A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1966-11-20 / 47. szám
Thököly Imre, a kuruckirály Elődei jómódú, jóképpen kereskedést űző késmárki polgárok voltak. Idők során, vagyonuk gyarapodásával, a feudális társadalom felsőbb rétegei közt találjuk őket, akik az akkori Felső-Magyarország és Erdély gazdasági és politikai életeben jelentős szerepet játszottak. Thököly Imre 1657. szept. 25-én született Késmárkon, már négyesztendős korában a magyaron kívül folyékonyan beszélte a német és a szlovák nyelvet, aminek később nagy hasznát vette. Nyolc éves volt, amikor Apaffy Mihály Mármaros vármegye főispánjává nevezte ki, és a közigazgatás vezetésével Teleki Mihályt, Thököly későbbi halálos ellenségét bízta meg. Atyja, Thököly István, az alig tízesztendős fiút az eperjesi evangélikus kollégiumba íratta be, ahonnét a zavaros helyzet miatt néhány hónap múlva hazahozatta. Eperjesi diákoskodása idején élénk tevékenységet fejtett ki a kollégium rendezvényein, közvetlen viselkedésével, kiemelkedő tehetségével és elragadó külsejével az ifjúság nagy részét magához láncolta. Részben az itt kötött barátságoknak köszönhető, hogy később sok szlovák és német katona, tiszt és főtiszt küzdött a kurucok soraiban. 1670 novemberében Thököly Imre Árva várában tartózkodott, amikor a császári hadak megostromolták a várat. Atyja az ütközetben elesett, ő pedig álruhában a liptói Likavába szökött, ahonnét, pártfogói segítségével Királyhelmecre került. Itt töltött pihenőjére szívesen gondolt vissza élete alkonyán is. Királyhelmecről lóháton Husztra ment, majd innen Erdélybe, Apaffy fejedelemhez menekült. Ettől az időtől kezdve Teleki Mihály gyámsága alá került. Teleki diplomáciai ügyeskedéseinek volt köszönhető, hogy Thököly Imre apai kincseinek egy része Erdélybe jutott. Tizennyolc éves koráig Imrét a tudós Absolon Dániel nevelte, aki nagyban befolyásolta Thököly jellemének kialakulását. Az ifjú egyénisége azonban semmit sem vesztett eredetiségéből, érett öntudatával és fogékony elméjével az eléje halmozott anyagból nagyszerű megérzéssel válogatta ki a lényegbevágó és hasznos ismereteket. Ez idő tájt Apaffy udvarában hosszadalmas vita folyt a bujdosó kurucok vezérének jelölése kérdésében. A fejedelem kitűnő emberismerő volt, Thököly lángeszét csodálta, és ezért őt jelölte erre a felelősségteljes posztra. Az ifjú vezér dicsőséges pályafutása 1685-ig, vagyis a török fogságig tartott. Erre az időre esnek sikeres hadjáratai. Bécs urait állandó rettegésben tartotta, ragyogó hadvezéri tehetségével ámulatba ejtette a külföld katonai köreit is. Thököly és vitézei között fesztelen, bajtársias viszony alakult ki. Esőben, hidegben, fagyban és hóban együtt táborozott csapataival, és gyakran megtörtént, hogy egy-egy sikeres ütközet után katonáival együtt ökörsütéssel, borozgatással töltötte rövidke szabad idejét. Életének fordulópontja volt az ország csodált és ünnepelt asszonyával, Zrínyi Ilonával, özvegy 1. Rákóczi Ferencnével kötött házassága. A világtörténelem kevés példát mutat fel arra, hogy egy nemzet életében fontos szerepet játszó házastársak olyan egyenértékű lelki és szellemi tulajdonságokai rendelkezzenek, mint Thököly Imre és Zrínyi Ilona. Hazaszeretetükkel legyőzték a sorscsapásokat, örömben, bánatban hűségesen osztoztak, és a magasztos cél elérése érdekében készek voltak a családi otthon melegét a bizonytalan kimenetelű küzdelem megpróbáltatásaival felcserélni. Sajnos, 1685-ben Thököly szerencsecsillaga letűnőben volt. Eperjes, Kassa, Sárospatak és Tokaj elvesztésével az akkori Felső-Magyarország is a császári hadak kezére került. Hadvezéri tudásával még helyre tudta volna ütni a kardján esett csorbát, ha időközben gróf Caraffa Antal tábornok agyafúrt meséje, — t. i., hogy Thököly a császárhoz pártolt át — nem indítja Ibrahim Szerdárt a kuruc király elfogatására. Hiába fojtotta meg a nagyvezér csúfos tettéért Ibrahim szerdárt, hiába került Thököly szabadlábra, hiába küzdött a ptroslobogós Munkács hős várasszonya, a török segítség hitelének és vele együtt Thököly hadiszerencsőjének vége volt. Tanulmányunk során nem bukkantunk olyan kútfőre, amely magyarázatot adott volna arra a kérdésre, hogy Kara Musztafa bécsi veresége után Thököly látnoki szeme miért nem vette észre a török hatalom véghanyatlását, noha Eszterházy Pál nádor 1683. március 18-án a megyéhez intézett felhívását neki is elküldte. A felhívás befejező mondata világosan kifejezte a nemzet túlnyomó többségének akaratát a török kiűzésére. 