A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)

1966-09-25 / 39. szám

Dr. KAREL TREYBAL-(1885-1941) sakk ■ sakk ■ sakk ■ sakk Huszonöt év­vel ezelőtt, 1941 október 2- án Prágában a náci rögtönité- 15 bíróság Ítéle­tére kivégezték Dr. Karel Trey­­bal velvarl já­rásbírót, a vi­lágszerte meg­becsült nemzet­közi sakkmes­tert. Treybal, bár a sakkot csak kedvtelésként ßzte és inkább a szépséget, a művészit keres­te benne, mint a sportbell sikereket, Duras nagymester visszavonulásától Flohr feltűnéséig a huszas években a legerősebb csehszlovák sakkozó és a nemzetközi versenyek szívesen látott résztvevője volt. Sakkozni diákkorában bátyjától Frantisektöl tanult meg és első part­nere barátja Ladislav ProkeS volt. A Treybal fivérek és Prokes nemsokára Duras mellett a cseh sakkozás élvonalát képezték. Karel Trey­bal győztes klubversenyek után csakhamar kí­sérletet tett a mesteri cím elnyerésére — ez 1908-ban a prágai nemzetközi verseny főtor­­náján elért 1. helyével sikerült is neki. Még a háború előtt két nemzetközi versenyen vett részt és 1909-ben a cseh sakkozók kongresszusi versenyén Duras mögött megszerezte a 2. he­lyet. A háborúból orosz fogság után légiósként 1920-ban került haza és csak doktori diplomá­jának megszerezése után kezdett el Ismét ver­senyezni. 1921-ben az 1. helyet osztotta a cseh­szlovák bajnokságon, ami pályafutásának leg­nagyobb hazai sikerét jelentette. 1922 és 1937 között tizenegy nemzetközi versenyen vett részt és három sakkolimpián képviselte Cseh­szlovákiát. Legnagyobb sikerét 1923-ban Kar­lovy Vary-ban érte el — ezen a nagyszabású versenyen, melyen Capablanca és Lasker kivé­telével a világ minden számottevő játékosa részt vett, remek játszmában legyőzte Aljechlnt és a 11. fordulóig vezetett. A hajrában ugyan visszaesett, de így is csak másfél ponttal ma­radt a győztesek mögött és a 6. helyet osztotta Nimzoviccsal. Az 1928 évi hágai FIDE-versenyen, mely amatőr világbajnokságnak számított, az igen értékes 4. helyet szerezte meg és említést érdemel még az 1932 évi sliaöi versenyen elért 7. helye is. Eredményei nem tükrözték vissza teljesen igazi játéktudását. Komoly hátrányára volt, hogy megnyitáselméleti ismeretei nem érték el a hivatásos nagymesterek színvonalát, a kö­zépjátékban és különösen az éles kombinációs harcban azonban felvette velük a versenyt. Példa erre az 1926 évi semmeringi versenyen szépségdíjjal jutalmazott alábbi játszmája is. TREYBAL—TARRASCH: 1. e4 c6 2. d4 d5 3. ed5 cd5 4. Fd3 Hf6 5. c3 Hc6 6. Ff4 Fg4 7. Hf3 g6 (A világosmezejű futók cseréjét készíti elő, de jobbnak látszik a természetes 7. ...e6.) 8. h3 Ff5 9. Ff5: gf5 10. Hbd2 Fg7 11. He5 He4 12. 0—0 He5: 13. de5! Hd2: (Kényszer, mert különben a világos huszár domináló helyet kap­na d4-en.) 14. Vd2: e6 15. Ve3 Vh4 (A sánco­lás még korai lenne, mert 16. Fg5 Vc7 17. Bfel után világos a vezér átjátszásával veszélyes királyszárnyi támadást indíthatna.] 16. Badl h6 17. Kh2 b6 18. Vf3! Bc8 (Világos c4-el fe­nyegetett.) 19. b3 0—0 20. g3 Ve7 21. Bfel Kh7 22. Bd3 Bg8 23. Vh5 Bc7 24. g4! (A gondos elő­készítés után megindul a királyszárnyi táma­dás, melynek célpontja a gyenge h6 gyalog.')' 24. ,..fg4 25. Bgl) Ff8 (Nem ment 25. ...gh3 26. Fh6:l Fh6: 27. Vh6:+ ! Kh8: 28. Bh3: matt miatt.) 26. Bg4: Bg6 27. Bdg3 Ve8 28. Bh4 Bg3: (Szépen veszít, de a 29. Fh6:l Bh6: 30. Vg5 fenyegetés ellen nem volt kielégítő védelem.) 