A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1966-08-28 / 35. szám
Nézem a főorvost, a híres sebészt ... Mit tudok róla? És mit tudnak erről az emberről, több évtizedes, éjt nappallá tévő munkáséletéről a türelmetlen s mindig másokat bíráló emberek, akár itt a városban, vagy a járásban, a kerületben, ahol már több mint 30 esztendeje működik? Mit? Kipróbáltam — rettenetesen keveset, vagy semmit. Csak ha ránk dől a baj, akkor jár ki a csodálat és a tisztelet. S aztán?... Legfeljebb egy két könnyelmű felelőtlen megjegyzés: „Ugyan, hisz halálra keresi magát... Hogy tőlem kapott e valamit?__ Már megbocsásson a világ, már csak elvből sem vagyok hajlandó a régi borravaló-, rendszert támogatni... hisz az követőleg hazamentem, s végre hozzákezdhettem az olvasáshoz. Néhány munkán dolgozom, s most gyűjtöm az idevonatkozó irodalmat. A kivonatolásba annyira belemerültem, hogy szinte megfeledkeztem a vacsoráról. — Milyen tudományos munkával foglalkozik s naponta mennyi időt fordít a kérdés tanulmányozására? — Naponta legalább két órát. A téma pedig? Az epehólyag gyulladásokkal összefüggő kapilláris szklerózis. Ez egy viszonylag nagyon gyakori betegség, a páciensek az epehólyag eltávolítása után igen sok esetben utófájdalmakra fjunaszkodnak. Ezek kiküszöbölé- é.íj.c lehetőségét ‘"'itatom, illettől sem tudok megszabadulni. Egy látszólag már reménytelen esetről volt szó, melyet az életnek megmentettem, s évek múlva mégis életem legmegrendítöbb pillanatához vezetett. A harmincas évek végén egy ismerősöm halálos beteg lányát hazahozatta a budapesti klinikáról, mert az ottani orvosi vélemény szerint a lány menthetetlen volt. Tuberkulotikus agyhártyagyulladásról van szó, így referálta az apa nekem az esetet és a betegnek naponta punkciókat kell kapnia. Ezért megkért, vegyem fel az osztályomra. Vállaltam a beteget s pár nap múlva elhozták a kislányt. Megvizsgáltad, egykét punkciót is csináltam, a liquort bakteorológiai szempontból is kiez jó, legalább nem kísérthetett meg a gondolat, mi lesz, ha a németek rájönnek, hogy a kórházban egy partizári orvos dolgozik. A főorvos irányításával akció indult a sebesült partizánok megmentésére Az intézet dolgozói a könnyebb eseteket kicsempészték a kórházból, a súlyosabb sebesülteket benntartották, köztük sok francia és szovjet partizánt, akiket valósággal dugdostak az ellenség szeme elöl. — Hát igen, nagy szükség volt erre, mert a kórház egyik nagyobb részében német katonaság volt, német orvosokkal, s az SS-ek bi-, zony éber figyelemmel kísérték a kórház polgári személyzetének minden lépését. Mi persze minden orvos is „megkapja, úgy, ahogy én vagy te a fizetését... S ő sem dolgozik többet, ő sem hajtja jobban a szekeret .. Ö sem dolgozik többet, ő sem haltja jobban a szekeret... Végül én töröm meg a csendet, rátérek jövetelem tulajdonképpeni céljára: tudom, vannak, akik nem szeretnek önmagukról beszélni, úgy vélik, mások ezt dicskvésnek tartják. Most mégis azt szeretném, ha elmonddaná, hogyan alakul egy sebészfőorvos napi programja? — Reggel hétre jövök be s első dolgom a vizit. Ellenőrzőm a betegek állapotát. A rendeléseket az » osztályos orvos a seqédorpossal és a nővérekkel intézi el, s így a vizittel körülbelül nyolcra végzek. Nyolc után, ha csak nincs röntgenszemináriumom, elkezdjük a napi normális programot a műtőben. Ma például nyolckor mentem a műtőbe, közvetlenül a reggeli vizit után. Elsőnek egy epehólyagot operáltam, teli volt kövekkel. Közben jelentették, hogy két beteg érkezett vakbélgyulladással. Az epehólyag