A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1966-09-11 / 37. szám
A huszita forradalom, melyet a vértanú, Húsz János tanai indítottak el, s európai jelentőségű feudalizmusellenes mozgalommá növekedett, mély gyökeret eresztett Gömör tájain is, ahol a 15. század derekán a huszita harcosok családtagjaikkal együtt letelepedtek. Ez a tény áldásos hatással volt egyrészt a mezőgazdaság és kézműves ipar kialakulására, másrészt a népnyelv fejlődésre és kulturális életre. A huszitáknak köszönhető, hogy a gömöri szlovákság megismerkedett a cseh nyelvű egyházi könyvekkel. Ennek a korszaknak emlékét máig is számos helységnév és személynév, valamint több templom év várrom építkezési stílusa őrzi. A prágai egyetem diákjainak a huszita időkből fennmaradt névsorában megtaláljuk a tiszolci születésű Jakub Taxovin nevét. Szorosan összefügg a huszitizmussal a Rimaszombattól északra elterülő vidékek oktatástörténete is. Gömörben kötött békét Ján Jiskra Hunyady Jánossal. Hunyady fia, Korvin Mátyás a legyőzött huszitákat besorozta Fekete seregébe, s ezeknek a csapatoknak egy részét Erdélybe helyezte át. A történelemnek ezzel az epizódjával „A szelistyei asszonyok“ című Mikszáth-műben találkozunk. A török hódoltság koráról számos gömöri szlovák népballada szól. A törökök Szabadkán várkastélyt építettek, s többek közt erről az ozmán rablófészekről is dal született: „Na Sabatke Turek byva, na Pokoradz jest chodíva ...“ r cms A múzeumban őrzik azokat a bíbor tarsolyokat, melyekbe a lakosság az adót gyűjtötte a basának. A törökök portyázásai a szlovák és magyar községeket egyaránt sújtották. Miután a török elhagyta vidékünket, a népre még kínzóéban ránehezedett a nemes urak elnyomása. A protestáns főurak és a Habsburg-ház közötti háborúskodások szintén sokszor pusztítottak Rimaszombat környékén. Ilyen csapás volt például a Császári zsoldosoknak Bocskay fölött aratott győzelme (Osgyánban), a 17. század elején. Figyelemreméltó írásos anyagot hagyott hátra a környék népének életéről a 18. század egyik legjelentősebb tudósa, Matej Bél (Bél Mátyás). 'A Zólyom melletti Ocován született, s tudományos munkájáért nemesi rangra emelték. „Notitia Hungáriáé“ című művében hű képet festett az ország északi vármegyéiről. Többek közt a nép nyelvéről is ír, sőt számos szlovák és magyar vonatkozású néprajzi érdekességgel is találkozunk a könyv lapjain. E kornak a költőit főleg vallásos témák ihlették írásra, elsősorban a vallás üldözöttéinek súlyos élménye, amint az Matej Bahil életrajzából is kilünik. A világi tárgyú irodalmi művek közül kiemelkedik Juraj Bahil „Elégia a pipámról“ című írása. A szerző még egy dologról nevezetes: nem kis mértékben neki volt köszönhető, hogy J. A. KomenskV „Orbis Pictus“ című híres műve 1728-ban megjelenhetett. A Bahil-fivérek protestáns hitszónokok voltak Csehországban. Michal Miäovic, aki történelmi drámákat írt, ebben az időben Osgyánban élt. Ä 18. században a Rima völgyében több epikus mű született JánoSíkról és betyártársairól. A művek cselekménye Hrachovón (Ráh), Klenovecen (Klenőc) és Tiszolcon játszódott le. Fönnmaradtak és ismertek a betyár tárgyú népmesék is. A 18. század végétől a környék tanult embereinek körében lázasan folyt a néprajzi kincsek gyűjtése és feljegyzése. Így mentették át a későbbi nemzedékek számára oly fontos hagyományt. Juraj Palovic költő, a klasszikus versformák egyik szlovák művelője Rimavská Baűnán (Rimabányán) született. A szülőföld szeretetéről valló, mélyen átérzett versei már a költészet belső felszabadulásáról tanúskodnak. A költő később