A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1967-03-05 / 10. szám

sőre hivatott, de csak bizonyos vidékeken, a zeller pedig mindennapos eledel az amerikai családok asztalán. Nincs gyökérfeje, mint ná­lunk, csak húsos levelei, amelyeket megmosva nyersen esznek. Ízesek, illatosak, fűszeresek. Az első termés, amelyért Dudáőkndl mindenki dolgozott, akinek keze és lába volt, mintegy harmincöt szekér zellert adott. A család úgy számolt, hogy minden kocsi ezer dollárt Jelent. — Legalábbis ezt állították a szállítóválla­lat emberei — szövődnek tovább az emlékek. — A szállító azonban a termésűnket hűtőrak­­tárakba helyezte és mire onnan előhúzta, a kereslet csökkent, mi pedig csak egy hétszáz dolláros csekket kaptunk. Tönkrementünk, csa­lódottak voltunk és fülig eladósodtunk. A ban­koknál zárt ajtókra találunk —■ csak az isten­hez fordulhattunk. — A Duda család ugyanis közismerten igen vallásos. Segítséget mégiscsak önmagukban találtak. Mivel Duda, a családfő, nyílteszfl ember volt, kiadta fialnak a rendelkezést: „Nincs más meg­oldás, munka után a »kék könyvet« kell tanul­mányozni.“ Az pedig nem volt egyéb, mint az USA felvásárló központjainak Jegyzéke. Elha­tározták, hogy a következő évben befogják a lovakat és maguk adják el a zellerjüket. — Egyikünknek sem volt a középiskola egy osztályánál magasabb műveltsége, de át kel­lett törnünk. Az üzlet üzlet —• belefurakod­­tunk a titkaiba. Az ember kockáztat, veszít és újra nyer — emlékezik Duda úr az apjára. — Az apánk fogékony volt az új gondolatok iránt és ne mázt mandta, hogy „csináljátok úgy, mint én“, vagy „dolgozzatok a megszokott módon“, hanem: „itt a föld — és előrel“ Csodálatosan kitartó, dolgos ember volt. A fiait nemcsak a föld szeretetére tanította meg, de arra is, hogy egymást is tiszteljék és szeressék. Tulajdonképpen ebben rejlik a Du­da testvérek sikerének titka. Szvatopluk örülne A három fiú családi konszernként kezeli a farmot, amely felvirágzott és ma már Jó neve van. A testvérek amellett rendkívül szerények. Nem akarnak arról nyilatkozni, hogy Szlávia területén árvaházat, aggok házát, templomot és iskolát építettek. Intézményeket, amelyeket ők tartanak fenn. Szvatopluk fűzfavesszőit nem osztották szét. Ebben a családban csak a mun­ka és a felelősség oszlott meg. A legidősebb, mr. John Duda, a gépesítés osztályát vezeti, maga is szerkesztett már néhány hasznos gépet a zeller begyűjtésére, ültetésére és öntözésére. Mr. Andy a termés értékesítését Igazgatja és az ő gondja az új vásárlók felkutatása. Mr. Fer­dinand, a legfiatalabb, a marhaállomány fej­lesztéséről, a legelőkről és a földekről gon­doskodik. — Hét fiunk Is velünk dolgozik már — mondta elégedetten és 3a (át apai boldogságával eltelve Mr. Ferdinand. John bátyám négy fia már elvégezte a főiskolát. Andynak kettő van, nekem meg egy. — A fiúk mezőgazdasági szak­iskolákat végeznek. Kitanulták különböző új­fajta növények termesztési módját, az állator­vosi szakot, a kártevők elleni harcot, a gépe­sítést stb. A három testvér hat lánya viszont részben tanító lett, részben az adminisztráció­ban nyert képesítést. A legszebb náluk, hogy mennyire becsülik egymást, milyen Jóindulatúak egymás iránt, ami egy ilyen óriási munkakolosszusban elen­gedhetetlen. A begyűjtés csúcsldényében mint­egy 1600 ember dolgozik a Duda farmon. Idé­nyen kívül is néhány száz az állandó munka­erők száma. Ezek hát Dudáék, akiket, amikor itt letelepedtek, a bennszülöttek tulajdonképpen el akartak kergetni. — Ugyan, hagyjátok őket, elmennek maguktól is, ki bírná itt ki... Ki­bírták és nemcsak kibírták. Az eredeti 40 hold első „nehéz földből“ több mint 10 000 holdnyira nőtt a gazdaságuk csak a zöldség és édes ku­korica alatt. Később ehhez Jött még 4700 hold cukornád. Ezenkívül