A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1966-11-13 / 46. szám
/ mai művészeiből íuíyú vilakbau barom fogalommal találkozunk igen gyakran: a modernizmussal, a divatszerűséggel és a sznobizmussal. Amíg az első fogalomban a pozitiven ható tartalmat, az utóbbi kettőben az elutasítás kellemetlen mellékízét érezzük. A fentvázolt fogalmakra utalva az érzelmek és értékelések tekintetében az emberek kpzött nincs komolyabb ellentét. De mihelyt ezeket a kifejezéseket bizonyos művészi irányzatok és tünetek értékelésére akarjuk felhasználni, ellentmondásokba ütközünk. Egyesek egy bizonyos művészi irányzatot modernnek tartanak, mások csak divatnak hajlandók elismerni, s akik ezért az irányzatért kardoskodnak, azokat esetleg sznoboknak bélyegzik. Ennek az írásnak az a célja, hogy néhány gondolattal hozzájáruljon e fogalmak tisztázásához. A mai művészetben tipikus jelenség az újra és eredetiségre való természetes törekvés, ami valószínűleg összhangban van a művészet haladó törekvéseivel. A maradiak s az esztétikai konvenciók elleni harc egyidejűleg folyik a modern művészet érdekében folyó harccal. Ez a magától értődő és természetes fejlődési szempont ez az újra, eredetiségre való törekvés nem lehet a művészet kizárólagos célja. Az alkotó, feltáró elemnek szerves egységet kell képeznie a minőséggel. Karszemléletet legyőző új dologról van szó, ami egyidejűleg megőrzi művészi lényegét s legyőzi (persze nem abszolút, hanem dialektikns értelemben) a megcsontosodosást és a normákat. Az új, eredeti művészet azonban igazi modern és avantgárd művészetté csak minőségével válhat. A magában rejlő érték által, amit az elkövetkező nemzedékek a művészet fejlődésének szemszögéből nézve klaszszikusnak értékelnek majd. i Gyakran mondogatják, hogy a jelenlegi művészi áramlatok értékét lóknak a művészethez való viszonyát érijük. Lényegében a leegyszerűsített, nem alkotó jellegük, külső csillog-villogó termékek iránti viszonyról van szó. Mivel itt ellentét van a sznob lelkivilágának szegénysége és a művészet iránti képmutatás megnyilvánulása közt, ez a viszony nagyképűsködésben, mély érdeklődésszínlelésben, — tehát hazugságokban — jut kifejezésre. A sznob viszonyát a művészethez, mint kispolgáriságot jellemezhetjük, mint az esztétikai ízlés hiányát, esetleg kificamult ízlést, esetleg túl egyoldalú művészi és esztétikai műveltséget. A sznobizmus nem egyszerű, s külsőleg sem egységesen megnyilvánuló tünet. Egyrészt beszélhetünk itt valamilyen sznob-természetről, amelynek viszonya a művészethez tipikus. Másoknál csupán sznob-törekvést tapasztalhatunk, valamely műfaj iránt, esetleg csak életük egy bizonyos időszakában. A sznob-megr. ilvánulás hatásfoka különféle lehet. A sznob mindenekelőtt tolakodó és igyekszik mindenütt jelen lenni, ahol a művészet valami újat bemutat, főleg a főpróbákon, művészi kiállítások megnyitásán stb. A hangsúly itt az igyekvésen van: az önmutogatáson belső lelki szükséglet nélkül. A sznobizmus további fokozata az igyekvés, hogy minden áron művészi környezetben forogjon, mindenekelőtt a célból, hogy megismerje a művészek bizalmas dolgait, pletykákat tudjon meg róluk, hogy aztán az ismerőseinek hencegve elmondhassa azokat. S végezetül, a sznobizmus legmagasabb foka a sznoboknak a nyilvánosság előtti lármás fellépése, zord és demagóg ítélkezése, az uralkodó divat elvetése, az új megjövendőlése. S a sznob mindezt azért, teszi, hogy