1690-ben Thököly sorsa valamivel javult. Köprill Musztafa nagyvezér egy új hadjárat tervét dolgozta ki. E terv szerint a törökök az Aldunánál indultak támadásba, Thököly pedig, akinek a még megmaradt kuruc seregét tízezer török harcossal megerősítették, Erdélybe tört. Thököly augusztus 21-én a zernyesti ütközetben legyőzte Heissler tábornok seregét, Teleki Mihály pedig, aki ötezer főből álló erdélyi csapatával az osztrákok oldalán vett részt a csatában, elesett. Heissler tábornok Doria császárt ezredessel a kurucok fogságába került, s röviddel a győzelem után Thököly Nagyszeben melletti táborában országgyűlést tartott, és magát Erdély fejedelmévé választatta, Persze a dicsőség nem sokáig tartott. Thökölyt még 1690 őszén a császári és erdélyi hadak Erdélyből kiszorították, de a hadjáratból mégis volt valami nyereség. Heissler tábornokért és Doria ezredesért a bécsi udvar hajlandó volt Zrínyi Ilonát — gyermekei nélkül — kicserélni, ami a török makacs ellenzésére csak 1691. május 13-án történt meg. A török zentai vereségével a karlócai békekötés után Thököly Imre nejével és néhány párthívével 1699 ben Konstantinápolyba költözött, de a bécsi udvar követelésére és Skerlet portai főtanácsos fondorlatára a nagyvezér úgy intézkedett, hogy a Thököly család véglegesen hagyja el Konstantinápolyi, és Kis Ázsiában Nikomédia, török nevén Iszmit városába települjön át. Ezzel a kurucok történetének egyik fejezete lezárult, hogy néhány évtizeddel később követhesse a másik, eseményeiben ennél is gazdagabb: II. Rákóczi Ferenc szabadságharca. H magyar Egy 1603-ból származó városi Jegyzőkönyv tanúsága szerint 1603. dec. 12-én iskolás diákok „eine christliche comediam“ kívánnak előadni. 1641-ben „néminemű Játékos németek“ fordultak meg Kassán. A helybeli színjátszás szárnypróbálgatásait fedezhetjük fel azokban a feljegyzésekben, melyek szerint „Schwaitzer Antalnál, a városi kávéház bérlőjénél Játék Darabok adattak elő“. A XVII. század dereka táján Kassán a Kisdy Benedek Jezsuita kollégium és a Református Főiskola növendékei vizsgák alkalmával színdarabokat adtak elő. Egész idáig nyúlnak vissza a kassai színjátszás kezdeti időszakának szálai. Feljegyzések szerint Rákóczi Ferenc fejedelem 1707. évi kassai tartózkodása alkalmával meglátogatott egy ilyen iskolai színielőadást és „további három óránál mulatott őfelsége“. 1781-ben a főúri társaság Kassára hozatta Mayer pesti német színigazgató társulatát, de a jezsuita kollégium nagyobb iskolai termében a városi tanács tűzveszélyre való tekintettel az előadást nem engedélyezte. Ekkor színkört építettek és így az 1781. esztendő a kassai színjátszás történeti dátumává vált. 1786-ban határozták el az állandó színház felépítését, melynek alapjait 1786-ban rakták le és 1789. novemberében minden különösebb ünnepség nélkül ( is adták rendeltetésének. Kassa lakossága akkor 7000 főre volt tehető. Egykori feljegyzések szerint az első állandó színház „a városnak játszószínét, tántzházát és tsinos kávéházát, sőt számos boltokat is magába foglaló nagy és nevezetes tekintetű szép épülete“. Ebben az időben a város polgárságának zöme és részben a főnemesség is németajkú volt, ezért a felépült színházban kizárólag német színészek játszottak. Történt néhány kísérlet a ma; gyár szó maghonosodására, ám ezek nagyobbára kudarcba fúltak Kassán. Hogy a magyar színészet később mégis teret nyert, abban Kolozsvárnak és Kassának jelentős szerepe volt. 1815-ben a pesti magyar színtársulat Miskolcra költözött és egy évvel később Murányi Zsigmond vezetésével Kassára rándult át. Ekkor, 1816-ban hangzott el először magyar szó a kassai színpadon és ez az év jelenti egyben a német színjátszás kizárólagos uralmának legalábbis egyidőre történő megszűnését. „A Pesti Nemzeti Játszó Társaság A Felsőség Engedelmével Kassán május 30-d‘ik napján 1816, ezen Szabad Kir. Városi Theátromtian elő-ád a Játszó Tagok különös segédeimével egy jelesebb Énekes-, Víg- és Szomorú- Játékokból kiválogatott QUODLIBETET két szakaszban. Az előadás kezdete 8-czadfél órakor“ — hirdeti az egykori plakát. A kor kritikusa így ír a megnyitó előadásról: „A ház tele van oly vendégekkel, ktk magyarul sem értenek, s ktk leealább a nagyobb tökélyre vitt mimikáért tapsolnak.“ Gróf Péchy József magyar főúr később Miskolcról szerződtet magyar színészeket Kassára és megkezdődik a magyar színjátszás fejlődése.
