A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1967-03-12 / 11. szám
Tanítsuk meg gyermekeinket, tanítványainkat tanulni — ez lehetne a Család — Iskola — Művelődés elmúlt heti póstája mondanivalójának egymondatos összefoglalása. A sok levélből, Íme, egy-két Idézet: „Az egyik legfontosabb célja az ember nevelésének a szakmai tökéletességre való törekvés, az az igyekezet, hogy mindenki képességeinek maximális latbavetésével igyekezzen elősegíteni a haladást. A legnagyobb sértés, ha valakire azt mondják, rossz szakember. A jé szakmai ismeretek azonban permanens továbbképzést, tanulást feltételeznek. Iskoláink inkább ismereteket nyújtanak, ahelyett, hogy a tudás örökös igényének magvát vetnék el a gyermek leikébe és megtanítanák őt a tanulás, az állandó önképzés művészetére. Ennek a két követelménynek minél teljesebb kielégítése teszi az iskolát valóban korszerűvé, a gyermek nevelését modernné, dinamikussá ... „A. j. komáromi olvasónk azt írja, hogy fején találtuk a szeget, mert“ ... az az Ifjú, akiből hiányzik a többéválás igénye, az lényegében tunya, rossz ember. Mind az egyén, mind a társadalom szempontjából döntően fontos, hogy a kilencedikesek és az érettségizők közül hányán akarnak tovább tanulni és főleg: milyen intenzitással akarnak és tudnak tanulni. Mert az, hogy ezek a fiatalok milyen szakemberré válnak, feltétele annak, hogy szocialista rendszerünk gyorsabban vívja ki fölényét a kapitalizmus fölött... „Rimaszombatból Vedig ezt írják: „Az a tanuló, aki a gyors megtérülés elve alapján fiatal fejjel, műveletlen gondolkodással csak a pénzt hajhássza és semmi másra nem vágyik, mint egy feleségre, két gyerekre, háromszobás berendezett lakásra, és négy kerékre, autóra, viszont ugyanakkor nem törekszik a kimagaslóan eredményes cselekvésre, sajnálatra méltó — tömegeiben pedig veszélyes — figura. Szerencsétlen emberek ezek is, meg szüleik is..." Több levélben olvastuk, hogy a tanulás iránti igénnyel és a gazdaságos tanulás készségével pedagógusaink még egyelőre nem tudják tanítványaikat felvértezni. „Amire az iskola nem tanít...“ címmel javasolja egyik olvasónk egy ciksorozat megindítását. Érdekes — habár nyilván szélsőséges — ez az elképzelés és javaslat, mi az ötletet mindezek ellenére továbbítottuk a tanítók lapjának, a Szocialista Nevelésnek. A Család — Iskola — Művelődés a nem beható gondolkodásra ösztönző tanítás következményeiről sokatmondó mementóként, John Stuart Mill szavait idézi: „Azon ifjak nagyobb része, akiknek fejébe sok Ismeretet gyömöszöltek, nem fokozott, ha nem túlterhelt szellemi erővel bírnak. Tényekkel, kész idegen nézetekkel és véleményekkel megtömött agyuk nélkülözi az önálló ítéletalkotás képességét. Ezért van az, hogy gyermekük nevelésénél semmi fáradsággal nem takarékoskodó apák fiai gyakran, mikor felcseperednek, olyanok, mint a papagálvok' Ismételgetik, amire megtanították őket, képtelenek másként gondolkodni, mint a számukra tört úton. Az én nevelésem viszont nem abból állt, hogy belévertek a fejembe valamit. Atyám sohasem engedte meg, hogy tanulmányaimban bármi is közön séges emlékezetben gyakorlássá fajuljon. Egész erőfeszítése arra Irányult, hogy a megértés lépést tartson a tanulással, sőt a lehetőség szerint rúeg is előzze. Semmit, amire gondolkodással rá lehetett jönni — amíg ki nem merítettem az ön álló megoldásnak valamennyi lehetőségét —, nem magyarázott meg nekem ...“ A legtöbben azt a kérdést tették fel nekünk, hogy miért beszélünk az önművelés és a művelődés, a többé válás és a tanulási készség régen is meglévő hiányairól éppen most és ilyen sokat? „Divat dolga ez“ — válaszolta egy csallóközi olvasónk, mondván, hogy a „csallóközi nézet“ mindig megvolt és mindig meg is lesz a falusi nép között. Kedves .barátom ön nem érti, hogy az elkövetkező években a valóságos képes ségek lényegesen nagyobb szerepet fognak játszani. Ma még valóban akad olyan főnök, aki — mivei nem kell félnie intézménye csődjétől — esetleg olyan munkatársakat részesít előnyben, akik inkább gerincük hajlékonyságával, semmint elméjük kel tűnnek ki. Az új gazdasági irányítás azonban előbb-utóbb félrelöki a fejlődés útjából az ilyen vezetőket, de az ilyen dolgozókat is. A jövő, a tudományos-műszaki forradalom, magával hozza a nem szakképzett fizikai munka elhalását. Az emberi tevékenységben a súlypont az izmokról áttolódik az idegrendszerre. S mindez azt eredményezi, hogy a kisebb intelligenciájú ember a jövőben sokkal neheaebben érvényesül, azaz kevésbé lesz boldog, mert kellemes élményeinek összessége lényegesen szegényebb. Ha valakinek arutója és kényei mes lakása van, attól még primitív ember maradhat, hiszen el van zárva előle az esztétikai és az Intellektuális élvezetek gazdag birodalma. A kultúrát, az embert boldoggá tévő tudást, az Ismeretet másként magunkévá tenni nem lehet, csakis a művelődési igény megteremtésével, a tanulási készség kialakításával. Ezért lett ma világszerte a művelődés központi kér déssé. Nem csupán divat tehát a művelődési igény megteremtésének kérdéséről írni, harcolni a „csallóközi nézet" ellen. M ély fájdalommal vettük a hírt, hogy Kodály Zoltán zeneszerző és népzenekutató, Bartók mellett a huszadik századi magyar zene legjelentősebb képviselője meghalt. A világszerte ismert és nagyrabecsült zeneszerző müveit a külföld nagyra értékelte, a Psalmus Hungaricus bemutatója világsiker volt s az elismerést még csak tetézte a Hárydaljáték és a belőle készült szvit népszerűsége. Zenekari művei a magyar népzene jellegzetességeit ismertették meg a világgal. Népdalkutató munkája a mai Szlovákia tájaira is kiterjedt. Főbb művei: két daljáték (Háry jános, Székelyfonó), Psalmus Hungaricus, Budavári Te Deum, zenekari darabok (köztük Marosszéki és Galántai táncok, Felszállott a páva-variációk), kórusok, kamarazene, zongoradarabok, dalok, valamint zenetudományi művek (köztük A magyar népzene). KODÁLY 1882—1967 Gyémánt a nemzet, alaktalan: köszörűd a zene s a dalban a világ felé ragyog e kö: íme — mondtad —, ez itt a jövő! Mesterek között, mester voltál: Ki tudja most még, mi voltál?! A kéz hallgat, néma zongora beszél csak, a billentyűk sora. Két nemzedék hajtja meg fejét előtted, kit, mint az istenét tisztel a zene, a zene: az! Mert sokszor csak az lehet igaz. Á zene! A gondolat hangja. Az ész, a szív vészharangja. Nem szó-szenvedély: csak a zene ... — Kimondatlan sző mestere, Te! Á kéz pihen: bomlik és újul a szerves anyag, de nem csitul soha a zene, a zene: nem! Csak a kéz, az alkotó pihen. GYURCSÖ ISTVÁN — If —
