A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)

1966-10-23 / 43. szám

i MIKÓTS I. ROBERT: Kaland a gyepűn A honfoglaláskori kalandozások csillaga rég lehanyatlott, s a kaland szó igazi értelmét ma már csak a regényekből ismerjük. A gyepűről pédig bizonyára kevesen tudják, mi is volt tulajdonképpen: az a bozótból álló kerítés, amit helyenként még ezzel a névvel illet a magyar, csak korcs utánzata az egykori, őserdővel, mocsárral, ingovánnyal borított ország­határoknak. Kapuvár a nevét onnan kapta, hogy a közép­korban átkelőhelyül szolgált az egyébként járha­tatlan nyugati gyepűn. A körülötte elterülő Rá­baköz ugyanahhoz a tájegységhez tartozik, amely­hez a mi Csallóközünk - a Kisalföldhöz. Nem csoda tehát, ha a Csallóközi Dal- és Táncegyüttes barátságot kötött a kapuvári földművesszövetke­zet táncosaival, vendégül látta őket, majd egy koraőszi szombat délután portyát indított a Fer­tő-környéki határvidékre. Dunaszerdahelyröl a nagy autóbusz még majd­nem üresen indult: a vezetőkön, kísérőkön kívül csak néhány zenész és két szólóénekes ült ben­ne. A szerdahelyi tánccsoport tagjai a pótkocsi­ba szálltak. A ruhás ládákkal, kellékekkel meg­rakott teherautó Medvénél járhatott már, amikor a pótkocsis busz megállt a nagymegyeri kultúr­­ház előtt. Az együttesnek ugyanis csak a tánc­csoportja és a zenekara szerdahelyi, énekkara Nagymegyerről való. A dalosok aztán minden üres helyet elfoglaltak, s az árviz sújtotta Kulcso­don keresztül - egy év alatt, hogy rendbe jött a falu! - elértük a medvei hidat. A határon a kapuváriak küldöttsége fogad. Ne­gyedórán belül Győrött vagyunk, majd Sopron felé haladva csinos, rendezett kisvárosban kötünk ki. Kapuvár.- A kultúrház nagytermének pompás az akusz­tikája - figyelmeztet még útközben Horváth Re­zső, aki a dunaszerdahelyi Járási Népművelési Ház képviseletében már járt erre; - akármilyen halkan beszélnek a színpadon, a leghátsó sorok­ban is jól hallani. Am nem csupán az akusztika nagyszerű - az egész terem, az egész kultúrház az: modern és ízléses, minden igényt kielégít. S a kapuvári kö­zönség? Percek alatt a szivünkbe férkőzött: a ta­nácselnök, aki üdvözlő szavaiban elárulta, hogy Vágóról származott a Dunántúlra, a kultúra és a közélet irányítói, akik gondoskodtak róla, hogy két üzlet szombaton estig maradjon nyitva a csalló­közi vendégek tiszteletére, a városi múzeum igaz­gatója, aki készségesen nyújtott fölvilágositást Kapuvár történetéről, meg a mintegy háromszáz főnyi közönség, amely oly forrón, oly lelkesen, oly szűnni nem akarón tapsolt. Az esti föllépés után későn vetődtünk éjjeli szálláshelyünkre, a Sopron közelében, kies vidé­ken megbúvó Balf-fürdőbe. Vasárnap délelőtt Sopronba rándultunk ki. Remek idegenvezető ka­lauzolt el a fertőrákosi kőbánya monumentális pillérei közé (ahol eddig már három magyar fil­met forgattak), s szakszerűen elmagyarázta az elénk tárulkozó Fertő-tó föld- és természetrajzát, gazdasági jelentőségét, múltját, jelenét és jövő kilátásait. Sopronkőhidán megálltunk a fegyház előtt, amelynek falai közt negyvennégy karácso­nyán Bajcsy Zsilinszky Endrét kivégezték. Maga Sopron pedig külön könyvet, de legalábbis külön riportot érdemel: Magyarországnak alighanem ez az eredeti alakjában legteljesebben megmaradt, legpatinásabb városa. Ebédünket már Fertődön tálalták, Haydn egy­kori lakóházának tőszomszédságában. Az Ester­házy hercegek nyári rezidenciájához valamikor színházépület is tartozott. Ma a régi lovardából készült moziterem várja a vendégszereplő együt­teseket. Kastélynézés után azonnal kezdődik az előadás. Zeng a dal, dobognak a csizmák, s Banyák Ist­ván hattagú népi zenekara kitünően játszik. Az énekkart Jarábik Imre vezényli, mivel Ag Tibor karnagy most Érsekújvárod időz a Magyar Taní­tók Központi Énekkarával. (Itt megjegyzendő, hogy a nagymegyeri kórus a központi tanítókórus­nak egyik legfontosabb bázisát jelenti: heten vannak, akik mindkét énekkarnak tagjai.) Műsor közben a dalosokat faggatom: hogy tetszik ne­kik ez a munka, az utazgatás, mit kifogásolnak? .1 A csallóköziek a soproni Tűztorony alatt- A tagok rendszertelenül járnak próbákra - panaszkodik az egyik csalogány, Kiss Marika egészségügyi nővér. Kolléganőjével, Puha Júliá­val, meg néhány tanító- és óvónővel a megyeri kórus legfiatalabb nemzedékét képezik. A várko­­nyi óvodából hazalátogató Cséfalvay Joli, akit az édesapja hozott az énekkarba, még hozzáteszi:- Több tanító kezdett járni közénk, de idővel elmaradoztak. Föllépéseinken csak akkor vesznek részt, ha a nézőközönség soraiban nagyobb funk­cionáriusok, ülnek. Eöllős Zsuzsa első éve tanít, s a központi tani­­tókórusba is be szeretne jutni.