A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1966-12-04 / 49. szám
Pécsi Ildikó A len kés kapitánya egyik női főszereplője, ö a híres cigánylány. A budapesti Vígszínház társalgójában beszélgettünk. Most királynő. Haltai Jenő: Néma leventéjének Beatrixa. S ez a királynői ruha, a csodálatos fejdísz, a szőke hajkoszorú, az élénk, mély tiszta szem szinte elhiteti — pedig nem játssza — hogy igazi királynő. — Tegnap cigánylány voltam — mondja. — Tegnapelőtt artista az egyik filmben. Igen, azt hiszem, nincs olyan olvasó, aki ne Ismerné Pécsi Ildikót legalább is valamelyik filmjéből, mert talán ő maga sem tudná felsorolni, hegy milyen filmekben játszott. Az „Aranyembert“ vagy a „Hattyúdalt“ emeljük ki a sorból, vagy a „Tilos a szerelmet“. Mindegyik egyformán kedves. Az ő művészi pályafutása még nem mérhető évtizedekkel, csak évekkel. De már annyi gyűlt össze, hogy mosolyogva válogat benne. — A Tenkes, azt hiszem, az egyik legemlékezetesebb forgatás. Akkor nagyon sok volt a munkám. Egyszerre szaladt a „Hattyúdal“ és a „Tücsök“ forgatása. Tehát három film. Közben próbáltam Szegeden, Pécsett, mert a főiskola elvégzése után a pécsi színháznál voltam, s csak most kerültem Pestre, Utaztam, utaztam, utaztam. S csak utazás közben aludtam. Fáradt voltam, da azt hiszen!, nem éreztem. — Az egyik ilyen útba Pestről hazafelé Pécsre, DdmÖÓVÚran ébredtem tel e gyorsvonaton. Egyetlen férfi ült a fülkében rajtam kívül, én kendőben, összehúzódva, kicsit dideregve pillantottam körbe. Megszólított. A színházról esett szó. Nagyon tájékozott volt. Csodálkoztam rajta. Nem ismerem és mégis mennyi mindent tud a színházról. Persze, az első évet töltöttem még Pécsett, Így hát nem volt ebben semmi különös. Megkérdeztem. — Mondja, honnét ismeri ilyen jól a dolgokat? — Féltg-meddlg a „brancsba“ tartozom — felelte. — Nem értem, hogy? — Színésznő a feleségem, — mondta nagyon természetesen. — Es kicsoda? — kérdeztem kíváncsian, — Pécsi Ildiké. Nem Ismeri? — mondta ő, a én alig tudtam uralkodni magamon. Aztán belementem a játékba, s tovább faggattam. Mondtam én a Pécsi Ildikóra minden rosszat. 0 meg védte s még azt is elmondta, milyen jó háziasszony, hogy tud főzni. Alig tudtam visszatartani a nevetést. Amikor leszálltam a vonatról, siettem, hogy másik buszra szállhassak, és szinte hangosan végignevettem az utat. Azóta sem láttam. Nem tudom, ki lehetett az állítólagos férjem. De volt még a Tankes forgatása alatt talán ennél kedvesebb eset is. — Cigánylány voltam mondja mosolyogva. — Kicsit távolabb ültem a stábtól, a Tenkes hegy oldalában, amikor az úton megjelent egy vándorcigány-szekér, Néhány rajkó, egy-két a«zszony kászálódott le róla. Az egyik odajött hozzám: — Hát te meg nem látod azt a sok urat? — mondta jó cigányosan, — de nem várt választ. folytatta. — Kérjünk már egy pár forintot a rajkóknak. — Benne voltam a játékban. Végigtarháltuk a színészeket, meg a stábot. Aztán jót nevettünk, s én hosszú ideig, vagy tán még ma is büszke vagyok rá, hogy egy igazi clgányaszszony igazi cigánynak názett. — Az emlékezéstől a szeme külön mosolyog. Hirtelen az jut az eszembe, hogy igazuk van a filmrendezőknek, amikor Pécsi Ildikóra gondolnak egy-egy újabb szereposztáskor. Szabó Gyula Huszonhat éves korában mér a Vörös és Feketében Julién Soréit alakította. Előtte a „Pál utcai fiúkéban Bokát. Ex volt az első szerepe. Játszotta a Falu rossza emszerepét. Mindennap színpadon van és néha filmezik la. Dobozi Tegnap jában a kitkatonát Játszatta, őrei Ferenc újabb tv-filmjében, n Princ a katoná-ban la láthatjuk majd. A Tenkes kapitányban Boga Jakab volt. — E film felejthetetlen számomra. Nyár volt ás Siklós csodálatos. A vendégszeretet z legelrsgadőbb — mondja halkan. — Egy öregre emlékezem B legélénkebben. Valahol a Tenkes hegyen forgattunk. Napokig nézett bennünket az egyik pinceajtóből a bácsi. Egyszer aztán odajött. — Maguk ilyen plroanadrágos katonák? Aztán akarnak-e tábornokok lenni? — nem értettük, miről van sző, volt közöttünk a szerep szerint tábornok Is. Kovács Károly. De » öreg nem várt kérdést, folytatta. — Meghívnám magukat boa-tábornok avatásra. Olyan természetesen mondta, hogy nem mertük megkérdezni, hogy Is megy az, csak vállalkoz'junk. ha már borról van szó, miért ne? A forgatás után a pince présházában kötöttünk ki. Ha eltéveszti az ember a sorrendet, — ebben a talán Ismeretlen népi játékban, — azonnal ki kell innia fenékig poharát. Az. aki bemutatta, tehát nagymester a bortábornokoakadásban, nyolcszor tévesztette el. Valamennyien sokat tévedtünk, hogy menyit, ki emlékszik trrn a nyolcadik—tizedik pohár ötén? Mire aztán elnyertük a bortábornoki rangot, majdnem éjfél volt. Odafordultam az öreghez, megkérdezni, mit szeretne most legjobban ? — En biz innék egy duplát. — Nevettünk, nztin bementünk Siklósra, fizettünk az öregnek egy duplát. Azóta is emlegettük, bogy a Tenkes hegyre Is betört a kultúra, még a hatvanöt íves ember la duplával fejezi be a napot. El ne felejtsem, amikor elindultunk a présházból, találtam agy patkót. Siklóson két táborra szakadt i vendéglő zsongó népe. — Jobb-első vagy bal-első patkó? Majdnem hajbakaptak, élig tudtak csltltenl őket. Azóta nem hiszek abban, hogy szerencsét hoz a patkó. Anmél Is Inkább, mert nemsokára e gyöngyösi csárdánál forgattunk egy jelenetet, s ott majdnem maga alá temetett a lovam. Hetekig éllünk a siklósi várban. Korhű Jelmezekben, korhű bútorok közt. Azt a különös érzést, amely h&ramszáz évvel megfiatalította az embert, sohasem tudom elfelejteni. Egyszóval Buga Jakab hozzémnött, úgy érzem, örökre hozzátartozik ez életemhez.