a pozsonyi líceum tanára lett, s hetilapok, folyóiratok és kalendáriumok kiadásával foglalkozott. Eudovit Stúr is Palkovíő diákja volt: feljegyezték, hogy gyakran helyettesítette oktatóját az előadásokon. A 18. század végén néhány ismert és jeles szlovák személyiség élt égy Ideig Osgyánban. Sámuel Reuss történész és régész, aki az osgyáni gimnázium diákja volt, később Weimarba került, és jó barátja lett J. W. Goethének. Tanárként működött, majd Revúcán (Nagyrőcén) telepedett le, ahol néprajzi kutatásoknak szentelte életét 1917—18-ban az osgyáni gimnáziumban tanított Ján Chalupka, az első Jelentős szlovák drámaíró. Chalupka magyar nyelven is írt színdarabokat, s a „Vén szerelmes“ című vígjátékával akadémiai .pályadíjat nyert. „Bendegúz“ című szatirikus regényét német nyelven jelentette meg; ebben a művében Don Quijote alakját helyezi bele az akkori gömör' éleibe. Figyelmet érdemelnek a főhősök — Bendegúz, Kolompos Gyula és Kurfafi Pista — kalandjai, akik elindultak megkeresni a magyarok őshazáját, s Osgyánon, Szabadkán, Rimaszombaton (ahol jól elmulatoztak a helybeli nyérspolgárokkal), Gortvakisfaludon és Várgedén keresztül eljutnak „egészen“ Miskolcig. A 19. század első felében gazdasági átalakuláson ment keresztül a Rima völgye, mely ebben az időben az ország vasiparának egyik központja lett. Sfúrnak, az irodalmi nyelv megújítójának hatása ezen a vidéken is érződött. Ekkor élt és alkotott Francisci költő, aki elsőként használta írásaiban az új nyelvet. Ebben az időben járt-kelt tájainkon Matej Hrebenda világtalan népi költő is, a cseh és szlovák könyvek fáradhatatlan terjesztője. Francisci barátjaként ismerték Dániel Lichardot, August Skultétyt, Pavel Dobsinskyt s a jeles költőt és prózaírót: Eudovít Kubánvt. Ezek a toliforgatók lelkesen gyűjtötték a népmeséket és népdalokat. Sajnos, 1848-ban téves elképzelésektől vezettetve az általuk toborzott nemzeti gárdát a cári intervenciós sereg oldalára állították, melynek vezérkara egy ideig Rimaszombatban tartózkodott. A korszak jelentős további költője, Stefan M. Daxner, előbb Osgyánban, majd Rozsnyón diákoskodott. Budapesten dolgozott, ahol szoros kapcsolatba került Petőfivel és Jókaival. A három fiatal férfit összekötötte a forradalmi gondolkodás és a Habsburgok iránt érzett gyűlölet. Jankó Matúska, a „Nad Tatrou sa blyska“ kezdetű himnusz szerzője néhány évig a tiszolci .gimnázium tanulója volt. Ján Botto, maradandó művek ismert alkotója, 1829-ben született Niitny Skálnikon. Művészetének kibontakozására hatással voltak Petőfi forradalmi versei. Érdekes alkatú, jelentős tehetségű költő és prőzaíró volt a felsőhegymegi születésű Eudovít, Kubány, aki egy ideig Miskolcon volt diák, majd Osgyánban és Lőcsén tanult tovább. Főiskolára szegénysége miatt nem mehetett, hivatalnoki állást kellett vállalnia Rimaszombatban, majd Bátka községben. Bátkai tartózkodása idején összebarátkozott Tompa Mihálylyal, aki ekkor már Hanván élt. A két költő gyakran találkozott, s ilyenkor a két nép közös gondjairól beszélgettek. Ismertté vált Kubány „Valgata ‘ című regénye, mely a derencsényi vár huszita kapitányáról szól. A regény cselekménye Gömörben játszódik le, a 16. században. Művében a szlovák és magyar nép egymásra utaltságáról ír, s arra lelkesít, hogy a két nemzet hidalja át az ellentéteket, és vállvetve álljon ki a Habsburg elnyomás ellen. Rimavská Pílán lakott Eudovít Vansa zeneszerző, valamint rokona, Terézia Vansová, az ismert írónő. Vansová 20 évig élt a Rima mentén, s ezalatt egy éven keresztül Rimaszombatban volt a lakása. Ennek az