A Hét 1967/1 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1967-02-19 / 8. szám
Kmeezkó Mihály versei Far k a s v a k o k I Tehén alatt ülök; mint a csengetyűket, — kedveskedve ráncigálom tömött tőgyén, a csecseket; s egyszerre. mintha eltévedt bomba hullt volna elém: jelemeli hátsó lábát, akár a kőtörők a súlyos kalapácsot, — s én rothadt narancsként puffanok székestől, saftárostól az istálóküszöb túlsó felen, a híg sár közegén; kezemben a sajtár: mint az öregemberek kalapja, ha a templomban titkon ráül az unoka... Mint a petró\eum-lámpában a kanócot, — minden reggel lángra lobbantanak magukban Nem az asztal a vétkes, ne öt verjétek! Máris ontja magából a verejtéket. S ha ártatlanságában elsírja magát, valami álmot, — amitől olyan munkakedvük támad, hogy letépik a figyelmeztető táblákat, és beszórják a figyelmeztető 'nyomokat messiásinak vélt törpe kínjaikkal; sajtárt fognak kezükbe és rohannak; — s izgágán ülnek a Mindent-adónak kikiáltott Tehén alá, — s aztán ott végzik, ahol ma este én: a sárban, — a csodálkozás közepén... és székem alá gyűlnek a könny-tavacskák, — a szemben ülő lányok azt hiszik menten, hogy bevizeltem ... I Kötelességtudat Megfigyelted e már hogy simul fázós testedhez az ing és a virágnak hulló szirmait mint siratja a szár s hogy órádban az apró kerekek fogukkal féltik egymást s remegnek megfigyelted-e már . s hogy a veséd a lábad a kezea örökös párként egymásért remeg s ha ritka falat vár mily szilárdan simul egymáshoz ( a két fogsor s a telt száj nem átkoz megfigyelted-e már s hogy párosával hull a levél is s a páros csillagok megigézik ha zord magányban jár az ég agglegénye az üstökös s a mindenségben hiába köröz megfigyelted-e már az utca mentén mind szemben állnak s féltik vigyázzák egymást a házak s ha az este leszáll a fények is párosával gyúlnak s a szeretők egymáshoz indulnak megfigyelted-e már? Konferencián lója Duba Gyulának. A Delfinek és az Ezüstös őszi derű öregedő férfiai talán ez okból lobognak a kései szerelem nosztalgiás mámorában; A süketnéma lány című elbeszélés egzaltált szereplője, vagy Csöpike, a szánandó kis pincérlány kevés eshetőséggel bár, de makacsul keresik a melegebb emberi kapcsolatokat a fizikai vagy lelki magány nyomasztó közegében; a korrumpált és lerészegedett vezetőembert felpofozott sofőrt is hasonló lelki okok késztethették a vakmerő lépésre — talán rejtett elnyomottságérzete miatt kárpótolta magát a hajnali inzultussal; a Lány a rendelőben című novella orvostanhallgatójában pedig már egészen a nemi ambivalenciáig fokozódik a mellőzöttség sajgó tudata. Duba Gyula leplezetlen írói törekvése a megromlott emberi korrespondenciák olykor naturalista részletezésektől sem viszolygó kritikai ábrázolására művészibb formájú megfogalmazást a* Mama című elbeszélésben .nyer. Sok irodalmi riportot s jónéhány jobb novellát olvashatott már az ember ebből a zsanérból. Ennek a novellának a színvonala a jobbakéval vetekszik. A legtöbb ilyen fajtájú íráson ellenszenves rétori íz vagy a mindenáron való meghatni akarás olcsó szándéka érződik, Duba azonban, aki különben is eltökélten igyekszik írásait megfosztani a terhelő intellektuális elemektől, szűkre fogott, tárgyilagosan kopogó mondatokban beszéli el napjaink egyik legszomorúbb emberi történését: a szülőanya sírigtartó kiszipolyozását. Írásainak másik körét az autobiagrafikus természetű elbeszélések jelentik, bár azért írói önarcképeknek nem tekinthetők, mivel az életrajzi adalékok csupán valamiféle lélektani cserkészéshez szolgáltatnak nyersanyagot. Nincs bennük határozottan kivehető pregramosság, olyan