itt van még a 43 000 hold­­nyi marhatenyésztő rancs, nem messze Cap Kennedytől és egy 25 000 holdas citromültet­vény. — Ami a teheneket illeti — mondta Mr. Ferdinand — megvásároltunk Ausztráliában egy speciális farmot, ahol új tenyésztési mód­szerrel próbálkozunk, főleg hús szempontjá­ból. Bizonyára tudja, hogy az Államokban a marhahús Jó ételnek számít. A marhahús azon­ban csak Jó marhából Jő. Annak pedig Jó te­nyészetből, Jó legelőn kell nevelkednie. Ren­deltünk mi már Afrikából is bizonyos fajta füvet és elvetettük nagy területen. Meg is van Mr. John Duda Andy Duda Ferdinand Duda U§ö&> a látszata. Néhány nemzetközi kiállításon nyer­tünk már díjat tiszta fajtájú marhaállomá­nyunkkal. Ferdinand úr szívesen beszél a birtokról, az a vesszőparipája. Még azt is megtette, hogy repülőgépen vitette a teheneket a kiállításra. Egy ún. „indiai púpos szent tehén“ értéke ötszáz dollártól ötezer dollárig terjed dara­bonként. A Duda-farmról úgy öt-hatezer szar­vasmarhát adnak el évente... — De a tejet vásároljuk — nevette el magát beszélgető partnerem —, ugyanis gyermekko­rom óta undorodom a fejőstől. Az ember hul­­lafáradtan Jött haza a földekről és nekilátha­tott fejni... Hogyan viseled el az idegent, ha a magadéval nem egyezel, volt a Duda csa­lád Jelszava és az nevelt ki bennük annyi tisz teletet egymás és a munkatársaik Iránt. Ezt a tiszteletet lépten-nyomon érzi az ember. A farmot mintha képesújságból nyírták volna ki. Irodája' pedig inkább modern asztronómiai központ benyomását kelti, mint egy mezőgaz­dasági adminisztrációét, ahonnan a vetést, a begyűjtést és a termés eladását irányítják. Ön­működő számológépek tájékoztatnak a Dudáé­­kat érdeklő amerikai piacokon beállt árválto­zásokról. Naponta pontos Jelentést kapnak az időjárásról és a talaj összetételéről. Nyilván­tartják az állatállomány szaporulatát, ellenőrzik a hűtőberendezések működését, a laboratóriumi kimutatásokat, valamint a szeletelt zeller ú] konzerválás! módszerével végzett kísérleteket, amely iránt nagy az érdeklődés a vendéglők, a kereskedelmi vállalatok és a katonaság ré­széről. És mindezen gondok mellett közismert, hogy Dudáék találnak időt a családjuk, a gyerme­keik, az unokáik és saját kikapcsolódásuk számára is. Nem feledkeznek meg a farm al­kalmazottairól sem, egy 50 000 holdas területet bérelnek részükre, hogy Júliusban és augusz tusban, amikor a zellerföldeken az ő naptá­ruk szerint „tél“ van, ott vadászhassanak és üdülhessenek. Kiittuk poharainkból az utolsó csepp frissí­tőt is. Elbeszélgettünk még a gyerekekről. Du­­dáné, Ferdinand felesége már az Államokban született, de gyönyörűen beszél szlovákul, a gyermekeik pedig értenek. Csak félnek beszél­ni, nehogy kinevessék őket. Megkóstoltuk a sze­letelt zeller-újdonságot, és lehet, hogy ha Jö­vőre eljövünk, már zeller-szörpöt iszunk, mert Amerikában a zellert Jobban kedvelik, mint ná­lunk a narancsot, és miközben végre valóban búcsút vettünk, eszembe Jutott, hogy ezekre a nemzedékekre illenek a költő szavai: „Apám paraszt volt, én is az vagyok, az én utam ott kezdődik, hová apám már nem Jutott." Az öreg Duda úr üres kézzel Jött és a fiaira, földet hagyott. Tengernyi földet... A fiai műveletlenül érkeztek, de az ö fiaik már valamennyien főiskolát végeztek és vé­geznek. És ml lesz az unokákkal? Elérnek oda, aho­vá az apa már nem érhetett el, mert Ilyenek a Trencsén mellől való Dudák, az USA leg­nagyabb zellertermelői. Kérdésemre, hogy Duda úr nem vágyik-e meglátogatni a szülőföldjét, nagyon melegen és nagyon őszintén ezt mondta: — Rokonaink a régi hazában gyakorlatilag már nincsenek —■ de ott a hazánk... —- és itt elnémult a felötlött kérdéstől, vajon nem több-e ez? Fordította és feldolgozta: L. Gály Olga. Munka « farmon

Next

/
Oldalképek
Tartalom