A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1967-02-26 / 9. szám
Üzenet Fantomot hajtó kába loholásom életem örök rendje lett, jó hajlék meghitt csöndje ne is várjon, kóbor szivem nyugodni nem szeret. A jó biztonság puha étel oly sokan híztok tőle boldogan. Rogyásig vagytok hő erénnyel, melyben mennybéli dics fogan. Bennem már magzat-létem első éjén t bűvös szer pezsgett fényesen. Ábrándok laknak szemem mélyén, s a szívem szilaj, szertelen. < Jó lenne néhány művet befejeznem,/ de mindig újabb szándék ingerel, mohóság hőforrása zubog bennem, s csak holtom után hallgat el. Állócsillagra vágyik minden lélek, s hová teszed, ha egyszer fölragyog? A dolgok elhagynak, formát és színt cserélnek, akár az évszakok. Vakon szaladnak napjaim elébe, mintha madárszív hajtana: nem bújok el, hisz bárhol utolérne a nyugtalanság karmos angyala. Ma itt időzöm, — holnap hová érek? Táncoló kérdőjelek izzanak. Ostorral verem magam: gyorsan éljek, mert létünk arasznyi, s egy év — egy pillanat. Nincs rangom, — ne kérdjétek, honnan jöttem. Mindig iránytű s kormány nélkül szálltam. Denevér vagyok, — reggel elpihenek, idegen tető feketlik fölöttem, — s este kitárom széles szárnyam. Mindenki, aki tölgyként áll a gáton, védje az élet fáját, ahogy őse védte. £n elváltam a földi törvényektől, ecsetem piros vérbe mártom, s légvárat rajzolok az égre. * Ihlet lakik a borotokban Ihlet lakik a borotokban, bár savanyúbb, mint gondoltam. Lelke van — az fűt egyre jobbár ez az érték a jó borban. Száz arca van e szerelemnek, de ne súgj, nedű, sok regét, nem kell ma semmit emlegetned, csak azt, hogy élünk. Élek még ... Ös jogát ember-vágyaimnak fennen hirdesd, bor — több se kell. Fanyar vagy, mégis mohón iszlak, s társalkodóm egy felleggel. A kósza felhő meghallgatott. A bús hold útját elállta. Hát a sok csillag merre ragyog? Mákonyi szórnak a világra. A szaracénok, muzulmánok csillagnak, holdnak hódoltak. Rég volt__ A napfényt szebbnek látod dicsétől holdnak, bolygóknak. A napom ma a borban kelt fel, és amíg élek, benne él. Testem bágyadt, de víg a lelkem. — Sosem halok meg, — így beszél... versei Tél végén a vízparton Ojra szólítlak, boldogság. Hiszem, hogy eljössz; éberen vársz régen, és kifeszíted tarka szivárványod a fukar s mégis határtalan égen. A létről sosem mondok le, mert nem feledtem, milyen jó az íze. Bár milliókat sárba ránt a balsors, engem, a költőt, soha nem terít le. Cgy imádtam az életet, hogy bármely percben kacajjal dicsértem. Állkapcsom majdnem kifordult helyéből, kacajom túltett minden ünneplésen. És újra nevetni fogok. Tán halkan, csukott szájjal, ne is lássák, a Duna döntse majd el, őt figyelem — a tavasz tör a felszínén barázdát. A hullámok már sikonganak, borán érzi a sodrást, aki hallja. S ím lággyá válik, víggá, szerelmessé a vízparton a járókelők hangja. Fordította: Veres János Szenes Erzsi költészete Már a húszas években feltűnt a szlovákiai magyar irodalomban vágyaktól gyötrődő szerelmi lírájával. „Egy áldozat sóhajai, aki alig várja az áldozást? E sorok olvasója már ebből is láthatja, hogy a megtévesztően túlpregnáns és egyszerű szókincs ellenére is mély őszinte lírai értékeket nyilvánít meg e vallomásos közlés“ — írja a Diogenes-ben Németh Andor Szenes Erzsi 1924-ben kiadott első verseskötetéről. A Rajecen (Trencsén megyében) 1902- ben született költőnő első versei Selyemgombolyag címmel jelentek meg, s a szimbólikus cím értelme: „A kezedbe telepedtem, mint finomszálú selyemgombolyag. Azt hittem, hogy majd a szívedre tekersz, De te kíváncsi lélekkel kibontottál és széjjelteregettél...“ Ezek a költemények olyan ártatlan lány vallomásai, aki már únja ártatlanságát, s minél előbb szeretne valakié lenni. Sok póz, magakelletés és kezdetlegesség van ebben a lírában, de megtalálható későbbi, érett költészetének számos alapvető motívuma is: az ószövetségi zsidó misztika, a könnyes, tragikumra hajlamos életszemlélet, a természettel kapcsolatos költői hasonlatok bősége, stb. Hasonló jellegű, 1927-ben megjelent második kötete, a Fehér kendő is. Szenes Erzsi már a húszas években újságírónő, a Kassai Napló, később a Prágai Magyar Hírlap, majd a Magyar Újság szerkesztője. Verseit és újságcikkeit más lapok és folyóiratok is közük, mint pl. a Nyugat, a Testvér, a Pesti Napló, Pesti Hírlap, Szép Szó s a második világháború idején a pozsonyi Esti Hírlap. 