eltávolítása után, amikor az operáltat átvitték a resussitációs szobába, megvizsgáltam az új beteget s úgy döntöttem, azonnali műtéti beavatkozásra van szükség. Mit jelent a három operáció időben, szellemi és fizikai megerőltetés tekintetében? — Időben háromórai munkát, — előkészítéssel együtt — ami pedig a kérdés másik részét illeti__ezt már az ember megszokja. — Tizenegyig volt tehát a műtőben és azután mi következett? — Az ambulanciára siettem. Megnézni, van-e valami különösebb eset. Hát az persze mindig akad. Ma különösen erős napunk volt. Háromig tartott az ambulancián a munka s a szolgálatos orvossal együtt szinte megállás nélkül dolgoztunk. Hetven beteget láttunk el s ennek következtében ma a déli utáni vizittel megkéstem, csak három után kezdhettem el. A délutáni vizit négyig tartott. Négy Után tértem vissza, hogy ebédhez üljek. — Ezt követőleg mivel töltötte Idejét? — Zólyomlipcsén egy páciensemet kellett meglátogatnom, amoh’-f- -tienőrző vizsgálat miatt. Ezt ve az operációnál való jelmerülésének okát keresem. Este kilenc óra jelé jár már az Idő. A főorvossal a kórház egyik szobájában ülünk. Rande vünk Időpontjául a vacsora utáni időt jelölte meg s helyéül a kórházat, — „hisz úgyis bejövök még este a kórházba“ — mondta. Nos, ezek az esti beteglátogatások meddig tartanak? — Aránylag gyakran járok be este is, különösen, ha súlyosabb beteg fekszik a sebészeten. Ma is azért vagyok tutaidonképpen Itt. Jó, ha az ember naponta kétszerháromszor is megnézi betegét, valami közbejöhet s az orvos legyen kéznél. Persze, ezek az esti látogatások rövidre szabottak, a beteg és az orvos megnyugtatása érdekében történnek. Közbeszólok. — Az esti vizit után szerepel e valami méa a napi programján? — Az esti vizit után, s ha végzünk a beszélgetéssel, visszasietek majd otthonomba a nyitvahagyotl könyveim mellé. Az utóbbi időben sok sző esik arról, mennyi ideje jut a műszaki értelmiségi kádereknek a szépirodalomra? Sokan azt állítják, hogy az érdeklődés egészen minimálisra csökkent, okul pedig azt hozzák fel, hogy a műszakiakat teljesen leköti a szakmája. Vajon vonatko'zik-e ez a megállapítás az orvosra is, tehát a humán tudományok emberére? — Be kell vallanom, bármennyire is szeretném, ritkán jutok szépirodalomhoz. E qyszerűen nincs időm. Csak akkor, ha úton vagyok, bár sokszor még ezt az időt is a szakirodalommal való ismerkedésre kell fordítanom. — Mennyit dolgozik naponta?-ir lóval többet, mint azt egész ségi állapotom engedné. Ne felejtse el, hogy már több mint 30 esztendeje vagyok sebész s ennek ellenére naponta átlagban 12 órán át végzek fizikai és szellemi munkát. S a sebésznél ez mindkét esetben abszolút koncentrálást követel. — Tudom, hogy az orvost etika törvényei diszkrécióra kötelezik, mégis szeretném, ha elmondana eqy olyan esetet, melynek emlé kétől nem tud szabadulni. — Sok ezer sebészeti beavatkozásom emlékei közül valóban egyvizsgáltattam. Az egyik vizsgálat pozitív lett. Nem volt benne tuberkulotikus bacilus, hanem egy mindennapi stafilococcus. Megkerestük az infekció kiindulási helyét, s gyanúnk az egyik fül alatti részre terelődött. Később megállapítottuk, hogy egy régi akut középfültőgyulladásról volt szó, mely a processzus mastoideuson hagyott maga után gyulladásos fészket. Közöltem a szülőkkel, remény van arra, hogy a kis beteget operációval meg lehet menteni. A szülők neves szakorvos rokonuk diagnózisára hivatkozva kételkedtek állításomban. Vitába szálltam velük, már annál is inkább, mert a további vizsgálatok is meggőztek afelől, hogy