A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1967-03-05 / 10. szám
. A CSKP Szlovákiában a burzsoá nacionalizmus elleni harc és a proletár nemzetköziség szellemében való nevetés érdekében a következő kérdésekre összpontosította figyelmét: 1. a dolgozók viszonya a Szovjetunióhoz; 2. a szlovák dolgozók viszonya a testvéri cseh nemzethez; 3. a szlovák dolgozók viszonya a magyar, illetve az ukrán nemzetisé gű dolgozókhoz és viszont, E kérdések mindegyike mögött a problémák egész komplexuma rejlett. A múltban óriási erkölcsi-politikai károkat okozott e téren a szlovák burzsoá nacionalizmus legreakciósabb formája: a ludák szeparatizmus Csehellenes sovinizmus, szovjetellenes gyűlölet, fajgyűlölet, maradiság jellemezte ezt az ideológiát, amely ellensége volt minden haladásnak, s amely Szlovákia gazdasági elmaradottságában, valamint a szlovák burzsoázia és a katolikus papság nemzeti és szociális demagógiájában gyökerezett. A CSKP részletesen elemezte a burzsoá nacionalizmusnak, illetve a túlzott nemzeti érzékenységnek a politikai, gazdasági és kulturális életben, valamint a káderpolitikában észlelt megnyilvánulásait. Az 1948 februárját követő években bírálta a nacionalista csökevények elleni harc csekély eredményességét, például az SZLKP 1933. december 15— 19-i ülésén. A hatékonyabb küzdelmet akadályozta a nacionalista cső kevények lebecsülése és a túlságosan általános jellegű propaganda, amely nélkülözte a negativ jelenségek konkrét elemzését. A harc gyak ran csak elvi síkon folyt, ahelyett, hogy konkrét politikai-szervezési intézkedésekkel kiküszöbölték volna a hibákat, amelyek a nacionaliz mus malmára hajtották a vizet. Nem követték mindig azt az elvet, hogy a nacionalizmus ellen elsősorban a kommunistáknak és azon nemzet vagy nemzetiség tagjainak kell fellépniük, amelynek soraiban a nacionalizmus felütötte fejét. A CSKP egyre pozitívabb formában harcolt a nacionalista csökevények ellen. Azon volt, hogy mindenki a maga helyén teremtse meg a sikeres előrehaladás feltételeit. Rámutatott, hogy a nemzetiségi kérdés helyes értelmezésének és az internacionalista szellemben való nevelésnek a Szovjetunióhoz való viszony a fő próbaköve. Azt tanácsolta, hogy különbséget kell tenni a nacionalista csökevények tudatos ápolót és azok között, akik a múlt keserű tapasztalatainak hatása alatt félreértik a Csehszlovákia nemzetei és nemzetiségei közötti új kapcsolatokat. JURAJ ZVARA: Bennünket elsősorban a harmadik kérdéskomplexum érdekel: a szlovák és a magyar nacionalizmus konkrét megnyilvánulásai, valamint azok a kérdések, amelyek a dél-szlovákiai dolgozóknak a proletár nemzetköziség és a szocialista hazafiság szellemében való nevelésével függnek össze. Dél-Szlovákia vegyes nemzetiségű területein a háború előtt rendkívül erős volt a nacionalizmus hatása, s ez 1948 után is megnyilvánult. A CSKP-nak a nemzetiségi kapcsolatok rendezésére ezen a területen sokkal nagyobb erőfeszítéseket kellett tennie, mint másutt. A vegyes nemzetiségű szlovák—ukrán, illetve cseh—lengyel járásokkal szemben itt nagy etnikai különbségekkel, nyelvi válaszfallal, stb. kellett számolni. Ismeretes, hogy Dél-Szlovákia a múltban a magyar uralkodó osztályok, majd később a csehszlovák uralkodó osztályok erőszakos elnemzetlenítő törekvéseinek színtere volt, s mind a magyar, mind a csehszlovák burzsoázia harcot folytatott e terület birtoklásáért. A lakosság hol az egyik, hol a másik részről megnyilvánuló nacionalista úszításnak volt kitéve, s „állandó nemzetiségi viszályok szenvedő alanya, résztvevője és eszköze volt“. A mai idősebb nemzedék Dél-Szlovákiában igen változatos viszonyok között éli le életét: • a régi Magyarországot a magyar uralkodó osztályok szélsőséges nacionalizmusa jellemezte; • a burzsoá Csehszlovák Köztársaságban nemzeti elnyomás érvényesült, a csehszlovák uralkodó osztályok ideológiája és politikája összeütközésbe került Horthy-Magyarország, valamint a hazai