1936- ban Budapesten jelent meg harmadik verseskötete: „Szerelmet és halált énekelek“, s ezután egy időre áttért a szépprózára. „Mindig pontosságra, hűségre, egyszerűségre törekedtem; amit az életből, a világból megláttam, pontosan akartam megjeleníteni, őszintén, nagy szavak, sallangok nélkül. Most, miután már három verseskönyvem jelent meg, úgy érzem, a a hogy még mindig sok a mondanivalóm, de ez • » a mondanivaló már más keretet kíván, bár ugyanabból az érzelmi, gondolati fényforrásból táplálkozik, mint a lírám. Mindazt, amit életről, szerelemről, társadalomról, művészetről, halálról tudok, sejtek, gondolok, mindazt, amit átéltem, gyermekkoromat, emlékeimet, útiélményeimet, szeretném regényben elmondani, nem is egy, de több regényben“ — írja 1937- ben Dallos István felszólítására írt életrajzában a nyitral Híd Szövetségnek. Életkörülményeinek tragikus alakulása miatt szépprózai alkotása csak 1943-ban jelenhetett meg Budapesten „Nyártól nyárig“ címmel (kisregény és novellák). A fajüldözés fokozódása idején, 1944-ben az SS-ek Budapesten letartóztatták, börtönbe került, majd Auschwitzba deportálták. A felszabadulás után 1949-ig Pozsonyban élt, mint egy szlovák, hetilap munkatársa, 1950-ben Izraelbe vándorolt ki. Jelenleg is ott él, mint újságírónő és előadóművésznő. Most a budapesti Szépirodalmi Könyvkiadó adta ki az 1939—42-es években Nagymihályon írt naplóját és verseit. Szenes Erzsi költészete a női vágyakozásnak, a csalódásnak, a fájdalomnak, a szenvedésnek lírában való kifejezése. Lírai termését három korszakra oszthatnák. Fiatal korában rendkívüli becsvágy és hírnévkeresés ösztökélte; ekkor szüzességről, szerelmi vágyáról énekelt, bizonyára azért, hogy felkeltse maga iránt az olvasóközönség és a kritika figyelmét. Találóan és biztatóan írja költői pályája e szakaszának terméséről Fábry Zoltán: „Szenes Erzsi is csaik teljesedő ígéret, akit félteni kell: mert kezd nagyon-nagyon egy húron játszani. Az egocentrikus rádiusz csak egy irányban van érzékelhetően meghúzva. Az emberélet, a szolidaritás egyetemességét nem érinti. Pedig érzi, de nem vállalja: tehát nem is énekelheti. Egyegy véletlen eltévedt rádiusz néha mégis szépséggel'rakottan tér vissza. Fényt lobogtat, titokvillanást, ha csak egy pillanatra is. És ez már valami. Szenes Erzsire rá lehet fogni: „nőíró Szlovenszkón.“ (Korunk 1926) Költészetére erősen hatott az Ószövetség, mindenekelőtt az Énekek éneke (A lélek ellenáll e. könyve megjelenése alkalmából) szerelmes versei. Az Ószövetségre emlékeztető női sóhajokból áll össze a Rapszódia is: Én, felgyújtott élő és égő világíró fáklya, bontom a sötétet, hol vagy? Oh fák és kövek segítsetek és kiabáljatok, óh hegyek és völgyek, segítsetek és visszhangozzátok: Hol vagy? Már ezekben a zsengékben is feltűnően sok költői hasonlatot találunk, legnagyobb részük a természettel kapcsolatos: „Ha a szemem sugara nem ihatja fel a Te dicsőséged, mint kristályos harmatot“, „menekülök magamba, mint erdő mélyén pihenő tóba“, „Jó volna már kifosztva állni, de nyugodt teljesedésben, mint az őszi természet“, „Nincs vincellér a földön, ki hűtlenebbül kezelné gazdája szőlejét, mint Isten birtokát, az embert, az életet“, „adnám... a kezem minden egyes ujját külön-külön, mint egy szirmaira bontott virágot“, „némaságba és földbe verve állni, mint a virágok,“ „csak éltem, mint a fák, bűntelen,“ „mint őszi szél, a vágy“. Metaforái java részét Is a természetből veszi, s ebben szintén ószövetségi hatást láthatunk: „Komor szikla volt az élet“, „Hát éltem fonalát kell-e elvágnom az Or szövőszékén“, „véremben ezer démona van“ (az ifjúságnak), „Nekem a lelkem szárnyalt feléd“, „Egymásra növő évek alatt reccsenve roppan az élet fája“, „Ezerszer inkább lennék ízes szamóca, melyre Te, erdőbe tévedt éhes gyermek örömtől esengve rátalálsz“. A „Szerelmet és halált énekelek“ c. verseskötet már a szerelmi csalódásról, fájdalomról, lelki szenvedésről szól, s költői fejlődése második szakaszának tekinthető. Felhangzik benne a férfiakat vádoló, megcsalt nő szava: „Férfitől férfiig érek, s mikor legjobban égek értük, eldobnak, mint holmi lim-lomot“. Mint szerelmi vágyakozása, csalódása is kissé megjátszott és eltúlzott: „Állandóan méregre s gyi- Iokra gondolok. Engem nem véd sem Isten, sem törvény.“ Néhány költői képe és verse már azt is megmutatja, hogy Szenes Erzsi többé nem a könynyezve sóvárgó, alázatos kislány, hanem aka-
