A Hét 1966/1 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1966-04-10 / 15. szám
Utolsó leheletéig hű maradt Három esztendeje, amióta a Steiner Gábor munkásságáról, életéről szóló anyagot gyűjtöttem Szlovákia-szerte, bejártam városokat és falvakat. Jártam Kassán, Rozsnyón. Pelsőcön, Losoncon, Füleken bejártam Bratislavát, Komáromot, Vágsellyét. Kosútot és vidékét, mindenütt harcos tevékenységének nyomait követtem. Közel száz munkást, parasztot, értelmiségit kerestem fel, akik személyesen ismerték, kikérdeztem őket és valamennyien azt tanúsították, hogy tántoríthatatlan harcosa volt a pártnak és amilyen elszántsággal és bátorsággal harcolt a csehszlovákiai magyar dolgozók jogaiért és nagyobb falat kenyerükért, ugyanolyan meggyőződéssel küzdött az elnyomott cseh, szlovák és ruszin nép kizsákmányolása ellen. Amikor a komáromi és nyitrai levéltár Steiner Gáborról szóló rendőrségi és bírósági anyagát átnéztem, olyan dokumentumok kerültek a kezembe Steiner Gábor félelmet nem ismerő harcos életéről, hogy az összegyűjtött emlékanyag még elevenebb lett. A kép,' amely eddigi kutatásaim során Steiner Gábor becsületes, igazságszerető jelleméről kialakult bennem, olyan makulátlan és példás, hogy azon ellenségeinek rágalmai mit sem változtathatnak. Hadd idézzek néhány példát a komáromi levéltár anyagából. Előzőleg azonban elmondom, hogy Steiner Gábort bátor magatartása, kiállása miatt a komáromi munkásság 1923-ban képviselőnek választotta meg q községi képviselőtestületbe és az ő nevéhez fűződik az a forradalmi újítás, hogy a képviselőtestület a község ügyeit a nyilvánosság előtt tárgyalja. Újítása remek taktikának bizonyult, mert a hallgatóság zöme mindig melléje állt, erkölcsi erejével elősegítette, hogy javaslatait a képviselőtestület legalább részben elfogadja. így többek között keresztül vitte, hogy a komáromi munkások számára épített szükséglakások évi bérét 700 koronáról 400-ra csökkentsék. Ugyanabban az esztendőben azt javasolta, hogy a város költségvetéséből 300 000 koronát fordítsanak népjóléti és szociális célokra. Megmondta azt is. hogy a város honnan szerezze ezt az összeget, löbbek között ajánlotta, hogy a város gazdag polgárait nagyobb adóval terheljék meg. Amikor a munkaadók és földbirtokosok képviselői javaslata hallatára felháborodottan tiltakoztak. Steiner Gábor nyugodt maradt és higgadtan ezt válaszolta: „Ez az igazság, akinek nagyobb a vagyona, az fizessen nagyobb adót“. Ezután pontokba foglalva előadta, hogy mire fordítsák a 300 000 koronát. 1. Napközi téli otthon szegény gyermekek számára: 10 000 Kcs, 2. Tüdőbajos és vérszegény gyermekek nyaraltatására: 50 000 Kcs. 3. Anya és csecsemő védelemre: 40 000 Kcs, 4. A szegényházban lakók élelmezésére: 40 000 Kcs, 5. A munkanélküliek téli ingyen fájára: 30 000 Kcs. 6. Szegény iskolás gyermekek ruhával, cipővel és tanszerekkel való ellátására: 50 000 Kcs, 7. Népkonyha felállítására: 50 000 Kcs. 8. Könyvtárra és munkás-gimnáziumra: 30 000 Kcs. Annyi gonddal és körültekintéssel elkészített terv volt ez. hogy komoly érvekkel alig lehetett megtámadni, és ha nem is sikerült mindent úgy megvalósítania, ahogy szerette volna, kiharcolta, hogy a felsorolt pontok nagy részét a képviselőtestület elfogadta. A környéken kevés olyan város volt. amely akkoriban olyan nagy összegeket fordított volna szociális célokra, mint Komárom. Igaz, kemény harcokba került a legkisebb eredmény kicsikarása is. Egyszer például dr. Alapy Gyula bizottsági taggal, a Jókai Egyesület elnökével volt kemény szóváltása, mert Alapy úr kijelentette, hogy „Érsekújvárban szociális célokra egy fillért sem terveztek a költségvetésbe". „Hát ez sajnos igaz — válaszolta szarkasztikus gúnnyal — de annak oka az, hogy ott