A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1966-10-16 / 42. szám
oc 2> N-» oc a magyar äs,r Dél-Szlovókiában a földbirtokosok érdekeit szolgáló bürokratikus állami apparátus és a csendőrség önkénye elnyomta a dolgozóknak társadalmi helyzetük megjavítására irányuló kísérleteit. Hiányoztak a szakiskolák, melyek lehetővé tették volna a dolgozók jobb képesítést. A München' előtti Csehszlovák Köztársaság burzsoá viszonyai között a monopóliumok kizsákmányoló politikájának hatására Dél-Szlovákia gazdasági elmaradottságában, társadalmi és osztályviszonyaiban nem állott be nagyobb változás. Például 1937-ben Szlovákiában a lakosság 56,82 %-a a mezőgazdaságban dolgozott (Csehországban csupán 24,1 %-a), a magyar lakosság 68 %-a azonban 1945 után is mezőgazdasággal, foglalkozott. Ebből is látható, hogy a magyar nemzetiségi kérdés elsősorban parasztkérdés volt. A magyar dolgozó parasztság a cseh burzsoázia és a saját burzsoáziája részéről megnyilvánuló kettős elnyomás alól csupán a cseh és szlovák munkásosztállyal összefogva és a proletariátus diktatúrájáért folytatott harc útján szabadulhatott fel. Ezt az utat mutatta a CSKP, és erre az útra léptek a munkások, a mezőgazdasági proletariátus és a magyar kisparasztoknak egy része. A magyar lakosság bizonyos rétege azonban egyre jobban a magyar uralkodó osztályok burzsoá-nacionalista irányzatának hatása aló került. A magyar uralkodó osztályok, főképpen 1933 után, gyorsan egységbe tömörültek, egy részük rokonszenvezett a hitleri fasizmussal. A magyar lakosság e része a nemzetiségi mozgalom vezető tényezőit a nagybirtokosokban, a kulákokban és a régi magyar polgárság egy részében látta, mely Dél-Szlovákia elmaradt kis városkáiban lakott, és kihasználta a magyar lakosság kispolgári, paraszti jellegét. Az említett erők tartottak a csehszlovákiai munkásosztály növekvő egységétől, a dolgozók együttműködésétől és a csehszlovákiai forradalmi mozgalomtól, melyben a CSKP vezetésével a magyar nemzetiségű munkásság és o magyar mezőgazdasági proletariátus is részt vett. Féltették kiváltságos helyzetüket, uradalmaikat; meg akarták tartani a dolgozók feletti korlátlan hatalmukat. Ezért arra törekedtek, hogy fenntartsák az egész magyarság egységét a cseh és a szlovák dolgozókkal szemben. A Magyar Nemzeti Párt, később az Egyesült Magyar Párt vezetői - Eszterhózy, Szent-lstványi, Szüllő, Jaros — a cseh nagyburzsoózia elnyomó politikáját és a tulajdonképpen csak a magyar burzsoáziának adott kisebbségi jogokat ügyesen kihasználták a szélsőséges nacionalista eszméktől áthatott gyűlölet szítására a csehek és szlovákok ellen. Ebben a magyar kormány utasításaihoz igazodtak, amely a trianoni szerződés után nem akarta elismerni az új Magyarországot („Csonka Magyarországnak" nevezték) és a „Nem, nem, nem, soha" jelszóval követelték a Csehszlovák Köztársasági déli területeinek visszaadását. Lényegében az egész „Felvidékre", egész Szlovákiára igényt tartottak. A magyar kormánykörök evégett 1919 után egész sor akciót kezdtek, és a Csehszlovák Köztársaság feldarabolására törekedtek. Ebben a szlovák szeparatista politika is segítségükre volt. A nemzetiségi ellentétek a München előtti Csehszlovákiában a gazdasági Válság éveiben (1930—1934) és a fasizmus németországi uralomra jutása után éleződtek ki. Hitler a. nemzetiségi megosztottságra alapozta Csehszlovákia elleni terveit. A németországi, magyarországi és lengyelországi fasizmus számított a csehszlovákiai nemzetiségek