A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1966-07-31 / 31. szám
Gál Sándor így suhog a szél így suhog a szél a végtelen ég alatt, te ismeretlen, te, kinek az élete örökre titok marad: így suhog a szél, arcomba csap, és te többé már nem indulsz kapával váltadon, hogy a föld húsából kimard pohár borod, karéj kenyered. ÍJ így suhog a szél, és minden érthetetlen előttem, te csupa csont, cserzett, aki csak Voltál, pergamen-ember, s hordtad magadban az ismeretlent - csontjaid kínját, karod iszonyú erejét, és nem volt szavad csak annyi, amivel adtál. így suhog a szél, s a döbbenet, hogy alig ismertelek így suhog a szél, s mennyire rideg ez a mozdulatlansági Sehogyse illik hozzád, sehogyse valódi már az,' amíg még belőled megmaradt, te elfeketedő, te fájdalmas, te idegen .., igy suhog a szél s feletted egy évszázad tengere csap össze, s kibomlik ami egy volt, és sokasodva mindenben tovább él. Te is igy bomlasz és sokasodsz, feloldott a halál, Imbolygó, szálfa termeted őrzik a fák, lépteid a föld, s némaságod a csönd, így suhog a szél ... Igy suhog, öreg Gál. Zizegnek a szőlőlevelek. És te már a föld nyugalmával vagy egyenlő. az ágy szélére, de Inkább térdre alázkodtam volna előtte. Ez lett volna a méltó tisztelet, közelről, még közelebbről érezni a rémítően szép arcot. Erre vágytam, hogy közelről lássam és érezzera. Erzsi bűnhődik értem, reszketett bennem a vád. Akartam őt, kívántam. Hónapokkal ezelőtt még imádkoztam is, lehessen az enyém. Nem volt még ez szerelem, várakozás az egyetlen álom, az egyetlen éjszaka, az egyetlen test után ... Erzsi ébresztett fel bennem valamit, ami még nem volt. Életrekelt egy megfoghatatlan erő. Ilyenkor születik másodszor az ember, igazában először, mert az elsőt senki sem érzi. Ügy mondják, a halálát sem érzi az ember. Csak ilyen, mikor a halál összefonódik a születést sei... Éjszakánként lázba vert a vágyakozás, fentrengtem, mint a sebeit kereső állat... Gyűlöltem a szigort, a rendet, a tankönyvek okos szabályait. A csapkodó képzelet megállt, egy pontra zsugorodott, hogy óriásit zökkenhessen, öltöztettem, öleltem, dédelgettem Erzsit. Szellemujjakkal végigtapogattam melleit, fogtam a derekát, combjait. Aztán elszégyeltem magam ... Elég volt egyszer a közelsége és elölről kezdődött minden. Védtem, mentegettem csapkodó pillantásait. Birtokolni akartam. Számomra ő is azon a téli éjszakán született először a legelő hótábláján, vagy még előbb, a fináncok karmaiban. Igaza van a pilótának „nehéz az események és az idő egyeztetése“. A rettegésben ,a sötétben, a hétfő regfgeli áhitatok éneklésében már imádkozni is tudtam Erzsiért. Tudom, meg fog halni... Olyan volt mint á helmeci hegyek: szép, gazdag, csábító és méltóságos. Ezer alakja volt ennek a lánynak fűszál volt, mezei ösvény, erdő, virág..» Soksok virág. Meg kell halnia. A születéséért bűnhődik? Vagy valami másért? Az eseményeket és a sorsokat nehéz egyeztetni, mégis összefüggnek, egy ponton összehajlanak, egymásba fut a nagy történelmi mozdulat és az emberi féregsors. Ezerkilencszáznegyvenöt januárjában hajnali négykor ágyából húzták ki az öreg Bereit. Tarisznyát rakattak vele, sorba állították és vitték. „Segíteni, építeni kell“, így szólt a kényszerítő parancs. Egy év múlva halálhírét