A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1966-10-30 / 44. szám
NAGY IRÉN: Napfényes Sokáig azonosítottam magam Byron mondásával: „Akit az •istenek szeretnek, fiatalon hal meg“. De amikor Santa Monlcából elindultunk le egészen a mexikói határhoz, San-Dlegóba, módosítottam ezt a mondást a következőképpen: „Akit az istenek szeretnek, utazni engedik . Juan Rodriguez Cabrillo spanyol lovag 1542- ben szállt partra ebben az öbölben, s a tengerparti sétányon tábla hirdeti emlékét, az első fehér emberét, aki meglátta ezt a csodálatos vidéket. Jó lenne tudni, vajon milyen ember volt ez a dón Cabrillo? Kegyetlen conquistador, aki tüzzel-vassal irtotta az őslakó Indiánokat? Vagy volt szívében fogékonyság a szépség Iránt? Milyen lehetett ez az öböl több mint négyszáz évvel ezelőtt? Ma azt mondják, ez a világ legszebb helye, s én csak álltam szótlanul és hallgattam a Csendes-Óceán ritmikus hullámverésének moraját. Négyszázhuszonnégy évvel ezelőtt dón Cabrillo Itta magába e táj szépségeit, mert ha aranyat harácsolni Jött és vér tapadt Is a kezéhez, ekkora szépség előtt le kellett borulnia. Vasárnap reggel Indultunk útnak, s a házból kalapban, sapkában kellett a nőknek kilépni, a szomszédok félrevezetése miatt. Hadd higgyék azt, hogy templomba megyünk. Kaliforniában ugyanis, spanyol szokás szerint, nők fedetlen fővel nem léphetnek be a templomba, kalapot, sapkát vagy fátyolt kell a fejükre tenni. A fejre bdrított, válllg érő fehér vagy fekete fátyol modern ruhához viselve eléggé groteszk, de senki sem mosolyodlk el e látványon. A vidéki amerikaiak — legalább Is ami a felszínt Illeti — nagyon vallásosak, százféle felekezet és szekta működik a nálunk is Ismert vallásokon kívül, és a szomszédok nem veszik Jónéven, ha valaki sehová sem tartozik. Vasárnap csak Istentisztelet után Iliik kirándulni. A Csendes-óceán partján mentünk lefelé: Hermcisa Beach, Redondo Beach, Palos Verdes félsziget. Jobbfelől a tenger, balról a kaliforniai olajmezők. Mint valami óriás szúnyogok, amelyek szünet nélkül éjjel-nappal szívják a föld vérét, olyanok ezek az olajszlvattyúik. Kaliforniába még mindig özönllk a nép az Egyesült Államok más részéből, naponta hatszáz ember telepedik itt le. Az aranymező ugyan a múlté, de Itt van az olaj, azonkívül a rakétaipar, s nem utolsó sorban a mezőgazdaság. Mérföldeken át bekerítetten narancsligeteken keresztül vezetett az út, 'ki is szálltunk, hogy egy bokor tövében fényképeket csináljunk, gusztusom Is támadt egy narancsra, de csodálkozva néztek rám kísérőim. Szegény országúti cseresznyefáinkra gondoltam, hányán megdézsmálják érés idején. Laguna Beach után, amelyről megtudom, hogy a milliomosok nyaralója, egv név üti meg a szemem: San Juan Capistrano, ismerősen cseng, s nem tévedek, valóban Kaplsztrán János ferencrendl szerzetesről, a magyar történelem nevezetes alakjáról nevezték el ezt a helyet. Persze ott nem tudják, hogy Kaplsztrán Szent János a törökök elleni kereszteshadjárat vezére volt, s Nándorfehérvárnál a már-már elveszett csatát Hunyadi János és az ő Izzó lelkesedése fordította világraszóló győzelemmé. Szerzetes ruhában, karddal a kezében áll a San Juan Capristrano Miss'o udvarán szobra és csak nagyritkán Idelátogató magyarok tudják, miért került a kard és a pajzs a szerzetes kezébe. A misszióstelep, amely egyben spanyol erődítmény Is volt, 1770-ban épült. 23 hasonló m'sszlóstelepet tartottak fenn a spanyol hódítók Kaliforniában. Ki tudná eldönteni, mi szebb: a dús aranyozásé, pompásan berendezett tempplom, vagy a kert, a szökőkúttal, díszbokrokkal, szfnpompás virágokkal. A misszió többi dohosfalú épülete üres. Elhagyottak a kaszárnyák, az erőd, melyre valóban nagy szükség lehetett az időnként fellázadó indiánok ellen. A börtönök vastag falat ablaktalan helyiségek, ahol azok az Indiánok sínylődtek, akik megelégelek a szelíd Krisztus szolgálnak véres uralmát, és titokban saját isteneiknek áldoztak. Romantikus a régi indiántemető, a szerzetescellák é'3 tanulószobák meg a külön kis templom az Indiánok részére. (Már akkor kezdődött a faji megkülönböztetés?!) Kemény