A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1966-10-23 / 43. szám
Alsósztregovai jegyzetek Fftszerknsztrt Major Ágoston Postafiók C .»HU. tnlníon 533 (14 Terjeszti a Posta Hírlapszolgála ta, előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levelkézhesítö. Szerkesztőség: Bratislava, Jesen ského 9. Külföldre szóló előfizetéseket el intéz: PNS ÍJstredna expedíció tlaée.. Bratislava, Gottwaldovo nám. 48- VI í. Nyomja a PRAVDA nyomriaválla lat, Bratislava, Stárova 4. Előfizetési díj negyed évre 19,50 Kos, fél évre 39. Kés, egész év re 78, Kés. Kéziratokat nem őrziink meg és nem küldünk visz SZ8 K 07*01240 Régebben, sihederkorunkban, amikor még jobban győztük tüdővel és lelkesedéssel, biciklin érkeztünk Alsósztregovára. Akkor is ősszel jöttünk, holott még nem tartottuk számon a Madách-évfordulót - egyszerűen csak a kerékpározáshoz alkalmasabb az enyhe időjárás, s hangulatunkhoz is jobban illett az őszi levéihullás, a sárgult lombok megdöbbentő mélabúja. Szeptember végén, vagy október elején, leginkább vasárnap reggel, felpattantunk kedves „csikónkra" s elindultunk észak felé. Négy kilométer után Szklabonyán voltunk s a kerítésre könyökölve sokáig néztük a Mikszáth-emléktáblát, melyet már ezerszer láttunk, szövegét betéve tudtuk, ismertünk rajta minden karcolást, minden kőszemcsét. Aztán irány: Alsósztregova... I Később itt feküdtünk a dombon, a síremlék előtt, fűszálat rágcsáltunk s tekintetünket nem tudtuk levenni a karcsú bronzszoborról, amely akkor koszorútlanul, testén golyóütötte sebekkel, mint valami harsány kiáltás vágódott belé a makulátlanul kék égboltba. A kis akácerdő néha-néha megrázta magát s zizegő, aranyos érmeket szórt ránk. „A célt, tudom, még sokszor el nem érem", dünnyögtük halkan. Akkoriban havonta egyszer elolvastuk a Tragédiát. A felét se értettük, mégis mint a varázsigét, idézgettük súlyos mondatait, birkóztunk velük, hátunk borzongott belé. Szerzőjét tartottuk a világ első varázslójának. Tizenhat évesek voltunk. Jóska lakatosinas, én hatodikos gimnazista. Madách még nem volt egyikünk számára sem tananyag. Több volt: barátságunk katalizátora. II. Most ismét itt fekszem a dombon, a síremlék előtt s egy fűszálat rágcsálok. A gyerekek - losonci és fülek! gimnazisták - furcsa, gyanakvó szemmel néznek rám, de még a felnőttek szeméből Is hideg értetlenség süt felém, nyilván tiszteletlenséget látnak a dologban. Azért jöttünk: ide, hogy megkoszorúzzuk a síremléket, hogy hódoljunk a géniusznak s Íme valaki itt heverészik az őszi verőfényben, tiszteletlenül füvet legel s még mormog is hozzá... I Szeretnék szólni és mentegetni magam, de az még nagyobb illetlenség lenne most, az ünnepi beszéd kellős-közepén. Feltápászkodom hát, ruhámról leverem a hervadt leveleket s megkerülöm a síremléket Újra megállapítom, hogy Adám testén behegedtek a. sebek, hogy a nagy háború emlékét már csak a forradások őrzik, s hogy ebben a pillanatban az emlékmű előtt mintegy kétszáz fiatal, éptestű Adám és Éva hallgatja az ünnepi beszédet. Lehetnétek itt többen is, gondolom kissé elégedetlenül, itt lehetnének a zsélyi, ipolybalogi, nényei, bússal kisdiákok, eljöhettek volna o leszenyei, kővári, csábi, múlyadi fiatalok is. No és o felnőttek? Oe aztán újra eszembe jutnak azok o régi őszök, amikor a fényes dombra ketten baktattunk tel Jóskával, verejtékező homlokkal s éppily piros arccal, mint a tiétek, holott ti már autóbuszon jöttetek. A különbség, hogy ti már legalább kétszázan vagytok. „A célt tudom, még sokszor..." stb. III. Megértem ám szemrehányó pillantásotokat Ti valóban nem heverészni, tűnődni, ábrándozni jöttök ide. Hiszen már harmadik napja tartanak Losoncon, Füleken és itt az ünnepségek: a Madách-napok. Irodalmi összejövetelek, az irodalmi színpad bemutatója, képkiállitás s most ez a koszorúzás. Szerény keretek között, az igaz, mégis látszik, hogy ti már többen vagytok, többet mertek és tudtok. Ha csak Szabó Gyula kiállítására gondolok a losonci városházán, elégedett lehetek veletek. A ti kezdeményezésetekre jött létre. Szabó Gyula európai rangú művész. A megszállott művészeknek abból a fajtájából, akik közé Madách is tartozott Akik számára egyetlen megformálásra méltó téma létezik: a küzdő, élniakaró, életreitélt Ember. S most eszembe jut az a beszélgetés, amit tegnap este folytattam Szabó Gyulával. „Mi érdekeljen még engem az emberen kívül - kérdezte - talán a kozmosz, a bajaink és örömeink, egyszóval az életünk iránt hátborzongatóan közömbös kozmosz? Nem. Csak az ember, csak az ember élete. Minden művész legfőbb feladata: minden reménytelenség, kétségbeesés ellenére sugározni a hitet, hogy: „Ember küzdj és bízva bízzálI" Szabó Gyula első losonci kiállítása is ezt a hitet szuggerálja a látogatóba. fgy szinte jobban és szebben illusztrálja a Madách-napokat, a madáchi mondanivalót, mint, ahogy a rendezők elképzelték. S mindezért nektek is köszönet jár, kedves, losonci fiatalok. ZS. NAGY LAJOS