magyar burzsoázia revizionizmusával és irredentizmusával; • 1938—1945 között a lakosságinak a Horthy-rendszer jeltételeihez kellett alkalmazkodnia; • az 1945— 1948-as időszakban Csehszlovákiában rendezetlenek voltak a nemzetiségi viszonyok, s Dél-Szlovákiában erősen megnyilvánult a reakciós burzsoázia és a szlovák nacionalizmus befolyása. A lakosság tehát egyszer az elnyomott nemzetiséghez tartozott, máskor az elnyomó nemzet része volt; sérelmeket, üldözést szenvedett hol az-egyik, hol a másik részről, esetleg maga is jogtalanságokra veterne dett, más nemzetiségekkel szemben. így aztán megértjük, hogy Dél- Szlovákiában a szocializmus építésének időszakában még nehéz volt eloszlatni a r.égi bizalmatlanságot az emberek tudatában. Dél-Szlovákia sok járásában a lakosság nemzetiségi, illetve etnikai összetétele 1948 után igen változatos volt. Például a nagymegyeri (Galovo) járásban szlovák és magyar őslakók, reszlovakizáltak, továbbá Magyarországról, Bulgáriából, Romániából áttelepültek és belföldi szlo vák áttelepültek laktak. Ahogy az SZLKP bratislavai kerületi bizottságának 1951. február 1-i plénumán valaki megjegyezte, valóságos „dzsun gél“ volt ez. A helyzettel a reakciós nacionalista elemek visszaéltek, saját javukra használták ki. Egyes járásokban tisztázatlanok voltak a vagyonjogi kérdések. Például a Csehországból visszatérteket eredeti, de közben mai másnak kiutalt gazdaságukba kellett visszahelyezni. Az ebből támadt viszályok kihatottak a nemzetiségi kapcsolatokra Is. A rnagyarországról áttelepültek egyike-másika pedig nehezen viselte el, hogy nem kapta meg az Áttelepítési Hivataltól ígért vagyont, vagy pedig el kellett hagynia a már kiutalt gazdaságot. Az osztályharc és a szocialista építés feladatainak teljesítéséi az említett viszonyok közepette fékezte a mindkét oldalon megnyilvánuló nacionalizmus. Gyakran nacionalista szempontok érvényesültek ahelyett, hogy osztályszempontból oldották volna meg a feladatokat, jól kiütközött ez 1949 ben, az ún. „déli“ akció végrehajtásakor, különösen a volt nyitrai kerület déli járásaiban. Az akció célja a kulák elemek háttérbe szorítása és a kollektivizálás meggyorsítása volt. A végrehajtás során azonban egyesek nemcsak a magyar kulákok, hanem egyúttal a magyar középparasztok ellen használták fel az akciót, ugyanakkor a szlovák kulákok elleni intézkedéseket „későbbre“ halasztották. Bár az akciót idejében leállították, a magyar lakosság körében bizalmatlanságot keltett a párt- és kormányintézkedésekkel szemben, amelyek pedig a teljes egyenjogúságot szorgalmazták. Dél-Szlovákiában gyakran megesett, hogy az ugyanolyan nemzetiségűek nem bírálták egymást, hanem kölcsönösen igyekeztek leleplezni egymás hibáit a gazdasági és politikai életben előforduló hiányosságokkal kapcsolatban. Néha még a párt szervezeteit is megosztotta e nemzetiségi válaszfal. Kezdetben egyes szlovák kommunisták nehezen szokták meg az új viszonyokat, például a magyar nyelv használatát a párt életében, és nem jó szemmel nézték a magyar pártfunkcionáriusok tevékenységét. Egyes járásokban elodázták a kiváló magyar dolgozók felvételét a pártba, sőt néha „elvesztek“ a belépési nyilatkozatok, úgyhogy többször az SZLKP Központi Bizottságának kellett közbelépnie. Ha magyar nemzetiségű pártfunkcionárius szlovák nemzetiségű osztályellenséget vagy korrupt elemeket leplezett le, és az illetőket felelősségre vonták, szlovák részről mindent megtettek, hogy tisztára mossák őket“__ Olyan tapasztalataink vannak, hogy ilyenkor az összes elvtársakat mozgósítják, a Nemzetbiztonsági Testülettől kezdve az Állambiztonsági Hatóságon át egészen a kerületi szervekig...