hozták egy oroszországi munkatáborból. Erzsi volt a legidősebb lánya, akkor 15 éves. Két hónapig egy vendéglőben mosogatott, aztán kitették. Elmúlt a tavasz és a nyár. Szeptemberben az ország elnökének szigorú rendeletét ragasztott ták a palánkokra és falakra. A szöveg alatt számok is voltak: 33/1945. Ezt értették meg a leghamarabb, a számokat. A szavak és mondatdk értelmét csak később, akadozva, töredezve fordították magyarra: „joga nincs, állampolgársága. sincs, aki magyar“. Ennyit fogott meg mindenki a rendelet hosszú szövegéből. Nemsokára másik plakátot ragasztottak az előbbihez. Ez alatt is szám volt: 108/1945. Vastag, hivatalos betűk adták a lakosság tudtára: „minden magyar ingó és ingatlan vagyona elkoboztatik“ Ebből is csak ez a mondat maradt, a legszörnyűbb. Jog sem volt, haza sem volt, már a ház sem volt azé, aki benne lakott. Pánik csapott a falvak sötét ablakai mögé. Éjszakánként libasorok kígyóztak a határ felé, menekültek. Berel Erzsi is közéjük sodródott, félt, hogy hajnalt négykor ismét megverik az ablakot, és parancsot kiáltanak a ház sötétjébe. Menekült. Odaát iskolába iratkozott. Az eseményeket és a sorsokat nehéz egyeztetni... Már fésülkqdni sem tudott. Reszket a feje, ha felül. Nem találja a választékot. Vajon fájdalmas-e a halál? Mosollyal vigasztalom... Az anyaszem rámcsap. — Nem mehetek iskolába — fordul Erzsi felém — mondd meg, nem mehetek. Már képtelen mosolyogni. Az arcvonások megtagadták a« engedelmességet. Homloka és szájaszéle táblára rajzolt hideg vonalak. Az anyja is tudja hogy meghal. Nem hiszi, tudja, érzi, de nem hiszi. A múlt héten még nótákkal vigasztalta. Három nappal előtte zsoltárokkal folytatta. Már csak az imádságra futja. A lány mozdulatait lesi, hogy ismételje azokat. Áll, figyel, kettőjük között vonaglik az élet. Négy deszkája van az ágynak, a koporsónak is. Nem sír, könnyét még nem láttam. Száraz, hangtalan fájdalom kövesíti az arcát. Ha mozdul, mintha szobor hajtaná fejét a földhöz. Szavakat keresek magamban, kedveseket, jókat, puhákat. Jó lenne végigsimítani a betegség gyűrte ráncokon ... Meggyógyítani Erzsit, ezzel megnyerném. Krisztus is azt mondta Lázárnak: „Kelj fel és járj!“ Annyi imádságért ez a lány is megérdemelné... Igazságtalan az élet. Isten az igazságtalan, a fia is az, jézus-.. Az anyja is nekik segít, a némaságnak, a tehetetlenségnek, suttogó Imádsága a legszörnyűbb búcsúztató. == Űrök életre jusson a lelked mondja félhangosan. Így, ezzel a mondattal fejez be minden imádságot. Földöntúli reményekbe kapaszkodik, az alázkodó lelkek szörnyarca ez. Nem védekezik, nem tiltakozik, nem tud szembeszegülni ... őrzi, védi a haldokló leány nyugalmát. Számára minden pillanat vigasz, tekintete azt fogja, ami még van, amit még láthat. A szempillák fáradó csukódását. a szürkülő sápadt arcot. Szemek közepére zsugorodik az élet, tűhegynyi pontócska világítja a fájdalmat, s a reményt is... Nemsokára kihuny a fény, aztán már nem marad más, csak a mozdulatlanság, a ravatal, a nagy-nagy temetés, a sajnálkozás. Az anyának ez is vigasz. A hantolatlan halott még élőként van jelen, vigasz a pap zengő prédikációja^ az éneklés is . .. Béréi Erzsi meghalt és nem búcsúzott el senkitől! Nem volt rá ideje, nem érezte a halált. Folytatjuk 13