a szimptomák nem minden esetben voltak azonosak és a fülspecialista orvos mégiscsak tévedhetett. Hosszas kapacitálás után a szülők megadták az engedélyt a sebészi beavatkozásra. Megoperáltam a beteget, s valóban rábukkantunk egy gennyes gócra a processus mastoideuson. S ezt eltávolít ottuk. A kislányka állapota napról napra örvendetesen javult s végül is teljesen felépült. Sőt egy két év után férjhez ment, boldog mama lett. Ami a megdöbbentő tragikum az esetben, hogy 1945- ben a felszabadulást követően mint orvos részt vettem a kremniőkai tömegsír agnoszkálásában s itt leltem rá volt betegemre. A bestiálisán elpusztított áldozatok egyike Ismerősnek tűnt, a halottat a füle mögötti hea — az évekkel ezelőtt végzett operáció még megmaradt nyoma — alapián identifikáltam. A háborúnak, az öldöklésnek ez a kegyetlen emlékeztetője a Szlovák Nemzeti Felkelés időszakát eleveníti fel. Erről a hős város nagy napjairól beszél a főorvos, majd a visszavonulás tragikus perceiről is. — Amikot a németek megszállták Besztercebányát, családommal Líbetbányán kerestem menedéket. Két nap múlva egy orvoskollégám felkeresett, kért, jöjjek azonnal be a városba, mert rábukkantak egy vonatra több száz súlyosan sebesült partizánnal és katonával. Nem gondolkodtam, Indultam vele viszsza, orvosi, de most már elsősorban emberi kötelességem volt Besztercebányára visszamenni. Történjen velem bármi. A kórházban azonnal munkához láttam. Sose felej tem el azokat a napokat, szinte le sem hunytuk a szemünket. Töprengésre nem jutott idő s így volt igyekezetünkkel azon voltunk, hogy kijátsszuk őket. A legnagyobb probléma a súlyosan sebesült partizánok biztonságba helyezése bolt. A véletlen egy nagyszerű ötletet adott. A németeket figyelemmel kísérve rájöttünk arra, hogy iszonyúan félnek az infekciós osztálytól. Így született meg a döntés: a partizánokat, a járványosztályon kell elhelyezni! Biztonság kedvéért még az ajtókra s ablakokra táblákat helyeztünk el az elrettentő felirattal: „Vigyázat! Flekktífuszos osztály!“ Persze nemcsak betegeinknek voltak ezek az itt töltött napok veszélyesek, hanem mindannyiunknak, akiket a front adta helyzet bekényszerített egyenesen az ellenség tűzfészkébe. Az orvos élete során gyakran kerül megoldhatatlannak látszó helyzetbe. Számára csak egy parancs létezhetik, a legmeging athatatlanabb: a helytállás parancsa. A főorvos hosszú évtizedek óta vallja ezt a parancsol maga számára kötelezőnek. A humánum, az ember iránti szeretet, az ember iránti kötelességteljesítés életének legfőbb vezérelve. Ennek ellenére nemegyszer érte sérelem, gyakran találkozik meg nem értéssel, sokszor a megbecsülés legelemibb követelményeire is fittyet hány az ideges, a türelmetlen páciens, aki csak a saját érdekeinek akar utat törni. Nem hat ez a tény olykor elkedvetlenítőleg? Nem merül fel olykor az orvosban a kérdés, kár volt ezt a pályát választant! — Csak magam nevében tudok erre felelni. Akármilyen kemény, rögös is ez a válya, sose bántam meg, hogy sebészorvos lettem, még akkor sem. ha olykor eqyeqy emberben csalatkoztam. Az emberben s az emberiségben hinni kell s erről hitet tenni, ezt bizonyítani elsősorban az orvosnak kell. Több mint két évtizede a besztercebányai hegyek és erdők a Nemzeti Felkelés katonáinak dalától visszhangoztak. Egy kis nép legjobbjai kemény kiállásukkal mutattak példát a világnak. Az ember s az embertesséa nevében emeltek fegyvert a kegyetlenség, a pusztítás megszemélyesítőire: a fasisztákra A helytállók közt akkor is ott volt Dr. Dantei Petelen főorvos. u
