, nemzeteink és nemzetiségeink élő, mindennapi kapcsolatai, szüntelenül tanulmányoznunk és vizsgálnunk kell őket és a felmerülő problémákat a proletárnemzetköziség szellemében kell megoldanunk. Emellett azonban azt is le kell szögezni, hogy az elvi problémákat lényegében már ma megoldottnak tekinthetjük. Tisztelt Elvtársak! Tíz esztendővel ezelőtt, amikor a testvéri - Magyar Népköztársaságban ellenforradalom tört ki, a csehszlovákiai magyar dolgozók rendíthetetlen állásfoglalásukkal bebizonyították, hogy hű polgárai szocialista hazájuknak és aktívan veszik ki részüket hazájuk szocialista építésének művéből. Ezekben a mozgalmas napokban magyar nemzetiségű polgártársaink túlnyomó többsége tetteivel bizonyította be, hogy feltétlenül támogatja a CSKP Központi Bizottságának és köztársaságunk kormányának politikáját, hogy a proletár nemzetköziség és a csehszlovák hazafiság eszméi hatják át. Az elmúlt esztendőben, amikor a Duna féktelen áradata Csallóközre szakadt, népünk nemzetiségi hovatartozására való tekintet nélkül segítséget nyújtott a szerencsétlenül jártaknak. Csehek, szlovákok, magyarok, lengyelek és ukránok siettek az árvíz sújtotta községek segítségére. A testvéri, önzetlen segítség megnyilvánulásaiban megmutatkozott népünk testvéri, nemzetközi érzése. A tavalyi szerencsétlenség okozta károkat csupán azért sikerült csaknem teljes egészében eltávolítani, mivel társadalmunk szocialista, amelyben a testvériség, a kölcsönös segítségnyújtás és a humanizmus elvei tényekben nyilvánulnak meg. Csallóköz újjáépítéséből népünk különböző módon vette ki részét. A cseh és szlovák dolgozók lakásokat építettek a magyar családok számára, ujjáteremtették a tönkretett gazdaságokat. Kivették részüket a munkából a cseh és szlovák tudósok, írók és újságírók. Pártunk és kormányunk Komárom, Kolárovo, Galovo lakosainak áldozatkészségét nagyra értékelte s ezeket a községeket Munkaérdemrenddel tüntette ki. Az SZLKP Központi Bizottsága nagyra értékeli a Csemadok tevékenységét, amelyet mint a párt hű segítőtársa a politikai nevelő és kulturális munka terén fejtett ki. A Csemadok a többi társadalmi szervezetek és a nemzeti bizottságokkal együtt mind a múltban, mind ma is rendkívül hatékonyan járul hozzá a feladatok teljesítéséhez a magyarlakta területeken. Egy kulturális egyesület hivatása nem lehet magasztosabb annál, mint amelyet a Csemadok teljesít. Egész tevékenysége arra irányul, hogy aktívan vegye ki részét hazánk nemzetei és nemzetiségei testvériségének és barátságának megszilárdításából és elmélyítéséből. A Csemadok ezzel a munkájával hozzájárul Csehszlovákia Kommunista Pártja, valamint a proletár nemzetköziség eszméinek elmélyítéséhez a magyar nemzetiségi dolgozók tudatában. Gazdag, csaknem 17 esztendős hagyománya továbbra Is az a forrás marad, amely a burzsoá köztársaság proletariátusának a szociális és nemzeti szabadságért folytatott küzdelmének gazdag tapasztalataiból fakad. Ebben a harcban vetették meg jelenünk alapjait, a csehek, szlovákok, magyarok és egyéb nemzetiségek egységének alapjait, és ezt az egységet népünk 1948 februári győzelme tetőzte be. A fentiekből kiindulva pártunk a Csemadok valamennyi funkcionáriusától és tagjától elvárja, hogy mindent elkövet annak érdekében, hogy a Csemadok az egység és a nemzetközi testvériség eme tradíciójának ápolását továbbra is elmélyítse. Jelenünk parancsa, hogy együtt dolgozzunk a szocializmus felépítésének közös művén. Népünk a jövő évben ünnepli meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulóját. Oroszország proletariátusa győzelme évfordulójának megünneplése megfelelő alkalom lesz ahhoz, hogy megemlékezzünk a Nagy Októberi Szocialista Forradalom történelmet formáló jelentőségéről, hatásáról népünk életére, a magyar és a szlovák tanácsköztársaság dicső korszakáról a burzsoá Csehszlovák Köztársaság proletariátusának diadalairól és ideiglenes kudarcairól, nemkülönben a szocializmus építése terén elért sikereinkről is. Elvárjuk, hogy a Csemadok és valamennyi szervezete kulturális, népművelési munkájával hozzájárul a Nagy Októberi Szocialista Forradalom jubileumi esztendejének gazdagításához, amelyről megemlékezik az egész világ haladó emberisége. Célkitűzéseink és terveink megvalósítása, a szocialista építés feladatainak teljesítése azonban szorosan összefügg a szocialista rendszerű országok általános fejlődésével. Ezzel kapcsolatban tudatosítanunk kell, hogy nem élünk a világban ma lejátszódó jelenségeken kívül. Elsősorban az amerikai imperializmus támadó politikája és vietnami katonai agressziója arról győz meg bennünket, hogy az imperialisták nem adták föl terveiket a nemzetek azon törekvéseinek felszámolására, hogy szabadok, függetlenek legyenek és sorsukról maguk határozhassanak. Népünk a többi szocialista országgal vállvetve politikai erkölcsi és anyagi segítséget nyújt e harcoló vietnami népnek. Ami csak erőnkből kitelik mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a vietnami nép diadalmaskodjék és az