A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)

1966-11-20 / 47. szám

a drezdai képtarban

Reggel 5 kor ébresztő, s indu lünk a határra. Szemerkélő esőben cipeljük bőröndjeinket le felé az Elba partján. Szerencsére néhány száz méter, s az útlevél formaságok gyors elintézése után a Német Demokratikus Köztársaság területére lépünk. A vámőrök rendkívül előzéke nyék, nem tartóztatnak fel és nem várakoztatnak bennünket a határon, néhány perc elteltével már szállhatunk be az ér tünk küldött két Ikarusz autó buszba.

Arra számítunk, hogy a Joliul Curie nevét viselő Riesai Dal- és Táncegyüttes vezetője, a már jól ismert Günter igazgató vár ja az énekkart. Nem így törté nik. Magas, kopaszodó, mindig mosulygó idegen férfi mutatkozik be az énekkar vehetőjének, a riesai Joliot Curie klubház vezetőségének tagja.

Azonnal tolmácsra van szűk ség, s már ott is áll német úti kalauzunk mellett a Duna utcai magyar gimnázium tanára, Stif tér Lajosné, aki Inagyon jól beszél németül. Hat napig ő a ka pocs vendéglátók és vendégeik között.

Mács József és Major Ágoston

riportja II.

ECBHJIJIRtJ

Hatvan percig robog velünk az autóbusz, az országút az Elba mentén kanyarog. Ismerős a vidék, ismerősek a takaros, példásan tiszta német falvak, há rom éve ugyanezen az úton ha ladtam Berlin felé, ahol a Szilveszter éjszakát töltöttem.

Akkor Drezdában is, Potsdam ban is megfordultam. Ez utóbbi helyen — ahol a nagyhatalmak a békeszerződést aláírták — Frigyes kastélyát tekintettem mteg, Drezdában pedig a Hadtörténeti Múzeumot.

Mindannyiunk sajnálatára a világhírű képtár zárva tartott, csak kívülről lehetett szemügy re venni az épületet, amelynek külsejéről és belső elrendezéséről Ben Nicolson, a „The Búr lington Magazin“ című angol művészeti folyóirat kiadója az újjáépítés után megállapította, hogy „egyik képtár sem olyan szép, mint a Sepmer galéria“. Pedig akkor már Ben Nicolson Nyugat-Európa valamennyi képtárát felkereste.

Drezda nem volt hát előttem ismeretlen, mégis izgalommal