A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)

1966-09-04 / 36. szám

- Mindannak ellenére, hogy a film nagy kasszasiker volt, nem teljes a megelégedésem, mert meggyőződtem róla, hogy Jókai alkotásait még sokkal jobban, tökéletesebben filmre lehet vinni. S hogy ezt bebizonyítsam, nekikezdtem ennek a két nagy Jókai filmnek. Remélem, sikerül. Sokkal kö­rültekintőbben válogattuk meg a helyszíneket, a legjobb magyar filmszí­nészeket szerepeltetjük s bizonyos, hogy a film sikeréhez hozzájárul az, hogy a egyik jelentős részletét Vöröskőn forgatjuk, ahol tökéletesen megtaláltuk mindazt, ami elképzeléseink realizálásához szükséges. Egy kis iróniával azt is hozzátehetem, hogy Jókai is talán itt képzelte el regényének színhelyét s ha most élne, biztosan elégedett lenne a vöröskői helyszínnel. E két Jókai­­regény megfilmesítésének folyamata alatt a stáb és jómagam is annyi ta­pasztalatot szereztünk, hogy merem állítani, ha szóba jönne, vállalni mer­nénk a magyar filmgyártás egyik nagy és hosszú évtizedes tervét' amelynek megvalósításával már olyan sokan megpróbálkoztak - az „Egri csillagok“ megfilmesítését. De nehogy félreértés essék, ez is csak terv, de olyan, amitől nem félünk. Hildebrand István neves magyar operatőr: Örömmel beszél arról, hogy a két filmben alig alkalmaznak trükköket, kulisszákat. Lelkesen beszél a for­gatás legizgalmasabb napjairól, az árvíz-jelenet felvételeiről. Mesterséges úton elárasztottak egy óriási területet, kulisszákból felépített városrészt, ahof Kárpathy Zoltán, mentette az embereket az árvíz elől. De mindezt majd meglátjuk a filmen. A felvételek folytatódnak. Ismét kigyulladnak az óriási fényszórók, per­ceken belül kibírhatatlan hőséggel árasztják el a vöröskői vár lovagtermét, ahol a Pálffy címer helyére ideiglenesen a Kárpáthy elmer került. „Vigyázz I Készl Felvétel indít I Nábob hétötvenhat." Halotti csönd, s megjelenik a képein Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán, űk most a vöröskői vár urai. Turisták érkeznek, tovább bosszankodnak s az ebédnél másnap ismét találkoznak a jelmezes magyar színészekkel. Nem mindennapi esemény ez számukra. Es ami a fő, nem csak magyar, hanem csehszlovák, lengyel, német turisták ismerik fel bennük a filmvásznak hőseit. Egy werk-fotő az árvíz jelenetről Párbajra készen

Next

/
Oldalképek
Tartalom