küzdelemről tanúskodnak ezek a falak, át kellett nevelni egy népet, amely embert ölni csak Istenek kívánságára volt hajlandó, s nehezen értette meg, hogy a szelíd Isten követői másért ölnek: csillogó fémért, aranyért, ezüstért. Ma a misszió körül modern lakótelep terül el, a civilizáció minden kényelmével felszerelt házak, vendéglők, boltok, s mégis, ha egy tűzr vész támadna Itt a huszadik század Amerikájának minden nyomát elsöpörné és maradna az Indiánok vérével és könnyével öntözött téglafal. Érdekes, mindenki azt állítja, plakátok és reklámtáblák hirdetik, hogy San Juan Caplstranoba minden évben március 19-re érkeznek meg a fecskék és október 23-án, Kaplsztrán Szent Tános halálának napján egvszerrs távoznak el. Valóban így van-e, nem tudtam róla meggyőződni, de Kaliforniában esküsznek rá. Tovább Indultunk dél felé, s hogv az Időből ki ne fussunk, több helven nem álltunk meg lan Dl egoig. A városba érve már délre Járt az Idő c m'vel a 'világ legnagyobb állatkcetjére voltunk elsősorban 's kiváncsiak, városnézésre nem sok Idő maradt. De hogy mégis legyen némi áttekinportokon tésem San Dtegoról, felmentünk a Cabrlllo-félszigetre. A Cabrillo-félszlget egy kisebb hegynyúlvány, úgyhogy a tetejére érve elénk tárul teljes szépségében a város és a kikötő. A hajók füstje nem ér fel Idáig, a hajókürtök hangja nem halllk Ide, az autóik Is hangtalanul slklanak fel a platóra. Nyugalom, csend, béke. Felmegyek a kilátótorony rengeteg lépcsőjén, hogy még nagyobb darabot láthassak a táj szépségéből, s aztán lenézek a domboldalra. Száz és száz, ezer és ezer kőtábla áll katonás rendben egymás mellett. Ha minden tábla helyére egy embert képzelnék, egy hadsereget tenne kJ. A gondolat önkéntelenül ötlött fel bennem és nem tévedtem. Valóiban egy hadsereg volt ott, de holtan. Katonatemető. A világ bármely részén elesett amerikai tengerészgyalclgosokat hozzák ide örök pihenőre. S a kőtáblák egyre szaporodnak a tengerre néző dorftboldalon. Amerikában a méretek óriásiak, s ezért gondolom, nem tévednek, amikor azt állítják, hogy San Dlegoban van a világ legnagyobb állatkertié. Bejárni gyalog, lehetetlenség, kis nyitott autóbuszokon viszik körbe a látogatókat. S a jármű vezetője — ezt már több helyen Is megfigyeltem — egyben Idegenvezető Is. Előtte a mikrofon s a magyarázatot hangszóró továbbítja a közönségnek. Az emberi munkaerő tökéletes kihasználása mindenütt. Szerencsém volt, mert vezetőnk nem csak szárazon közölte velünk az adatokat, Ismertette az állatokat, hanem szellemes megjegyzésekkel tarkította előadását. Az egyik állat előtt például azt mondta: Afrikából származik ugyan, de olyan komor a képe, mint egy északamerikai adófizető polgárnak. És Igv tovább, sajnos nem győztem megjegyezni, mert m're az egyik megjegyzést lefordították, mér felharsant a nevetés a következő szellemesség nyomában. Az autóbuszról leszállva elhatároztam, hogy a kígyókat alaposabban megnézem. Irtózattal vegyes kíváncsisággal figyeltem a mozdulatlanná dermedt, összecsavarodott, embervastagságú hüllőket, amelyeknek hosszá1 csak mozgás közben lehetett volna megállapítani. A pingvinek úgy tipegtek, mint valami feketekendős anyókák, a flamingóik rózsaszínű tollrulhéban pompáztak, de ki tudná felsorolni valamennyi állatot. A gorillához egy csomó lépcsőn kellett lemenni, mert egy mélv sziklahasadékban volt. a szállása. Amikor leértünk, éppen sétált. Sötét szőre, meggörnyedt tartása nem mutatott semmi emberit. Aztán szemben a nézőikkel leült. Igv ülőhelyzetben megdöbbentő volt... ha egy széket tehetnék alája... de hiszen az ember seen ül nagyon régóta széken ... 1 A gorillától nem lehet gyorsan elmenni. Dermedten állunk és bámulunk, a gorilla is néz komolyan és méltóságteljesen. Határozott érdeklődéssel figyel bennünket, vajon gondol valamit magában? „Talán azt hiszi, hogy mi vagyunk neki kiállítva!“ — mondja társaságunk egyik tagja, s erre mindnyájan elnevetjük magunkat. A gorilla meg se rezzen, csak ül és értelmes szemmel flgvel. Lehet, hogv akkor kezdődött az emberrévá'és, amikor egy majom megtanult nevetni? ...