29. Fh6:l Kg8 30. Fgö Fg7 31. Ff6! (Fenyeget kétlépéses matt 32. Vh8+ után.) 31. ... Kf8 32, fg3 sötét feladta. Treybal sok győztes játszmája remekbe sza­bott mattkombinációval végződik. Egyet közü­lük mutat be ábraállásunk, melyben világos következő látványos lépésével azonnali feladás­ra kényszerítette ellenfelét. TREYBAL—PETKEVIC Világos lép A megfejtés beküldési határideje két héti A 34. számban közölt Mattison-végjáték megol­dása: 1. Bd5! Bd5: 2. Fe3! Bg5 3. Ff7+ Bg6 (Kh6 4. Fe8!) 4. Kh2! és nyer. Könyvjutalmai nyert: Pécsik Béla, Eperjes. Kozma Gyula nemzetközi mester. KERESZTREJTVÉNY A mentség VÍZSZINTES: 1. Königsberg! szü­letésű német filozófus. 4. Rejtvé­nyünk első része, folytatva a füg­gőleges 32. és 19. számú sorban. 13. Török férfinév. 14. Afrikai ál­lam. 15. Ferde. 16. I. E. T. 17. Má­tyás Tamás. 18. Bérházban él. 19. Ruhát készít. 20. Metamorfózis ré­sze. 21.__Lollobrigída, híres film­színésznő. 22. Neked — szlovákul (ék. felesi.). 23. Támogat. 24. L6- eledel. 26. Dal. 27. Nem egészen délre. 28. Görög néptörzs. 29. Pénzintézet. 3& Bölcsőtől a kopor­sóig tart. 31. Nem egészen tabu. 32. Hangtalan sereg. 33. Élesít. 34. Pirosbetűs nap a naptárban. 36. Egy — németül. 37. Fél zóna. 38. Ravasz állat. 39. És azután. 40. írógép-márka. 41. Gyalogos -kato­na. 42. Mezőgazdasági szerszámok. 43. Magamhoz szólítom. 44. Sziget a Földközi-tengerben. 46. Károly Bécsben. 47. Induló. 48. Óriáskígyó — névelővel. 49. Csupa. 50. Kímé­letlen kizsákmányolásból szárma­zó haszon. 51. Személyem. 52. H. E. K. 53. Azonos mássalhangzók. 54. A fe) része. 55. Abbé — néme­tül. 56. Rangjelző szócska. 57. Nem ér rá. 58. Női név. 60. A háború istene az ókori görög mitológiá­ban. 61. Idegen férfinév. 62. Kez­detleges lábbeli. 63. Kérdőszó. ék. felesi. 64. Kisebb tréfás elbeszélő műfaj. 66. Ázsiai állam. 67. Viharos szél a dalmát partokon. 68. Női név. 69. Költemény. 70. Béla = szlovákul. 71. Nem ki. 72. Káros. 73. Védett kikötőhely. 74. Muzsi­kál. 76. Házikó. 77. Morse-jel. 78. Iker helyragok. 79. Szag, illat = latinul. 80. Talál. 81. Város Len­gyelországban. 82. Robbantószer — névelővel. FÜGGŐLEGES: 1. Mellékhelyi­ség. 2. Női hangnem. 3. Lám. 4. Éle. 5. Latin „én“. 6. Menj — an­golul. 7. Ékezettel: keresztcsont fájdalom, gyulladás. 8. Nem erra (ék. felesi.). 9. Mázsái. 10. Hang­talan lóg. 11. Város Belgiumban. 12. Hét napi. 14. Harckocsi. 18. Forró égövi kúszónövény. 19. A füg­gőleges. 32. folytatása. 20. Kötő­szó. 21. Rum, cukor és forró víz keverékéből álló ital. 22. Idegen hang. 23. Uszály (fon.). 25. Igaz­ságszolgáltatási alkalmazott. 26. Zola regény címe. 27. Ilyen a jó borotva. 29. Ékezettel: víziállat. 30. Dal (ék. hiba). 31. Jugoszláv államfő. 32. A vízszintes 4. folyta­tása. 33. Sarki tengerekben élő 'úszólábú ragadozó emlős állat. 35. Karácsony — Párizsban. 36. Vese betűi felcserélve. 38. Szovjet va­dászrepülőgépek a II. világhábo­rúban. 40. Apátságáról híres ma­gyarországi város. 41. Tömb (fon.) 42. Angol főnemesi cím. 43. Küz­delem. 45. Tamási Áron trilógiája. 46. Dátum rövidítés. 47. Mária Ide­gen nyelvű beceneve. 49. Mell be­tűi felcserélve. 50. Azonos a víz­szintes 62-eI. 51. Figyelmes. 53. Szín. 55. Azonos a függőleges 8- al. 57. Lapos. 59. Korszak, közis­mert idegen nyelven. 60. Régebbi csehszlovák motorgépkocsi-márka. 61. Nyit. 62. Zokog. 63. Lágy hang­sor. 65. Őröl. 66. Kavar. 67. Behoz­za. 69. Életnedv-e? 70. Bont betűi. 71. Indonéziai sziget. 73. Fogoly. 75. Görög politikai párt (röv.). 76. Ipari növény. 78. Hangtalan ráma. 80. Francia névelő. Beküldendő a vízszintes 1, füg­gőleges 32. és 19. sz. sorok meg­fejtése lapunk megjelenésétől szá­mított 6 napon belül. Az előző rejtvény helyes megfej­tése: 1.' Aki belátja, hogy nincs elég esze, az nem buta. 2. Az érték címke nélkül is érték marad. Könyvet nyert: PócsiR Bélá, Eperjes.

Next

/
Oldalképek
Tartalom