alkalomszerűen íródhattak meg, amilyen esetlegesen szülte az élet magukat a/, epizódokat is. Ahogy azonban kiválogatta és megírta őket, arra már érdemes felfigyelni. A rohanó felhőrongyok a gép körül és a Bohóc a hajnali utcán című elbeszélésekben ugyan Ibissé elnagyoltan érvényesülnek az írói ökonómia szempontjai, feltehetőleg a modern prózai szerkesztés — s leginkább tálán a szimultán ábrázolás — lazító hatására, de a többiben, A rádióhullámok csendesednek, A sánta nyúl, az Elmegy a fiatalúr és az Öznyomon címűekben már az itteni rövid próza egy-egy kivételes példányát alkotta meg. Míg másoknál kezdettől fogva a kínosan szelektált témák hatásos megírására irányuló erőfeszítések nyilvánulnak meg általában, Duba Gyula jó elgondolással olyan jelenségeket ragad meg, amelyek éppen epizódszerűségükben vagy látszólagos másodrendűségükben hordozzák a jelentős írói mondanivaló művészi kifejezésének lehetőségeit. A biológiai elöregedés például magában véve is lehet művészi ábrázolás tárgya, sőt, a régebbi, jól bevált irodalmi gyakorlat szerint még érzelmes történeteket is (mit szokásban köréje kanyarítani, A rádió hullámok csendesednek című novel Iában azonban éppen a regionálisnak tűnő délszlovákiai magyar paraszti világ majd negyedszázados belső vajúdásaival rezonáltan kapja meg, ez a téma eszmei igazát és sajátos hangulatát egyszersmind, amely a szálló idő miatt felsajgó Erők nosztalgia szlvfájdító szépségén túl leginkább lokális színezetű kifejezőerejével hat. Valószínűleg ilyesfajta koncepció szülte az Öznyomon című elbeszélését is, amely különben itthoni változatban félelmetes ábrázolata is lehetett volna a paraszti sors átalakulásának, ha írója a lélektani szüzsé és valami homályos szimbolizálás kedvéért egy tetszetős kanyarodással le nem tér az eredetileg meghatározott téma vonaláról. Ha valamit felróhatnánk a kötet írójának, az csupán a behaviour pattern-ek hiánya lehetne. így nevezik a nyugati irodalmakban az élettani tényezőktől, a társadalmi helyzetektől és a különféle rétegek szokásjogaitól meghatározott viselkedés jellemző megnyilvánulásait. (Az általánosabban ismert típusalkotás vagy a már hangzásában is kompromittált ízű tipizáló műszavak fogalmi meghatározó ereje nem ér fel az említettével, csak valaini hasonlót jelent.) A jellegzetesét kihangsúlyozó fiziológiai elemek és az életszerű magatartást kifejező konvencionális lelki tulajdonságok elhomályosultsága folytán olykor az az érzésünk, mintha esőverte ablakon keresztül kellene néznünk a Duba-novellák alakjait. Külsőleg gyakran hanyag vonásokkal rajzol, a valódi lélekmegnyilvánulásokat pedig néha lelki automatizmusokkal helyettesíti. Ennek aztán stílusbeli következményei is vannak, jó stiliszta, ezért a rejtett nagy példaképhez, Hemingvvayhez hasonlóan rábízza magát a szabatos mondatszerkezetek csapágyrendszerére, amelyen a fülnek is kellemes neszekkel, olajozottan csúsznak a novella szokványos gondolatalakzalai és stilusfordulatai, s maga sem veszi észre, hogy ezzel nem ritkán a közhelyek futószalagját is hajtja. A túlzottan áttetsző stílus és a keresett egyszerűség veszélyes írói affektációhoz vezethet, s végeredményben mindig csökkenti az írás művészi erejét. Ettől eltekintve azonban Duba Gyula új elbeszéléskötetével hazai prózairodalmunk tehetséges, egyéni hangú novellistájává küzdötte fel magát, akinek külön erénye lehet még, hagy túljutva a leegyszerűsített ábrázolás és az oktató módszerű moraiizálás gyermekbeteségén, egyre tisztábban és művészibb fokon szólaltatja továbbra is a közösségi ethosz csehszlovákiai magyar hangját. MIKUS SÁNDOR