“ Hasonló esetek adódtak a másik oldalon is. így nyilvánult meg a helytelenül értelmezett nemzeti „összetartás“. A falusi dolgozók tudatában élő nacionalista csökevényeket elsősorban a kulák elemek hasznosították. Az ellenük folyó harc — éppen az említett okok miatt — nem lehetett elég következetes. A nyitrai kerületben 1952 októberében a 20 hektáron felüli gazdaságok száma 2083 volt, és a falusi gazdagok a föld 17,73 százalékát birtokolták. E kerület déli járásában 1952-ig a „nemzeti összetartást“ az a körülmény is elősegítette, hogy a partvonalat a munkás-paraszt szövetség megvalósításának kérdéseiben elferdítették, a parasztokat kényszeríteni igyekeztek, hogy lépjenek be az EFSZ-be. A nacionalizmus csökevényei ahhoz is hozzásegítették a kulákokat, hogy befurakodjanak az alakuló EFSZ- ekbe. A nyitrai kerületben az 1952. június 1-i adatok szerint 85 EFSZ működött, s ezekben (többnyire a vegyes nemzetiségű párkányi, lévai, zselízi és komáromi járásban) 82 olyan kulák is helyet kapott, akiknek azelőtt 20 hektárnál több földjük volt, a 15 hektáron felüli kulákok száma pedig a szövetkezetekben 263 volt. A reakciós szlovák és magyar burzsoázia maradványai nacionalista viszályokat szítottak a közéletben, a gazdasági életben, a nemzeti bizottságokban és a tömegszervezetekben egyaránt. A Megbízottak Testületének 1952, július 1-i határozata után, amely a magyar nemzetiségű lakosság jogairól és a kétnyelvűség kérdéseiről intézkedett, egyes elemek a déli járásokban elhíresztelték, hogy az egész Csallóközt a Magyar Népköztársasághoz csatolják, illetve hogy az egész déli vidéken kizárólag magyar nyelvű lesz a közigazgatás, stb. A vegyes nemzetiségű járásokban sokat ártottak az egyoldalú törekvések, melyek egyrészt a szlovák, másrészt a magyar lakosság túlzott nemzetiségi érzékenységében gyökereztek. A CSKP egyidejűleg harcolt mindkét tendencia ellen, és leleplezte azokat, akik eltávolodtak az internacionalizmus szellemétől. Közvetlenül 1948 után a szlovák nacionalizmus veszélye volt szembetűnőbb, erre kellett összpontosítani a figyelmet. A magyar lakosság helyzetében 1952—1954 között bekövetkezett gyors változás hatására ellenkező törekvések is érvényesültek. A változásokat ugyanis nem kísérte megfelelő politikai felvilágosító munka a magyar lakosság körében, úgyhogy a magyar lakosság túlzott érzékenysége újabb forrásokból táplálkozhatott. A szlovák nacionalizmus megnyilvánulásaiban* — a mélyebb történelmi gyökereken kívül — közrejátszottak az 1938—1945 közötti évek eseményei, amikor a Horthy-Magyarországhoz csatolt területtel 250 000 szlovák került át Magyarországra. Ugyanakkor az ún. Szlovák Állam területén 53 000 magyar maradt. A magyarországi szlovákokról az ún. Szlovák Állam ludák rendszere budapesti követsége útján igyekezett a maga módján „gondoskodni“. A szlovák nacionalista érzelmeket az 1945—1948-as viszonyok is szították ágiikor a szlovák nacionalizmus a szlovák reakciós burzsoázia hatására mintegy „nagyhatalmi“ jelleget ötöt. 1948 után a szlovák burzsoá nacionalizmus csökevényei megkülönböztető közigazgatási intézkedésekben és megfélemlítésben nyilvánultak meg. Hívei pl. azt vallották hogy a reszlovakizáltakat meg kell tartani a szovákságnak. Ez a nézát az 1950. évi népszámlálás eredményeiben is megmutatkozott, mivel csak 354 332 magyar merte magát magyar nemzetiségűének vallani. Egyes szovák funkcionáriusok megszokták, hogy irányítás helyett egyszerűen megparancsolják a magyar dolgozóknak a feladatok elvégzését. Az ilyen magatartás rendkívül veszélyes volt az osztáiyszolidaritás szempontjából, mivel a másik oldalon természetszerűen kikényszerítette a nemzeti összefogást. „... Semmi sem fékezi annyira a proletár osztályszolidaritást, mint a nemzetiségi igazságtalanság, és semmire sem reagálnak oly érzékenyen, a nemzeti sérelmet szenvedettek, mint az egyenjogúság megésrtésére, mégha meggondolatlanságból, tréfából vagy proletár elvtársaik részéről is került erre sor. Ezért ebben az esetben jobb, ha magatartásunkat engedményekkel és mérsékeltséggel túlozzuk el a nemzetiséggel szemben, mintha nem volnánk elég méltányosak ...“ (V. I. Lenin: „A nemzetiségi és nemzetiségi — gyarmati kérdésről“, 515. old.) Folytatjuk