- Persze, ha fölvennének is, Megyeren tovább énekelnék - jegyzi meg. Rácz Jenőné alapító tagja a kórusnak (férje nem tiltja, hogy az énekkarba járjon, inkább biztatja); az énekkar fellépései közül ezt a mos­tani utat értékeli a legtöbbre. Kovács Lászlóné a legszívesebben Gombaszögre emlékezik vissza. A férfikar szinte egytől-egyig idősebbekből áll. A megyeri fiatalemberek, úgy látszik, húzódoznak az énekléstől. (Kiss Marika ígéri: - Majd teszünk róla, hogy ne húzódozzanak!) Pedig Nagymegyer gazdag dalos-múltra tekinthet vissza: még a szá­zadforduló táján alakult a községben két feleke­aHét irodalmi melléklete43. zeti énekkar, s ezek kisebb-nagyobb megszakítás­sal egész a második világháború végéig működ­tek. Amikor Megyer járási székhellyé vált, a kato­likus énekkarból fejlődött ki a világi kórus, Kulcsár Rezső és mások irányításával. A duna­szerdahelyi járáshoz való visszacsatolás után azon­ban a kultúrház énekkara szétesett. Három évvel ezelőtt Ag Tibor vette kézbe a megyeriék ügyét, s a dalosgárda azóta szépen dolgozik. Csak a férfikart sikerülne föltölteni fiatalokkal! Horváth Feri bácsi családostul tagja a kórus­nak. Ö maga valamikor még Nagyszombatban kezdte az éneklést. Mikulás Schneider-Trnavsky keze alatt. A régi megyeri dalárdákban is szere­pelt, s most feleségével és négy lányával, mond­hatni, az együttes törzskarának számít. De a töb­bi férfi, Cséfalvay Béla, Morva Géza, Rákócza Ferdinánd, Kubicsek Lajos, Nagy Albert, Jankó Gyula is régi dalos immár, nem egy közülük a húszas évektől énekel. A tánccsoportban fordított a helyzet. A tánc a fiatalok kiváltsága, négy évnél tovább ritkán marad meg valaki táncosnak: a fiúkat elszólitja a katonaság, a lányok férjhez mennek.- A gyerekek komolyan veszik a próbákat, a fegyelem jó, noha hetente kétszer járunk össze — mondja a tánckar vezetője, Quittner János. — Sajnos, ez idén három táncosunk vonul be kato­nának.- Sok szabad időnk rámegy, de megéri - szól Berták Jenő, az egyik regruta. — Nagyon jó kol­lektíva ez a mienk. Én Somorjáról utazom a pró­bákra, föllépésekre. Szeretem a táncot. A kato­naságnál is jó lenne folytatni. Kukucs Mátyás, aki ugyancsak angyalbőrbe készül, szintén így vélekedik. Berták Sándor már túl van a katonaságon; a csoport szellemével ő is elégedett. Az öltözőben szlovák szót hallok. Két szlovák lány-ápolónők a dunaszerdahelyi kórházban - már néhány éve tagja az együttesnek.- Hová mentünk volna? - kérdi a mosolygós Magda Mikulcová. - Szerdahely kisváros, szabad időnkben unatkoztunk, szlovák gárda híján belép­tünk hát a magyar tánccsoportba. A Banyák-zenekar, amely oly szivvel-lélekkel tud muzsikálni, három éve működik a dunaszerda­helyi Járási Népművelési Ház mellett. Eddig a helybeli kávéháznak is odakölcsönözték a zené­szeket, ezentúl csak a Népművelési Ház alkal­mazza őket. Banyákéknak tetszik ez a státusz, a közönség beleegyezését pedig a sok vastaps bizo­nyítja. Fertődről este érünk Kapuvárra, s vacsora után máris indulnunk kell haza. Az énekesek, táncosok reggel munkába mennek. Győrön és Mosonma­gyaróváron keresztül a rajkai határállomás felé igyekszünk, mivel a medvei vámházban éjjel nincs szolgálat. A Pozsonyig tartó háromórás utat csak­nem egyhuzamban végigénekeljük. Tetszett a portya, megérte kiruccanni. Kalandozó őseink ezer év előtt idegen országokból arannyal, zsák­mánnyal, hadisarccal tértek vissza. S gyűlölettel vegyes rettegés kísérte őket. Mi csak a gyepűig, a mocsaras, ingoványos Fertő vidékéig merész­kedtünk, s táskánkban nem hozunk egyebet egy­két emléktárgynál. De fülünkben baráti szavak zsongnak, viharos tapsok zúgnak, s szívünkből dalt fakaszt az őszinte öröm. Az énekkar veteránjai Ag Tibornéval TÓTH DEZSŐ felvételei I

Next

/
Oldalképek
Tartalom