A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)

1966-11-27 / 48. szám

ANDRISKIN JÓZSEF, Komárom Hogy hogyan lettem a Hét le­velezője? őszintén megvallom, élő­­szőr mások kértek meg, hogy Írjak gondjaikról, problémáikról. Óhaju­kat nem tagadhattam meg, mert ezzel a magyar kultúra ügyének tettem szolgálatot. Á lap hasábjain megjelent írá­saim kedvező hatást értek el. Fő­leg a falusi dolgozók körében, akiknek nemes igyekezetét, a kultúra terén kifejtett áldozatos munkáját tolmácsoltam az olvasók­nak. Bíráló jellegű Írásaimban Igyekeztem tárgyilagosan rámutat­ni a hibákra. Ezek rendszerint nem maradtak visszhang nélkül. Az érintett személyek vagy közü­­letek minden esetben foglalkoztak a felvetett kérdéssel. A levelező sokat tehet annak érdekében, hogy a dolgozók széles rétegei megszeressék és olvassák a lapot. A levelezői Írások rendsze-Lapunk hasábjain hétről hétre rövid tudósításuk jelennek meg levelezőink tollából Kis hírek, melyek mégis azt bizonyít­ják, hogy falvasukban, városainkban élénk kulturális élet fo­lyik .. . vagy éppen ennek ellenkezőjét teszik szóvá tudósítóink. Levelezőink nagy segítséget nyújtanak a Hét szerkesztőségé­nek, hiszen a lap olvasótáborát nemcsak az országos jelentő­ségű események érdeklik, hanem az egyszerű emberek hétköz­napi örömei, gondjai is. A Hét tízéves jubileuma alkalmából kér. déseket intézünk legszorgalmasabb levelezőinkhez, a következő­ket akarván megtudni: 1. hogyan váltak lapunk levelezőivé, 2. írásaik milyen hatással vannak környezetükre, 3. javaslatok a levelezőkkel való kapcsolat elmélyítésére. vend, ezért veszek olykor tollat a kezembe. Az elismerő, illetve bíráló Írá­sokat egyesek szívesen fogadják, másokat nem érint kellemesen. Egy azonban bizonyos: mindkét fél levonja belőle a tanulságot. Valamely fontosabb esemény alkalmával intézzen a szerkesztő­ség kérdéseket a levelezőkhöz, ez­zel mélyítheti el legjobban a kap­csolatot. HOFER LAJOS, Érsekújvár Kezdetben mint a TIT, Illetve most a Szocialista Akadémia elő­adója sok községben tartottam előadást. Később rájöttem, hogy nemcsak szóban, írásban ts ter­jeszteni kell a szocialista kultúrát és így lettem a Hét levelezője. Ismerőseim és Ismeretlenek Is már többször elismerőleg nyilat­koztak cikkeimről. Rendezzenek legalább egyszer levelező-ankétot, valamely szép helyén. évente hazánk resltése megkövetelné, hogy e cél­nak egész oldalt szenteljenek. LISKA FERENCNÉ, Szódé Nekem mindenki öröme öröm, és mindenki baján aggódom, amit szeretek a nyilvánosság elé tárni. Mivel tapasztalatból tudom, hogy a Hét milyen közkedveltségnek ftr-MATÖ PÄL, Kassa Azért lettem a Hét levelezője, hogy környékünkről Is jelenjék meg néha egy-két cikk a Csema­­dok tevékenységéről, vagy falvaink kulturális életéről. Az egyszerű falusi emberek sokszor szívesebben fogadnak néhány soros elismerő cikket az újságban, mint bármi­lyen jutalmat. A megjelent tudósí­tások hozzájárulnak a kultúrcso­­portok munkájának megjavításá­hoz. A Hét legalább minden negyed­évben értesítse tudósítóit, milyen témáról Írjanak. A szerkesztők né­ha személyesen Is keressék fel a levelezőket, s nem ártana 1—2 évenként ankéton kicserélni ta­pasztalataikat. Helyesnek tarta­nám, ha a Hét minden számában egy oldalon a levelezők tudósításai jelennének meg. S0LYOM LÁSZLÓ, Losonc A Csemadok 1950. december 30-án nálunk rendezte az első or­szágos dal- és tánciinnepélyt. Elő­ző nap levelet kaptam a Héttől, melyben megkértek, írjak beszámo­lót erről az eseményről. Ekkor Ír­tam az első levelet a lapnak, mely teljes terjedelmében meg is je­lent. Az emberek élénk figyelemmel kísérik a Hét tudósításait. Különö­sen az elismerő, de még inkább a bíráló jellegű Írások iránt mutat­kozik nagy érdeklődés. A lapban a levelezőknek leg­előbb egy oldalt kellene biztosíta­ni és évente legalább'egyszer kon­ferenciát rendezni. BELÁNYI JÄNOS, Deménd Örömet okoz a levelezőnek, hal az egyetlen kulturális jellegű ma- \ gyár lapban számolhat be a mun­­kaslkerekről. A kultúrtársakat még\ Jobb munkára ösztönzi az ilyen Jcis| tudósítás. Az olvasók szívesen vesznek rö-1 vid tudósításokat is, különösen ha| az falujukról, vagy környékük va­lamelyik községéről szól. A tudó­sítások azonban még vonz6bbak\ lehetnének, ha nagyobb terjede­lemben jelennének meg. Évente legalább egyszer falál-1 koznunk kellene a Hét szerkesz­tőivel, megbeszélni a soronlevő I feladatokat. Nagy elismerést /e-| lent a tudósítónak, ha kisebb fel-1 adatokkal bízzák meg. BENCSIK JENÖNÉ, Debrőd Azért fogtam tollat, mert tud­tam, hogy az Írott szó ereje ha­talmas, s a helyesen alkalmazotti kritikának, de még Inkább a di­cséretnek óriási nevelő hatása van. | Ismerőseim érdeklődéssel olvas-1 sák a megjelent tudósításokat, kü- [ lönösen azokat, amelyek a közvet­len környezetükre vonatkoznak. A levelezők és a szerkesztők [ személyes találkozása elmélyítenél a kapcsolatokat. EGRY ZOLTÁN, Sikabony A két éve megtartott levelező-1 konferencián elhangzott javaslato­kat megszívlelte a szerkesztőség, | és ez sokat javított a lap színvo­nalén. Bízzanak meg néha két le­velezőt egy téma kidolgozásával, | s minden év elején lássák el jó tanácsokkal a vidéki tudósítókat. hát 21

Next

/
Oldalképek
Tartalom