megmutassa, lépést tart a korral; sőt, hogy hatni tud a művészet feljődésére, és hogy valóban igazi mfiértő. A sznobizmus a művészet egészséges fejlődése szemszögéből nézve ne-MODERNIZMUS, sznobizmus, DIVAT majd az idő igazolja; vagyis, hogy a modern művészetet gyakorlatilag nem lehet objektiven értékelni, mivel az értékelésnél ennek vagy amannak az időszaknak a követelménye érvényesül, ez mindig csak részleges művészi szemléletet ragad ki, ami nem lehet objektive helyes. Ez a sajátos agnoszticizmus a jelenlegi művészi áramlatok objektiv értékeinek megállapításával kapcsolatban számunkra nem eléggé meggyőző, sőt, úgy tetszik, egyes művészi korszemléleteknek felel meg, amelyek abszolutizálják az újat és az eredetiséget, tagadják a hagyományokat, tagadják a művészet lényegének folytonosságát és egyidejűleg alig érdekli őket műveik vásárlóközönsége, lebecsülik vásárlóiknak a modern művészet iránti fogékonyságát. Szerintünk a tudomány jelenlegi színvonala lehetővé teszi, hogy tárgyilagosan és tudományos alapon értékeljük a jelenlegi művészeti irányzatokat, személyiségeket és egyes műveket. Tekintetbe kell venni egyes vásárlók művészi fogékonyságának törvényszerűségeit. Meg kell vizsgálni azokat a szociális tényezőket és feltételeket, amelyek ezt a fogékonyságot befolyásolják. S végül elemezni kell minden művészi áramlatot, mégpedig a műfajok és zsánerek strukturális váza törvényszerűségeinek szemszögéből, továbbá e műfajok kölcsönhatásának törvényszerűségeit. Ügy véljük, hogy ez a komplex szociológiai, pszichológiai és művészettudományi kutatás és elemzés lehetővé teszi, a körkövetelmény esetleges egyoldalúságának leküzdését, s ezáltal meglelhetjük a művészi értékek objektív értékeléséhez szükséges kritériumokat. E komplex tudományos elemzés egyidejűleg megállapíthatja, hogy egy bizonyos kor norma, vagy művészi elképzelés milyen viszonyban van az objektív igazsággal. Tehát ahhoz, hogy a mai új és eredeti művet modernnek, avantgárdnak nevezhessük, egyebek között meg kell vizsgálnunk esztétikai minőségét, és esélyeit arra, hogy divatos, keresett cikk legyen s pénzt hozzon. A tarka művészi áramlatok divatszerűségre való törekvésükben, hogy a piacon érvényesülhessenek, egymást igyekeznek túllicitálni. Ezt a célt szolgálják az alkotók körüli kisebb nagyobb botrányok, a zajos reklám, a különböző „mecénások“ és „menedzserek“ által kiadott „szeriózus“ cikkek és publikációk. Csaknem szabály lett, hogyha valamely mű vagy irányzat érvényesülni akar, annak divatszerűnek kell lennie, fgy hát nemcsak az értéktelen műalkotás lehet divatos, hanem az igazi, modern és művészi színvonalú alkotás is. A divatszerűség tehát nem lehet a művészietlenség kritériuma, annál kevésbé a divatos mű művésziességének. Ezt a kritériumot, amint mondottuk, egy bizonyos mű tudományos elemzésével tárhatjuk fel. Egészen bizonyos, hogy hasznos lenne, ha a tudomány a művészi divatszerűséget minden oldalról megvizsgálná, s ha ezt a tünetet az esztétikai nevelés érdekében igyekeznénk felhasználni a célból, hogy csak azok a művek és művészi áramlatok váljanak divatossá, amelyek a világ esztétikai megismerésében objektíve hasznosak. Amilyen mértékben nő a műértékek vásárlóinak esztétikai — művészi színvonala, s vele egyidejűleg: amilyen módon növekszik a művészek tudatos igyekvése, hogy a társadalom haladó (kommunista) fejlődésére közvetlenül hassanak, olyan mértékben csökken majd az eddigi, lényeges