A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1966-09-11 / 37. szám
ZS. NAGY LAJOS EltörpUW gépek a hegyek között A „csuda-gép“, amely 50 méterre fúr le a függönyrobbantások előkészítésénél Az óriás-kotrógép és kezelőt: Gyömbér Dezső és Nemes Árpád Halál a galambokra A minap azt olvastam egyik napilapunkban, hogy ideje lenne már hadat üzenni végre a pozsonyi galamboknak, melyek beszennyezik a város legszebb épületeit, felismerhetetlenné csúfítják a köztiszteletben álló szobrok arcvonásait, felelőtlenül elpotyogtatott „gesztusaikkal“ igyekeznek megkeseríteni a békeszerető lakosok életét. Mire várunk még, teszi fel a kérdést az említett napilap cikkírója, meddig tűrjük még ezt a áldatlan állapotot, megvárjuk-e, amíg teljesen ellep bennünket a galamb-szenny.. ? Miért félünk kiirtani ezt a tapintatlan madárseregletet, mire jó ez a nyálkás szentlmentalizmus? Néhány galambetető vénember kedvtelése miatt tűrjünk a végtelenségig? Halál a galambokra) — fejezi be a cikk mérges szerzője ... Nem vagyok semmiféle madárvédő egyesület tagja. A galambokra egy idő óta jómagam is neheztelek, engem is „megtiszteltek“ már a magasból.. (A Krym kávéházba csak akkor merek belépni, ha előbb meggyőződtem; nem ül a bejárat fölötti párkányon egyetlen galamb sem). Az ismeretlen polgártárs kirohanása a galambok ellen mégis meghökkentett. Valóban ez lenne a helyzet? Csakugyan ezek a szürke tetölakók lennének az okai annak, hogy városunkban nem mindenütt és nem mindig érzi jól magát az ember? Tényleg ők vétenének a legtöbbet a köztisztaság ellen? Talán még a közerkölcs ellen is? (Ismeretlen polgártársam ezt nem állítja, de én már láttam világos nappal nyilvánosan csókolózó galambpárt.) Tűnődve járom a város utcáit, tereit, parkjait. Tűnődve és fejcsóválva, bizalmatlanul tekintgetek jobbra-balra s gyanakvó szemmel, önkéntes ellenőrként figyelem a galambokat: Vajon tényleg szükség lesz a meghirdetett irtóhadjáratra? Nos hát, elismerem, hogy a galambptszokkal borított házak homlokzatai, a szürkésbarna trágya-patinával bevont szobrok nem nyújtanak felemelő látványt. Ámde... Felemelőbb-e a mustáros-virslis papírdobozokkal, cigarettavégekkel, gyufaszálakkal, szétvert üvegcserepekkel és sok egyébbel borított hajnali utca látványa..? (Ma hajnalban láttam.) S egy további kérdés: Mióta dohányoznak és esznek mustáros virslit szeretett városunk galambjai? De ettől függetlenül: képtelen vagyok, elhinni, hogy az ilyen közismerten szelfd madár, mint a galamb, verte volna be a dunaparti LukáC-szobor homlokát, törte volna ketté (hányadszor már, te nagyági) a ligeti Petőfi kardját, — ennyi agresszivitást a kőszáli sasokról sem tudok elképzelni. Egyszóval: ha tetszik, ha nem, tisztelt ismeretlen polgártárs, tessék tudomásul venni, hogy nem írhatunk mindent a galambok számlájára) így például a bevert ablakokhoz és levert utcalámpákhoz, a felforgatott ligeti padokhoz, a letaposott virágágyakhoz, a mocskos nyilvános illemhelyekhez a galamboknak semmi közük. Azt hiszem, ezek a galádságok legalább olyan mértékben felháborítják „városunk békés lakóit“, mint a szobrok és épületek beplszkltása galambürülékkel, (amitvégülis egy kis igyekezettel rendszeresen el lehetne távolítani). Mi mégsem kiáltunk halált ezekre a jómadarakra, akik jobbára akkor garázdálkodnak, amikor a város minden galambja — talán ön is, tisztelt polgártársam — alszik, csupán a rend derék őreit kérjük: Ügyeljenek rájuk fokozott mértékben! Szorintünk fontosabb lenre, min* a galambírtás... I