elégedetlenségére, valamint a nacionalista, szeparatista és irredenta irányzatokra, melyeket külföldről szítottak és gyakran ugyanonnét irányitottak. A cseh nagyburzsoázia kizsákmányoló politikája, a szlovák ludák burzsoázia s szuperatista törekvései folytán kialakult helyzet, valamint a fasiszta Németország, Horthy-Magyarország és a Beck-féle Lengyelország uralkodó osztályainak agresszív politikája megteremtette München és az 1938. november 2-i bécsi döntés objektív feltételeit. Szlovákia déli területeit elszakítoták Csehszlovákiától. Csak a CSKP ismerte fel és mutatta meg e nehéz helyzetből a kivezető utat. Keletkezésétől kezdve harcolt valamennyi nemzetiségű dolgozó kizsákmányolása ellen. A Dél-Szlovákiábon végbement osztályharc során igyekezett létrehozni a szlovák és magyar dolgozók a tőke uralma elleni harcának egységét. A CSKP befolyása nagy volt Dél-Szlovákiában főképp a mezőgazdasági proletariátus között, amelynek erejét a csehországi és szlovákiai ipari proletariátus segítségével megsokszorozta. Soraiban harcoltak a magyar dolgozó nép legjobb fiai, Mejor István, Steiner Gábor, Mező István és a dolgozók további szervezői. 1935 után, amikor a köztársaságot a fasizmus fenyegette, a CSKP abból az elvből indult ki, hogy mindkét nemzetet és nemzetiségeket meg kell védeni a fasiszta leigázástól, mert a fasizmus a dolgozók kizsákmányolásának még kegyetlenebb formája, mint a burzsoá Csehszlovákia volt. A CSKP jól tudta, hogy Horthy-Magyarország nem a csehszlovákiai magyar dolgozók szociális vagy nemzeti érdekeit akarta megvédeni, hanem területi agresszióro törekedett. Ezért még nagyobb mértékben támogatta o magyar dolgozók nemzeti, szociális és kulturális követeléseit, s a cseh, szlovák és magyar dolgozók egységes fasisztaellenes fellépéséért szállt síkra. A párt álláspontját a Komintern VII. kongresszusa (1935) és a CSKP VII. kongresszusa (1936) fogalmazta meg. Követelte a nemzetiségi elnyomás megszüntetését a cseh burzsoázia részéről, a demokráciaellenes törvények hatálytalanítását, a rendőr- és a csendőrterror megszüntetését, kenyeret és munkát követelt a munkanélkülieknek, úgyszintén követelte Eszterházy, Pálfy és a többi irredenta uszitó földbirtokainak elkobzását és az így nyert föld ingyenes elosztását a dolgozó parasztok között, valamint a magyar oktatás-kibővítését és kulturális intézmények létesítését, munkalehetőségek biztosítását az értelmiség számára, végül pedig mindannak kiküszöbölését, ami a magyar irredentizmus és a szlovák sovinizmus táptalajául szolgálhatott. A CSKP jelentős dokumentumokat dolgozott ki „Szlovákia gazdasági, szociális és kulturális felvirágoztatásának programja" címmel, melyet a CSKP Banská Bystrica-i (besztercebányai) össz-szlovákiai konferenciáján (1937) terjesztettek elő. Ez a program összekapcsolta a nemzetiségi kérdés demokratikus megoldását Szlovákiában a köztársaság fasizmus elleni védelmének feladataival, és valamennyi pontjában sfkraszállt a magyar dolgozók érdekeiért is. Ebben a dokumentumban a párt követelte Szlovákia iparosítását, mezőgazdaságának fejlesztését, egyenjogúságot az iskola- és kulturális ügyekben, Szlovákia közéletének demokratizálását, a nyelvtörvény módosítását a nemzetiségi türelmesség szellemében, valamint fasisztaellenes szellemtől áthatott kulturális tevékenységét és egyéb intézkedéseket. A CSKP harca a köztársaság védelméért 1938-ban érte el tetőpontját, Ebben az évben a csehszlovákiai magyar lakosság helyzetének megoldására