A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1966-08-21 / 34. szám
A rúzsát már a legrégibb keleti népek Is Ismerték. Még ma Is folylk a vita India és Perzsia között, hogy hol volt a rúzsa szülőhazája. A rúzsárúl már a legrégibb írások Is megemlékeznek, Így a hindu Védi szent könyvek. Legenda szúl Dzsehanglr nagymogul gyönyörflszép kertjéről, s benne a csodás tőrül, tele rúzsavízzel, s a szép hercegnőről, aki egy reggeli sétája alkalmával látta, hogy a tő víztükrének felületén mint csili agocskák fényiének az aprő olajcseppek. Megparancsolta rabszolgájának, hogy gyűjtse össze azokat egy kis üvegecskébe, s Így Jött létre az első rőzsaola], melyet a nagymongul tiszteletére „atri-Jehangrl“-nak neveztek el. Bulgáriába a rúzsát Perzslébúl hozták be, még a XVII. század elején. Eleinte dísznövényként tartották, de hamarosan mér főleg rózsaolaj nyerésére használták fel. A rózsa termelésére különösen kedvezők az éghajlati viszonyok az úgynevezett Rózsavölgyben, mely két hegylánc, északon a magas Balkán-hegység, délen pedig az alacsonyabb Szredna-Gera hegység között terül el. A helyen a tél egészen enyhe, a tavasz napfényes, de hűs és sok az esőzés, a talaj könnyű, homokos és lehetővé teszi a rózsa gyökereinek kedvező aerácJóJát. Körülbelül három évszázad alatt kitenyésztették azt a fajtát, amely „Kazanllkl olajtermő rózsa“ elnevezés alatt Ismeretes. Ma már csak latin neve „rosa damagcena“ emlékeztet távoli hazájára — Perzsiára. Említésre méltó, érdekes tény az Is, hogy egyedül a Rózsavölgy különleges viszonyai kedvezőek a fajta fejlődésére. Minden kísérlet, amely a rózsafajta meghonosítására történt Bulgária más vidékein vagy külföldön, vagy a minőség romlásához, vagypedlg- a rúzsaola] mennyiségének csökkenéséhez vezetett. Dekoratív rokonaitól eltérőleg, a kazanllkl olajtermő, rózsa évente csak egyszer — május közepétől Június közepéig virágzik. E rövid Időszakban kell sokezer tonna rózsaszirmot leszedni 'és feldolgozni. Ez Igen megfeszített munkát igényel a rózsaszüretelés Idején. Különösen nagy nehézségeket okoz a rózsaszirmpk megőrzése a desztillálás megindulásáig. Szedés után ugyanis Igen gyorsan csökken a rózsalevelek olajtartalma és helytelen tárolás esettén huszonnégy óra alatt 50— 60 százalékot Is elérhet az olajtartalom-veszteség. Egy másik jellegzetes sajátsága az, hogy a rózsabimbók csak reggel nyílnak szét, az első napsugarak megjelenésétől, reggel 8—9 óráig. Később a virág veszít éterolaj tartalmából, másnap pedig már elvirágzlk és csaknem teljesen elveszíti illatát. Ezért aztán a rózsáskertekben minden reggel szedés van. így napközben már csak ltt-ott látni egyes virágokat, melyeket véletlenül felejtettek Ott, vagy később nyíltak ki. Végül pedig, s ez lényeges előfeltétele a bolgár rózsaola] magas értékének, a rózsavirágban az olajmennyiség Igen csekély, alig éri el a 0,03 százalékot. Egy gramm rózsaolaj nyeréséhez kb. 1500 rózsalevél szükséges. A rózsaolajat az éterolajaknál általában szokásos módon nyerik, de azért ennek vannak bizonyos különleges sajátságai is. A rózsaszirmokat csukott kazánban helyezik el, vizet öntenek rájuk, azután forrásig hevítik, míg a vlzpárék magukkal