A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1966-10-02 / 40. szám
M edvénél három nemzet katonát fogtak össze, hogy megmentsék több ember életét, akit a hirtelen megáradt Duna jeges árja elsodort volna“. Djsághír 1964-ből Segítségért kiabálnak, de a töredező faágak ropogása elnyomja a hangot. A jégtáblák hatalmas erővel zúznak szét mindent, ami előttük van. Korhadt fűzfákat, büszke jegenyéket törnek derékba. A vastagabb törzsű-, fákat is megtépázzák, meggyötrik. Makacs azt indítványozza, hogy kiabáljanak segítségért. Egyszerre. Tudtúkra kell adni a hozzátartozóknak, hol vannak. Biztosan megmentik őket. Az erdészben felvetődött a kérdés: hogyan? Az erős traktor sem tudott átmenni a pótkocsival, mi lenne alkalmasabb eszköz a megközelítésükre? Csónak? Pozdorjává töri a jég. Mi tehát? — Kiáltsunk egyszerre! — Segííítsééég! — Még egyszer! — Segííítsééég! A kitartóbbak folyton kiabálnak. De senki sem jgn. S ekkor fut eszükbe, hogy a Dunán túl is vannak barátaik. Mindnyájan feléjük fordulnak és segítséget hívnak. Nagyhajós, ez a kicsi falu úgy oda van ragasztva a Dunához, mint fecskefészek a falhoz. Az ottlakók már régen hallják kiabálásukat. A falu és a körülkerítettek között hatalmas, megvadult folyó a válaszfal. JOZEF DUNAJOVEC Szigetország A sötétség beállta után már nem tudtak tovább várni a Duna másik partján sem. Észrevették, hogy a kicsi kősztgeten tűz pislákol. Már senki sem kiabált segítségért, de az a tény mindennél többet mond. Két halász a szél felé fordul, amely dél óta sem gyengül, csak ők állítják, hogy elcsendesedett. Az emberek később megtudják a vállalkozó halászok nevét: Vida Károly és Orosz Flórián. Elindulnak. A víz állandóan emelkedik. Óra hosszat tartó megfeszített munka után megérkeznek a kis szigetecskére, s nehezebb helyzetbe kerülnek, mint akkor, amikor a Duna kellős közepén küszködtek az árral. Kiket vegyenek be a csónakba a harminc átázott, agyonfagyott, kimerült emberből? Regényben, ahol szabadon szárnyal az író fantáziája, a megoldás nagyon egyszerű. Az emberek megrohanják a csónakot, verekednek a helyekért és a végén mindnyájan ottvesznek. A valóságban is megtörtént már ilyesmi. Most azonban más a helyzet. A harminc meggyötört embert eddig is az együvé tartozás érzése, a segítőkészség tartotta életben. Senki sem rohan a cső-1 nakhoz. Kit mentsenek hát meg? Ki maradjon ott? Biztos, hogy a többiekért is visszajönnek? Életfontosságú kérdések. Végre Makács két asszonyt, egy gyermeket és a négy legöregebb földművest választja. Igazságos a döntés, mindenki elismeri. A csónakba ülnek, otthagyják az élelmet, az utolsó karaj kenyeret. A Duna magyarországi partjáról újabb hangok hallatszanak. Még három csónak tör át a jeges Dunán. A két bátor halász példáját követik. A szigetecskéről további tizenkét embert szállítanak el. Azokat, akik a legjobban átfagytak. A barátok hősiessége fokozódik, de növekszik a veszedelem is. Vida és Orosz, a két magyarországi életmentő kezét vérhólyagok borítják, mégis újra próbálkoznak. Legalább még egyszer. A legnagyobb csónakukkal- A jégtáblák könyörtelenül szorítják a gyenge járművet a part felé, vissza kell fordulniuk. Odalett minden remény? Nem! Még nem! A parton felvillannak a magyarországi határőrség fényszórói. Igyekeznek ezzel is megkönnyíteni a bátrak harcát, de mindhiába. Már erősebb csónakok kellenének. Medvét elérték az első hidászegységek. Pontonokkal kezdik a mentést. Kudarcot vallanak. A Duna balpartjáról lehetetlen megközelíteni őket. Talán a jobb partról. Akkor már a varsói szerződés három hadseregének parancsnoksága van kapcsolatban egymással. A szovjet hidászok próbálnak szerencsét. Bangybajcson, ebben a kicsiny magyarországi faluban, olyan világos van, hogy újságot lehetne' olvasni, habár késő estére jár az idő. Fényszórók pásztázzák az eget, szinte vágják a sötétséget. A hidászok csónakjait úgy dobja a partra az ár, mint a tojáshéjat. Ebben az időben olyan a Duna vize, mint egy összefüggő, hatalmas jégtábla. — Itt már csak a helikopter segít — állapítja meg a hidásztiszt. Dönt és hívja a hadseregparancsnokságot. Csak a helikopter szállhat szembe a jeges áradattal. A szigeten rekedtek csoportja nyolc emberre csökken. Simon András és Écsi Benedek maguk estek kelepcébe, hogy másokat megmentsenek. Hosszan nézik a partot, ahol fényszórók világítják meg a házakat, ahol meleg otthon vár rájuk. Rosszabb volna onnan, a megvilágított helyről ide nézni, ha nem próbálkoztak volna azoknak a megmentésével, akiket most ismertek meg, akikkel most barátkoztak össze. Makács Kálmánnak, az erdésznek felesége van otthon. Természetesen, reá gondol, _ „.Medvén, a halászok és a hajósok falujában már mindenki tatpan áltr ........................ Nem honolták a ségélykiáltasi, dé tudtak, hogy ott a jégtáblák között hősei hozzátartőzóik, rokonaik, barátaik kerültek nagy veszedelembe. Asszonyok, akiknek férjét elkerítette a jeges víz, tehetetlenül állnak a töltés tetején, s szoknyájukon úgy csüngenek gyermekeik, mint ősszel a dúsan termő almafán a gyümölcs. Nézik, bámulják az egyre növekvő jeges áradatot. Itt ts, ott is patra vetett csónakok hevernek. Üresek. Evezőkre várnak, akik készek szembeszállni az árral. De senkinek sincs mersze. csónakba ülni. A csónak most életveszélyt jelent. Minél tanácstalanabbak a parton állók, annál kétségbeesettebbek az asszonyok. Egy pillanatra sem hagyják el a töltést, a Dunát, azt a helyet, ahol — lehet már csak a reménység lángja pislákol. Egyesek már végigszaladták a vámőrök házait is. Pillanatokon belül, szinte futótűzként terjed a hír a környéken. Telefonok csengenek s egyetlen kérdés Ismétlődik folyton: hogyan lehetne megmenteni őket? Estébe hajlik az idő, amikor három férfi reményvesztett elhatározással mégiscsak odaáll a csónakok mellé. A láncok megcsörrennek a csónakfenékben. Valami vészjelt sejtetnek. Nem, lehetetlen az indulás. A parton állók szemében a reménység szikrája csillan. Már nem a messzibe, a távolba néznek, hanem a mentőket figyelik. — Vigyázzatok, nagyon vigyázzatok magatokra! Senki sem mondja, maradjatok, ne menjetekl Az élet és a halál egymás mellé ül a csónakba. Hozzájuk száll be Csicsay József, Kovács Vilmos és Barta József. Távolodó csónakuk úgy néz ki a jégtáblák között, mint egy tojáshéj, amely minden pillanatban összeroppanhat. Végre az erdőbe érnek. Körülöttük mindenütt sötétség. Már csak egy törött evezőjük van. Szerencsére fejszét és szöget is vittek magukkal. Evezőket csinálnak. Nehezeket, durvákat, de erőseket. Valahonnan a sziget mélyéről hangot hallanak, néhány kétségbeesett kiáltást. Fától fáig törtetnek előre. Jelt adnak, hogy hallják őket. Meghallották. Most már méterről méterre haladnak a cél felé. — Helikopter, emberek! -Felkapják a fejüket. Az óra éjfélre jár. Valóban helikopter. Lehetséges? Itt a megmentő! Szinte hihetetlennek tűnik számukra, hogy ennyi ember fogott össze megszabadításukra, hogy három hadsereg katonái állnak készenlétben. Nem ts sejtik, hogy újabb veszély közeledik, a helikopter pilótája nehéz helyzetbe került. Erős széllel küzd a gép. Ebben a szörnyű időben Közép-Európában nem volt a levegőben egyetlen repü-. lőgép sem. A helikopter pilótája az élet jeleit keresi. Tájékozódik: medvet híd, mellette apró szigetek és egyen tűz világít. Nem is világít már, hanem csak pislákol. Pislog. Most újra fellobban. A pilóta ott köröz, a szél jobbra-balra dobálja a helikoptert. Vigyáznia kell, ilyen ítéletidőben ismeretlen helyre lehetetlen leszállni. — Elmegy ... A férfiak elszomorodnak. Valóban a fagyhalál vár rájuk? Az ár még mindig emelkedik. Hatalmas területet öntött már el. A pilóta a futballpályán száll le. A parancsnok helybeli kísérőt kér, olyat, aki ismeri a szigeteket, a dombokat, azokat a helyeket, ahol a gép leszállhat. Két határőr ül be. Ügy ismerik a dzsungelt, mint a tenyerüket. Gumicsónakot tesznek a helikopterbe és szerencséjük van. Találnak olyan helyet, ahol leszállhatnak. A favágók már azt hitték, hogy mindennek vége, mivel a helikopter is elveszett valahol az erdőben. Csontig átfagyva, mégis örömteli kiáltással üdvözlik a határőröket. Kettőnek még várnia kell. Azokat, akik ott maradtak, Makácsnak és Dudásnak hívják. Már hajnalódik, amikor az erdész és a traktorista beszáll a mentőcsónakba. És ezzel vége is annak a történetnek, amelyben három szövetséges hadsereg katonái és két baráti ország polgárai a legkonkrétabb formában tettek tanúbizonyoságot a humanitás és a szocialista erkölcs mellett. Azóta nagyon szeretik Makács erdészt. Saját maga nem is érzi, menynyit értek azokban a szorongatott percekben határozott intézkedései. De ott, ahova megérkeznek, nincs senki a földön. Körös-körül csak a zavaros víz. Magasan a fűzfaágakon pillantanak meg nyolc embert. Egymás után ugrálnak a ladikba. — Elég, csak négyen! Emberek, nem jöhetnek többen! Kár négy élettel többet feláldozni. Eltelt egy év és a Duna még szörnyűbb perceket, órákat, napokat és heteket hozott Csallóköz népének. Ügy látszott, hogy az emberek, akik ezt átélték, ha alkalom adódik, majd elmenekülnek a Dunától. Nem így történt, Mintha valami még jobban hozzákötné őket ehhez a földhöz, Szeretik bújával, bajával. Szeretik szépséges tájait, jól termő földjét, a fenyegető veszedelemmel együtt is. A sötétségben másodszor is visszatérnek a fához, s amikor szerencsésen megérkeznek, teljesen kimerülve húzzák ki őket a csónakból. Többet tettek, mint amire erejük tellett. Részlet a szerző Csallóközről írt könyvéből.. Fordította: CSIKMÄK IMRE