néhány javaslatot tett a Csehszlovák Köztársaság kormányának, és a magyar lakosság körében végzett mindennapi politikai munkán felül néhány nagy tömeggyűlést is rendezett (a dolgozók május elsejei manifesztációját Királyhelmecen, a kelet-szlovákiai nép manifesztációját 1938. július 31-én Kassán, a dél-szlovákiai dolgozó nép manifesztációját Tornácon 1938. szeptember 4-én). Ezeken felhívta a magyar nemzetiségű lakosság figyelmét a hazai és külföldi irredentisták követeléseinek igazi hátterére. Zápotocky és Siroky kommunista képviselő, valamint Steiner Gábor és Kreibich kommunista szenátor 1938. áprilisában külön memorandumot adott át a kormánynak a szlovákiai magyar lakosság sürgető követeléseivel kapcsolatban. A memorandum a következőket követelte: 1. intézkedéseket a magyar lakosság szociális helyzetének megjavítására, 2. az állampolgársági törvény módosítását, 3. intézkedéseket a nyelvi egyenjogúság biztosítósára, 4. intézkedéseket az iskolaügyi és kulturális politika szakaszán, 5. intézkedéseket, amelyek biztosítják a magyar nemzetiségű állampolgárok felvételét állami és közhivatalokba, illetve más szolgálatba, 6. büntetőjogi megtorlásokat azok ellen, akik gazdaságilag vagy másképp megkárosították a köztársaság polgárait magyar nemzetiségük miatt. A CSKP azonban magára maradt abban a harcban, melyet a München előtti köztársaságban a magyar nemzetiség jobb helyzetéért folytatott. Harca nem vezethetett eredményre a cseh nagyburzsoázia elutasító álláspontja, a szlovák ludák szeparatizmus és Eszterházy, Szent-lványi, Szüllő, Jaross, az Egyesült Magyar Párt vezetőinek sovinizmusa miatt. Ezeknek a burzsoá pártvezéreknek nem állt érdekükben a magyar dolgozók egyenjogúsítása, melyért a CSKP síkraszállt. Osztályérdekeik kedvéért „hajlandók voltak Csehszlovákiát ugyanúgy elárulni, mint Magyarországot és feláldozni őt Hitlernek". A magyar nemzetiség soraiban meghúzódó reakció mindent megtett, hogy a csehszlovákiai magyarok helyzetét kihasználja annak a mozgalomnak megsegítésére, mely végeredményben a német fasizmus és imperializmus érdekeit szolgálta. Hitler 1937. novemberében Kánya magyar külügyminiszterrel folytatott beszélgetésében ajánlotta, hogy Magyarország politikai erőfeszítését ne forgácsolja szét, hanem egy célra összpontosítsa, főképp Csehszlovákia ellen. Kónya kijelentette, hogy Magyarország ugyanezt az elvet vallja. A magyar uralkodó osztályok nacionalista propagandája Dél-Szlovákiában az 1938. évi májusi-júniusi községi választásokkor, valamint a müncheni egyezmény és az 1938. november 2-i bécsi döntés közötti időszakban érte el tetőpontját. A csehszlovákiai képviselő-testületi választásokkor, 1938. májusában és júniusában 535 magyar többségű községből 162 községben meg sem ejtették a választásokat (Csehszlovákia községeinek 50 %-ában választások nélkül megegyeztek az új képviseleti tesületek összetételében, amit hazafias cselekedetnek tekintettek). A fennmaradó 373 magyarlakta községben és városban azonban az Egyesült Magyar Párt megszerezte a szavazatok és mandátumok többségét. Horthy-Magyarország ezt hangzatos érvnek használta fel arra, hogy Dél-Szlovákiában a többi párthoz hasonlóan a •CSKP-re leadott szavazatok száma is csökkent. A nemzetközi tőke árulása, a szomszédos fasiszta államok agresszív politikája, a cseh, szlovák és magyar burzsoázia Csehszlovákia dolgozóival szemben elkövetett árulása következtében a köztársaságot feldarabolták és területén a fasizmus jutott uralomra.