vonják az olaj páráit Is. Kihűlés után a folyékony desztlllátumot egy külön e célra szolgáló edénybe öntik, ahol a könnyebb rúzsaolaj-cseppecskék kiválnak a ku3 anyagát, beleértve még azokat Is, melyek a deszttllálás után a rózsavízben maradnak. Ez az oka annak, hogy a nagyobb mennyiségű és olcsóbb termelés ellenére a rózsa konkrét és absolue nem képes teljes értékűen helyettesíteni a rózsaolajat Mindezek után Jogosan felmerül a kérdés, hogy az alacsony hozam és a magas ár ellenére, miért termelnek mégis bolgár rózsaolajat, s melyek azok a sajátságai, amelyek az lllatszergyártás nélkülözhetetlen alapanyagává teszik? Az első ilyen sajátság — az Illat. Kisebb mennyiségben alkalmazva a rózsaolaj különleges árnyalatot kölcsönöz a parfűmkompozlclónak. Nagyobb, kb. 5—10 százalékot kitevő mennyiségben vegyítve, Illata uralkodóvá válik a parfümkompozlclóban. Ez két alapvető sajátsághoz Járul még, a rózsaolaj állandó kitűnő minősége, melyet Bulgáriában állami rendelkezések biztosítanak, valamint a szakemberek magas színvonalú szaktudása Is. Az állandó, változatlan minőségnek igen nagy Jelentősége van az lllatszergyártésban. A termelők a piacon már Ismert és bevált parfümjeik állandó minőségének megőrzése céljából, szigorúan ellenőrzik az egyes komponensek minőségét is. E tekintetben a bolgár rózsaolaj kiállja a próbát. Magas ára folytán azonban kizárólag csak a legértékesebb, nemes parfümök készítéséhez használják. Bulgária számos országba exportál rózsaolajat és garanciaokmányát a termék hiteles, eredeti származásának bizonyítására a világ minden Ismert lllatszergyártó cége bizalommal fogadja. Az Illatszerek, melyeket a bolgár rózsaolaj felhasználásával állítanak elő, illatukkal a friss, tavaszi virágokra emékeztetnek. A bolgár rózsaolaj A Hét számára írta: Dr. ILLIA OGNJANOV nehezebb rózsavízből. Mivel azonban a rózsavízben Így Is marad bizonyos mennyiségű feloldódott olaj, ismét több tzbenl desztllláclónak vetik alá. Az ilyen módon maradt „utolsó rózsavíz“ még tartalmazza a virág számos aromatlkus anyagát, de ezek már nem lényeges összetevői a rózsaolajnak. Közönséges hőmérsékleten a bolgár rózsaolaj félkemény maszszát képez, mely egy kemény kristályos és egy folyékony részből áll. Ez utóbbi a rózsaolaj kb. 80— 85 százalékát képezi. 25 Celsius fok hőmérsékleten felül átlátszó zöldessárga olajjellegű folyadékká válik, melynek rendkívüli erős, édeskés, kellemes és különleges illata van. Minden kísérlet, amely a „szintetikus rózsaolaj“ létrehozására Irányult, kudarcot vallott, csak olyan terméket kápesek előállítani, amely bár hasonló, de nem azonos a bolgár rőzsaolajjal. A rózsaolajon kívül még két aromatlkus anyagot nyernek, ezek a rózsa-konkrét és a rózsa-absolue. Az elsőt a rózsaszirmoknak megfelelő oldóanyagba áztatásnál vonják ki. Az oldóanyag elpárolgása után megmarad az ún. rózsa-konkrét, mely narancsszínű, viasz-szerű, erős illatú massza. Az absolue nyerése céljából a konkrétet forró állapotban tiszta szeszben oldják, s az oldat kihűlése után a viasz kikristályosodik. A további folyamatok során egy narancsvörös színű mozgékony folyadékot nyernek, mely tartalmazza a rózsavlrég minden aromatllm ét 5