évnek az élményeit „Milkú dajú na edukáciu“ c. művében dolgozta fel. Prózai munkáin kívül színdarabokat is írt, melyekben a nők egyenjogúságáért' szállt síkra. Pofok községből származott és néhány évig Rimaszombátban dolgozott Jozef Skultéty irodalomtörténész. Századunk elejének egyik legkimagaslóbb költőegyénisége, Ivan Krasko, Lukovistia községben született. Már ifjúkori verseinek újszerűsége, szokatlan hangszerelése, modernsége nagy feltűnést keltett a kritikusok és olvasók körében. Csak két verskötetet adott ki, a „Nox et solitudo“-t és a „Versek“-et, melyek azonban fontos szerepet játszottak a szlovák líra fejlődésében. Későbbi verseiben gyermekkorára, anyja dalaira, szülőföldje népére, szerelmeire emlékezik. Lírája tiszta, kifejező és gazdag. Számos versében ír Gömör dolgozó népéről, s az új szelekről, amelyek megváltoztatják a világot. Kraskó lírája nagy hatással volt az utána következő nemzedékre. A költő néhány éven át a rimaszombati gimnáziumban tanult. Krasko kortársa volt Jankó Jesensk^ költő és prózaíró, akinek munkássága a századfordulótól 1945-ig terjed. Ö is a rimaszombati gimnáziumban tanult, s az első Csehszlovák Köztársaság megalakulása után Gümör- Kishont vármegye főispánja lett. Érdemes megjegyezni, hogy ebben az időben megfordult pátriánkban a nagy cseh író, Alojz lirásek is, anyagot gyűjtött a huszita korban játszódó történelmi regényéhez. Rimaszombatban vonult be katonának az akkor még cseh költőként ismert Peter Jilemnickji. Később a kommunista párt tagjaként, kiváló szlovák prózaíróvá fejlődött. A barátja, Fr. Kráf, a Rimaszombat közelében lévő Molnárka-pusztán tanítőskodott. Ablaktalan odúban lakott, egészségtelen, nyomorúságos tanteremben tanított. Rimaszombatba is gyakran bejárt. Erre „Za krajsí zivot“ című művében emlékezik vissza. A rimaszombati új gimnázium tanárai közül (a más cikkekben említetteken kívül) Bernard Misecka és Jarmila Petrusková nevét említjük meg, akik sokat fáradoztak a városban az irodalom terjesztése terén, és a kulturális élet más posztjain. A gimnázium szlovák és magyar pedagógusai teljes egyetértésben munkálkodtak a közös haza szellemi életének felvirágoztatásáért. A szép közös munkát és örvendetes kibontakozást 1938- ban a fasizmus szakította félbe. A -humanista eszméktől fűtött szlovák Ifjúság ebben az’ időben a tiszolci iskola önképzőköre köré tömörült. Az egyesület 1942-ben megjelent almanachja a diákok és fiatalok forradalmi szelleméről tanúskodik. Az almanachban sok olyan fiatal nevével találkozunk, akik később jeles költők, írók lettek (Stítnick^, Kraus, Minác, Brocko, Kasác stb.J. Ezek az ifjak nézeteik komolyságát tettekkel bizonyították a Szlovák Nemzeti Felkelés idején, amikor fegyvert ragadtak és önként a felkelők zászlaja alá álltak. Egyikük, Ján Brocko, fennkölt versekben énekelte meg a harcosok szenvedésíeit, hősiességét. Az erdőben szerzett betegségben halt meg, 1946-ban. Itt kell megemlítenünk a rimaszombati származású Libusa Mináíová nevét is, aki „Kvet v ohni“ című regényében szintén a felkelésben részt vett gömöri fiatalokról ír. Felsorolásunk korántsem teljes, sok nevet, számos eseményt említhettünk volna még meg. Célunk csupán az volt, hogy kiegészítsük a szít* vákok és magyarok lakta rimaszombati járás kulturális térképét. S értékeltetni próbáltuk, hogy egyetlen járáson belül is sok olyan hagyományra bukkanhatunk, mely a két népet összeköti. Ezeket az érintkezési felületeket kiindulási pontoknak, archimédeszi pontoknak, használhatjuk, ha azon fáradozunk, hogy ecvre közelebb kerültünk egymáshoz