agresszorok legyenek kénytelenek elhagyni Dél-Vietnamot. A békéért vívott harc továbbra is minden haladó erő le£ifőbb feladata, Mi idehaza a béke megőrzéséért a legjobban oly módon harcolunk, ha becsületesen teljesítjük feladatainkat munkahelyünkön. Az imperialista agresszió elleni harcot megnehezíti Kína Kommunista Pártjának állásfoglalása, amely már néhány esztendeje romboló politikát folytat a világ valamennyi haladó erőinek egysége ellen. Kína Kommunista Pártjának képviselői nem hagynak fel durva támadásaikkal az SZKP és a többi kommunista párt ellen. Ma, amikor Kína Kommunista Pártja kiváltképpen az utóbbi Időben olyan politikát és tevékenységet fejt ki, amely kompromittálja a kommunizmus eszméit, a többi kommunista ezt nem hallgathatja el, éppen ezért a moszkvai Pravda nagyon helyesen az alábbiakat írta a kínai kommunisták címére: „A Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának egész politikája teljes nyíltan szembenáll a marxizmus—leninizmus alapelveivel a Szovjetunióval, a Szovjetunió Kommunista Pártjával és a többi kommunista párttal, a kommunista mozgalom nemzetközi egységével, nemkülönben azzal a politikai vonallal, amelyet ez a mozgalom kidolgozott.“ A Kínai Kommunista Párt vezetőségének címére intézett eme szavak arról tanúskodnak, hogy a szovjet kommunisták és velük együtt más kommunista pártok képviselői is nyíltan szembeszálltak a Kínai Kommunista Párt helytelen marxista-ellenes és szocializmus ellenes politikájával, mindenekelőtt azért, hogy megcáfolják a kínai képviselők helytelen nézeteit. Akkor, amikor a kínai képviselők merőben marxizmus-ellenes nézeteket hirdetnek és olyan politikát folytatnak, amelyek nem csupán Kína Kommunista Pártja, de általában a kommunista eszméket is kompromittálják, a világ kommunista mozgalma nem hallgathat. Állást kell foglalnia. Eme állásfoglalás megformulázásához már nem elegendők az egyes pártok közti kétoldalú kapcsolatok, hanem amint a bolgár és a magyar kommunisták kongresszusán nemegy küldött megállapította, megérnek annak a feltételei is, hogy megrendezzék a kommunista pártok nemzetközi értekezletét. Csehszlovákia Kommunista Pártja a múltban is támogatta ezt a nézetet s képviselői a fentebb említett kongresszuson az értekezlet öszszehívása mellett foglaltak állást. A Csemadok IX. kongresszusának eredményes munkát, sikert kívánunk és meg Vagyunk győződve arról, hogy hozzá fog járulni a Csemadok kulturális nevelőmunkájának további aktivizálásához és elmélyítéséhez, ahhoz a munkához, amelyet pártunk határozatai szellemében Csehszlovákia magyar nemzetiségű lakossága körében végez. A Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetségének IX. országos közgyűlése Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának, Praha Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának, Bratislava DRÁGA ELVTÁRSAK! Befejezte munkáját a Csemadok IX. országos közgyűlése. A közgyűlés küldöttei a kétnapos vita során megállapították, hogy szervezetünk a népművelési, népművészeti és propagációs munkájával hatékonyain hozzájárult Szlovákia Kommunista Pártja kongresszusa és Csehszlovákia Kommunista Pártja XII. kongresszusa határozatainak teljesítéséhez azzal, hogy: — tagságunkat és a csehszlovákiai magyar dolgozókat a kommunista erkölcsre valamint a proletár internacionalizmus és szocialista hazafiság szellemében nevelte; — pártunk határozatainak ismertetésével és népszerűsítésével tagságunkat e határozatok teljesítésére, a nemzetgazdasági feladatok elvégzésére mozgósította; — tagságunknak és a csehszlovákiai magyar dolgozóknak politikai, szakmai és általános műveltségét fokozta; a magyar irodalom és kulturális értékek ismertetése mellett a cseh és szlovák irodalom és kultúra értékei, valamint a szovjet és világirodalom, úgyszintén a haladó kultúra ismertetésével az egységes szocialista kultúra fejlődését segítette elő. A Csemadok IX. országos közgyűlése Szlovákia Kommunista Pártja kongresszusának és Csehszlovákia Kommunista Pártja XIII. kongreszszusának határozataiból kiindulva, egyhangúan úgy határozott, hogy az eddigi úton haladva a Csemadok helyi szervezetei és tagsága elé legfontosabb feladatként továbbra is a fejlett szocialista társadalom felépítésének elsősegítését tűzi ki. A közgyűlés egyértelműen leszögezte, hogy: — a Csemadok nevelő munkájának célja az emberek kommunista szellemben való nevelése — a szocialista életstílus kialakításának elősegítése; — a Csemadok, mint a Nemzeti Front tagja, a Csemadok tagok nevelésében legyen pártunk egyik fontos segítője, s a párt határozatai alapján azok szellemében segítse elő a nemzetiségi kérdés marxista-leninista megoldását; — a Csemadok szervei és szervezetei az új gazdasági irányítás szellemében mozgósítsák tagságunkat a párthatározatok, és a népgazdasági tervben kitűzött feladatok teljesítésére; népszerűsítsék a haladó munkamódszereket, segítsék elő a politikai, szakmai és általános műveltség fokozását, terjesszék és fejlesszék a haladó népművészetet és