különbség a divatszerű és az értékes, modern művészet között leküzdődik a divatszerűség üres külsősége, s a döntő a mű esztétikai lényege lesz. Nem táplálunk illúziókat az irányban, hogy e divatszerűségben a változást rövid időn belül elérhetjük. Ezt végérvényesen és tartósan csak az új szocialista művészi kifejezésmód kialakításával tudjuk elérni. Azonban már most céltudatosan mindent meg kell tennünk, hogy a divatszerűség negatív befolyása az esztétikai ízlésre mérséklődjön, és hogy a divatszerűség pozitív vonásait az esztétikai nevelés keretében a munka és az életkörnyezet kulturálttá és széppé tételénél felhasználhassuk. Társadalmilag igen jelentős termék, s egyidejűleg a művészi divatszerűség hordozója és propagátora a művészi sznobizmus. Ez alatt a vásárgatív társadalmi tünet. A zajongás és lárma, amit a sznobok a divatszerű, s emellett művészileg értéktelen irányzatok és alkotások körül csapnak, azt a látszatot keltheti, hogy ennek a divatos áramlatnak megvan a maga kvalifikált publikuma. S ez olyan hatással lehet egyes kritikusokra, hogy ezt a divatos áramlatot, vagy művet propagálják, s más, objektíve értékesebb, de nem oly zajos művészi áramlatok, személyiségek elé helyezzék A sznobizmus ellen harcolni csak a művészi megnyilvánulások tudományos értékelésével lehet, figyelembevéve a művészeti irányzatok objektív hozzájárulását a társadalom haladásához és fejlődéséhoz. Rámutattunk arra, hogy a divatszerűség és a sznobizmus nem egységes, s jelentősen differenciált tünet. Tudjuk, hogy nem elég a sznobizmus tartalmának és terjedelmének bizonyos körülhatárolása. Szükséges és hasznos lesz e tüneteket szociológiailag és pszichológiailag, összetettségünkben oly módon megvizsgálni, hogy e kutatás eredményeire alapozott kultúrpolitikai beavatkozás segítsen az esztétikai kritériumok és tényezők fokozatos keresztülvitelében, mindennapi életünkben. Arról van szó. hogy e túlnyomórészt leértékelő fogalmakat érett és a Hét irodalmi melléklete46. megfontolt alapon csak azokra a tünetekre használjuk, amelyek ezt megérdemlik, nehogy kézlegyintéssel csak divatszerűnek és kevésbe értékesnek bélyegezzük mindazokat a műalkotásokat, amelyeket az általános ízlés nem szokott meg, de azok ennek ellenére a művészethez hozzájárulást jelentenek. Hasonló módon kíméletesen kell eldönteni, hogy az új művészi irányzat lelkes és zajosabb helyeslőinek tetszésnyilvánítását sznobizmusnak, tehát hamisnak, nem őszintének és felületesnek vegyük-é, hiszen a valóságban az illetőnek az új érték iránti mély meggyőződéséről és átérzéséről lehet szó. Kizárólag a tudományos elemzés, a tárgyilagos érvek és az ellenérvek tekintetbevétele teszi számunkra lehetővé a mai művek és alkotóik helyes értékelését, de a vásárlóközönségét is. A vásárlóközönség esztétikai ízlésének nevelése érdekében, de a mai művészet alkotóinak a kommunista eszme szellemében való helyes befolyásolása érdekében nagyon fontos az új, s emellett értékes mű megkülönböztetése az új, de egyidejűleg felületes, művészileg értéktelen művektől. Az előbbit minden módon támogatni kell. Értékeljünk minden művészi megnyilvánulást, s mutassuk ki valóságos értékeit. Nem a liberalizmus, nem az előírás, hanem a tudományos alapokon nyugvó objektív értékelés járulhat hozzá szocialista művészetünk haladó fejlődéséhez, és vásárlóközönségünk esztétikai neveléséhez. Doc. MICHAL HRUSKOVIC ' Megjelent a Predvoj 42. számában.