is a reakciós ellenzéki pártok vannak többségben“. Dr. Alapy és társai azzal érveltek, hogy nincs rá pénz. De Steiner Gábor nem hagyta rrfagát könnyen lerázni, és a következőket válaszolta: „Törölje a város költségvetéséből az egyházak segélyezését és a kegyúri kiadásokat, államosítsuk a községi iskolákat, mindezekből kétszázezer koronát nyerünk." Újra összetűzése támadt Alapy Gyulával, aki egyházkerületi főgondnok is volt, foggal-körömmel védte a reakciót és támadta mindazt, ami az újat, o fejlődést szolgálta. (Később évek múlva összes funkciói méltóságával ugyanilyen hévvel támadta a Sarlót). De Steiner Gábor állta a sarat. Az iskolák államosításával kapcsolatban védte az álláspontját. „Mi — mondotta - joggal védjük az iskolákat és tiltakozunk minden elnemzetlenítés ellen. Ami az iskolák szellemét illeti,, mi nem arra a szellemre gondolunk, amelyre Dr. Alapy gondol. Nyíltan megmondom, mi a kommunista szellemet szeretnénk bevinni iskoláinkba." Több se kellett. E nyíltságra Dr. Kamarás József bizottsági tag ugrott fel és magán kívül tiltakozott az államosítás gondolata ellen.- „Steiner bizottsági tag úr - kiáltotta méltatlankodva - szavaival beigazolta, hogy nem elég magyarul beszélni ahhoz, hogy egyforma magyarnak lehessen tartani valakit valakivel". Steinerben forrt a harag, de fékezte magát, tudta, hogy az ilyen tőrdöféseket csak nyugodt, meggondolt érvekkel lehet kivédeni. — Ki ön szerint a magyar? — tette fel neki higgadtan a kérdést. — Magyar ember az - válaszolta Dr. Kamarás fennhangon — aki azokért a kisebbségi jogokért harcol, amelyeket a Saint Germaini-i szerződés biztosít számunkra.- És ha én többért harcolok? — kérdezte mosolyogva a nagy feszültség közepette —, ha azért harcolok, hogy minden tehetséges magyar munkáses parasztgyerek érettségizhessen és főiskolára járhasson, akkor én nem vagyok magyar?! - Majd a nagy csendben így folytatta: - Engedje meg; hogy önnek, mint igazi magyarnak, feltegyek meg egy kérdést. — Tessék! — válaszolta Dr. Kamarás fölényesen. — Hány magyar munkás- és parasztgyereknek tette ön lehetővé, hogy tovább tanulhasson?!- Ennek a kérdésnek a megoldása nem rám, hanem önökre, kommunistákra tartozik. — Ebben igaza van, de ha így van, akkor ha jól értettem, ön szerint magyar csak az lehet, aki reakciós. — Tiltakozom az ilyen beállítás ellen — ordította Kamarás. De hiába ordított, hangját már alig lehetett hallani. Az ülésteremben óriási zaj, zűrzavar keletkezett. A hallgatóság felháborodottan tiltakozott. Egyik a másikat akarta túlharsogni. A terem visszhangzott a nagy zsivajtól. „Mit tiltakozik?" „Hisz maga mondta!" „A saját fülemmel hallottam"! „így kell neki!" „Steiner kiugratta a nyulat a bokorból". A káosz egyre viharosabbá vált, Csizmaziának, a polgármesternek kellett közbelépnie. Csengetett, a zajos hallgatóságot figyelmeztette, ha nem viselkedik fegyelmezetten, kiüríti a termet. A komáromi községi ülésteremben gyakran zajlottak le ilyen viharos viták. És Steiner Gábor többnyire elérte célját. A hallgatóság a szövetségese lett, a város munkássága tudomást szerzett a képviselőtestületben lezajlott harcról és oly nyomást gyakorolt a reakciós képviselőkre, hogy kénytelenek voltak engedményeket tenni. Ebben az ügyben, mint már említettem, a Steiner Gábor által benyújtott szociális tervezet főbb pontjait elfogadták. A legérdekesebb az, hogy dr. Kamarás neve később újra felbukkan az elsárgult iratokban. De itt már nem mint ellenfél, hanem mint védő szerepel a bírósági tárgyaláson. A helyzet az volt. hogy a párt Steiner Gáborban kiváló harcost fedezett fel. mert remek fellépésével, kitűnő szónoki tehetségével, ragyogó észjárásával és szenvedélyes igazságszeretetével nemcsak a községi képviselőtei-14 i
